Népújság, 1973. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-07 / 183. szám

A második helyen végzett az Egri Dózsa IMurcari Totő ÜCupci Bánkúti lövését Vinter Ambrus I. elé öklözte, aki kapásból a bal oldali háló- tartó vasra bombázott. Képünk a második egri gól előtti pillanatot örökítette meg. A vasárnapi mérkőzések­kel a Totó Kupa NB I. B A-csoportjában befejeződött a küzdelem. Az Egri Dózsa együttese jól hajrázott és a bajnoki nyitány előtti főpró­bán imponáló győzelmet ért el a Kecskeméti SC ellen. Folytatta jó szereplését a tét is kidolgozták, de ezek közül csak egyet tudtak ér­tékesíteni. Győzelmük a lá­tottak alapján ilyen arány­ban is teljesen megérde­melt. G.: Aspirány 2, Amb­rus I., Szűcs, Vígh, illetve Padlás. Jók: Bajnóczá, Amb­rus I., Szűcs, Bánkuti, illet­ve Koós, Goór. Gyöngyösi Spartacus— Kecskeméti TE 2:1 (2:0) Kecskemét, 1000 néző. V.: Vörös. Az első félidőben a gyön­gyösiek megérdemelten ju­tottak előnyhöz. Szünet után kiegyenlítetteb volt a játék, de a hazaiak erejé­ből csak a szépítésre futot­ta. G.: Bányai 2, illetve Do­bó. Jók: Kovács, Forgács, Krivanék, Bányai, illetve Gyorsa, Szabó T., Mányoki Postás SE—Hatvani Kinizsi 2:1 (2:1) Hatvan, 500 néző. V.: Ha- darics. A lelkesebben játszó ven­dégegyüttes megérdemelt győzelmet aratott Hatvan­ban. G.: Iglódd 2 (egyet 11- esból), illetve Nánai. Jók: Dénes, Söléd, Tóth, illetve Tómács, Urbán. Az nb t. b a csoport végeredménye: Nagyszalőki edző ezen a találkozón a látottak alapján több jót jegyezhetett füzetébe. (Foto: Molnár István) 1. Oroszlány b 2 3 1 11- 8 7 2. Eger b 2 2 2 10- 9 6 3. KSC 6 2 2 2 6-10 ü i. Dorog 6 2 13 8-8 5 Az MB II. pesti csoportjának. állása: 1. Gyöngyös 6 4 2-14-4 10 2. III. kér. 6 4 1 1 25- 9 9 3. KTE 6 3 — 3 15-11 6 4. KIST EXT 6 2 2 2 8-18 6 5. ÉPGÉP 6 1 3 2 15-16 5 6. Esztergom 6 2 — 4 13-13 4 7. Láng 6 1 2 3 12-16 4 8. KELTEX 6 2 — 4 9-24 4 Az NB III-as csoport állása: 1. Kiskunf. 6 5 1-25-7 13 2. Sashalom 6 3 2 19-6 8 3. Lehel SC 6 3 1 2 15- 9 7 4. Bp. Vegyim. 6 3 — 3 10- 7 6 5. Postás SE 6 2 2 2 7-10 6 6. Hatvani K. 6 2 1 3 9-14 5 7. Gázművek 6 1 1 4 7-18 3 8. UFC 6 1 — 5 3-14 2 Tavalyi eredményüket 1® felülmúlták az egri úszók Vasárnap Budapesten nemcsak az országos úszó­bajnokság négynapos ese­ménysorozata fejeződött be, de egyben véget ért az egye­sületek közötti pontverseny is, melyben a különböző korosztályok versenyzői által elért helyezéseket értékelték. Az e hét végén Zalaegersze­gen sorra kerülő vidékbaj­nokság eredményei már nem számítanak be a pont­versenybe. Az Egri Dózsa versenyzői nagy melepetésre a KSI kivételével valameny- nyi neves fővárosi klubot megelőzték és a második he­lyet szerezték meg. Az egye­sület történetében egyébként ilyen úszósiker eddig még nem fordult elő. Biztató, hogy az egriek legjobbjai rendkívül fiatalok. Végig Lázár Eszter versenyezték a serdülő, az ifjúsági és junior bajnoksá­gokat, közben számos hazai és külföldi nemzetközi ver­senyen is részt vettek. A hosszú ideig tartó idény el­lenére tudták tartani for­májukat és a felnőtt bajnok­ságon is becsülettel helyt­álltak. Lázár Eszternek pél­dául sikerült másodszor megjavítania 800 m-es gyorsúszásban a felnőtt, az ifjúsági és a serdülő csúcsot. Természetesen ezzel együtt bajnoki címet is szerzett. Kí­vüle többen