Népújság, 1973. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-16 / 191. szám
— Tájékoztatásul közöljük kedves utasainkkal.», A légikisasszony hangja tiszta csengéssel közli a repülési magasságot és a gép legnagyobb sebességét. Véget ért a tizedik. A világ Berlinbe sereglett ifjúsága hazafelé tart, autóbuszokon, banánszállító hajókon, repülőgépeken, autóstoppal, vonaton. Viszik a lángot a világ minden tájára, a lángot, amely kilenc napig lobogott az 1973-as Világifjúsági Találkozó fővárosában, Berlinben, a Marx—Engels téren. Ringatva — És írsz majd? — Persze. De nemcsak írok. Elmegyek, ősszel elmegyek hozzád. ígérem, hogy elmegyek. A fiú és a lány a Hotel Stadt Berlin felhőkarcolója alatt meghúzódó tejbárban ül egy kerek asztalnál. A fiú Pécsről jött, a lány Pozsonyból. Odakint, az üvegfalon túl, az Alex, vagy teljes nevén Alexander Platz, fennállása óta a legnagyobb forgalmat bonyolítja. A szabadtéri színpadon az afrikai együttesek lüktető ritmusú tánca dobog, kétszáz méterrel odább politikai dalfesztivál folyik, s a refrént mintegy tízezer ember énekli. A magasvasút csattogva, dübörögve átrobog a téreti hullámzó tömeg felett. A nap már csak a Stadt Berlin épületének harmincadik emelet fölötti ablakaiból piroslik vissza, a szabadtéri színpadok felett kigyulladnak a reflektorok. A fiú és a lány áthalad a zsúfolt teraszon, megállnak a téren, a srác ledobja a földre a hálózsákot, szétnyitja teljes szélességében, lerúgják a cipőt, fejük alá gyömöszölnek két táskát, Malovicova — csak a lány nevét értettem a szomszéd asztaltól — konzervet vesz e!5. vacsoráznak. A farmernadrágok, szandálok, saruk, között. SS stadionban az olasz fesztiváldelegáció jelent meg a játékoskijáróban, s amikor észrevették a Vietnami Demokratikus Köztársaság fiataljait, néhány zászlót és transzparenst eldobva, odarohantak hozzájuk és a zsúfolásig megtelt tribünök előtt, zúgó tapsvihar közepette, vállukra emelték a hasonló korú, katonai érdemrendek szalagjával díszített vietnami fiúkat és lányokat. Berlin ünnepelt. Kanadaiak, japánok haladtak a megnyitó színhelye felé, a mellékutcákban pedig nyolc-tíz éves gyermekekből álló úttörőzenekarok várakoztak, hogy majd ők is beállhassanak a sorba. A zsebkendők gondosan suhogtak a réztrombitákon, hogy még szebb, még csillogóbb legyen a hangszre, a tulajdonosok féltve őrizgették a járdaszegély mellé állított dobokat, az egész utcát betöltötte az izgatott ide- oda trappolás, a készülődés izgalma. Fitos orrú szőkeségek igazgatták hajukat a kirakatüvegek tükrében, szeplős fiúarcok figyelték az idegen beszéd ritmusát, kamaszodó lányok hajoltak ösz- sze, hogy az első titokról sus- mutoljanak valamit. Aztán egy villanásra rátapad a szemem az öreg bérházra: Motorsport—Club— Post—Berlin Tucholsky Strasse 10. Äz ablakpárkány! valami eltévedt gránát szakíthatta le, az épület homlokzatán nincs egyetlen tenyérnyi hely sem, amelyet ne ért volna valamilyen találat. A ki vénült tölgyfa ajtót derékmagasságban fűrészelte ketté egy géppisztolysorozat. A gyerekek felkapkodják a földről a hangszereket, most ők következnek a sorban. Beszélgetve Dr. Mathias Jung, nyugatnémet kommunista újságíró, a Düsseldorfban megjelenő Deutsche Volkszeitung munkatársa, a nemzetközi sajtó- központban, az írógépszobában szomszédom volt kilenc napig. Az itt közölt beszélgetés rövidített, tömörített kivonata a kilenc nap alatt folytatott eszmecseréknek, amelyeket a villanyírógép fölé hajolva, a néhány perces szusszanásszünetekben folytattunk. Dr. Mathias: Maga párttag otthon ? Én: Hem vagyok párttag. Dr. Mathias: Akkor hogyan dolgozhat újságírói munkakörben? Én: Minden állást egyaránt betölthet párttag és párton