Népújság, 1973. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-09 / 106. szám
MAP m m 0 m m 1973. május 9., szerda A Nap kél: 4.16, nyugszik: 19.06 órakor A Hóid kél: 10.56, nyugszik: 0.36 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon GERGELY nevű kedves olvasóinkat! A mai Gergely nevünk latin eredetije a ..Georgius” volt amelyben a „gregorios”: „ébren őrködő, vigyázó’ szó rejtőzik. Kétszáztiz evvel ezelőtt született Batsányi János, a magyar felvilágosodás korának jelentős költője, a francia polgári forradalom eszméinek követője. Falusi cipész fiaként végezte iskoláit, majd Pesten joghallgató lett. Életének jelentősebb állomása volt, hogy 1788-ban Kazinczy Ferenccel és Baroti Szabó Dáviddal megalapította első irodalmi folyóiratunkat, a Magyar Museúmot. Ebben adta ki 1789 ben „A franciaországi változásokra” című forradalmi versét. A magyar jakobinus mozgalomban való részvételéért hamarosan letartóztatták, s bár a szervezkedésben való közreműködését nem tudták bizonyítani, egyévi börtönre ítélték. Szabadulása után Becsbe költözött. 1805-ben nőül vette Baumberg Gabriella osztrák köl- tőnöt. 1809-ben részt vett a Bécset megszálló Napóleon magyar nyelvű kiáltványának megszövegezésében. Ettől kezdve Párizsban élt, # # Időjárás: Várható Időjárás ma estig: nyugat felöl növekvő felhőzet, többféle eső. néhány helyen zivatar. Mérsékelt, időnként megélénkülő déli, délnyugati, majd északnyugatira forduló és helyenként megerősödő szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet a borultabb esős helyeken 16, 19, máshol 20, 24 fok között. A békehónap programjában Nagygyűlés Egerben A Hazafias Népfront Heves megyei és egri városi bizottságának rendezésében került sor kedden este hat órakor arra a nagyszabású rendezvényre Egerben, a Hámán Kató Üttörőházban, ahol nagygyűlés keretében, illetve egy színvonalas kultúrműsor - alkalmával emlékeztek meg a békéről, és tettek hitet a világbéke gondolata mellett. Az ünnepi nagygyűlés több mint 300 ifjú résztvevőit dr. Bakos József, a Hazafias Népfront Egri Városi Bizottságának elnöke köszöntötte, majd pedig Aníalfia Jenó, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának osztályvezetője mondott beszédet. A beszéd után került sor meghívásos alapon „Békedal” címmel a megye legjobb művészeti csoportjainak gálabemutatójára. A műsoron versek, irodalmi színpadi bemutatók, a béke gondolatával foglalkozó kórusművek, a népdalkultúrát reprezentáló együttesek bemutatói és szebbnél szebb, szólószámok szerepeltek. Ki ismeri Egert? A városismertető verseny jubileumi döntője A Bükki Vörös Meteor SC természetjáró szakosztályának, az Egri Városi Természetbarát Szövetségnek, illetve az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Heves megyei kirendeltségének közös rendezésében került sor Egerben a városismertető verseny jubileumi döntőjére. Ezt a versenyt 1964-ben kezdték meg és azóta 10 döntő zajlott le. Több mint 500 csapat vett részt a versenyen, 20 városból, illetve községből. Az idén a jubileumi versenyt rendezték meg Egerben. ötvenegy csapat 102 fővel nevezett be a hét végi versenyre, ahol az Egerrel kapcsolatos különböző ismeretekben mérték össze tudásukat. A tájékozódási versenyre az esti, illetve az éjszakai időszakban került. A versenyzők a Gárdonyi-háztól indultak, és útvonaluk a kazamatákon át a váron kereszÖnnepi könyvhét 1973 Száz mű megjelenése várható