Népújság, 1973. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-19 / 194. szám

Hogyan szüléiéit Etelka, Halna, Osjila, lünde?

A múlt sfcázad? névújítási rúO£- galom nyomán sok olyan utónév került be az anyakönyvekbe, amely már-már feledésbe merült, illetve amelyet a névuji- ték játékos kedve, fantáziája szült.

Széchenyi a XX. század derekán vetette fel a régi nevek felújításának eszméjét, s hogy példát mutasson, fiát Béla "névre kereszteltette. (A Béla név azonosítás a az Adalbert névve! alaptalan és indokolatlan.) Petőfi pedig az első között volt, ak! fiának Zoltán nevet adott. E név ugyanis a törökből került á magyarba í Zoltán fejedelmet, Árpád fiát nevezték így a szultán szó magyar alakváltozatával. Valószínűleg a Zoltán rokona a Zsolt (Solt) név is. Az Árpád név szintén ebben az időben terjedt el újból: Szendrey Júlia második férje például Horváth Árpád volt.

A régi nevek felújítása mellett költőink, íróink számos szép, új nevet is alkottak. Dugonics András az Etele (Attila) név női megfelelőjeként megalkotta és regénye címében szerepeltette az Etelka nevet. A középkori okmányokban előforduló Jóleány elnevezést pedig Jólánka alakra változtatva használta női névként. '

Vörösmarty a kellemes hangzású női nevek hosszú sorával gazdagította névtárunkat: az

Eneh nevű mondái nőalak adta az alapot számára az Enikő névhez, A hajnal, a csillag, és a tündér szavakból varázsolta elő a Hajna, Csilla, Tünde neveket. Tünde párja, Csongor viszont nem mesterséges nevet visel: régi török-magyar személynévből újította fel Kazinczy és Vörösmarty.

Valóságos regény a Dalma név sorsa: Vörösmarty alkotta a dal szóból és a Zalán futásában férfiként szerepeltette. Petőfi költői álnévként — tehát férfinévként — használta maga is. Vajda Péter és Jókai azonban nöriévként alkalmazta, s a hivatalos magyar utónévkönyv is a női nevek közt tartja nyilván.

Vörösmarty újította fel a Szabolcs személynevet, amely Anonymus krónikájában szerepelt. Vörösmarty „hozta forgalomba” a Csaba nevet is, de ezt valójában Arany elbeszélő költeménye tette népszerűvé. Arany szóalkotó készségének szülötte a Gyöngyvér amely „testvér” közszó mintájára formálódott, s főleg becéző alakja, a Gyöngyi terjedt eL

Kisfaludy Károly a szerzője * Tihamér névnek: egy korabeli borsodi község nevét adta költött alakjának,

Aa 1850-es években Miskolcra fStszott Kántomé, Székelynéés Dérlné Is...

ISO éves a miskolci Nemzeti Színház

Kardos LásarJé köszöntése

Tisztelettel és szeretettel köszöntjük Kardos Lásslót hetvenötödik születésnapján. Műveinek és az általa szerkesztett, fordított, nyilvánosságra bocsátott művek olvasóinak a tiszteletével — hálásan azokért az élményekért, amelyekkel munkássága megajándékozott.

Akadémikus, egyetemi tanár, író, kritikus, esszéista, műfordító, szerkesztő — de minek elősorolni mindazt, amit csinált, annak az egynek a sok-sok oldalát. Mert tulajdonképpen egyetlen hivatása, szenvedélye van: az irodalom szolgálata, az olvasók nevelése. Akadémián, egyetemen, szerkesztői asztal mellett, mindenütt. Megszámlálha- tatlanok a világirodalomnak azok a művei, amelyekkel az ő munkálkodása révén ismerkedett meg a magyar olvasó. Nevéről a legtöbb irodalombarátnak elsősorban talán az általa szerkesztett folyóirat, a Nagyvilág jut az eszébe, amely kitartóan munkálkodik csaknem két évtizede azon, hogy a magyar társadalom szellemi látóhatárát tágítsa, ízlésének mércéjét emelje.

