Népújság, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-15 / 164. szám

1: .hogy Tordasi nem nyert világbajnokságot. S arról: miért nem nyert Tordasi világbajnokságot. Azon kevesek számára — hogy okfejtésem majdan mindenki számára közérthető legyen —, akik nem tudják, hogy hol kellett volna Tordasinak világbajnokságot nyernie, elmondom, hogy Tordasinak, Göteborgban, a vívóvilágbanjokságon kellett volna , azt a bizonyos aranyérmet megszereznie. Tordasi Ildikó azon ban, mint az a kommentárokból kiderült, azért nem nyert aranyérmet, mert a zsűri, amelyben nincs magyar, hiába vagyunk vívónemzet, nem ítélt meg egy olyan találatot, amely a győzelmet jelentette volna.

Hát ezért nem lett világbajnok Tordasi Ildikó.

Mindezek után mégsem sporttárgyú cikket akarok én írni, van ehhez kollégáim között lényegesen jobban értő nem is egy, s van lapunknak megfelelő rovata is, nem is kevés, hogy akár a Tordasi-kér- désben is kifejthessük sportálláspontunkat. Tordasi Ildikó — minden bizonnyal megbocsátja ezt ismeretlenül is nekem —•, csak ürügy arra, hogy két dolog felett nyilvánosan is meditáljak. A kettő közül egyik sem új, talán még a meditáció hangja, sőt maga a töprengés sem új e témában, de abban bízik az újságíró, hogy amit sokan és sokszor mondanák, annak sok idő után foganatja is lesz.

Az ember már néha mérgesen kapcsolná el a televíziót, s tenné le az újságot.. . már megint „jöttek ... fogadták... mentek, tárgyaltunk... részt vettünk... csupa mind értekezlet és protokoll...” — mormog a tömegkommunikációt (oindig szidó, de anélkül meglenni már nem tudó, a világ dolgai iránt érdeklődő ember. Küldöttségek jönnek, , küldöttségeink mennek, hol Párizsban, vagy Brüsszelben, Moszkvában, vagy valamelyik dél-amerikai országban, de mindig nyüzsög néhány magyar delegáció, mindig írnak róluk az újságok, s a legtöbbször beszámol kéz- fogásos érkezésükről, indulásukról a televízió.

Az embernek már a könyökén jön ki a dolog,

Hát nem igaz? i

Közben persze a sok nyüzsgés miatt szavunk van a világ számtalan fórumán, véleményünk latba esik a politikai, gazdasági, vagy kulturális döntések egész skáláján, s a már képernyőn unt' kézfogások mögött voltaképpen egy egész ország, egy egész társadalmi rend tekintélye húzódik meg, hivalkodóan ugyan nem, de szerényen aztán végképpen sem. Tehát sok a kézfogás. a részvétel, az érkezés és indulás és a delegáció?

És lám egy egész ország hőidül fel, még a sporthoz nem értők is, hogy micsoda igazságtalanság történt ezzel a Tordasival. De hát ezt nem is lehet csodálni, mert még arra sem vagyunk képesek, hogy egy nyavalyás zsűriben képviseltessük magunkat. Mi van itt? Mi, van ott? KI a felelős? , És ez mégiscsak borzasztói

■ Ami egyébként valóban elgondolkodtató —■ témánktól függetlenül, vagy azzal mégis egybevágóan? —, hogy vívónemzet létünkre valóban miért nincs magyar szakember a nemzetközi vívózsüriben.. =

A másik töprengeni valóm azonban több is, kevesebb is az iméntinél, bár inspirációt ugyancsak a vívástól kaptam hozzá. Nem tudom eldönteni, nem voltam ott, "de hiszek kollégáimnak és nagyon reálisnak tartom, hogy ebben az esetben és más esetben is, az olimpián is a zsűri tévedése, vagy egy-egy bíró „indiszponáltsága” volt a meghatározó, s nem- versenyzőink tudása. Am az a tény, amilyen lelkes és örömteli dühvei kapjuk fel azt a lehetőséget, hogy rajtunk kívülálló okokra, holmi ellenséges rosszindulatra, sorscsapásra vezessünk vissza kudarcokat — nos, az már korántsem a sport kérdése. Ez nem más mint valami új-magyar (?) fátum keresése a sportban is, vagy ott élesebben kitapintható szellemi daganata.

