Népújság, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-01 / 152. szám
A művészet társadalmi haszna A vita: van-e haszna, létjogosultsága a művészetnek, már évezredekkel ezelőtt igennel zárult. Hogy mai témaként újból előkerült, annak az az oka, hogy nyíl- vános fórumokon és magánbeszélgetésekben egyaránt sokan szóvá teszik — kérdezve, töprengve, bírálva —, a különböző művészeti irányzatok társadalmi támogatásának problémáját. Elsősorban természetesen azt: miért adunk fórumot olyan alkotásoknak, amelyek nem szolgálnak közvetlenül társadalmi célokat; miért támogatjuk nagy anvagi erőfeszítéssel olyan alkotóműhelyek munkáját, amelyek bizonytalan kimenetelű kísérletezésekbe is bocsátkoznak. Akik a támogatás arányát-mértékét bírálják és vetik össze a közvetlen társadalmi haszonnal, alighanem ott tévednek, amikor olyanformán gondolkodnak, mint egy nagyüzem vagy iparvállalat esetében: érték vagy nem érték, amit létrehozott? Eladható, vagy nem adható el? Keresett vagy nem keresett cikk? Jó a minősége vagy silány? Csupa olyan kérdés, amikre konkrét választ lehet adni, megfelelő tájékozódás után. Minthogy a művészetben nem így áll a dolog, az esetek túlnyomó többségében nincs konkrét válasz, s a logikán rés keletkezik. A logikai rés ott van, hogy sokan elfelejtik: amíg egy anyagból értékesíthető termék lett, hosszú utat kellett megtennie a műszaki gondolatnak. Egy technikus, mérnök, fizikus, matematikus, geológus — sorolhatnánk egész szakmák különféle ágazatait —, ötletéből, alkotó gondolatából, tehetségéből és szorgalmából „rövid úton” iparilag előállítható termék még sohasem lett! Még egy nagyobb kollektíváéból Sem. Az üzletekben kezünkbe kerülő legegyszerűbb fogyasztási cikk mögött is kísérletek — gyakran meddő kísérletek —, hosszú sorozata áll. Kudarcoké is. A laboratóriumokban anyagok fogytak, kémcsövek, edények törtek, asszisztensek légiója dolgozott olyan részeredmény előállításáért, amelyről utóbb kiderült, hogy teljesen felesleges volt, mert rossz irányba vitte a kísérletet, s mindent elölről kellett kezdeni. Idő, pénz, munka. S újból élőiről, esetleg azzal a tudattal, hogy vaószínűleg megint hiábavaló lesz az egész. De az eredményért eredménytelenségek sorozatát kell vállalni. Áldozat ez is, szükséges és kikerülhetetlen áldozat. Nem tartozik más elbírálás alá a művészet sem, mert annak is az a célja, ami ennek: a hasznos munka, a jó eredmény. Csak ott egy kicsit bonyolultabb minden, mert az értékek fogalma másféle. A művészetben — amint a tudományban is —, előfordul, hogy egy-egy részeredmény csak az értők szűk körének szolgál tanulságul. Történettudományban, nyelvtudományban — s más tudományágakban is —, nagyon gyakori jelenség, hogy egy új összefüggés megvilágítása gondolatsort indít el azokban, akik ugyané tudományágnak a tömegekkel közvetlenebb kapcsolatban levő formáit művelik. De ezek az új összefüggések és felismerések nem jöhettek volna létre anélkül, hogy tudományos intézetekben ne rakták volna le az alapjaikat. Közkeletű példával élve: egy szótár megalkotása nem ott kezdődik, hogy az összeállítói beszélnek idegen nyelveken, ismerik az idegen szavak jelentését. Komoly, tudományos igényű szótár elkészítése részvizsgálatok, nyelvészeti kutatások, szüntelenül tökéletesített módszerek láncolatán nyugszik; mondhatnánk bátran, hogy életművekben. A végeredmény, hogy a szótár használói megértik az idegen szavakat, megszólalnak az illető nyelven, nemcsak e szótár, hanem e láncolat végeredménye is. Valahogy ilyenformán vagyunk a művészettel is. A folyamat és az eredmény viszonya hasonlatos