Népújság, 1973. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-26 / 199. szám
•» Mindent kisbetűvel ? Az NSZK tartományainak kultuszminisztei <;i már ’.3 évvel ezelőtt megegyeztek abban, hogy egyszerűsíteni kell a nemet nyelvet. Utódaik most végre he akarják váltani az akkori ígéreteket. Elképzelésük szerint a helyesírás reformja után csak a tulajdonneveket és az országneveket írják nagy kezdőbetűvel, valamint a mondatok első betűjét. A szótagok elválasztására és a vesz- szők helyére vonatkozó szabályokat is megtisztítják a legfeltűnőbb értelmetlenségektől, s az idegen szavak írásmódját a fonetikus szó- használatnak megfelelően szabják mgg. Ezek az alapelvek már mind szerepeltek a helyesírás szabályozására életrehí- vott munkacsoport 1958. októberi javaslataiban is, tehát egyáltalán nem újak. Újszerű jelenség viszont, hogy Svájc és Ausztria hivatalos bizottságai is tárgyalnak az NSZK munkacsoportjával és az NDK sem utasítja el a kérdés közös rendezésének gondolatát. Az NSZK-ban négy osztályismétlő közül három helyesírási kérdéseken bukott meg, s eddig az összes helyesírási hibák 30 százaléka a kis- és nagybetűs írás szabályainak nem ismeréséből következett. Egyébként csak a németek tartották fenn mind a mai napig a főnevek nagybetűvel írását: a második világháború után a dánok is felhagytak vele. A megállapodás ellenére eddig még nem történt végleges döntés, a németek még mindig nem tudják, hogy mikortól kezdenek el végre mindent kisbetűvel írni. A TÁNC MINDENKIÉ (Foto: Vie Nouve) Ahonnan a turisták „Elektronikus a Holdra indulnak portás” A híres kaliforniai Disneyland építői nem pihennek babéraikon. Újításokkal gondoskodnak arról, hogy alkotásuk mindig a technika csúcspontja legyen, s vonzóereje a sok millió ifjabb és idősebb látogató számára ne csökkenjen. Disneyland négy tartománya közül főként az egyiket, a „jövő országát” (Tomorrowland), amely korunk technikai szenzációit mutatja be, kell gyakorta' átalakítani, hogy a fejlődéssel lépést tartson. Tomorrow- landban jelenleg leginkább a színlelt holdrepülés nyűgözi le a látogatókat. A tudományos aprólékos- sággal lemintázott űrhajóban a holnap turistájaként repülhetünk a közel került égitestre. Ez az út különlegesen realisztikussá válik. A résztvevő mindenféle megrázkódtatást érez az űrutazás közben. Üvegen át a repülés minden fázisát végig lehet nézni. A kapitány megadja a szükséges magyarázatokat és figyelmeztet a „veszélyekre”. A programban a Hold felszínére való leszállás is szerepel. Hivatásos asztronauták „szállnak le” helyettünk. Hirtelen ellebegnek a rakéta üveges falai előtt, úgy ahogyan a televíziós közvetítésből emlékezhetünk rájuk. A Földre vezető út a titokzatos égitest hegyeinek és krátereinek megtekintése után kezdődik. Tíz perc. múlva kicsit elíogódottan újra kiszállhatunk, s örülünk, hogy a jó öreg Földet érezzük ismét a lábunk alatt — amelyet egyáltalán el sem hagytunk. A tegnapot és a mát a holnappal cseréljük fel, amikor tengeralattjárón utazunk a tengerfenéken. A „jövő országában” a víztükör alatt csupán néhány méterrel létrejött a tengerfenék. Az óceánok mélyén levő flórát és faunát realisztikusan másolták le, de a fantázia is megkapja a maga részét. Mint a Newsweek közli, Hirosima legnagyobb szállodájában hamarosan