Mert bennünket mindig ver a balsors!

Mert a magyarra pikkeltek és pikkelnek!

Mert ellenünk még a'véletlenen is ütőképes tizenegyet kovácsolnak! f

Mert Mohácstól Göteborgig, Tömöri büszke vezértől Tordasi Ildikóig voltaképpen bennünket mindig és érdemtelenül „kihagytak” a zsűriből. Ez a mi tragédiánk, s ha már így méretett meg „az magyari sors”, hát mit tehetünk ellene? Semmit! Csak any- nyit, hogy szidjuk a bírót, meg az ellenfél hadvezérét, meg a sorsot természetesen.

A rossz csomagolás, ami miatt a nyugati piacon egyes termékeink a második vonalba szorulnak, nem Fátum kartársnak köszönhetők például, hanem azoknak a kartársaknak és szaktársaknak, akik gyártanak, meóznak, csomagolnak. Hazai gondjaink nem is jelentéktelen része nem holmi „török átok” következménye, hanem az egyáltalán nem sorsszerű felületességé, ’szervezetlenségé, a felelősségvállalás hiányáé. A kitűnő jobbszélsőre hiába pikkel és bekkel a balhátvéd, ettől még a jobbszélső nagyszerű cseleket mutathat be és még pompásabb gólokat is lőhet —, ha nem meséli be magának, hogy pikkelnek rá..

Minden bizonnyal számos országban -és számos piacon nem árunk minősége miatt, hanem társadalmunk minősége miatt fogadnak bennünket fenntartással a tőkés körök. Nem az átlag vásárlók persze! S ez a fenntartás természetes, igazán nem kívánhatjuk, hogy a londoni tőzsde zsűrije a 'szocialista magyar iparnak legyen jóindulatúan elfogult bírája. Ám a magyar átokkal, amely sohasem volt „magyar”, hanem nemzetközi és társdalmi —, egyszer s mindenkorra leszámoltunk. Bennünket már sem lepontozni, sem leléptetni nem lehet. A porond végérvényesen a miénk.

Mégha Tordasi, a zsűri tévedése miatt nem is lett

világbajnok.

Wv wWVWVWWWVWV)MA/WWVWVWWWVVWWVVWWVWWWbW./A/wVW

Ahol ma kétszázméteres

kémény áll őrt hallgatag vasbeton monstrumok; —■ a hűtőtornyok —- felett, s. ahol roppant méretű daruk vastraverzei emelkednék a gépek által marcangolt föld fölé a Mátra lábánál, valamikor beltenger hullámzott. A három-négymillió évvel ezélőtt keletkezett szénréteg adja azt az 1450—1550 kalória értékű lignitet, amelyre ráépült az ország legfiatalabb erőműve, a Gagarin Hőerőmű. Ezzel az cwnszálg energiatermelése több mint húsz százalékkal emelkedett.

Először egy árok készült el 1967-bén: 800 méter hosz- szú volt, száz méter széles, 25 méter mély. Ebből alakult ki a külszíni fejtés mai arculata. A fejtés Visonta kertjei alatt kezdődik és keleti irányba halad. Kétezerben majd a Domoszlónak felfutó völgynél ér véget. Addigra az ember az általa tervezett és szerkesztett gépekkel 200 millió tonna szenet szabadít ki a fedőrétegek közül. Ebben az esztendőben 6,3 millió tonna szenet emelnek ki a kotrógépek 500 literes vedrei, hogy biztosítsák a villamos áram előállításához szükséges hőenergiát.

— A tanulópénzt meg kell fizetni mindenhol. Itt is. Ez a külfejtéses bánya méreteiben, a fejtés technológiájában olyan minőségi ugrást jelentett, hogy nem lehet egyik napról a másikra tökéletes munkát produkálni.

