Népújság, 1973. június (24. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-17 / 140. szám
Mi erre tovább diplomások ? Négy éve teljesült a nagy álom: főiskolai hallgatók lettek: N«m túlzás igy fogalmazni, hiszen többeknek csali a második vagy a harmadik nekifutásra sikerült. Négy év után . rnéginkább elégedettek, hiszen szombaton vették kézbe a tanári diplomát. Nincs messze már az a pillanat, amikor katedrára állnak, s oktatnak, nevelnek. A kérdés csak az, hogy hol? Kire hol várnak, ki hova menne, merre jut? Ezt kérdeztük, az egri B® Si Minfa Tanárképző Főiskola három államvizsgázott hallgatójától, Huszár Erzsébet, Kelemen Klára matematika-kémia, Koncsos Ferenc történelem—orosz szakos tanároktól. Huszár Erzsébet: —, Első felvételizi nem sikerült, mégsem adtam fel, hanem elmentem képesítés nélküli nevelőnek: egy évet tanítottam Bükkszenterzsébeten, s újra próbálkoztam, ezúttal nem hiába. Járhat am. volna levelező tagozaton is, mégsem tettem, mert tudtam, hogy nappalin alaposabb tudást lehet szerezni. Bükkszék! vagyok, megszoktam a falut, sosem, sosem vágytam városra. Már másodéves koromban társadalmi ösztöndíjas lettem, vállalva azt, hogy oda megyek, ■ ahova küldenek. Állásom lesz, mégsem úgy alakult, ahogy, vártam: valószínűleg Istenmezejére kerülök. A szerződés élőírja, hogy szaktárgyaimat kell tanítanom teljes óraszámban. Erre itt nem lesz lehetőség, legfeljebb tizenkét órában. Naponta nem tudok kijárni, ott kellene laknom. Sajnos étkezési lehetőség sincs, legfeljebb az étteremben, ám az itteni árakat nem a kezdő tanár fizetéséhez mértél:. Szétnéztem az iskolában is, a szertár elszomorított: alig van kísérleti eszköz. Érthető, hiszen hosszú évek óta nincs kémia szakos tanáruk. Nem tudom mi lesz, egyelőre várok, örülnék, ha olyan helyet kapnék, ahol több kedvvel, jobb körülmények közt kezdhetném az első tanévet. Kelemen Klára: — Diákkoromban legszívesebben is- kolásdit játszottam, méghozzá úgy, hogy mindig én voltam a tanár. Ez a gyerekkori vágy folyvást erősödött. Bizony nagyin elkeseredtem, amikor első nekifutásra nem sikerült a felvételi. Mégsem mondtam le. hanem elmentem dolgozni ■ — könyvelő lettem a Felsőm agyarország! Vendéglátóipari Vállalatnál .— s tanultam, készültem tovább. Boldog voltam, amikor felvettek. Csak az érdekelt, hogy négy év múltán katedrára állhatok, s megvalósul, valóra válik a gyermekkori játék. Komlói vagyok, a környékre szerettem volna kerülni. Most viszont megváltoztak a körülmények. .Hamarosan férjhez megyek, s alkalmazkodnom kell férjemhez is. Ö Egerben dolgozik, jó lett volna 'a megye- székhely környékén, egy faluban tanítani. Ebből azonban nem lesz semmi, mert • nincs állás. Sajnos e két szakaszos pályázat nem sok jóval kecsegtetett bennünket matematika—kémia szakosokat: mindössze három ilyen hely'jutott nekünk. Így hát, bármennyire is kellemetlen, de búcsút keli mondanom Heves megyének, legalábbis egy időre. Ba minden jöl megy, egy borsodi községben, Tardon tanítok majd. A legnagyobb gond megoldódott: férjem szüleinél lakunk. Külön öröm, hogy az iskola jól felszerelt, s úgy hallatám: a tantestületi légkör is ideális» Koncsos Ferenc: — Á rajt nekem sem ment könnyen. Először egyetemre jelentkeztem, nem vettek fel. Utána két év katonaság jött, majd ismét, megkíséreltem, most már az egri főiskolán. Négy év előtti elképzeléseim lényege nem változott: kisfiánál vagyok, a megye valamelyik falujában szeretnék kezdeni. Közben persze történt egy s más. Júniusban 30-án házasodom: leendő feleségem harmadéves magyar —orosz szakos ' hallgató. Olyan helyet szerettünk volna, ahol mindkettőnket fogadnak, s lakást adnak, hogy ne albérletben kezdjünk. Sajnos még magam részére sem találtam. Próbálkoztam Nagykökényesen, se lakás, se albérlet, csak étkezést biztosítottak volna. Pillanatnyilag reménykedünk a Nógrád megyei Litkében: itt ugyan csak egy állást hirdettek, de úgy értesültem, hogy a feleségemet is fogadnák, sőt