komputerberendezés veszi át a szállodai portások és a szállodai irányítószemélyzet csaknem minden gondját. A helyfoglaláson és a számlázáson kívül ez a berendezés azt is figyelemmel kíséri, mit vesznek ki a vendégek szállodai szobájuk jégszekrényéből és milyen gyakran kapcsolják be a televíziós készüléket. A komputer irányítja majd a klímaberendezést és jelzi a tűzveszélyt. Veszély esetén valamennyi ajtó automatikusan kinyílik, ami lehetővé teszi a szálloda gyors kiürítését. Szobakulcsához a szálloda minden vendége különleges ellenőrző kártyát kap, melynek a szálloda területén történő felmutatása — például étkezésnél — biztosítja azt, hogy a fogyasztást automatikusan hozzáadják számlájához. Ui könyvek Pedagógiai hősköltemény Makarenko legendás hírű pedagógiai tevékenysége, amelynek során több ezer elhagyatott, zülött és bűnöző kamaszcyerekből dolgos és felelős „új embert kovácsolt”, ebben a műben magával ragadó irodalmi alkotássá érett. A 20-as 30-as évek fordulóján keletkezett mű egyszerre dokumentumkrónika és önéletrajzi vallomás- polémikusán kiélezett pedagógiai „esettanulmány” és drámai jegyeket mutató novellafüzér. Megkülönböztető sajátossága talán az, hogy egy tömegméretű fejlődési folyamat regénye. A néhány zsebtolvajjal induló kolóniából (1920.) úgy lett nagy étszámú és ragyogóan szervezett gazdaság, hogy Makarenko minden gyereket önálló tulajdonságokkal és képességekkel rendelkező emberként kezelt. Arra törekedett, hogy a belső hajlamok határozottan kifejezésre jussanak, nem szürke tömeget látott és nevelt, hanem fejlett egyéniségek kollektíváját. A lassú és gyakorta fájdalma* megvalósítás szervező elve a munka volt. A lelki torzulások felszámolását úgy érte el, hogy rávezette növendékeit az értékesnek tartott és egyben az önkifejeződést is biztosító dolgos élet vállalására, s továbbfejlesztésének örömeire. A pedagógiai szakirodalomban már klasszikusnak számító mű olvasmánynak is rendkívüli élmény. (Európa—Uzsgorod Kiadó) Isztambul és környéke Isztambul a világ egyik legszebb, legrégibb és legérdekesebb városa. Csodálatos a földrajzi fekvése — a Boszporusz és az Aranyszarv-öböl partjain helyezkedik el —, emiatt a földkerekség egyetlen városa, amelyben két világrész (Európa és Ázsia) találkozik. A legrégebbi település maradványai i. e. 3000 körüliek, a városalapítás időpontjának azonban az i. e. 658. év tekinthető, amikor a görög Megara város lakóinak egy csoportja ott megtelepült. Büzantion néven már fontos kikötő- és kereskedővárossá fejlődött, amikor 330-ban Nagy Konstantin császár oda helyezte át székhelyét Rómából, majd 395-től a Keletrómai Birodalom fővárosa lett. A milliós metropolist az évszázadok során számos támadás érte, míg végül 1453-ban végleg elfoglalták a törökök. Rengeteg műemléke és sok magyar vonatkozása miatt az egyre szaporodó magyar turisták érdeklődésére is igényt tarthat Fehér Géza útikalauza. Áttekintve a város földrajzát és történelmét, áttekintő térképlapok segítségével hét sétában vezet végig a nevezetességeken. A kötetet a gyakorlati tudnivalók közt eligazító függelék (utazás, szállás, étkezés, kisszótár stb.), továbbá néhány szép fénykép egészíti ki (Panoráma Kiadó) Tóth-Máthé Miklós: HÁLÁTLANSÁG A halász beleesett a vízbe. Lehet, hogy enyhe napszúrást