Népújság, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-05 / 155. szám

f.gr a „tizenkettő” köxül Aki örökölte a puskát és a céltáblát Magas, vékony, de látha­tóan kisportoit alkatú har­madikos gimnazista Tóth József. A gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumban tanul, az MHSZ kitérőgyári lövészklubban sportol. E két helyen vívta ki magának azt az elismerő kitüntetést, ame­lyet az elmúlt héten vehe­tett át a KISZ Heves me­gyei Bizottságán: ö az egyik 'jó tanuló, jó sportoló. Bár a mozgalom nevében tömören és érthetően fog­laltatik benne, hogy mivel ^ lehet kiérdemelni e kitünte­tést, a részletekről mindez keveset árul el. Jóska való­ban jól tanul, matematika- fizika tagozaton Végzi a gimnáziumot, s az eddigi három éven át jeies átlag­gal fejezte be az osztályo­kat A lövészethez nem vé­letlenül vonzódik. Édesapja — aki egyben edzője — a gyöngyösi lövészklub egyik alapító tagja volt. Jóska 12 esztendős korától használja „örökségét”: a puskát és a céltáblát. A sok időt igény­lő felkészülést a sportver­senyekre legalább olyan igyekezettel vállalja, mint a tanulást. Alapozó időszak­ban hat, versenyek előtt négy-öt edzésen vesz részt hetente. Eredményei? Saját korosztályában többször lett már országos bajnok. A fel­nőttek között ugyancsak tu­dott dobogós helyezéseket elérni. Idén a felnőtt ma­gyar vidéki bajnokságon a kisöbű sportpuska 120 lö­véséé összetett számban sze­rezte meg a bajnoki címet. Persze Jóska most még el­sősorban diák. Mit jelent neki a kettős teher? A ver­senyek, edzőtáborozások mi­att száznál több órát mu­lasztott igazoltan ebben a tanévben. Hogy pótolni tud­ta a kihagyott órákon le­adott ismeretanyagot, abban tanulótársai is segítségére voltak, nemcsak szorgalma és igyekezete. Jó közösség­nek tartja osztályát és sok minden mutatja azt, hogy a többiek jó közösségi ember­nek tartják Tóth Jósltát. A KISZ iskolai vezetőségének tagja, részt vett az országos diákparlamenten is, társai­nak képviseletében. Sokoldalú a sportban. Lö­vészeten kívül focizott, sí­zett, tornászott és kézilab­dázott versenyszerűen. Tor­nászcsapattal a megyei baj­nokságig, síbiatlonban pedig — szintén csapattagként — az országos juniorbajnokságig jutott el. A tantárgyak kö­zött csak úgy tesz különb­séget, hogy melyiket kedveli jobban. Ilyen a történelem, a matematika, a fizika, az irodalom, no és természete­sen a testnevelés. A lövészedzésekre édes­apjával rövidtávú programot állítanak össze, ez alkal­mazkodik pillanatnyi formá­jához és a versenyidöszak- hoz egyaránt. A központilag kiadott hosszú program idő- igényessége miatt végrehajt­hatatlan számára. A tovább­tanulásról ugyancsak van­nak már tervei. Vagy mű­szaki egyetemre, vagy a Testnevelési Főiskolára je­lentkezik. És még valami: év elején Tóth József több társával együtt pályázott a „Jó tanuló — jó sportoló” moz­galomban. A pályázók, a versenytársak között volt I. osztályú sakkozó és eredmé­nyesen szereplő teniszező is. A tanév közben valameny- nyien becsülettel végezték munkájukat, nem sok szó esett a pályázatról, bár bi­zonyára mindannyian tud­ták, hogy igyekezniük kell, ha meg akarják szerezni a kitüntető címet. Az év vé­gén kihirdetett eredmény : a Berze Gimnázium „jó tanu­ló — jó sportoló”-ja Tóth Jó­zsef. Jó helyre került, meg­érdemelten a kitüntetés. Jö­vőre újból tiszta lappal in­dulhat mindenki, és termé­szetesen Jóska ismét szeret­né kiérdemelni ezt a kitün­tetést (virágh) L A®D ARŰGÓ~Zr íít/7 rIA r T ▼ ▼ ▼ ▼ V T ▼ "T 'T"n ' A Nógrád—Heves megyei NB-s ». SZÖVT. 13 326 20-27 12 tartalékbajnokság végeredménye: 10. Kinizsi 13 436 28-46 11 11. VOCSI 13 427 28-26 10 1. Nagyb. 30 24 4 2 : 119- 29 52 12. UNISZ. 13 2 4 7" 12-22 8 2. Gy. Spar. 30 20 7 3 134- 40 47 13. Doh.-gy. 13 3—10 15-44 6 3. S. Kohász 30 22 2 6 93- 37 46 14. Olajb. 13 2 1 10 14-29 5 1. E. Vasas 30 19 3 8 117- 48 41 II. OSZTÁLY, „A” csoport: 5. SBTC III 30 17 5 8 70- 47 39 1. E. V. KISZ 10 7 2 1 30-12 16 6. B.-gyarm. 30 13 8 9 78- 50 34 2. Lendület 10 622 23- 9 14 7. Kist. 30 14 4 12 68- 55 32 3. Siroki V. 10 523 32-15 12 8. Hatvani K. 30 13 7 ll 64- 54 31 4. MGV Vasas I. 10 433 18-14 11 9. Pásztó 30 13 5 12 68- 79 31 5. Ep. Szöv. 10 352 14-15 11 10. P.-bánya 30 12 4 14 67- 75 28 6. Vasönt. 10 352 15-19 11 ll. S. ö.-üveg 30 9 7 14 44- 79 25 7. TECHNOL. 10 5—5 29-32 10 12. S. Síküveg 30 11 1 18 45- 63 23 8. N.-újság 10 244 17-21 8 13. Apci V. 30 7 4 19 47- 93 18 9. Földh. 10 285 12-21 1 14. E.-csehi B. 30 t> 3 21 35- 93 15 10. L.-árugy. l. 10 2 35 8-18 7 15. Palotás 30 6 2 22 47-123 14 11. A FIT 10 — 3 7 16-39 3 12. Vízmű tori) vp 16. M.-novák 30 1 2 27 20-151 4 * II. OSZTÁLY, , ,B” csoport: Az ifjúsági bajnokság végered­1. T. Építők 11 7 2 2 27-14 16 ménye: 2. Erdész SK 11 7 2 2 18- 9 16 1. SBTC 30 22 7 1 134- 17 51 3. VOLÁN 11 6 3 2 22-12 15 2. Kist. 30 22 1 7 87- 35 45 4. L.-árugy. II ll 5 4 2 23-14 14 3. S. Kohász 30 19 4 7 106- 47 42 5. Vas- és Fém ti 6 1 4 26-14 13 4. Gy. Spar. 30 18 4 8 98- 53 40 6. Zöld Csillag 11 5 3 3 25 20 13 5. B.-gyarm. 80 17 3 10 72- 44 37 7. Ászt. Ktsz 11 6 — 5 28-24 12 6. Pásztó 30 17 2 11 86- 55 36 3. TÜZEP 11 3 3 5 12-17 9 7* Nagyb. 30 13 5 10 85- 47 35 9. BUBJV 11 3 1 7 14-27 7 8. P.-bánya 30 16 2 12 93- 59 34 10. Maga3ép. 11 2 2 7 17-26 6 9. E. Vasas 30 14 r, 11 81-69 33 ll. AgrJa Bút.-gy. 11 227 17-26 6 10. S. ö.-üveg 30 10 íi 14 47- ÖU 26 12. Pineegaztí. 11 1 3 7 11-32 5 ll. S. Síküveg 30 P « 15 52- 60 24 t 'IV. OSZTÁLY: 12. Hatvani K. su .1 1» 52- 97 21 13. E.-csehi B. 30 8 4 18 41- 75 20 1. MGV Vasas II. 10 9 — 1 31- 5 18 14. Palotás 30 7 1 22 41-151 15 2. ÉVIEP 10 7 2 1 32- 9 1G 15. Apci V. 30 S 1 24 32-117 11 3. Sütőipar 10 6 3 1 26- 9 15 16. M.