a tudományéhoz. Eszmefuttatásunknak semmiképpen sem célja, hogy ^megvédjen” olyan művészeti jelenségeket, amelyek e folyamatba beilleszthetők, de lényegüket tekintve, nem művésziek. Olyan közösségek — egyének — munkálkodását, amelyek, vagy akik az állam pénzét fogyasztva eleve meddő kísérleteket folytatnak. Van erre is példa, napjainkban Is. Sznob filmek, igénytelen könyvek, rossz színművek, „kamarának”, „stúdiónak” vagy egyébnek elnevezett tárlatok, előadások, megnyilatkozások, amelyeknek se közvetlen, se közvetett hasznuk nincs, nem is lesz. Éppen napjainkban lehetünk a tanúi annak, hogy a művészeti szövetségek közgyűlésein, ahol a szakma felelős képviselői, alkotóművészei fejtik ki a véleményüket, igyekeznénk olyan megoldásokat keresni, amely az értelmes, a közösség számára értéket „termelő” művészi kísérletezéseknek ad elsősorban teret. Természetesen ők is tisztában vannak azzal, hogy vannak esetek, amikor az ocsú nehezen választható el a búzától. Bizonyos kockázatot, bárha sok alkalommal sejthető is az eredménytelenség, vállalni kell. Amint a tudományban, a/ művészetben is vannak csak az értők viszonylag szűkebb köréhez szóló fontos jelenségek. Vannak írói, költői életművek, amelyeknek a megértése a művészetben való jártasságot, iskolázottságot — nem okleveles értelemben használván e szót —, kíván. A mai magyar irodalomban, film- és képzőművészetben is vannak ilyen alkotók; szocialista indíttatású, világnézetű alkotók is! Az ő műveik, különböző okoknál fogva, nem „köznyelven” szólnak. Áttételesebbek, formailag változékonyabbak, ha lehet így mondani: „súlycsoportjuk” más. Hogy csak egy-két példát mondjunk: Juhász Ferenc néhány nagyobb lélegzetű költeménye, Örkény István egyik-másik prózai műve, Jancsó Miklós filmnyelve nem ezek közé tartozik-e? Mégis, ki vitathatja el tőlük a minőséget, a tartalmi és gondolati igényességet, a művészi megnyilatkozatás magasrendű voltát? A kifejezés szokatlansága, újszerűsége, a hagyományos formák elhagyása, új formák teremtése, bizonyos, nem is igénytelen közönségrétegeket eltávolíthat ezektől az alkotóktól — ugyanakkor más rétegeket, amelyekben van készség és hajlam követni- megérteni-átélni mondandójukat, közelükbe vonz. Az értékek körforgalma a művészet egyik legszebb sajátossága. Keresik és vonzzák egymást. Prakticista módon tehát nem közelíthető meg a támogatás értelmezésének fontos kérdése. Csakis úgy, ha az egyetemes társadalmi érdeket tartjuk szem előtt és nagyobb távlatokban próbálunk gondolkodni. Mert ennek hiányában olyan végletes helyzetbe sodródhatunk, hogy megkérdezzük, milyen konkrét haszna van — például —, Az ember tragédiájának? Ilyen kérdés nem tehető fel, mert hol a mérce megállapítani, hány nemzedék gondolkodását formálta, nemesítette, hány embert nyert meg az igaz művészetnek és a mély gondolatnak? Témánkat nem meríthettük ki. Futólag jelezhettük csak: a művészet támogatásának mi az értelme, célja, vezérlő gondolata. Hogy konkrét társadalmi haszna az a többlet, amit az emberek gondolkodásában teremt a jó alkotások szépsége, tisztasága, emberséget növelő eI-eÍe- TAMÁS ISTVÁN WMAAAAAVAMAMJ'yVWWWVWvMAMMAAMA/WVWWWVWWWWí Mikor 1925-ben megrázta Egert és környékét az eddigi legnagyobb földrengés, a földtan tudósai megszállták a várost, sok mindent megnéztek és sok mindenkit meghalgattak. Elbeszélgettek az öregekkel, akik emlékeztek rá, hogy Egerben 1880 körül jnár volt földrengés. Akkoriban ez az időpont nem is volt olyan messze, negyvenöt évre visszamenőleg még elég élénk az „emberemlékezet”. Többen említették ezt, s ezek a visszaemlékezések