is kapott, vagy csak a csónak billent meg, ahogy erőlködött a hálóval, kár most már az okokat kutatni, a tény az a hatalmas csobbanás volt, amivel elmerült a Tiszában. Annak is a közepében, ahol a legmélyebb a víz, ahol örvények is vannak, és ahol megfulladni szinte majdnem kötelessége az emberfiának, különösen, ha úszni sem tud. A ladik és a kalapja már nagyon messze távolodott tőle, ő pedig nyelte a vizet, közbe-közbe segítségért ordítozott, vagy azt hörögte, hogy mindjárt meghal, ami, látva szorult helyzetét, nem is volt olyan elképzelhetetlen. B. Nagy Bálint, aki a túlsó parton szöszmötölt, felkapta a fejét az orditozásra. Nem sokat teketóriázott, csónakba ugrott, éé gyors evezőcsapásokkal indult meg az el- meg fölmerülő ember felé. Halász volt 6 % azzal a különbséggel, hogy tudott úszni. Más különbségek is voltak, hiszen K. Kiss Mihály vékony, kis ember volt, csinos, fiatal feleséggel, B. Nagy Bálint meg nagy darab agglegény, de azt hiszem, hogy ezek a különbségek most egyáltalán nem lényegesek. A lényeges csak az volt hogy ki udja'-e ráneigál- ni Bálint, aki tudott úszni, Mihályt, aki nem tudott úszni. Ki tudta. Berángatta a csónakba, és K. Kiss Mihály annak rendje módja szerint meg volt mentve. — Komám — nyögte K. Kiss Mihály — ... — No, komám — mondta a másik. — No... — De, komám — nyögte újra K. Kiss Mihály, aztán egy nagyon hosszút káromkodott, és kiértek a partra. — Megmentettél, hallod — csóválta a fejét Mihály, szinte hitetlenkedve — már azt hittem, hogy kampec! N agy Bálint faágakból tüzet gyújtott, K. Kiss Mihály szárítkozott. A Tisza meg folyt, teljesen közömbösen. — Hát, komám... — kezdte újra K. Kiss Mihály, aztán megakadt, mert valami nagyon szépet akart mondani, aztán csak azt mondta: — Köszönöm, komám! — Más is megtette volna — mondta B. Nagy Bálint, aztán cigarettát adott K. Kiss Mihálynak. Rágyújtottak, fújták a füstöt. — Sok a szúnyog — mondta később Bálint. — Sok — bólintott Mihály. — Ha nem lenne az a sok szúnyog — csapott egyet Bálint —, már leszoktam volna a dohányzásról. Később újra csónakba ültek, kihozták Mihály elszabadult ladikját, majd Bálint biciklijén haza- karikáztak a faluba. Mihály ült a vázon, Bálint nyomta a pedált. — Aztán, ha keil valami, csak szólj — búcsúzott Mihály a kapuban. — Hadd el már — legyintett Bálint. — No, csak ne szerénykedj — mondta Mihály. — Megdöglöttem volna, a fene ott egye meg! — De nem tetted — vigyorgott Bálint. — Nem én, mert te jöttél, aztán kihúztál. Hát azért mondom, ha valami kell, csak szólj, mert én tudom, mi a tisztesség. Mindig is tudtam. Ebben maradtak. Mihály is hazament, Bálint is hazament. Mir hály elmesélte az asszonynak, mi történt, az asszony siránkozott, aztán napirendre tértek a dolog fölött. Már az „Angyal kalandjai”-t a televízióban úgy nézték, mintha nem történt volna semmi. — Szép ember ez a színész — mondta az asszony. — Fésülködni, azt tud — felelte Myiály, aztán elaludt ültében, mert aznap azért mintha fáradtabb lett volna. E gy hét múlva jött Bálint. Mihály éppen fát hasogatott az udvarban, hátúi a ház mögött. — Akác? — kérdezte Bálint. — Akác — bólintott Mihály. — Merthogy — kezdte Bálint — kéne nekem ötszáz forint kölcsönbe. — Azon ne múljon — felelte Mihály, aztán bementek a házba, és Mihály odaadta