Népújság, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-14 / 215. szám
Tanácsi vb-ülésekrő! jelent ük 1973, szeptember 14., péntek A Nap kél: 5.19, nyugszik: 18.00 órakor A Hold kél: 18.17, nyugszik: 7.26 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon SZERÉNKE nevű kedves olvasóinkat? A latin ,,serenus” vidám, derült, nyugodtál jelent, de kifejezi a lélek derűjét is. Hetven évvel ezelőtt született es 1941-ben, a Szovjetunióban halt meg Schiller László, a magyar munkásmozgalom kiváló harcosa. Mint haladó értelmiségi diák, gyerekfejjel bekapcsolódott a Galilei-kör diák- mozgalmába, s — 16 évesen tevékenyen részt vett a Magyar Tanácsköztársaság ifjúsági mozgalmában. A Tanácsköztársaság megdöntése után tisztviselőként dolgozott; Poll Sándorral és Sebes Pállal együtt vezetője volt a Magyarországi Magántisztviselők Szövetsége ilegális kommunista csoportjának. Az 1920-as évek közepétől az illegális Kommunisták Magyarországi Pártjának tagja volt, s ettől kezdve még nagyobb elszántsággal, önfeláldozással dolgozott. 1927-ben letartóztatták; kiszabadulása után, a 30-as évek közepén illegálisan a Szovjetunióba távozott, ahol egy ideig a Nemzetközi Lenin Iskolán volt oktató. Korai halálával a magyar kommunista mozgalom kiváló pártmunkását vesztette el* IDŐJÁRÁS: Várható időjárás ma estífe: felhőátvonulások, szórványosan kisebb esők. Mérsékelt, napközben megélénkülő, helyenként átmenetileg megerősödő északnyugati, északi szél. Az évszakhoz képest hűvös idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 17, 31 fok között. Egerben: Áz iskolaegészségügy helyzete . Az egri városi tanács végrehajtó bizottságának csütörtöki ülésén vitattál! meg a város közegészségügyi és járványügyi felügyelőségének tevékenységét, különös tekintettel az iskolaegészségügyi ellátás helyzetével kapcsolatos kérdésekre. Ezután a szeptember 28-i városi tanácsülés elé kerülő anyagokat tárgyalták meg a végrehajtó bizottság tagjai: nevezetesen a városi tanács és szerveinek a működési szabályzatát módosító javaslatokat. a honvédelmi nevelő- , munka helyzetét, a megye- székhely áruellátásának kérdéseit. Hatvanbfh: A tej-, hús- és zöldségeié fás gondjai Csütörtökön, délelőtt ülést tartott Hatvan Város Tanácsának végrehajtó bizottsága, s a napirendnek megfelelően tájékozódott a hatvani és herédi termelőszövetkezetek által létrehívott közös vállakózás, a TÖVÁL másfél esztendős tevékenységéNapirenden — az új tanév feladatai A Pedagógusok Szakszervezete Heves megyei Bizottságának tanácskozása Csütörtökön délelőtt ülésezett a Pedagógusok Szakszervezetének Heves megyei Bizottsága. A rendezvényen — többek között — megjelent Fodor Istvánná országgyűlési képviselő. Elsőként Molnár Lászlóné, a megyebizottság titkára számolt be a legutóbbi ülés óta végzett munkáról. Ezután Kovács Sándor, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetőhelyettese tájékoztatta a részvevőket a minisztériumi felülvizsgálat megállapításairól. Elmondotta, hogy az illetékesek reális helyzetképet nyújtottak me- g/énk közoktatási rendszeréről. Az eredmények mellett kiemelték a gondokat is. Ezek közöt első helyen szerepel az óvodai probléma. Igaz ugyan, hogy az elmúlt években jelentősen gyarapodott a férőhelyek száma, ám a fejlődés üteme mégsem tart lépést a folyvást növekvő igényekkel. A vizsgálat megállapította, hogy az általános iskolai nevelés figyelemre méltó sikereket produkált. Megnyugtató az is, hogy a szokásos ellátottág jobb az országos átlagnál, hogy egy tanulócsoportra kevesebb diák jut, mint másutt. Kevés viszont a szertár, á tornaterem. Javítani