lakás-is lenne. Hallottam áz iskoláról, jól felszerelt, új épület, s azt mondták: a tan- testületi légkör se rossz. Ha ez sikerülne, révbejutnánk, keserűség nélkül kezdenénk a sorsdöntő, az első tanévet. Biztos persze csak akkor leszek, ha elfoglaljuk az állást, de addig még sok minden közbejöhet. Jobb ez az ü,i pályázati rendszer a réginél, mégis akad sok gyakorlati hibája: állások Sorát nem hirdetik meg, vagy ha igen, akkor is megalkudtak már másokkal az igazgatok. Szomorú, de így van: ebben az előnytelen versenyben nem mindig azok győznek, akik képzettségük színvonala, tanulmányi eredményük, felkészültségük alapján megérdemelnék. A válaszokhoz néhány megjegyzést! A választás nem volt szándékos, kizárólag a véletlen műve. Heves megyei tanárjelölteket kerestünk, terveikről. pályakezdésükről ástíek- lődtürik. Igényeik nagyon is indokoltak: azt kívánjak, azt szeretnék, ami elengedhetetlenül szükséges a zökkenőmentes induláshoz. Meglesz-e? Nem tudjuk. Most, hogy átvették a friss- diplomát, kívánjuk: sikerüljön... Pécsi István Egy régi ügy újabb fejleményei Jó néhány éve annak hogy először felröppent a hír Gyöngyösön: megkezdték az előkészítését az űj, minden jogos igényt korszerű körülmények között kielégítő városi művelődési központ megépítésének. Sokan megköny- nyebbülten sóhajtottak fel. bízva abban, hogy az új létesítmény felpezsdíti a város kulturális életét is. Aztán teltek az évek, a közművelődés központjának az ügye elaludni látszott. Már csak tanácstagi beszámolókon. választások előtti jelölőgyűléseken került szóba a dolog. Majd, majd csak egy kis türelem még,, hangzott a válasz. A döntő fordulat most következett eL TENGERNYI PEN® A fő dolog most is a pénz volt Honnan teremtsék elő azt a várhatóan nagy összeget, amibe egy ilyen művelődési centrum kerülhet? A városnak önerejéből nagyon hosszú idő múlva jöhet csak össze ennyi forintja. Állami támogatásra olyan mértékben nem számíthat hogy a nehézségek gondját elvethesse. Mutassák meg a városban működő üzemek, hogy ők együtt élnek Gyöngyössel. Dolgozóiknak, túlnyomó része itteni lakos,az ő számúkra is épül a művelődési központ. Az előkészítés során ilyen érvekkel győzködték a vállalati igazgatókat a város vezetői. Nem tették hiába. A pénzt megajánlották, egy részét az összegnek rövidesen be is fizették a tanácsnak, Dehát kezdetben még esaftc huszon-egynéhany milliót emlegettek, aztán akadt olyan előkalkuláció is, ami már a hatvanmilliót célozta meg. Ezekbe a számokba bele lehetett szédülni. Most a kerek összeg negyvenmillió, KÍVÁNNI KÖNNYŰ Mit tudjon a kultúra fij háza Gyöngyösön? Mindenek előtt erre a kérdésre kellett választ adniuk azoknak is, akik az építkezést kezdeményezték, de azoknak is, akik az épület rajzát papírra akarták rögzíteni. Begyen olyan a nagyterem, amely különböző célokra alkalmas. Akár teremsportok versenyeinek megrendezésére is; mint a különböző, ki- * sebb pályán levezethető labdajátékok, de ökölvívó bajnoki mérkőzéseket, éppen úgy lehessen benne tartani mint egy társastánc-bajnokságot. Mindezek mellett — természetesen — színházi előadás és mozi is találjon otthonra a nagyteremben. Aztán legyen egy sor szakköri helyiség, ahogy a tanácskozásoknak se kelljen máshol helyet keresni. Ahogy szokás mondani: komplex, összetett feladatot kellene teljesítenie. És mindez természetes igény is a mai művelődési központokkal szemben. Már túlvagyunk az egy nagyterem alapkívánságon, még a községekben is. így jött össze az a bizonyos negyvenmillió. Ennyi pénzről még álmodni sem volt szabad. Mit volt tenni? Az igényeket kellett alább adu: ÖSSZEKÖTŐ KAPOCS Az új művelődési központ helyét már kijelölték. Csatlakozik a Nernecz József térhez, annak déli oldalához illeszkedik. Jól egészíti ki azt a műemlékegyüttest, ami a régi rendház épületcsoportjából adódik. Ennek a térnek a hangulata talán a város legjellegzetesebb sajátossága. Az új épület a már meglevő térből nem szakít le semmit. Annak