-novák 30 2 G 22 23-144 10 4. MEZŐGÉP 10 6 2 2 32- 8 14 * 5. AF ESZ 10 5 1 4 13-16 11 Eger város kispályás bajnok­ságainak tavaszi végeredménye. 1. OSZTÁLY: 1. BM KISZ 13 ■* 2 2 41-19 20 2. E. Vasas 13 1«' - 3 35-15 20 3. Kolacsk. 13 0 - 4 40-1B 18 4. Pedagógus 13 6 fi 1 19-23 18 5. VILA TI I. v 13 7 1 5 36-22 15 * Főiskola 13 6 1 6 35-34 13 7. Vendée!. 13 € 1 fi 24-24 13 |. iparcikk. K U i 4 í 47-35 13 6. KÖZGÉP 7. Üz. Vénet 8. EVILL 9. T1GAZ 10. V1LAT1 II. 11. M. KISZ 10 5 — 5 17-13 10 10 3 1 Ö 16-24 1 10 3 — 7 13-32 0 10 1 3 6 13-30 5 10 2 1 7 12-38 5 10 1 ! 8 9-31 3 Ogria Kupa ’73 Tegnap délután Gyöngyösön és Hatvanban két újabb mérkő­zéssel folytatódott a küzdelem a Heves megyei Labdarúgó Szövet­ség által rendezett nemzetközi ifjúsági labdarúgótornán. Eredmények: Eperjes—Borsod megye 3:0 (2:0) Gyöngyös, 300 néző .V.: Kiss Já­nos. Az erőteljesebb, technikailag képzettebb és minden csapatré­szében jobb eperjesiek nagyobb arányban is nyerhettek volna a gyenge játékerőt képviselő bor­sodiak ellen. Góllövők: Varhol, Molka és Pavlovlcs Lubomir. Igló—Ferencváros 1:1 <1:0) Hatvan. 200 néző. V.: Fehér IX. Az első félidőben a csehek megérdemelten vezettek, a má­sodik félidőben a Ferencváros feljavult és a döntetlen megér­demelt. Góllövök: Lányi, illetve Mé­szöly. A Kiskörei Állami Gazda­ság felvételre keres es egy fő Cím: Kisköre-Rákhát. A VOLÁN 21. sz. Vállalat felvételre heres kraz 12 tonnás billenős tehergépkocsira 2 év gyakorlattal rendelkező gépkocsi’ vezetőket Thorez külfejtési munkálathoz. Jelentkezni lehet: Kiss Janps kirendeltségvezetönél Visonta, Thorez külfejtés. Mátraridéki Fémművek Füzesabonyi Gyára felvesz: — 18—45 éves korig nőket, gépmunkára: — férfi segédmunkásokat (anyagmozgató), Jelentkezni lehet 7—14 óráig, a vállalat munkaerő-gazdálkodásán. Felvételre kresűnti több éves szakmai gyakorlattal rendelkező / esztergályos és maros szokmunliásolmt fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: a Heves megyei Vas- és Fémipari állalat Munkaügyi Osztályán. Gyöngyös, Vasöntő u. 2. sz. ESE ALLAS íAz őszi idény mind a a&sy osztályban július 23-án, hétfőn | kezdődik* . _____ ­r-?­Ó A SIKETEK Is­kolája, Eger, Klap­ka György u. 10., festő munkásokat keres. Gépírónő elhelyez­kedne Egerben. „Kezdő” Jeligére, az egri hirdetőbe. Idős házaspár el­tartását vállalnám lakásért. „Erika” jeligére, az egri hir­detőbe. Női dolgozók kiképzése — átképzése! Műszála fejlesz­tés miatt mechani­kai es modern au­tomats szövrteCDek sezeieséhek betaní­tására 16—30 év közötti női dolgo­zókat felveszünk A gyakorlati es el­méleti oktatás t hónap. kiemelt betanulói bérrel! A tanfolyam után a részvevőket mint oetarutott munká­sokat szakmunkás munkakörben fog­lalkoztatjuk. vidéki dolgozók részére szállást olztosltunk. A ke­resetről ee egyeb feltételekről