kell az iskolaérettségi vizsgálatok színvonalán, otthonosabbá kell formálni a napköziket. Középiskoláinkban az egy tanulóra jutó költségvetési összeg alacsony, ezen változtatni kellene. A kollégiumi gondokat enyhítette az, hogy Eger Csebokszári városnegyedében a közelmúltban átadtak egy új, 320 tanuló számára otthont nyújtó középiskolai fiúkollégiumot. Kovács Sándor elmondotta azt is, hogy a megyei tanács végrehajtó bizottságának döntése nyomán a megyei művelődésügyi osztály munkatársai intézkedési tervet dolgoznak ki a még meglevő gondok enyhítésére, a jelenlegi hiányosságok meg- szünetésére. Az osztályvezető-helyettes kiemelten foglalkozott az új tanév legfontosabb feladataival. Utalt arra, hogy a tananyagcsökkentést minden iskolában kötelezően végre kell hajtani, mert csak így lehet enyhíteni a tanulók túlterhelését. Felhívta a figyelmet arra, hogy az új rendtartás tapasztalatit rendszeresen gyűjteni kell, mert ezek összegzése után születik meg a végleges forma. Kovács Sándor jelezte azt is, hogy a megyei tanács és a minisztérium jelentős ösz- szeget biztosít a tanszerellátottság javítására. Molnár Lászlóné, a megyebizottság titkára az 1973—74. évi munkaterv fő célkitűzéseit ismertette, jelezve, hogy a pedagógus szakszervezet lehetőségeihez mérten támogatja a köznevelési feladatok megvalósítását. Hangsúlyozta, hogy az új tanév során felkészítik az iskolai szákszervezeti bizottságokat megnövekedett tennivalóik precíz ellátására. A megyebizottság titkára azt is elmondotta, hogy ezen túl is kíméltén foglalkoznak a tehetséges munkás-paraszt fiatalok támogatásával. (P- U Ssa k m un kásk épsés Italaionho&íáron Uj köntösben A Világ Ifjúsága A megszokott nagy formátum helyett kisebb méretű, de megnövekedett terjedelmű alpot tett le az asztalunkra a postás. A fiatalok közkedvelt lapja A Világ Ifjúsága ettől a hónaptól kezdve 4S oldalon számol be a föld különböző országaiban élő, tanuló, dolgozó, ifjúságról. Üj köntösbe öltözött tehát az ismert havi lap, s új ötletekkel, elképzelésekkel kezdett munkához a szerkesztőségében dolgozó, vagy éppen a világot fáró újságírógárda is. S mint a lap köszöntőjében írták, zsupán egy a céljuk: a legiobb képességeik szerint szolgálni a Magyar Kom- muris1 a ifjúsági Szövetség ügyét és a Világ Ifjúsága olvasóit. Évente 70 kertészszakmunkást ad a mezőgazdaságnak a balatonboglári Kertészeti Szakközépiskola és Szakmunkás- képző Intézet. Az itt végzett tanulók szakmunkás-bizonyítványt, a szakközépiskolások érettségi bizonyítványt is szereznek és szőlő-, gyümölcs-, zöldség-, illetve dísznövénytermesztőkként helyezkedhetnek el a mezőgazdaságban. Képünkön: Ismerkedés a traktor motorjával. (MTI-foto — Bajkor József felv. - KS) Fői, felülvizsgálta . a tanács szervezeti és működési szabályzatát, s megvitatta a Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat áruellátással kapcsolatos munkáját. Mint megtudtuk, a kiskereskedelmi vállalat ma már 22 különböző boltot működtet a városban* s már a közeljövőben nem kívánja hálózatát bővíteni, mindent el- kövét az árüdák 'korszerűsítésére, a kereskedelmi munka hatékonysága érdekében pedig boltvezetői tanfolyamot szervez a képesítés nélküli eladók részére. A beszámoló foglalkozott a különböző élelmicikkek forgalmával, a rendelkezésre álló készletek felhasználásával is. E tekintetben megelégedéssel konstatálhatjuk, h gy a vállalat kiterjesztette Hatvan város területére a napi kétszeri tejszállítást, s ezentúl hetente háromszor juttat tejtermékeket a hálózat üzleteibe. A vágott baromfi kínálatának növelésével ugyanekkor azt érték