a folytatása lesz az Alkotmány utca irányába. A hagyományos városmag és az új városrész találkozásánál emelkedő kulturális centrum szinte jelképpé is növekszik ebben az összefüggésben, De ténylegesen bizonyítja is a kultúra tereket átfogó erejét. TERVEK, IDŐPONTOK A beruházási javaslatot 1970. április 2-i ülésén fogadta el a városi tanács végrehajtó bizottsága. Majd a meghirdetett pályázat után a Lakóterv programtanulmányát találták jónak, amelynek építésztervezője Bigeti Gizella volt. A megyei tanács és az EVM semmi ellenvetést nem tett a tervekkel kapcsolatban. Az építési terület fel szabadi tasa az idén, október végén megtörténik. Ezt a terüRÁKOSY GERGELY! Q$Wj£§§ 1973. június 17., vasárnap A kézirat mint lelőtt madár hevert közöttük. Minden barna volt a homályos udvari szobában — az íróasztalok, redőnyös szekrények, a cserépkályha, a fal a füsttől, még a gyönge világítás is valahogy barna volt. — Elég már a pesszimista, egzisztencialista, elidegenedő marhaságokból — mondta a rovatvezető. — Szempontokat kaptál? — kérdezte az író gunyorosan. — Hülye! Már rég túl vagyunk azon az időn. — Tudom. — Mit tudsz? — kérdezte ingerülten a rovatvezető. — Tudom, hogy túl vagyunk. Hát akkor? — Én magam torkig vagyunk már. Kézirataitok sóhajtoznak, amint forgatom őket, beteg így szagúak, s akkor még cipelem őket haza is az aktatáskámban, beviszem őket az ágyamba, velük álmodom. Eh! Mintha nem lenne elég bajom! Az író felélénkült, nem is élni kezdett, mint az imént még dermedt szív, ha elektromos inger éri, előrelendült a karosszékben, már csak fél - fenékkel ült rajta, s az íróasztalra könyökölve rámeredt a rovatvezetőre. — Mi baj? — A hátam meg a vállam így telente! Reggel összpontosítanom kell, hogy meg merjek mozdulni. — Kétórás golyószórótűz, vízzel teli lövészteknő — mint réges-régi leckét hadarta az író. Morgott valamit a rovatvezető. — Te dög! — mondta aztán barátságosan. — De jól tudja! Elmondta többeknek, persze, de ki törődik azzal, amit a másik habrikál, egyik fülen be, a másikon ki. Van abban valami nagyszerű, hogy mégiscsak akad valaki, aki emlékezik az ember egykét szavára... — Kihúzta a fiókot, kerek plébdobozt vett elő. — És a gyomrom! — mondta. — Kilenc hónapig zsizsikes borsólevest ettetek, azaz ittatok, mert kanál nem volt. Eleinte kiköpdöstétek a, zsizsiket ... — Igen, de aztán rájöttünk, hogy semmi az egész, a légy az más lett volna, puha, maszatolódó, szárnya a meleg lében, mint a gyászlepel, de a zsizsiknek van tartása, egészségesen roppan, mint a pörkölt kávészem. A rovatvezető levette a doboz tetejét, s beledugta a nyelvét a fehér porba, mint valami hangyász. — Már nem kell nekem se kanál, se késhegy, se víz. Kész. — Add ide! — Az író is belenyalintott, és nagyot nyelt. — Most egyek vagyunk a szódabikarbónában — mondta. Még . egy-fiét utőnyelés mindkét .részről. Nézték egymást, nevettek. A rovatvezető felugrott, fel-alá járkált a szobában, máp cigaretta lógott kezében, rövideket szippantott, leengedte a kezét, de még le sem ért, felrántotta újra, a némafilmek szaggatott, gyors modorában, nem is szívta, ette a cigarettát. — Ma éjjel spekuláltam rajta: Renoir képeket szeretnék olvasni, nem kémeket, bikacsökös kasznárokat, -marhavágón rácsos ablakához tapadó beesett, fehér arcokat, amikor a mozdony már nem is gőzt, gázt sziszegett, nem padláslesöprést, és Andrássy út hatvanat, meg hogy mindenki tudta és senki se tudta, néha már testi rosszullét fog el, hiszen közben elmúlik az élet, és ez nem is marhaság, ma éjjel spekuláltam fújta — Renoir képeket szeretnék olvasni. Az író ismét eltűnt a karosszékben. Kissé lehunyta Izemét — éjjel háromig kínlódott néhány soron, eredménytelenül — úgy mondta: — Ajánlanám figyelmedbe a kávénénikéket és a tárcabácsikat. Csak legyintett a rovatvezető, nem hagyta magát kizökkenteni. — Fiatal lány napernyővel. Ránézel, s — esküszöm — a bőrödön érzed a nap melegét, a lányba pedig akár bele is