Bácskai Györggyel, a javító és karbantartó üzem főmérnökével lefelé haladunk a görgőkön surranó gumiszalag mentén, amely valahonnan a porfelhőbe burkolózó kotrógépek felől hozza megállás nélkül a szenet. Egy-egy nagyobb darab lignit kiperdül a szalagról, a legyező alakú fás rétegek között még tisztán kivehető az őskori fa,' csigaház vagy levél rajzolata. „

— Itt minden gépesítve

van — folytatja az előbbi

gondolatmenetet a főmérnök. A bányában 2500 ember dolgozik. Nehéz fizikai munkát kétszáz ember végez: ;zalag alá berakódó S2' rör- meléket lapátolják ki. A többit gépek csinálják. Érdekes hely ez. Itt, a szemünk láttára alakul ki az új ipari munkásság. Az itt dolgozó emberek java részé két-három éve még szőlőt kapált, most a legkülönbözőbb műszaki feldatokkal kell megbirkózniuk. Persze, hozzáértésük, gyakorlottságuk még nem az igazi. Majd belejönnek. Ugyanúgy, ahogy mi, vezetők is. Egyszerűen meg kell szoknunk visantai méretekben gondolkozni.

Újabb szalaghoz érünk. De

ezen nem íaürkésbarna szén

.A.

mentén

.rohan, hanem sárga homok. Ez a rendszer a szénréteget fedő meddőt szállítja. Néha a görgők megremegnek, tompa puffanást,hallunk. Ilyenkor hatalmas, mázsán íélülí homokkő zuhan valamelyik, átadási pontnál a szalagra. A 13/A átadási pontnál a múltkor halálos baleset történt. Felakadt egy másfél mázsás homokkő. A szal&gkiezelö, ahelyett hogy megállította volna a szállítást, menet közben akarta kipíszkálni a beszorult követ a surrantó alá állva.

A HM 3-as kotrógép megmozdul, az acélerődítmény lassan hátrálni kezd, a merítővödrök belevájnak a szénrétegbe. A szalagrendszer elején vagyunk. Innen indul el a lignit három kilométeres útjára a kazánházig.

Keskeny vaslépcsőn jutunk fel egy korlátokkal szegélyezett körfolyosóra, innen még egy emeletet mászunk, széles terembe jutunk. Az egész gép zúg, dübörög, remeg. A teremből nyíló vasajtók rezonálnak. Benyitunk a kotrómesterhez. Torockai Sándor kifelé néz az üvegkabinból, amely lencse módjára gyűjti össze a napsugarat. A kotrómester a vödrök merítését figyeli, nehogy meddő réteget szedjen fel. Az overall ujjával megtör- li homlokát, bekapcsolja az URH-t, a rakodómesterrel beszél, aki a kotrógép másik végében a szén szalagra kerülését irányítja. Megint egy törlés az izzadó homlokon, Torockai. leállítja a jö- vésztést — a szén kitermelését — valamit észrevett az állandóan figyelem • alatt tartott 11 műszeren. Megnyom egy gombot. A vederlánc induL

A hőmérő higanyszála elhagyja az ötven fokos vonal határát. A kotrómester nem törődhet a hőmérővel. Neki nyolc órán át megszakítás nélkül kell figyelnie a szénréteg vastagságát, a törőműből a diszpécser utasítását «a gép .hangját, all fűszert ü; az öt embert, akj az ő parancsnoksága alatt dolgozik a HM 3-ason. Közeledik a kétórás műszakváltás. A kabinban Sf. tok van.

— Mennyit keres?

— Kétezer-nyolcszázat,

— Nem túl nehéz ez a munka?

Kovács György tetovált jobb karja könnyedén megemeli a lapátot.

— Jő meló ez. Kilapátolom . a szalag alá behullott •széntörmeléket és kész.

— Nem akar valahová elkerülni? Más munkakörbe?

—■ Nem. Minek?

—- Meddig lehet ezt a munkát bírni?

■— Fiatal vagyok Húsz évig szerintem még könnyedén,

— És aztán?

Tájkép csata közben. Még nem egyenlő erők küzdenek, de az ember már plyan szövetségeseket állított maga mellé, amelyek megszüntették a természet döntő fölényét.