el, hogy bizonyos fokig sikerült csökkenteni a tűkehús iránti keresletet, illetve a hiány nyomán keletkezett problémát. A vállalat ezen a módon az utolsó hat hónap alatt 13 százalékkal növelte üzleteiben a vágottbaromfi-értőkésítést. Országszerte gond a zöldség- és gyümölcsellátás. A Heves megyei Kiskereskedelmi Vállalat a primőr áruk felhozatalának javítása érdekében célul tűzte ki a Hatvan környékén gazdálkodó termelőszövetkezetekkel létesítendő kapcsolat kiépítését. Az ellátás javítása érdekében bővítette felvásárlásra jogosult árudáinak számát is, a hatvani piacon pedig szakboltot létesített Továbbra is napirenden a közgazdászképzés Egerben Barta Alajosnak, a Magyar Közgazdasági Társaság Heves megyei Szervezete elnökének vezetésével csütörtökön ülést tartott a testület elnöksége. Ez alkalommal először dr. Csicsai József tájékoztatta a részvevőket azokról a tapasztalatokról, amelyeket a levelező úton történő közgazdászképzés megszervezésekor szereztek a feladattal megbízott társasági tagok. Mint elmondotta, előkészítő tanfolyamot szerveztek azok számára, akik a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem levelező tagozatán kívánták bővíteni az ismereteiket. Egy sor vállalat, üzem, intézmény és termelőszövetkezet javasolta továbbtanulásra a . közgazdasági munkakörben dolgozó szakembereit, így hatvanegyen kezdték meg a közelmúltban a felkészülést. Közülük ötvennégyen jelentkeztek az egyetemre, ahová végül is az elmúlt tanévre hét, az idén induló első osztályba pedig négy pályázót vettek fel. Sajnos — szögezte le a napirend előadója —, a jelentkezők nagy részénél baj volt a felkészültséggel, többnyire a matematikai ismereteik voltak hiányosak. Így, mivel csak néhányan kezdhették meg az egyetemi tanulmányaikat, nem volt lehetőség a kihelyezett tagozat megszervezésére. Ehhez ugyanis legalább 20 főre lenne szükség. Az elnökség tagjai úgy döntöttek, hogy az újabb előkészítő tanfolyam megszervezése előtt konkrétabban foglalkoznak azt előkészítő tematikájának összeállításával, illetve az alapok elsajátíttatásának módszertanával. A megyei szervezet elnöksége ezután meghallgatta az 1972—73. évben végzett munkáról szóló jelentést, amelyet Kántor Imre, a szervezet titkára tárt a. részvevők elé. Jó kezdeményezésként értékelte i azt, hogy a társaság ülésein rendszeresen az ország vezető közgazdászai, tervezői és gazdasági szakemberei tájékoztatják a tagságot. Szólt a továbbiakban arról, hogy az elmúlt évtől sikeresen dolgozik a fiatal közgazdászok megyei bizottsága is. Az ülés az 1973—74. évi •munkaterv megtárgyalásával és elfogadásával ért véget. Szövetkezeti választmányi ülés Eierben A megye két nagy szövetkezeti ágazatának együttműködéséről tárgyalt csütörtökön Egerben a fogyasztási és takarékszövetkezetek megyei választmánya. A tanácskozáson mintegy száz szövetkezeti vezető előtt Fehérdi Béla takarékszövetkezett titkár ismertette az együttműködésben elért eredményeket és a további teendőket. Megállapították, hogy a fogyasztási és takarékszövetkezetek között jó együttműködés alakult ki a különböző árucikkek hitellevélre történő árusítására. Ez évben több mint háromezer hitellevelet adtak ki, melyre 205 millió forint értékű árut vásároltak a megye szövetkezeteiben. Egyes áruházakban bevezették az átutalásos ' kölcsönfolyósítást, amikor a vásárlónak nem kell hitellevelet váltania, hanem az áruházban intézik el a kölcsön- ügyéket. A háztáji és kertgazdaságok termelésének fejlesztő* sére ebben az évben mintegy 27 millió forint termelési kölcsönt nyújtottak. A jövőben a két szövetkezeti ágazat tovább