szerethetsz. Álmodhatsz róla. Vagy a Kertben lányalakja. Ott heverhetsz a két kutya mellett a szűrt fényben, a tavasz kellős közepén. — Ne bagózz annyit — mondta az író, közben ő is rágyújtott, már ki tudja a hányadikra. — Mért ilyesmiket festett, hogy Fiatal lány napernyővel, Kertben, Fürdöző nők, s helyettük mért nem azt, hogy öregasszony szemfedövel, a Cinteremben. Siratóasszonyok, mittudomén. Mért? Rányitotta szemét az író a rovatvezetőre, aki most két kézzel az íróasztalra dőlve kérdően meredt rá, a cigaretta a szája farkában, haja a homlokában, mintha birkózott volna. Isten, milyen jó barátok lehetnének, csak ne laknának a város két szélső pontján, csak ne lenne egyikük író, a másik rovatvezető, csak... csak ne lenne a sok csak. Hiszen ő is egész életében a Fiatal lány napernyő- vel-t szerette volna megírni, de ahhoz psrsze legalább egyszer látnia kelleti volna, legletet két héttel később átadják az építőknek, a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat munkásainak. Az alapozást és á pinpeszerkezet kialakítását még november közepén megkezdik, a tő létesítmény építésének kezdete pedig 1974. márciusa. A befejezésének időpontja 1976. március, hugv az ünnepélyes átadás a felszabadulásunk évforduló j án megtÖ r tánhes- sék. Az is következik az. elmon- dotakból, hogy az építkezést csak bizonyos mérvű szanálás után lehet elkezdeni. Ennek lebonyolítása pedig már nem várathat magára sokáig. MI RE LESZ KÉPES? Az építmény magja a nagyterem, amelyben 474 ülőhelyet rögzítenek. A színpad alapterüléte 130 négyzet- méter. A zenekari árkot be lehet fedni, a színpadon mozivásznat is ki lehet feszíteni. A színészük öitözöi két szinten helyezkednek el, Az előcsarnok kiállítások tartására is alkalmat ad. A konferenciaterein 130 személyt fogad be. Játékterem, három klubhelyiség, balett-terem, nagy méretű dohányzó, tanterem, szakköri helyiség, fotólaboratórium, büfé, irodáit, zuhanyozók, mosdók helyezkednek el a földszinten. A klubkönyvtár sem fog hiányozni itt. Az emeleten tulajdonképpen csak a technikai berendezések elhelyezésére alkalmas helyiségek találhatók majd. A főbejárat a Nernecz térről nyílik. A teherszállításokat a Zrínyi utca irányából végzik. A nagyterem tehát csak hagyományos feladatok ellátására lesz alkalmas, de a nagyobb számú kisebb helyiség jó keretet ad majd a különböző irányú foglalkozások megtartásához. Az építkezés módjáról csak annyit: főszerepet kap a beton, díszítésre vörösréz és üveg szolgál. A Gyöngyösi Művelődés! Központ beruházási programját a városi tanács végrehajtó bizottsága a legutóbbi ülésén jóváhagyta. G. Molnár Ferenc alább egyetlenegyszer találkoznia kellett volna vele (az a tiszta derengő fény bizonyára mindenüvé elkíséri, hogy beragyogná a szobáját, még tán ezt a kietlen szerkesztőségi barna borút is). Jött az értesítés, hogy már úton van (nagyon messziről jön, hajóval, a tenger felett vibráló fények meg a delfinek miatt, a korlátra dőlve órákig is szívesen elnézi a napernyője alól játékukat), ez már jó régen volt, aztán a Szuezi-csatorna éppen le volt zárva (fekete torlaszroncsok a tiszta kék vízben), a lányt meg ideiglenesen letartóztatták, szemet szúrt a napernyője — mért ne lehetne akár álcázott géppisztoly?! Biztos, hogy írt is neki onnan a fogságából, de a levél a sok cenzori kéz valamelyikén elsikkadhatott. Később, kerülő úton tudomására jutott, hogy a lány ügye tisztázódott (fél év, egy év alatt?!), s bár jócskán megsápadt a hosszú fogság alatt, a napernyője is elrongyolódott kissé, annyit forgatták, vizsgálták, s így az ossz szín- és fényhatás már nem lesz, nam lehet ugyanolyan, mint amikor elindult, de azért folytatja az útját, ha ó úgy akarja, ha még várja egyáltalán. „Aka- ■ rom, akarom, akarom, mindig is várni foglak!” — egy egész oldalt írt tele csak ezzel. Am a Szuezi-csatornában még mindig ott meredeztek a roncsok (máig is ugyanúgy), neki kellett vágjanak, hogy megkerülik Afrikát (Folytatjuk)