Kardos László már igen fiatalon, debreceni tanár korában eljegyezte magát az igazi humanizmus nemes eszméivel. Első nagyobb esszéje ,,A huszonegy éves Ady Endre”, már teljes fegyverzetében mutatja a haladó magyar irodalom későbbi kutatóját. Fiatal korában a Nyugat nemzedékéhez tartozott, e mozgalom örökségét élesztget- te-ápolta hosszú éveken át. Tekintete sohasem hagyta el ezt a korszakot, kiváló művek egész sorát írta kortársairól, s a Nyugat első nagy nemzedékének tagjairól. S aki tőle tanult „világirodalmat”, érzékletes és magas művészi, s pedagógiai értékű előadásokból ismerhette meg az európai irodalom jeles alkotásait, költőket, írókat.

Műfajai állandóan segítik, kiegészítik, építik egymást. Fordításhoz verselemzés járul, a költők világát bemutató esszé, nagy igényű elemzés és elvi bírálat, ha szükség van rá. Az életműveket korban, társadalomban látja, s így nemcsak egy-egy alkotás szépségét mutatja meg, hanem teljességükben, környezetükben. Az olvasó Kardos László tolmácsolásában múlttal, jelennel, történelemmel, népekkel ismerkedik meg —, vagyis hivatásában látja és érti az irodalmat; a finom és avatott kalauzolás hozzásegíti ahhoz, hogy felfogja az ismertetett értéket, annak teljes sugárzásában.

Megismerésre, értelemre és szerénységre személyes példával is oktat, nemcsak művekkel, nemcsak a katedrán. Halk, hűséges és fáradhatatlan mindig, amikor igazi értékekről van szó —, máshoz pedig nem szeret nyúlni. S úgy tud szólni az emberekhez, hogy szelíd lénye a figyelem központjába kerül, mintegy ellenállhatatlanná válik, mert olyan szuggesztíven árad belőle a fénylő értelem. Kardos professzorral töltött éveik után ezt az élményt viszik magukkal növendékei az egyetemről —, s ha valamennyire is megközelítik későbbi munkájukban az ő példáját, már igen sokat adtak a tanítványaiknak.

Hetvenötödik születésnapján a magyar irodalom minden barátja ragaszkodással és őszinte hálával köszönti Kardos Lászlót, s további eredményes és jó munkát kíván neki —, valamennyiünk okulására és örömére.

A

lig érkeztek meg az üdülőbe, elborult az ég. Ki sem pakoltak a bőröndjükből, csak bámulták búskomoran a levelük visz- száját mutogató fákat. A vihar két és fél óráig tartott, majd este újra- kezdte. Annyi víz leesett, hogy az már bentről nézve is sok volt. Fanyalogva ettek, majd felmentek a szobájukba.

— Ma fel sem vettük a gumi- cipőt — mondta csüggedten Kovács I.

— Nagyon kell az eső — vigasztalta Kovács II.

Elválhatatlan barátok voltak és miután -győzelemre vitték üzemük pingpongcsapatát, minden nyár elején egyhetes jutalombeutalót kaptak a Balaton mellé. Az a bizonyos első nagy győzelem öt évvel ezelőtt volt. Azóta így, június elején, együtt verték a labdát, s együtt lesték a szomszédos üdülő kertjét, ahol eddig minden évben akadt valami remek kis csaj, akivel elszórakozhattak. Főleg cseh lányok, mivel a testvérüzemből ide jöttek nyaralni a szalagon dolgozó lányok Brúnóból vagy honnan, s a magyar gyár dolgozói pedig az ő nyaralójukba, Terencsényteplicre. Hanem most még a lányokban sem reménykedhettek.

Másnap azért kisütött a nap, bár a Balaton fölött tejfehér pára úszott, amiből még a délelőtt folyamán totyakos kis felhők lettek. A Balaton zöld vizét ekkor már jól láthatták, viszont az ég megint szürke.

— Medárd van — jegyezte meg Kovács I., miközben gumicipőjét szárogatta egy ronggyal. — Egyszerűen nem lehet kimenni az udvarra, mert vizes minden.

— Még nincs Medárd, s különben sem hiszek benne — vigasztalta elsősorban magát Kovács II.

Alkonyatkor azért egy félórácskát pingpongoztak, két eső között, azzal sem törődve, hogy a vörös salak tocsogósra ázott a pingpongasztal körül, mert a műanyag tető alá bevert a vihar.

Másnap reggelre viszont megjöttek a csehek. Két Skoda is állt az utcán, amikor a boltba indultak Mackó sajtot venni. A sajt nem hidal, viszont jó kondiedző.