majdnem pontosan egyeztek a geológiai feljegyzésekkel. A Budapesten vezetett feljegyzések arról tanúskodnak, hogy 1883 tavaszán,' tehát kilencven évvel ezelőtt — és ez adja e pár sor időszerűségét — valóban volt ezen a tájon rengés, amely legerősebben Miskolcon volt érezhető. Húsz évvel később, tehát most hetven évé, 1903. június 26-án reggel 5 óra 28 perckor erős rengés rázta meg a Bükk délnyugati oldalát s ennek már Eger vblt a központja. A Földtani Intézet mérése szerint ez a rengés a 8-as fokot is elérte. Sok helyen megrepedtek a házak falai, kémények dőltek le. Erre az eseményre/ egészen élénken emlékeztek, mert észlelték a föld felszínének hullámzó mozgását és a vele járó föld alatti morajt. Abban mindenki megegyezett, hogy ezt a földmozgást nem kísérték utórezgések. A rengési terület határai Fülek, Rimaszombat, Rozsnyó, Nyíregyháza,* Hajdúhadháza és Jászberény voltak. Az öreg' föld ezután egy ideig békén hagyta az egrieket. Az itt lakók fel se figyeltek kisebb földmozgásokra, elvégre borvidék vagyunk, vagy mi. Voltak ugyan józan megfigyelők, akik azt állították, hogy Noszvaj környékén 1911. júniusában, 1916 júniusában és 1917 júliusában lehetett érezni rengéseket, de az 1925. január 31-én történt földrengés valamennyinél nagyobb hatású volt. Akkor már egészen megbízható adatokat lehetett találni az időpontra, kiterjedésre és erősségre nézve. A régi ciszterci rendi, ma Gárdonyi Gimnáziumban két pontosan járó ingaóra 8 óra 5 perc 30 másodperckor állt meg. öt-hat másodpercig tartott a legerősebb mozgás, ezt nyolc perc múlva egy kevésbé erős rengés követte, s még több ugyanezen a napon, kettő délután, egy pedig este 10 óra után. Ezeket Ostoroson, Novajon és Szomolyán js érezték. S^k volna elsorolni, hogy ezeken kívül mikor érezték még utórezgéseket március 12-ig, de a földrengés krónikáján végiglapozva megszámlálhatjuk: 12 esetben, Ostoroson ezen felül még hat esetben, április 7-ig, tehát több mint két hónapig. Az 1925. január 31-i földrengés erőssége Egerben és Ostoroson elérte a 9-es fokot. (A legnagyobb erősség 12 fok.) Távolabb már gyengébben hullámzott el a mozgás. Így például Egerszalók, Kistálya, Andornak, Novaj már egy fokkal gyengébb rezgést észleltek. A nagy kör, helyesebben a nagy ovális, ahol még érezni lehetett ezt a mozgást, a következő volt: Budapest, Váchartyán, Pásztó, Putnok, Salgótarján. Sátoraljaújhely, Gyoma, Szarvas, Kecskemét. Mi a rengés oka? Akik ar Eged mögött emelkedő Várhegyet a város felől látják, letették volna a fő esküt, hogy á földrengés vulkáni eredetű, mivelhogy a Várhégy kúp alakú. A természetjárók és, térképis- merűk azonban tudják, hogy a Várhegy messze terpeszkedik észak felé. A geológusok megállapítása szerint ezek a rengések tektonikus természetűek. Ez azt jelenti, hogy egy-egy földkéregdarab megcsúszik a másik fölött. (Agyagréteg fölött megcsusszan-zökken egy homokkő-, vagy tufakőréteg.) Milliárdos károk Viszonylag Ostoros lakosságát érte nagyöbb kár, mert a község 406 épületéből csak nyolc maradt teljesen sértetlen. Hetven ház és' barlanglakás életveszélyesen megrongálódott, a lakókat ki kellett íakoltat- nL „Ezek egy része ideiglenesen összetákolt kunyhókban húzódott meg (január 31!). Borsod vármegye nagy tevékenységet fejt ki a hajléktalanok lakáshoz juttatása érdekében” —számol be az eseményekről dr. Schréter Zoltán főgeológus. A falak, mennyezetek több helyen megrepedeztek, az asztalon levő tárgyak 3—4 centiméterre felugráltak, ami alulról fölfelé irányuló zökkenésre vall. A templom északi oldalán levő mellékhajó mennyezete leszakadt, tűzfalak, oromfalak, kémények