Népújság, 1973. június (24. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-27 / 148. szám
1973. június 37., szerda A Nap kél: 3.48, nyugszik: 19.45 orakor A Hold kel: 0.39, nyugszik: 16.39 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon LÁSZLÓ nevű kedves olvasóinkat! László nevünk, szláv eredetű, oroszban a Vlagytsz- lav „dicsőségesen uralkodó”-t jelent. Száznegyven évvel ezelőtt született és 1896-ban, 63 éves korában halt meg Alexander Ritter oroszországi születésű német zeneszerző. Már gyermekkorában feltűnt zenei tehetségével, amelyet szülei gondosan ápoltak. Gyermekfejjel már kitűnően zongorázott, s a családban amolyan csodagyérmékként tartották számon. Amikor Németországba költöztek, megnyílt az út Ritter zenei tehetsége előtt. Drezdában és Lipcsében a legjobb mesterektől tanult, s már fiatalon — 1854-től -- Liszt, Bülow és Cornelius weimari körének tagja lett. Később más német városokban — Stettinben, Drezdában, Würzburgban, végül pedig Münchenben — működött, mint zeneszerző. Operái (A lusta János. 1885; Kié a korona?, 1890) és hat szimfonikus költeménye a Liszt Ferenctől kiinduló úgynevezett újromantikus irányzat művészi értékű dokumentumai. Ritter főleg dalaival aratott maradandó sikert. A zenetörténet azért is számon tartja nevét, mert művészetének döntő befolyása volt a fiatal Richard Strauss zenei fejlődésére. időjárás: Varható időjárás ma estig: főként nappali felhőképződés, néhány helyen délutáni zápor, zivatar. Mérsékelt, időnként kissé megélénkülő északkeleti, keleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 29 fok között. Huszonhárom évvei ezelőtt az élüzem címmel kitüntetett BMÁSZ egri üzemének dolgozói felhívással fordultak a magyar villamosener- gia-ipar nagy kollektívájához, amelyben javasolták, hogy minden évben rendezzék meg az iparág dolgozóinak találkozóját. A felhívás egyetértésre talált, s az ötlet jutalmaként az első iparági találkozót az egriek rendezték meg. Azóta több mint két évtized telt el, s az idei, sorrendben a huszonharmadik találkozót ismét a Heves megyében rendezik Vison- tán, ahol június 29-én, 30Ä tárgyalóteremből: Kerékpáros a vádlottak padján Főként a közvélemény tájékoztatására, figyelmeztető szándékkal adunk hírt arról, hogy a Gyöngyösi Járásbíróságra előállította az ügyészség B. M-t, mert ittasan kerékpározott. Június 10-én reggel öt órakor a Vachott S utca és a Gyöngyös-patak utca kereszteződésében B. M. nem adta meg az elsőbbséget a mögötte jövő motorosnak, emiatt összeütköztek. Az orvosi vizsgálat kimutatta, hogy közepes alkoholos állapotban ült kerékpárra B. M. A bíróság közlekedési vétség elkövetése miatt ötszáz forint pénzbüntetésre ítélte, tekintetbe véve a vádlott büntetlen előéletét, idős korát, beismerő vallomását és azt, hogy tsz-járadékos. a jövedelme eléggé alacsony. Megjegyzésként: a kerékpárosokra is vonatkoznak a közlekedési szabályok, amiknek megszegése felelősségre vonást eredményez, ahogy a fenti ügyből is kitűnik. J M mii... Hím... immun Július 2—4 : Országos történész vándorgyűlés A liázijfazda: a Gagarin Hőerőmű Vállalat Villamoseneft*gia4pari találkozó Yisontáii án es július 1-én randevúznak majd egymással az iparág vezetői, idősebb, fiatalabb dolgozói, A találkozó rendezője, házigazdája, a Gagarin Hőerőmű Vállalat már kész programmal várja a háromnapos esemény részvevőit. Szerepel a programban műszaki tanácskozás, kiállítás az iparág életéről, munkájáról, bélyegkiállítás (az említett eseményekre Gyöngyösön, a Művelődési