Csontos Gábor:

HOLUBAR

— Két cseh kocsi — állapította

meg Kovács II.

— Lesz még több is, ahogy én őket ismerem — bólogatott a másik Kovács. Megvették a sajtot, elbámultak a Balaton felé, ahol most is volt bőven tejfehér köd, viszont egyszerre csak elkezdett emelkedni, és változatosság okáért egyből el is tűnt Valószínűleg megsemmisült.

— Odanézz, a köd smafu! — lelkesedett Kovács I., Kovács II. ellenben nem felelt, hanem tátott szájjal a szomszéd üdülő felé bámult. Látta már Kovács I. is, hogy minőségi változásról van szó. Akkorát nyelt, hogy jó ideig fent maradt az ádámcsutkája. Amikor végre megszólalt, másra nem is telt:

— Egy cseh bige!

M egrázta őket a látvány, slel■ ■ kük fenekéig hatolt.

Kovács II. tért először magához, ami érthető, mivel ő fedezte fel a lányt. Megmarkolta az ütőjét.

— Hátha hajlandó pingpongozni — mondta.

— Hátha — eredt a nyomába Kovács I. S utána tette még — Nagy magyar nemzetközi gesztiku- la.

— Öööö, eee — kezdte Kovács I. a nemzetközi magyar nyelv nemes szókincsét bevetve, majd egyéb magánhangzók után vízszintesen előre tartotta az ütőjét és jól tagoltan befejezte a mondatot; — Pingpong?

— Ühüm — bólintott egészen normálisan a lány és mosolygott. Ettől a mosolytól előre elvesztették három meccsüket együttesen és kü- lön-külön. Kovács II. megelőzte Kovács I-et, ami azt jelenti, hogy előbb lépett az asztal felségén levő tócsába. Természetesen a tócsa nélküli végen állt a lány.

A játék meglehetősen változatos volt. A kis labda hol a háló alá szorult, hol a lány mögötti pocsolyákba toccsant bele. Kovács I. hasznossá tette magát, beállt a lány mögé labdaszedőnek és még örül is, mert csodálhatta a lábát.

A lány nagyokat* nevetett, amitől Kovács II. kétszer is melléütött a labdának, de lehet, hogy volt azért benne némi szándékosság is. Az ugrabugráló két férfi aztán még inkább nevetésre ingerelte a lányt és egy necces szerva után elnézést kérve széttárta a két karját. Ettől a fehér pulóver alatt megrezzentek kemény keblei. A Kovácsok ettől egyetemlegesen csuklani kezdtek. Nagysokára Kovács I. mégis meg tudott szólalni. Félhangon azt vetette oda Kovács I.-nek:

— Én teljesen kész vagyok.

— Én is. De nem vindikálhatsz jogokat.

— Én szembe látom.

— Én pedig hátulról. Helyzetem mégsem nevezhető hátrányosnak.

— Perverz kutya vagy. — S nyomatékül egy leütéssel próbálkozott Kovács II. A labda egészen a két üdülőt elválasztó kerítésig szállt, sőt, átgurult a kis drótajtó alatt.

— Nem megyek érte — maka- csolta meg magát Kovács I.

A lány, aki eddig élénk figyelemmel hallgatta szavaikat, most ismét felnevetett és a tócsákat é> nedves fűcsomókat ügyesen kikerülve ugrándozott a labdáért.

— Látod, neki kell érte menni! — fújt dühösen Kovács II.

I gy oldalról is látom, sőt most * meg szemből — vigyorgott győztesen Kovács I. — Egyem a lelked, te kis... — Ezt természetesen a lány felé fordulva mondta, így aztán hiába keresgélte a szavakat, semmit sem talált.

— Nana! — szólalt meg ekkor a lány is. Meg persze nevetett.

— Nana! — ismételte zordonan Kovács II. — Nehogy valami marhaságot mondj, mert, ha nem is ért magyarul, megérzi, hogy disz- nólkodsz.

— Bár már éreznél — sóhajtott az előbbrevaló Kovács.

— Csigavér! — intette a másik.

Ekkor a helyzet gyökeresen megváltozott, amitől nemcsak a két Kovács, hanem a lány is lelombo- zódott. Egy atlétatermetű férfi tűnt fel az üdülő ajtajában, megállt a lépcső tetején, ahogy a lány az előbb, így majdnemhogy magasabbnak tűnt, mint maga az üdülő.