kívüli. Dr. Mathias: Ez valóban igaz? Én: Miért mondanám? Az viszont engem érdekelne, hogy milyen fontosabb területre öszpontosítanak ismeretei szerint az MSÜK-ban a kommunisták. Dr. Mathis: Én úgy foglalnám az egészet össze, hogy az egész világ szocializálódik és ezt Európában kell mindenekelőtt segíteni. Nekünk a legtöbb gondot az elosztási viszonyok jobbá tétele, a szociális körülmények javítása okozza, ugyanakkor a politikai hatalmi befolyás is érdekel. A fesztiválra 44 ifjúsági és diákszervezet jött el az NSZK-ból. Ezek nem mind kommunisták és marxisták. Nagyon fontos, hogy ezek az erők közösen dolgozzanak. Egyszer és mindenkorra véget kell vetni annak, hogy .szociáldemokraták és kommunisták kígyót-békát kiabáljanak egymásra Nyu- gat-Európában. Ez a találkozó jó alkalom arra is, hogy a fiatalok megmutassák: lehet normális kapcsolatot kialakítani a -különböző szervezetek között. Én úgy gon dolom, hogy a realitásúi írom. Lassan megy» rosszul, 1973. augusztus Ki,, csütörtök Robogj föl, háznak ifjú serege Villogj, tekintet, vílágbíró kardunk, Künn a mezőkön harsog a Tavasz, $ mi harcból harcba csapatszemlét tartunk. Igen. Pontosan olyan minden, mintha otthonról utazna el az ember. Mindenki búcsúzik valakitől. Tini papír- zsebkendővel majszolja szét a kék ' festéket a szeme alatt, miközben lázas gyorsasággal beszél Gyuri barátomhoz, aki ugyan egy szót nem tud németül. Tini sem magyarul, de azért tökéletesen értik egymást. A hangosbemondó másodszor közli, hogy a budapesti gép öt perc múlva indul. Zoli még mindig sehol, pedig tudom, hogy mellém szól a jegye. Vísszarohanok az étterembe; telefonál. Alig bír elszakadni a hallgatótól. Még egy utolsó integetés az autóbuszból, amely odagördül a gép elé, aztán már csak a motorok egyre erősödő süvítését halljuk, amikor a TU—134-es karcsú teste felszökken a levegőbe és Berlin, amely otthont adott kilenc napra mindannyiunknak, apró, parányi lámpafüzérekké változik odalenn. mokasszinok, illendően kikerülik a kis szigeteket, hálózsákokat, ieterített pokrócokat, újságoldalakat. A reflektorok ezüst fényű permete sávokban lebeg a tér felett. Egy turbános-szakállas férfi törökülésben a zsákra telepszik, parányi kazettás magnót tesz a tér betonjára; Joan Baez énekel valami halk, hajló, kristálytiszta dallamot. A lány a fiú kék színű zubonyára hajtja a fejét. Döbbenten A fesztiválstadionba több mint öt óra hosszán keresztül özönlöttek az öt kontinens küldöttei a megnyitó napján. A Friedrichstrassen és az Untéi' den Lindenen kilométer hosszúságú sor kígyózott a berliniek sorfala Énekelve minden téren utat törnek a a társadalmakban, erre oda kell figyelnünk, különösen nekünk, kommunistáknak. Van néhány barátom, aki rendszeresen beutazza a szocialista országokat és tapasztalatokat gyűjt az ottani modellekről. Én is készülök magukhoz. A személyes tapasztalatokat nem pótolja semmi. A beszélgetésben sok mindenről esett szó, ugyanúgy, ahogy Berlin utcáin, ahol egyik este a Berolina szállótól a 364 méter magas tv-to- ronyig, 28 spontán vitafórumot számoltam meg. A legtöbbet a nyugatnémet fiatalok szervezték. Az NDK ifjúsága pedig okos' és jó vitapartnernek bizonyult. A nyugatnémetek pedig, akik az első este még azt mondták, hogy most fejezzük be gyorsan a beszélgetést, mert jön a rendőr, a második napon már megszokták, hogy a rendőr is beáll egy-egy csoportosulás közepére és elmondja a véleményét. Az utca pedig tele volt csoportokkal mind a kilenc nap alatt, s amikor az utolsó „szabadtéri szeminárium” is bezárt, így köszönt el egymástól minden vitában részt vevő: folytatni kell a dialógust. embernek, — kiáltja — békét mindannyiunknak! Eddig tartott a szónoklat. Elmondta, amit