Házban kerül majd sor), gazdag sport- és kulturális események között válogathatnák majd a vendégek, akik természetesen megismerkednek a Gagarin Hőerőmű Vállalat, a Thorez Külfejtéses Üzem munkájával, Gyöngyös történelmi nevezetességeivel, s a Mátra szép tájaival is. A találkozó ünnepélyes megnyitására június 29-én 18 órai kezdettel kerül sor Visontán. Bikavér a Szovjetunióba Keden reggel hat vagonból álló vasúti szerevény indult el a Szovjetunióba az egri vasútállomásról, bikavérrel töltött palackokkal. A Szovjetunió évek óta vásárlója a bikavérnek, de a jellegzetes egri palackozásban csak most jut el először a híres egri bor a testvéri ország boltjaiba. Az egri vörös borok iránt tovább növekedett az érdeklődés a nemzetközi borpiacon. Az Eger—Gyöngyös vidéki Pincegazdaság exporttervében június hónapban mintegy félmillió palack bikavér szerepel, szovjet megrendelésre. Ezenkívül az NDK megrendelésére is szállítanak a közeli napokban palackozott Medoc noirt. Szakmunkásavatás A Vas-, Fém- és ViUamcs- energia-ipari Dolgozók Szak- szervezete, a KISZ Heves megyei Bizottsága és a megyei szakmunkásképző intézetek — a hagyományokhoz híven — az idén is Egerben rendezik meg a végzős tanulók központi avatóünnepélyét. Az egri Gárdonyi Géza Színházban szombaton kerül sor az eseményre. Az ünnepi beszéd elhangzása után megjutalmazzák a kiváló tanulmányi eredményt elért ifjúmunkásokat, a legeredményesebb tanárokat és oktatókat. A napot — a továbbiakban — a Vasas Művészegyüttes közreműködésével reprezentatív kultúrműsor teszi még emlékezetesebbé. Uj fények a Mátrában A szakemberek, már hetek óta dolgoznak a Mátra oldalán, hogy az ország legmagasabban fekvő tavánál, a Sástőnál korszerűsítsék a kilátótornyot. A szorgalmas munka eredményeként a közeli napokban kigyulladtak a Mátra új fényei, — a Sástó felírás — a kilátótoronyban. A korszerűsítéshez hozzátartozik az is, hogy a régi jegypénztárként szolgáló fabódét új, minden igényt kielégítő és főleg a környezetbe illő pénztár váltja fel a kilátótorony alatt. A betonozási munkálatok már befejeződtek, jelenleg az alpesi faházak mintájára épülő pénztárhelyiség faburkoló es fedőelemeit készítik. (—ács) Egerben Automata büfé Byonpsőn Napjainkban a tömegkommunikációs eszközök — a sajtó, rádió, televízió, film és a könyv — virágkorát éljük. Ebből adódik a kérdés: vajon milyen a kapcsolat napjainkban a történelemtudomány és -kutatás, valamint az említett tömegkommunikációs eszközök között? Erre, s ebből következően még egy sor más kérdésre keresnek választ azok a szakemberek, akik július 2. és 4. között részt vesznek az Egerben rendezendő országos történész vándorgyűlésen. A Magyar Történelmi Társulat, az Országos Pedagógiai Intézet, a Tömegkommunikációs Kutatóközpont, valamint a Heves megyei Tanács rendezésében megtartandó tanácskozáson a tudományágak legkiemelkedőbb személyiségei mondják el véleményüket, vitatják meg az időszerű kérdéseket es a feladatokat. Mindjárt a megnyitó ünnepség után szólal fei Vass Henrik, Berend T. Ivari, Nemeskürthy István, Hunyady György és Váradí László, hogy a történelemtudomány népszerűsítéséről, oktatásáról, a művészetekkel való kapcsolatáról, a lakosság történelmi ismereteiről szóló előadásaikkal megfelelő alapot teremtsenek a további vitához, programokhoz. Ezek között szerepel — hogy csak néhányat említsünk — a televízió, a dokumentum-, a játék- és a szemléltető film. a rádió, a szakirodalom, valamint a sajtó és a történelem kapcsolatának a megvitatása. Az