— Magasságos ég! — sóhajtott Kovács I., amihez a másik csak kontrázni tudott.

— Jön Holubár — sziszegte a lány — jó lesz vigyázni!

— Maga tud magyarul? — döbbentek meg egyidőben a Kovácsok.

— Én tudok. Azt hittem, maguk nem tudnak. Eleinte.

— Aztán szépen kifigyelte a szövegünk — méltatlankodott Kovács II. és átadta Kovács I.-nek az ütőt. Az nem éppen lelkesedett, hogy éppen most... sietve tisztázni igyekezett:

— Kije magának ez a Holubár?

— Vőlegényem.

— Kettő kitelne belőle — nyű- gölődött Kovács II. és úgy tett, mintha semmi köze nem lenne az egész pingpongügyhöz.

A vőlegény, ez a Holubár, eközben leközlekedett a lépcsőn, nagyokat szívott széles melléoe a nedvdús levegőből, csak úgy ugrándoztak mellén, vállán és ka'jaink az izomkótegek igazán elképesztő volt!

Kovács II., mint valami véletlenül erre lézengő idegen, csak úgy magarak megjegyezte

— Ha Tolni lennék is, százszor meggondolnám. De hát én nem vagyok Toldi... ! — Azzal alávaló módon az óriás elé lépett és fölényes nyelvtudását csillogtatva megkérdezte: — Spaciren, spaciren?

— Hűm, hőm! — bólintott zordonan Holubár, majd balját kovács II. vállára helyezte, amitől az majdnem benyomódott a földbe. A lány az előbbinél valamivel halványabban felnevetett és visszakéz- ből olyat nyesett a labdán, hogy

Kovács I. teljesen paff lett és hülyén bámult a fű közé bújt fehér gömb után.

E

ttől kezdve a játék képe teljesen megváltozott. A lány kipirult képpel nyírta, nyeste, kif- lizte a labdát, Kovács I., aki pedig Kovács II.—t is több ízben Bűre verte, de a 2:0 se volt ritka, most úgy ugrált, akár valami kerge bakkecske és egy valamirevaló ütése nem volt. Kovács II. a másik vállát nyújtotta közben Holubár- nak, az óriás pedig méla derűvel és szótlanul billegette a fejét, aszerint, hogy a labda merre ment. Néha mély hangon hümmögött vagy elnyújtva hűgetett, amihez Kovács

II., mint afféle szőlőkaró, bokáig süppedve a földbe, szorgalmasan tercelt.

Tulajdonképpen senki nem szólt semmit. Csak a kis labda pittye- gett finoman az asztalon, meg Kovács I. nehézkes lábdobogása hallatszott. Amikor a lány feladta a meccslabdát és Kovács I. elhibázta, Holubár boldogan felkacagott. Néhány mackós lépéssel Kovács I.- hez közelített, megragadta a kezét, megrázta alaposan, félő volt, hogy letöri, majd azt mondta:

— Tűrhető voltál, hapsikám. Máskor is edzhetsz a kislánnyal, elvégre nem vagy teljesen analfabéta. Én nem bírok az efféle törékeny szerszámmal bánni. Egyébként Kovács cagyok, amolyan két- szer-kovács, mivel a szakmám ka- zankovács.

A másik Kováccsal is kezet fogott, aki Kovács I.-hez hasonlóan, csak a keresztnevét merte megmondani, nehogy csúfolódásnak találja venni ez a kétszer-kovács, hogy ok is mmd a kötszer Kovácsok.

— Gyere be, nyuszikám! — kielte magához menyasszonyát a kétszome’yes kétszer-kovács, aztán még visszaszólt a két amatőr ping- pongozónak: — Különben a buktáim csak Holubárnak h»*-r,ac Agyő, íii'Káit:

Ezek megnyúlt ábrázattssl nézték, hogy hóna alá veszi a csodalatos minilányt, behajliú-tt jobb karjára ültetve, vállizmaival támlát tartva a lány feje mögé. Jószerint csak a két lábon járó, óriás fotelt látták, meg a lány lóbáiódzó két csinos lábát.

L

egalább ne hilinkókázna a lábával juttatta kifejezésre elégedetlenségét Kovács I., Kovács II. csupán néma íejbolintássax Helyeselt,