az ötszáz forintot. — Tudod — mondta később az asszonynak, mikor Bálint után már becsukódott a kapu — ő húzott ki a vízből. Két hét múlva újra jött Bálint, Mihály éppen fát hasogatott az udvarban. — Akác? i— kérdezte Bálint. — Akác — bólintott Mihály. — Merthogy — kezdte Bálint — kipukkadt a biciklim kereke. Meg már régi is az a bicikli, hát gondoltam, kéne egy motorkerékpár. Az mégiscsak más. — Az más — biccentett Mihály. — Gondoltam, megvehetnéd nekem, komám! Majd apránként le- törlesztem. Mihály ránézett. — Miből? Azt nem mondanád meg?! — Megmondhatom éppen — húzta a szót Bálint, és nézte Mihályt, akár egy bogarat. — A takarékból, komám! Van nektek annyi, még több is! — Azt másra gyűjti az asszony — ellenkezett Mihály. — Megvan már. annak a helye. — Az lehet — mondta Bálint —, de neked is meglett volna a helyed, ha nem jövök a csónakkal! Aztán most mire gyűjtené- tek!? Koporsóra, meg sírkőre! — Az igaz — vakarta meg a fejét Mihály, és egy hét múlva Bálint már motorkerékpáron ment halászni. — Tudod — mondogatta Mihály az asszonynak — mégiscsak ő húzott ki a vízből! Aztán egyszer csak újra jött Bálint. Mihály éppen fát hasogatott az udvarban. — Akác? — kérdezte Bálint. — Akác — bólintott Mihály. — Merthogy — kezdte Bálim — ti nézitek minden este a televíziót, én meg csak a falat. Gondoltam, átvihetném magamnak. — De komám!... — fortyant fel Mihály. — Mert nélkülem te mit néznél most?! — folytatta Bálint. — Semmit! Vagy az angyalokat, fejükön a karikákkal! Átkerült Bálinthoz a televízió is. VVVAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^AAAA/) ‘WAXAAAA — Tudod — nyugtatta az asz- í szonyt Mihály —, ne feledjük el, < hogy mégiscsak ő húzott ki a víz- < bői! Az csak többet ér egy ron- \ gyes televíziónál! | B álint most már naponta át- < jött, és vitt, amit csak tu- s dott, míg végül csak az üres szó- s ba maradt Mihályéknak, két ved- 5 lett lópokróccal. > — Semmink sincs, de én itt va- > gyök — vigasztalta a síró asz- > szonyt Mihály. — Már az mégis- > csak többet ér! Aztán, hogy itt > vagyok, egyes-egyedül Bálintnak > köszönhetjük! ? — Jaj istenem, istenem — sírt ? az asszony, öklével az üres falat ? verve, mire Mihály, mert világ ? életében útálta az asszonysírást, £ kiment fát vágni. < Nemsokára jött Bálint. Frissen < volt borotválkozva, sötét ruha fe- < szült rajta, és még valami pacsu- < liszag is megcsapta Mihály orrát. < — Akác? — kérdezte Bálint. < — Akác — felelte Mihály. — Merthogy — kezdte Bálint > — arra gondoltam, elvinném én' \ magamhoz az asszonyt is. > Mihály kezében megállt a balta. | — Az asszonyt? — meredt a ? másikra. — Minek?! í — Hát feleségnek — mondta < Bálint. — Nem jó mindig egyedül í lenni, még akkor sem, ha tehe- < tős az ember. Aztán ne felejtsd, < ha én nem jövök, rajtad ma már < csak a bogarak mászkálnak, az < asszonyt meg más karolgathatná! 4 Talán éppen én! s Mihály felemelte a baltát és 5 Bálint felé sújtott. Bálint félrelé- ; pett, majd kicsavarta Mihály ke- ■ zéből a baltát és fejbe csapta. Mi- ' hály ráhanyatlott a fahasábokra, és nem moccant többet. H álátlan volt — vallotta később Bálint az őrsön. — Pedig, őrmester elvtárs, ha f nem jövök a csónakkal, a'- maguknak kellett volna kihüzn: Tiszából. A bíróság ezt a .nagyarázal nem méltányolta.