országos történész vándorgyűlés programját filmvetítések, rádióműsorok teszik színessé, szemléletessé. A hatvani NEB üléséről: Ismerik, de nem tartják be a munkavédelmi előírásokat A kis- és középüzemek, valamint az ipari szövetkezetek munkahelyi körülményeiről, a dolgozók szociális ellátásáról ülésezett a napokban Hatvan város Népi Ellenőrzési Bizottsága. Dr. Galambos Eszter vizsgálati anyagának előterjesztése nyomán megállapították a bizottság tagjai, hogy az érintett szervek általában ismerik a munkavédelmi előírásokat, a szükséges intézkedéseket azonban nem minden esetben teszik meg. Nem megfelelő például a Patyolat Vállalat szennyes- ruha-tárolása. Alkalmas el- szivóberendezés hiányában az egészségre ártalmasak a Háziipari Szövetkezet egyes műhelyei. A Hatvani Konzervgyárban sok az elcsúszásból , anyagmozgatasból eredő baleset. S a Műanyagipari Vállalat szociális létesítményei is sürgős tatarozásra szorulnak. A városi NEB javaslatot tett a rendellenességek felszámolására. Ezt az üzemek jelenlevő képviselői, vezetői, tudomásul vették, s ígéretet tettek, hogy a problémákat rövid időn belül megszüntetik. Az ülés második felében az idei esztendő további feladatairól döntöttek a bizottság tagjai, fontos célként jelölve meg a lakásépítő szövetkezetek tevékenységével, valamint a város köztisztaságával kapcsolatos vizsgálódást. Képviselői fogadónap Hatvanban Dr. Novák Pálné, Hatvan váróé országgyűlési képvise lőnője, e hét szombatján reggel 8 órától fogadónapot tart a városi tanács épületében levő hivatali helyiségében. Búzatermesztési hem« aló Bodonyban Francia, olasz, szovjet ég magyar búzafajtákból keresik a legmegfelelőbbet a hegyvidéki termelőszövetkezetek számára. A bodonyi közös gazdaságban kedden búzatermesztési bemutatót rendeztek, ahol a résztvevők megtekintették az idén először betakarításra kerülő termést. A bodonyi hegyek között a legmagasabb termésátlag 11 mázsa búza volt holdanként, a jelenlegi kísérleti táblákon üzemi szinten a 15 mázsás termés már biztosítottnak látszik. Művészeti csoportvezetők továbbképzése Kedden kéthetes alapfokú tánc- tanfolyam kezdődött Égerben. Az oktatáson többek között gyakorlati foglalkozásokra, néprajzi előadásokra és mozdulatelemzésre kerül sor. A képzés harmincöt részvevője a két hét alatt tanult anyagból a jövő héten vizsgázik. Ugyancsak a hét elején rendezőtanfolyam indul a Megyei Művelődési Központban, melyen közel harmincán vesznek részt. Az oktatáson előadások hangzanak el a rcndezéselméletröl, a néprajzról, a mozgástechnikáról, valamint sor kerül szakmai vitákra és gyakorlati foglalkozásra. Kedden este a Gyöngyösi Anonym együttes részleteket mutatott be Görgey Gabor Lilla és a kísértetek című darabjából. UJabb kedvezmények a több szintes lakóházak építéséhez A gyöngyösi autóbusz-pályaudvar sok év óta használt. ízléstelen büfékocsiját modern automatákkal váltották fel a napokban. A többféle ételt, italt kínáló ötletes berendezés üde színfoltja a nagy forgalmú állomásnak, s remélhetően nemcsak megjelenésével, hanem tökéletes működésével is elnyeri majd az utasok tetszését. (Foto: Perl Márton) A több szintes lakóházak építésének széles körű elterjesztéséhez nemcsak az építtetőknek, hanem az egész népgazdaságnak is fontos érdeke fűződik, hiszen e módszerrel jobban ki lehet használni az építési területeket, telkeket, gazdaságosabb a közművesítés. S a nagyobb laksűrűség alapján jobban felszerelt, tehát magasabb színvonalon ellátott lakások épülhetnek. Ezért sok jogszabály