értek el jó he­lyezéseket, ami bizonyítja, hogy maradt erő a nehéz versenysorozat végére. Ki kell emelni a lányok kitűnő szereplését, akik el­sősorban igyekezetüknek, szorgalmuknak köszönhetik sikereiket. A fiúknak még kell és le­het is javítaniuk eredmé­nyeiken a jövőben. Az olim­piai pontversenyben már ta­valy is kiválóan helytállt az egri gárda, akkor 20 bajnoki címet szereztek és 542 olim­piai pontot értek el, idei vá­rakozáson felüli eredmé­nyeikkel ezt is túl tudták szárnyalni 26 bajnoki első helyezésükkel és 553 pont­jukkal. A MUSZ vezetői egyhangú elismeréssel nyug­tázták az Egri Dózsában folytatott nevelő tevékeny­séget. Az idei jó szereplés egyébként Visontai József egyesületi vezető edző, Utassy Sándorné sportiskolái vezető edző, valamint az utánpótlást nevelő Grószné, Várkonyi Mária, Fábiánná Oláh Margit, és nem utolsó­sorban a legkisebbekkel fog­lalkozó Bicskei Aladár mun­káját dicséri. Az eredmé­nyek alapján az ifjúsági ko­rúak Európa-bajnokságára Angliába, hétfőn reggel uta­zott el az egriek közül Pelle Judit és Nagy Andrea. A hollandiai Uttrechtben sorra kerülő Európa Kupára a ma­gyar női válogatottal Lázár Eszter utazik majd. Végeze­tül az augusztus 30. és szep­tember 10. között Belgrád- ban rendezendő első úszó- világbajnokság előzetes vá­logatott keretében Pelle Ju­dit kapott helyet. Ezek a versenyek elsősorban a nem­zetközi tapasztalatszerzést jelentik az egri fiataloknak. Az országos felnőtt úszó­bajnokságon az egriek a kö­vetkező eredményeket érték el. Nők. 100 m gyors: 7. Harmath K. 1:04.8. 200 m gyors: 3. Pelle J. 2:18.4, 5. Lázár E. 2:22.1. 200 m ve­gyes: 4. Bede E. 2:33.4, 8. Harmath K. 2:42.2. 400 m vegyes: 4. Bede E. 5:28. 800 m gyors: 1. Lázár Eszter 9:55.5 országos felnőtt ifjú­sági és serdülő csúcs. 4x100 m gyorsváltó: 3. Eger (Har­math, Bede, Lázár, Pelle) 4:22.8. 100 m hát: 4. Harmath K. 1:11, 5. Bodnár Á. 1:14. 100 m mell: 6. Bede E. 1:21.6, 7. Prucz É. 1:22.6, 8. Pelle Judit (Foto: Tóth Gizella) Polgár A. 1:24.8. 400 m gyors: 4. Lázár E. 4:57, 5. Pelle J. 4:57.6. 200 m hát: 7. Nagy A. 2:39.9. 200 m mell: 5. Prucz É. 2:56.6, 6. Bede E. 2:52.8, 8 Polgár K. 3:04.4. 4x100 m vegyesváltó: 3. Eger (Harmath, Prucz, Bede, Pelle) 4:49.4. Férfiak. 100 m mell: 4. Tóth J. 1:10.1. 4x100 m ve­gyesváltó: 6. Eger (Simkó, Tóth, Csatlós, Kovács) 4:21.8. 4x100 m gyorsváltó: 4. Eger (Kovács, Lutter, Simkó, Csat­lós) 3:51.00. 100 m gyors: 5. Kovács B. 56.4. 200 m mell: 3. Tóth J. 2:32.1, 6. Vermes A. 2:40. 4x200 m gyorsváltó: 4 Eger (Kovács, Simkó, Hol­ló, Csatlós) 8:36.7. A bajnoki pontverseny végeredménye: 1. KSI 2020, 2. Ü. Dózsa 1275, 3. FTC 1020, 4. BVSC 975, 5. Bp. Honvéd 950, 6. Bp. Spartacus 935, 7. Eger 770 ponttal. A korcsoportonkénti össze­sített pontverseny végered­ménye: 1. KSI 7813, 2. Egri Dózsa 3874, (béka 48, delfin 231, gyermek 188, Serdülő i 718, ifjúsági 849, junior 1070, felnőtt 770). 