akart. Több beszéd nincs, csak a Marseil- laise-t éneklik százezren, s a lépcső előtt egyre tágul a hatalmas kör, amelynek közepén két francia lány emeli magasra a trikolort és két FDJ-s — az NDK ifjúsági szervezete — kék zubbonyos tartja a nyugatnémet marxista szervezet, a Spartacus piros zászlaját. Soha nem hallottam még százezer embert együtt énekelni, nem is tudom mihez hasonlítani. Meg-megállok mondat kite* ben, ilyenkor a villanyírógép zakatolása után, csend ereszkedik a szobára. Valahol, a szomszéd helyiségből még át- hallatszik a tv hangja, a fesztiválstúdió búcsúzik, zárja az adást. Egy kattanás. Valaki lekapcsolta a készüléket. A kollégák elmentek. A kollégák, akik ugyanolyan fiatalok voltak, mint én, állandóan vidámak, tele lendülettel, tréfával és életkedvvel, fáradhatatlanul végigdolgozva a kilenc napot. Jó volt itt lenni közöttük és látni, hogy a világ tollat. írógépet, teA szolidaritási gyűlesnek vége. Az emelvényről utolsónak Jasszer Arafat lép le, a szabadtéri színpadot megvilágító fénysugarak most' a múzeum lépcsője előtti térre irányulnak. A Lustgarten- en és a Marx—Engels téren százezer ember van kint. A múzeum lépcsőjére sebesen fut fel valaki, aztán macskaügyességgel felkúszik a hatalmas kősárkány tetejére. A fiú felemeli mind a két kezét, fehér trikóján látszik a vörös juharlevél, Kanada szimbóluma. A téren elcsendesedik a lökdösődés, a fiú plakátból összecsavart szócsövet emel a szájához. — Igazságot, egyenlőséget minden népnek és minden A dal szállt, betöltötte az egész teret, fejünk fölé emelkedett, kupolává növekedett, aztán végighömpölygött az Unter den Linden fasorral szegélyezett sugárútján és hírül vitte a világnak, hogy öt kontinensről százezer ember, mindenféle nyelven, egymás vállát átfogva, közösen énekel. Nem nagy dolog. Semmi az egész tulajdonképpen. Százezer ember együtt énekel. Valmelyik nyugati hírmagyarázó meg is jegyzett egy félmondatot másnap. — Ezért ugyan kár volt idejönni.», lexet vagy telefonkagylót ad a kezünkbe és megbízik bennünk, az új generációban. Igen, bíznak bennünk, mi pedig hiszünk egymásban, hiszünk abban, hogy bárhol vagyunk is a világon, tudunk egymásért dolgozni, élni és alkotni. Kitapintható valósággá vált az, hogy béke és barátság. Ugyanolyan valóság, mint mi vagyunk, akik nem ismertük egymást. Berlinben összetalálkoztunk, beszéltünk, táncoltunk, vitatkoztunk, énekeltünk. Előléptünk a térképek arc nélküli lapjairól, az újsághírek, televízióhíradók, dokumentumfilmek hordozóanyagából valósággá, barna, kék, fekete szemű, szőke hajú, fekete és fehér bőrű, magas és alacsony, selymes hangú, erős kézszorítású valósággá váltunk egymás számára, mindannyian, akik találkoztunk és most már találkozunk ezután is, emlékekbe, mozdulatokba, nevetésekbe rögzítve egymást. « Felelve Ki minket üldöz, szivét vágja ki, Ki minket nem ért, önmagát gyalázza Mert ott vagyunk mi immár mindenütt, üj a világ nálunk is, hozsánna! Szárazán részt. A Berlinbe érkezett küldöttek száma 25 090 volt. A VIT-en 40 nemzetközi szervezet képviseltette magát. A fesztivál programjában 25 nagygyűlés és 22 téma vitája szerepelt. A X. VIT-en Kína, Albánia és Líbia, politikai okok miatt nem vett részt. A találkozó ideje alatt semmiféle provokációra nem került sor. A X. Világ- fijúsági Találkozónak számottevő ellenzéke nem volt. it — Kérjük kedves utasainkat, csatolják be biztonsági öveiket, leszálláshoz készülünk. A hőmérséklet Budapesten 25 fok. A versidézetek Ady Endre költeményeiből valók. Szöveg és kép: Szigethy András Szubjektiven Egyedül ülök az írógépszobában. A többi gépet már levitték. A zárókommentárt JÜßüm£Q uk Világifjúsági Ta- ! 40 ország 1700 if- „ o diákszervezete vett