Az erőmű szigorú rendbe sorakozott épületkomplexumai, a fejtésen dolgozó gépek, a terepen kígyózó hatezer voltos kábelek, a .megpakolt háttal suhogó szalagok mind szövetségesek. Az ember' új, élettelen anyagokból álló, vasból, acélból, kábelekből, gumiszalagokból, automatákból álló szervezetet hozott létre. Az „élettelen szervezet” vérkeringését biztosítja az egy méternél alig szélesebb gumiszalag, amely ölvenméteres szintkülönbséget legyőzve hordja szüntelen a szenet. Érzékeny ez a 'szállító rendszer. Mínusz húsz fok alatt a szalag rideggé válik, elszakad. Ilyenkor áll a vérkeringés. A kazánok szükségletét a tárolótéren felhalmozott 200 ezer tonnányi szén biztosítja.

A fejtéstől a kazánházig két szalagegység van. Egy szalagegység ára 80—100 millió forint, de van a tehergépkocsival és vasúti szállítással szemben többek között. egy óriási előnye: nem

kell hozzá kézi munkaerő. Csupán a szalagegységek végeinél, átadási pontjainál ül egy szalagkezelő a fülkében és ha valami rendellenességet tapasztal, akkor kell beavatkoznia. Az ő munkájában az a legfontosabb, hogy dönteni tudjon: mikor kell megnyomni a vészgombot, hogy leálljon a szalag. Szabó Lajosné két éve van az Sz — azaz szénszállító — 17-esen, annál az átadási pontnál, ahol a szalag az út fölött halad át. Még soha nem kellett használnia a vészgombot.

A törőműben a diszpécser asztalán megszólal a hangszóró. A hang messziről érkezik, a fejtésről.

— HM 3-as vagyok. Szóljon a HM 4-es rákodómeste- rének, feorauaul pakol

előttünk a szalagra, nm tudunk dolgozni.

— Értem. Szólok.

■— HM 4-es. A rakodómester rosszul pakol a szalagra, a hármason nem tudnak rendesen dolgozni,

— Értem.

Ipacs Sándor diszpécser egy pillantást vet a mikrofon mellől az integradominó- rendszerre, amelyen a -szalagok működését féiiycsíkok jelzik. Minden rendben van. A diszpécser a törőművet is ellenőrzi, az első emeleti üvegablak a törőmű központi helyiségére nyílik. Innen a szén 40 milliméteresre törve indul tovább. Ez az utolsó állomás . a bánya területén. A szalag áthalad a láthatatlan határon az erőműhöz.

Csend van. A műszerfalba épített Ipari televíziók fényei kékesszürkén vibrálnak. A hangtalanul nyíló és záródó üvegajtón rövid felirat: I—II—III. blokk vezénylőterme. A műszerasztalon jelzőlámpák; korallfűzére világít. Az asztál előtt fiatal nő ül, a blokkgépész Sohajda Sándorné. Az asztalon már csak egy stilizált apró bányászkalapács jelzi a szén útját. A szén az erőmű épületének hetedik szintjére érkezik, innen kerül a bunkerekbe, majd a malomba, ahonnan egymilliméteres szemcsenagysággal a levegővel összekeveredve rántja be a kazán huzata a 850—900 fokos égőtérbe. Mindezt egy ember, a blokkgépész ellenőrzi és irányítja, a vezénylőteremben üldögélve.

■— Milyen végzettség szükséges ahhoz, hogy ilyen fontos feladatot meg tudjon oldani?

— Kell hozzá egy vasipari szakmunkásképesítés, el kell végezni egy 8 hónapos tanfolyamot hőtani alapismeretékből, és egy másfél éves blokkgépész-tanfolyamot.

— Mi tartozik a blokkgépészhez?

— Egy blokk hőfejlesztő és a villanyáramtermelő egységei. Különben az egész egyáltalán nem olyan, bonyolult, mint amilyennek látszik. Az én feladatom inkább csak ellenőrző-irányító jellegű. A gépek csinálnak mindent.

Az erőmű tetejéről messzire látni. Az alkony először a külszíni fejtés munkagödrét lepi be és a szalag mentén fellopózik az erőműig. Végig a szalag mentén alig látni embert. Mindent a gépek végeznek.

De a gépet ember tervezte és é| erkesztette meg. Odalent a sötétben felragyognak a lámpák füzérei.

Szigetby András