3. Ű. Dózsa 2986, 4. FTC 2721, 5. Bp. Honvéd 2643, 6. BVSC 1995 ponttal. A spanyolországi La Coruná- ban vasarnao éjszaka befejező­dött a 28. nemzetközi labdarú­Gyöngyösi Spartacus is, ide­gen pályán ért el újabb győ­zelmet, s ezzel csoportjában az első helyen áll. A har­madik Heves megyei csa­pat a Hatvani Kinizsi hazai pályán vereséget szenvedett. Egri Dózsa—Kecskeméti SC 5:1 (4:0) Eger, 1000 néző. V.: Szko- kán. Eger: Csank — Lakatos, Mészáros, Horváth, Szűcs, Patvaros, Ambrus I., Aspi­rány, Bánkuti (Szegő), Baj- nóczi, Balogh (Vígh). Edző: Nagyszalóki András. Kecskemét: Vinter (Goór) — Oláh, Lantos, Herbály, Diószegi (Pasek), Szabó, Os- kolás, Czár, (Kecskés), Pad­lás, Koós, Kókai. A kezdeti tapogatózás után fokozatosan átvette a játék irányítását az Egri Dózsa, több helyzetet is ki­dolgoztak a csatárok, az el­ső gól azonban félóráig vá­ratott magára. Ekkor Baj- nóczi jó átadásából Aspi­rány szerezte meg a veze­tést. Ezután még jobban rá­kapcsolt a hazai együttes, a három gyors támadást si­került egymás után góllal befejezni. Szünetben a Kecs­kemét valamennyi cserele­hetőségével élt és nagyobb iramban kezdett. Az 55 percben megingott az egri védelem, a vendégek Padlás révén szépítettek. Továbbra is jó iramú, változatos küz­delmet láthatott a közönség a lila-fehérek több helyze­GlMmsű 1973. augusztus 7„ kedd Az emberi szépség furcsa do­log. És mennyi minden kel] liozzá. De mégsem olyan sok, hogy ne lehetne elérni. Régebben azt vallották, hogy szépnek csak születni lehet. Ké­sőbb kialakult a ruházkodás ra­finériája. Ennek célja. hogy megmutassa az emberből, ami szép és eltakarja, ami csú­nya. Az emberi szépség egyrészt íz­lés kérdése is. A különböző ko­rok ízlése, divatja igen külön­böző. Ha régi, a költők által megénekelt, ünnepelt szépségek ma valamely csoda által kö­rünkben megjelennének, bizo­nyosan nem tetszenének. Szép Helénára talán rá sem nézné­nek a férfiak. Annyi bizonyos, hogy az ízlés fejlődik. Ebből természetesen az következik, hogy mai szépség- ideálunk már egy magasabbren- dű, tudatos követelményrendszer terméke. Kiderült az a tény is, hogy az ember csak a legrit­kább esetben születik szépnek, vagyis a szépséget tulajdonkép­pen el kell érni. Ahhoz azon­ban, hogy ezt bárki elérhesse, tudnia kell, hogy milyen kö­vetelményeknek kell megfelel­nie, s hogyan lehet megtalálni a célravezető módszereket. A szépség sok dologból tevő­dik össze. Ebből most csak a legfontosabbakat emeljük ki. Így mindenekelőtt a testnek ará­nyosnak kell lennie, vagyis lé­nyeges a formák harmóniája. A másik rendkívül fontos és nél­külözhetetlen kellék a szép moz­gás. Ez a két tulajdonság egy­mással összefügg. A filmeken, a színpadon a nézők sokszor megcsodálják a szereplő színészeket. Nem ritka eset, hogy egy-egy népszerű sztár a szépség kellékei közül sok mindent nélkülöz, mégis ra­jonganak érte. Ilyenkor szokta azt mondani a közönség: „van benne valami, ami megfogja az embert”. Ez a titokzatos „vala­mi” legtöbbször a színész testi felépítésében, azaz a szép test­tartásban, de még inkább a mozgásban rejlik. Mindezt együt­tesen „megjelenésnek” nevezzük. Ez a bizonyos jó megjelenés valóságos tudomány, amit azon­ban mindenki elsajátíthat. Tulajdonképpen a mindennapi élet legáltalánosabban használt mozgásait Ítéli szépen elvégez­A szép mozgás tudománya nünk ahhoz, hogy a megjelené­sünk jó legyen, az emberekben kellemes érzetet keltsünk. Ezek az általánosan használt mozgá­sok a járás, a leülés, a felál­lás, kabátunk fel- és levétele, az egy helyben állás, az étke­zéssel járó mozgások és egye­bek. Hogy mennyire fontos az élet­ben a köznapi mozgás helyes kivitelezése, arról gyorsan meg­győződhetünk, ha