dőltek le, a temetőben sok síremlék leom-. lőtt. A kárt mintegy hét- milliárd koronára becsülték. Egerben Egerben igen érdekes helyzet alakult ki. Mintha két rengési központ lett volna. Az egyik á város keleti, a másik a nyugati szélén, a Kertész utca és a Kisfaludy utca környékén. A Kertész utcában akkor még működött a Preszler-féle szeszgyár. Annak a gyárkéménye felül olyan repedést szenvedett, hogy le kellett bontani és újraépíteni. A Rozáliatemetőben sok sírkő kettétört. De ugyanilyen jelenségek voltak az izraelita temetőben, ahol 35 sírkő részben kettétört, részben elferdült. A Lyceum keleti részén (ma tanárképző főiskola) a torony mellett, erős repedések keletkeztek, amelyeket a torony nagyobb kilengése okózott. A nagytemplom sértetlen Ynaradh de a ciszterci-templom fő- hajójának közel 12 méter feszültségű dongaboltozatai, eltorzultak, középen besüllyedtek. A teljes behorpá- dástól és beszakadástól a ma is látható két-két vasrúd tartja a boltozatokat. Az egykori Városi Színház mennyezete a nagy csillár fölött körberepedt úgy, hogy hosszabb ideig nem is lehetett benne előadást tartani. Hozzávetőleges számítás szerint Egerben megsérült 200 ház, leomlott, vagy erősen megsérült mintegy háromezer kémény, ezerötszáz oromfal. A- rosszul épített tetőszerkezet a Cifra téri iskola falait szétnyomta. Sok kútban kiapadt, sokban felemelkedett a víz. A kárt 17 milliárd koronára becsülték. Kistályán 3,5, Andoma- kon 0,5, Egerszalókon kétmilliárd korona kár esett. De komoly kárt szenvedtek Szomolya, Demjén, Felnémet, Felsőtárkány, Noszvaj, Mónosbél s a környék más falvai. A milliárdokon ne csodálkozzunk, mert akkor már a korona valutája alatt is megindult az infláció földrengése. Egerben a rengést mennydörgésszerű föld alatti moraj kísérte, amely érthető pánikot keltett. Sokan az utcákra menekültek, összetört ablaküvegek, cserép- és téglatörmelékek között rohantak, ki-ki haza, vagy maga sem tudta hová. Két dolog állt ellen az erős rengésnek. Az egyik a Bükk óriási tömbje, amelynek a „gyökerei” mélyen fe- küsznek az elmozdult rétegek alatt, a másik — csodálatos módon — a karcsú, negyven méter magas minaret. Kell-e félni? _________\ K ell-e tartani újabb földrengéstől és mikor? E2ek után ez itt a kérdés. Az élet eléggé veszélyes üzem földrengés nélkül is. hát még földrengéssel. A főgeológus szerint. számolni lehet ’ 20— 22 évenként megismétlődő mozgással — az eddigi tapasztalatok alapján. De ki lát be ilyen nagy területen a föld mélyébe? A földtani vélemény úgy szól, hogy Eger régi földrengéséé terület. A jelek azonban azt mutatják, hogy csak a gyönge anyagból; vagy gyöngén épített épületeket viselte meg a rengés. A főgeológus 19'1 ben a következőket írta.: „Bár jóslásokba nem akarok bocsátkozni, mégsem hagyhatom felemlítés nélkül azt a tapgsztalatt tényt, hogy a Bükk-hegység szegélyén eddig 20—22 évenként ismétlődtek az erősebb földrengések, kívánatos volna tehát, bogy ez az eshetőség ne találja a lakosságot teljesen készületlenül. A jö- . vőben történő építkezések alkalmával lehetőleg jó alapozású, jó anyagból készült, jó szerkezetű házakat kell építeni. A hazai építészek a földrengésnek ellenállj építkezési eljárásokra az í911-es kecskeméti földrengés alkalmából már kellőképpen felhívták a figyelmet.” Az új, vasbeton szerkezetű toronyépületek tervezői nyilván már tanulmányaik során megismerkedtek a geológiai helyzettel, az alapozások jók, az anyag szintén jó. Mi ok lehetne hát a félelemre? Or. Kapor Eiensr Vízisí - egyedüi Reng ■agy nem reng a föld Eger alatt ? Reng, de azért nem keli félni