levél­ben részletes tájé­koztatást küldünk. A leveleket élet­kor megjelölésével az alábbi címre kérjük: Pamuttex- ülművek Központi Gyára, munkaerö- zazdálkodás. Bp., K1-. Hauszmann A- u. so. ISO!. Suda­ns« 111. Pf. U. Egri Vasöntöde azonnali belépés­sel koinpresz- szorkezelot vesz fel TKV 1/22. típusú kompresszor keze­léséhez. Jelentkezni lehet — szombat és va­sárnap kivételével — a munkaügyi előadónál. Eger, Nemecz J. u. 11. sz. alatt. 8 és 14 óra között. szövetkezetire tanácsira. „Augusz­tus” jeligére, az eg­ri hirdetőbe A Kőbányai Tex­tilmüvek ÍOI1Ó 4V* SZÖVŐ munkakörök betöl­tésére 16 életévüket betöltött lányok és asszonyok zéséi várja Vidékieket elszál­lásoljuk, kedvez­ményes hazautazá­sukat és étkezésü­ket biztosítjuk. Je­lentkezés 1475. Bp.. X. Gyömrői út 90. szám alatt, a mun­kaerő-gazdálko­dáson. GARÁZS sürgősen eladó a Homok ut­cában. Eger, Tittel JPál u. _ll. IV/2.n____ K ÉTSZOBA-kony- ha-pince-kertes ház éladö. Azonnal be­költözhető. Eger, Szénáskert u. ; 5. Ér­deklődni: Tátra u., 21. EGEftBEN, Csiky utcp 52. szám alatti ház. részbeni beköl- tözhetöséggel eladó. Érdeklődni: ugyanott Lovniczkynénál. JfiRMU CU Skoda Octavia Combi kilüno álla­potban eladó, Eger, Ady Endre u. 31/a. llí-s Trabant (fe­hér) eladó. Kápolna, Kessuth u. 28. ____ I Z rendszámú Sko­da S 10(1 eladó. Eger. Lajosváros. Albert Ferenc u. 3. ép. III. cm. 1.________________ K ITŰNŐ állapot­ban ti01-es Trabant, olcsón eladó. Eger, Pacsirta u. 62, __ ' 601-ES Trabant el­adó. Érdeklődni: Eger, Leányka u. 57. sz.___________________ W ARTBURG de L. 333 igényesnek el­adó. Megtekinthető munkanapokon 16 órától. Varga Zoltán, Eger, Csákány u. M 9.. 8. em. l. IC Wartburg Tou­rist eladó. Eger. Ko­lozsvári u. 21. (La josváros.) MOST műszaki vizsgázott nagyke- reku Wartburg el­adó. Demjén, Szé­chenyi u. 23. VEGYES IMfiflTL a w 3 és fél szobás társasházi lakásomat elcserélném kisebb 4U—80 kg-os sül-, dök, anyának valók- is. eladók. Jászbe­rény, Kürt utca 1. Medve. ..Avas” 3 ajtós szekrény és „mini- calor” ‘ olájkályha, költözködés— miatt* ei-* - adó. Eger, - Lenin út 2., fszt 5. Érdeklőd­ni: 17—18 óráig. Az egerszalóki Vörös Csillag Mezőgazdasági Termelő­szövetkezet eladásra felkínálja előnevelt sárga tojóhibrid csirke­állományát 9000 db. Atlagsúly: 45 dkg. ti hetes á: 16,— Ft db. Eladás kezdete folyó hó 7—lü-ig, Az Építőipari Szállítási Vállalat miskolci üzem­egysége azonnali belépés­sel felvesz roliodó­munkásoltiit Jelentkezés személyesen. Miskolc, Tüzér út 12. vagy Eger, Nagyváradi út 13., a kirendeltség­vezetönél. Bérezés kollektiv szerint. Agroker Vállalat, Eger egy fő vizsgázott j I szállítási I előadót, egy tő autó­motor szerelőt keres felvételre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat műszaki csoportjánál. Mpimi isii. júliuá 3* cskt&ttäfc \

Next

/
Thumbnails
Contents