megfigyeljük embertársainkat. Hiába kifogás­talan az öltözék, s nincs külö­nösebb szépséghiba valakin, ha járás közben görnyedt, ha erő­sen előrehajlítja felső testét, ha hullámzóan Jár, vagy éppen menés közben befelé fordítja egyik lábfejét. Ilyeneket látva olykor el is mosolyodunk, de ha ezt nem is tesszük, annyit megállapítunk, hogy az illető nem szép. Még akkor sem, ha szabályosak az arcvonásai és szép síma a bőre. Ha viszont azt látjuk, hogy valaki úgy megy az utcán, mint­ha nem is a földön járna, egye­nes a testtartása, nem csámpá- zik a lábaival, nem ringatja a testét ide-oda, akkor önkéntele­nül is úgy ítéljük meg az ille­tőt, hogy elegáns, sőt, szép. Ülni is tudni kell. A színész- növendékeket tanítják arra, ho­gyan kell egy székbe leülni és ugyanonnan felállni. Ülés köz­ben is jó megtartani a szép testtartást, vagyis nem szabad begörnyedni, de azért az sem helyes, ha kényelmetlenül he­lyezkedünk el emiatt. Ezek után természetesen azt lehet hinni, hogy az embernek állandóan figyelnie kell minden egyes kis mozdulatára és ha azon kapja magát, hogy már megint nem jól csinálja, akkor korrigálni szükséges. Nem árt ugyan néha megfigyelni a moz­gásunk hibás elemeit, azonban az igen fárasztó, sőt, idegesítő volna, ha mindig ellenőrzés alatt kellene tartani önmagun­kat. A puszta ellenőrzés azon­kívül nem is hozná meg a kí­vánt eredményt. A rossz mozgásnak mindig okai vannak. Mindenekelőtt ezeket az okokat keli megkeres­ni. Az egyik leggyakoribb ok a testi gyengeség. Ez még azok esetében is fennállhat, akik egyébként erősnek hiszik magu­kat. A lábak gyengesége pél­dául bizonytalanná teszi a já­rást, sőt, nehézkessé. A gyen­gébb felsötestüek járás közben begörnyednek, mivel nemcsak a lábuk, hanem a felső test iz­mai is kifáradtak, s így nincs tartásuk. Ha a járásunk hibáit vizsgál­juk, a cipő kopása sok min­dent elárul. Ha csak a cipő sar­ka kopik, ez azt jelzi, hogy hul­lámzó a járásunk. Még rosz- szabb, ha a járó felület vala­melyik oldala kopik erősebben, ilyen esetben a járásnál rosszul tesszük le testsúlyunkat. mert az egyik oldalon nagyobb az igenybevétel. Az ilyen járás a test ringatásával jár. Jó, ha megvizsgáltatjuk lábunkat, nincs-e bokasüllyedésünk. A ci­pőfelsőrész belső oldalainak ko­pása azt mutatja, hogy járás közben lábfejeink befelé állnak, ez bizony nem nyújt szép lát­ványt. Hibáinkat őszintén megálla­pítva, megtalálhatjuk azok ki­küszöbölésének módjait is. Ha szépen, ruganyosán akarunk járni, erősítsük meg a lábizma­inkat. Sőt, a lábfej izomzatút is. Este és reggel fokozatos ter­heléssel csináljunk guggoláso­kat, szökdeljünk lábujjhegyen, ha lehetséges, naponta fussunk. Ugyanakkor olyan gimnasztikái gyakorlatokat is iktassunk a programba, amelyek alkalma­sak a törzs izmainak erősítésé­re. Csakis így lehet elérni az egyenes tartást. A szép járást egyidejűleg gya­korolni kell. A gyakorlás tanu­lást jelent. Ha elérjük a meg­felelő izomsatpt, akkor a har­monikus -'mozgás beidegződése nem lesz probléma, sajátunkká válik és már nem is kell oda­figyelni. A szép mozgás sohasem szög­letes mozdulatokból áll. A pu­ha, lágy mozdulatok kellemesek. De ezekhez kell éppen a legna­gyobb erő. Ha balett-táncot né­zünk. abban éppen az a legmeg- kapóbb, hogy a táncosok az ösz- szes elemeket játszi könnyed­séggel