fejleszti aa együttműködést a termelési előlegek, a szőlőtelepítéséi* és a felvásárolt áruk értékének kifizetésére. A két választmány elhatározta, hogy a megye lakosságának növekvő igényeit aa árualap bővítésével, a választék növelésével és a pénzügyi szolgáltatások további kiterjesztésével elégítik ki. ... A választmányi ülésen dr, líaveUant Ferenc, a MÉSZÖV elnöke ismertette a Népújság-előfizetők számának növelésével kapcsolatos szervezési feladatokat. A legjobb szervező munkát végző szövetkezeteket a MÉSZÖV elnökségé anyági elismerésben részesíti. Az ülés végén a két választmány tiltakozó táviratot küldött a Chilei Köztársaság magyarországi nagykövetségéhez, melyben felháborodását és tiltakozását fejezte ki a chilei jobboldal katonai puccsa miatt és szolidaritásáról biztosította a haladó erőket. A délutáni órákban ugyancsak a MÉSZÖV-székházban ülést tartott az Országos Szövetkezeti Tanács Heves megyei csoportja. Megvitatták a kongresszusi határozatok végrehajtásának megyei tapasztalatait és a tanács második félévi munkatervét. (szabó) A táj és az ember A Gárdonyi Géza Társaság tudományos ülése Csütörtökön délelőtt Egerben — a Megyei Könyvtár olvasótermében — megtartotta első tudományos ülését a Gárdonyi Géza Társaság. Dr. Nagy Sándornak, a társaság elnökének # megnyitó szavai után Végh Antal író tartott lírai ihletetteégű előadást A táj elhagyja az embert, az ember elhagyja a tájat címmel. Hangsúlyozta, hogy az ember, a társadalom felelős a természet pusztulásáért. Beszélt a szülőföldhöz kötődés szerepéről. A táj és az ember kapcsolatát egy harmadik fogalommal, a szeretet motívumával bővítette. Balogh Lajos, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- tudományi Intézetének tudományos munkatársa a palóc nyelvjárásról írt értekezését olvasta fel. Kiemelte a táj- nyelv jelentőségét, elmondotta. hogy eredet^ ízeket, sajátos vonásokat tükröz, épp ezért helytelen mereven harcolni használata ellen. Suba János, az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola növénytani tanszékének tanára előadásában beszámolt a bioszférakutatás jelenlegi állásáról, hangsúlyozta ennek fontosságát, g utalt az elkövetkező évek feladataira is. Elmondotta, hogy meg kell menteni a tájat a mai ember és az őt követő nemzedékek számára. Sereg József, középiskola-igazgató meggyőző hiteles adatokkal . bizonyította azt, hogy az iparosítás átalakítja a társadalmi struktúrát a kisvárosban is. Gyöngyös példáján szemléltette mindezt. Rátkai István könyvtáros, a Megyei Könyvtár munkatársa rendkívül szakszerű előadást tartott A nagyközség információs rendszere címmel. Azt elemezte, hogy a. hírek milyen csatornákon jutnak el az emberekhez, s miként befolyásolják állásfoglalásaikat, cselekvéseiket Az, előadásokat vita követte, majd dr. Nagy Sándor zárszavával fejeződött be a Gárdonyi Géza Társaság első tudományos ülésszaka. (Pi) A Magyar Szocialista Mmkáscár* Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napllapia — »‘«szerkesztő: PAPP JÁNOS — Kiadja a Heves megyei LaoMadÖ vánaiar íriéiőö Kiadd NOäZTlCZU’S FERENC - Szerkesztőséé - 3301 Eger íriCCrzzior utca 3 (Pf 23 33011 Telefon 12 73 20-29 24-14 3200 Gyöngyös: Rózsa L U6-97. 3000 Hatvan Kossuth tér 3 (Városi Tanács éoülete! 10-51 Kiadah!vatal• Eger 330! Beloiannisz u 3 (Pf 23 3301» Telefon: 12-68 - Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díj egy hónapra i-S,- yt Etóüzeííieta bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél - index: aoosz - Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Sródy Sándor (ja» & tab igazgatós SGü's'MCS J03SSS.