és rendelkezés ösztönöz a. több szintes lakóházak építésére kedvező pénzügyi feltételekkel, magasabb összegű kölcsönnel, hosszabb törlesztési idővel, kamattal, szociálpolitikai kedvezménnyel, állami támogatással, stb. A rendelkezések egységes alkalmazása érdekében adott ki most közös közleményt az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium és a pénzügyminisztérium a többszintes lakóházépítés körébe tartozó épületfajták meghatározásáról. Az új rendelkezések alapján a sorházként történő több szintes (földszint, plusz emeletes) lakóházépítés körébe kell sorolni az olyan építkezést, amely szerint az Országos Építésügyi Szabályzatban meghatározót! csoporthaz fogalmi körébe tartozó — tehát legalább négy lakóépület-egységet (lakást) tartalmazó — ház épül, feltéve, hogy a lakások szintenként közös határfallal csatlakoznak egymáshoz, s így önálló több szintes lakóépületet alkotnak. Fontos feltétel az is, hogy ez a csoportház az építtetők közös tulajdonában, vagy az egyes lakóépület-egységek építtetőinek kü- lön-külön tulajdonában álló telken épüljön. Ezeknek a követelményeknek megfelelő csoportházra az úgynevezett egyedi több szintes lakóházépítésre vonatkozó pénzügyi feltételek — építési kölcsön, szociálpolitikai kedvezmény stb. — vonat- koznak. Családiház-építésnek tekintendő a földszintes, vagy a legteljebb háromlakásos több szintes lakóépület építése. A pénzügyi feltételek megállapítása esetén családi háznak kell minősíteni a most kiadott közleményben meghatározott követelményeket ki nem. elégítő csoportházépítést is. így családi háznak minősül a csupán egyszintes épületrésszel — fedett kapubejáróval, garázs- zsal stb. — egybeépített kétszintes lakásokat tartalmazó láncház is. A családi házakra vonatkozó kölcsönfeltéte- leken belül előnyben kell részesíteni azonban a hagyományos, szabadon álló családi háznál korszerűbb beépítést, és gazdaságosabb területkihasználást biztosító csoportos lakóházépítéseket: á földszintes sor-, a kétszintes lakásokkal épülő láncházat, ha egy tömbben egyidejűleg legalább négy. lakás épül. Ilyen esetekben a bérből és fizetésből élőknek nyújtott kölcsön elérheti a családi házakra megállapított összeg felső határát. A pénzügyi feltételek egyértelmű alkalmazása érdekében — a korábbi rendelkezések és a közlemény alapján — az elsőfokú építési hatóságnak az építési engedélyben fel kell tüntetni, hogy a tervezett épület milyen épületfajtának minősül. A közleménybe foglaltakat azoknál a lakóház-építkezéseknél kell alkalmazni, amelyeknél az épitésikölcsön- szerződést még néni kötötték meg. A folyamatban levő építkezéseknél az építési engedély, illetve kölcsönkérelmeket is a közleményben foglaltak alapján kell elbírálni. A két minisztérium közös közleménye az Építésügyi Értesítőben jelent meg de rövidesen kiadják más szakági közlönyök is. (MTI) 4 Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága, és a Heves megyei Tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF — Szerkesztőség - 3301 Eger: Beloiannisz utca 3. (Pt 23 3301.) Telefon: 12-73, 20-29. 74-44 3201) Gyöngyös: Rózsa I 116-97. 3000 Hatvan: Kossuth tér 3. (Városi Tanács épülete) 10-51. Kiadóhivatal: Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (Pt 23. 3301) Telefon: 12-68.— Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési 4SÖ agy hónapra 10,— í‘t Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — index: 20.062. — Heves megyei Nyomda Vállalat. Eger, Brody Sándor utca i. ez. igazgató; SÓLYMOS JÚZSiar,