végzik. Pedig azok a mozgások rendkívüli erőfeszíté­seket igényelnek. De a tudato­san kifejlesztett izomzat, a be- gyakoroltság mégis könnyeddé teszi a nehéz fizikai munkát igénylő táncokat. A folyamatos mozgások, a sok­szor egymás után ismétlődő mozdulatok bizonyos ritmust igé­nyelnek. Az egyenletes, szép já­rásnak ritmusa is van. Itt egyik alapfeltétele például, hagy a lé­pések hossza egyforma legyen. Ha állandóan váltjuk a lépések hosszát, az már eleve aritmi- kus mozgást eredményez. Nem mindegy az sem, hogy ki mi­lyen hosszú lépéseket használ. Nevetséges, ha a kis ember túl nagyokat lép, de a hosszú em­ber járása is tipegésnek hat, ha túl rövidre méri a lépéshosszt. Tehát mindenki alakjához mér­je a lépéseinek hosszát és ha gyorsítani akar, akkor sem a lépést nyújtsa meg, hanem szed­je gyorsabban a lábait. A járást a kéz, a karok moz­gása is segíti. Az ellentétes irányú karmozgás úgyszólván hozzátartozik az ember járásá­hoz. Itt a kilengési ívnek és a lengés gyorsaságának arányban kell lennie a lépések hosszává;, illetve gyorsaságával. A szép mozgást elősegítik a társastáncok. Aki szépen és jól táncol, az általában egyéb moz­gásait is jól oldja meg. Ne húzódjunk tehát vissza a tánc­tól, hiszen az is hozzájárul moz­gásunk fejlődéséhez. Az ember által használatos valamennyi mozgásformára ér­vényes az a szabály, hogy a törzs és a fej legyen egyenes tartású, a mell álljon kijjebb, mint a has. Ne engedjük tehát a hasizmokat sem elernyedni, mert a hasas ember mozgása csak ritkán lehet esztétikus. Ál­talában vigyázni kell a megfe­lelő testsúlyra, hiszen ez is a szépséghez täri02S& híradó gótorna. A döntőben a hazai együttes, az Atletico Madrid szerezte meg az elsőséget, s egy­ben a Teresa Herrera Kupáig miután a hosszabbítást követő­en 2:1 arányban győzött a cseh­szlovák Spartak. Trnava ellen. A 3. helyért az Újpesti Dózsa a Világ- és Európa Kupa győz­tes holland Ajax Amsterdammal mérkőzött. A 90. perc és a hosz- szabbítás sem hozott döntést, mivel egyik csapat sem rúgott gólt, így ll-es rúgásokra került sor, ebben a lila-fehérek 4:3 arányban jobbnak bizonyult nagy hírű ellenfelüknél. Az Új­pesti Dózsa ezzel 3. helyen végzett. Bene Ferenc, a ma­gyar gólkirály pedig megkapta a legeredményesebb játékos­nak járó kupát. Bácska Subotica—Egri Vasas 2:1 (1:1) Barátságos mérkőzés, Eger. 300 néző. V.: Paksi. Egri Vasas: Bende (Tóth) — Szűcs, Sípos, Póta (Mezei), Csa­pó (Mészáros), Zágonyi (Lu- bai), Takács, Zajácz (Princzes), Pázmándi (Beraxa), Patkós (Var­ga), Hevér (Molnár). A sok cserét alkalmazó Vasas vissza­esett a második félidőben és csupán közvetlen védelmének érdeme, hogy elkerülte a na­gyobb arányú vereséget. Az egriek gólját Zajácz szerezte. 1. Eger—Kecskemét 5:1 1 2. Várpal.—Ganz-M. 1:0 1 3. Budafok—Kos. KFSE 1:2 2 4. FÖSPED—Szegedi D. 3:0 1 5. Kiskunh.—Vác 4:2 1 6. K. Rákóczi—K. Táncs. 5:1 1 7. MGM Debr.—DEAC 1:0 1 8. Gyula—Békéscs. VTSK 3:1 1 9. ÉPGÉP—Láng 2:2 x 10. Kecsk. TE—Gyöngyös 1:2 2 11. MÁV DAC—Debr. VSC 3:0 1 12. Cégi.—Szív. MÁV 3:1 1 13. Szóin. MÁV—Törekv. 1:1 x 14. Gázm.—Kiskunf. 2:7 2 A totó nyereményei: 13+1 ta­lálat (1 db) 415 873 Ft, 13 talá­lat (1 db) 238 906 — Ft, 12 .talá­lat (115 db) 2770,— Ft, li talá­lat (1562 db) 204,— Ft, 10 tálá­ig (Í2 67S 38,— FL

Next

/
Thumbnails
Contents