Jókai Anna, Vegh Antal, Csák Gyula, Ladányi Mihály és Hárs László megyénkbe látogat Az 1973-as esztendő a magyar könyvtörténet jelentős évfordulója, ötszáz évvel ezelőtt hagyta el az első Magyarországon nyomtatott könyv, a Cronica Hungaro- rum Hess András oudai nyomdáját. Fél évezred során nagy utat tett meg a magyar könyvnyomtatás és könyvkiadás a mai eredményekig. Az elmúlt esztendőben 6648 mű jelent meg, 62 millió példányban. A magyar olvasók 1,2 milliárd forintot költöttek könyvek vásárlására. A tanácsi és szakszervezeti könyvtárak 57 millió kötetet kölcsönöztek. Heves megye könyvtárainak mintegy 80 ezer rendszeres látogatója van, s ezekben a könyvtárakban az elmúlt évben közel 2 millió kötetet vettek kézbe az olvasók. Könyvkiadásunk eredményeit, olvasáskultúránk színvonalát tekintve felzárkóztunk Európa legfejletteb országai mellé. A magyar könyvkiadók ez évben is igyekeznek minél több értékes könyvet kiadni. A könyv ünnepét megelőző hetekben, május végére mintegy 100 mű megjelenése várható. A nagy példányszámban megjelenő kiadványok közül a Szép versek 1972, a Körkép 1973, a Rivalda 1971—72 és a Tengeri szél (mai szovjet elbeszélők) című köteteket az ünnepi könyvhéten 50 százalékos kedvezménnyel fogják árusítani. Megyénk könyvtárai, könyvesboltjai és iskolái nagy gonddal készülnek a június 2. és 8-a között megrendezésre kerülő ünnepi könyvhétre. Az előkészítő bizottság összeállította az ünnepi könyvhét programját. E szerint Jókai Anna, Végh Antal, Csák Gyula, Ladányi Mihály és Hárs László látogatnak el a A selypi medence üzemi KISZ-vezetőinek tanácskozása Lőrinciken Kedden délelőtt Lőrinciben a Mátravidéki Erőmű ifjúsági szervezetének klubjában tanácskozáson vettek részt a selypi medence ipari üzemeinek KISZ-titkárai és gazdasági. vezetőij Az egybegyűlteknek Nagy • Imre, a KISZ megyei végrehajtó bizottságának tagja tartott előadást azokról a feladatokról, célkitűzésekről, amelyeknek megoldása az ipari fiatalság körében végzendő politikai nevelőmunkával kapcsolatban az ifjúkommunistákra vár. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Ambrus József, a megyei KlSZ-bizott- ság politikai munkatársa, valamint Dobos Ferenc, a KISZ Gyöngyös járási végrehajtó bizottságának tagja. A tanácskozást vita követte, majd a résztvevők megtekintették a Mátravidéki Erőmű különböző műhelyeit, és elbeszélgettek az ott dolgozó fiatalokkal a helyi problémákról, gondokról. Negyedévesek bűcsűkiállítása tül vezetett. A különböző tájékozódási pontokon több, Egerrel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk. A versenyt Pálinkás László, az Expressz-iroda megyei kirendeltségének vezetője értékelte és adta át a díjakat. A vidéki felnőtt kategóriában a Pécsi Vörös Meteor, a vidéki ifjúsági kategóriában a Kecskeméti MNB II., az egri felnőtt és ifikategóriában a MEZŐGÉP III. ért el helyezést. Kiemelten pedig az egri ifik között a Dobó István Gimnázium és Szakközépiskola 1. számú csapata szerepelt. A jubileumi versenyen egyébként Pécs. Szeged, Székesfehérvár, Dunaújváros, Nyíregyháza, Budapest. Kecskemét, Ózd. Miskolc, Szolnok és a vendéglátó egri együttes szerepeltek. A főiskola épületének első emelete a negyedéves rajzszakos hallgatók búcsúkiállitásának .színhelye lett. Négy évi munkájukból a legjobbakat láthatják az érdeklődők. A kiállítást ünnepélyes keretek közt nyitotta meg Blasko János tanszékvezető főiskolai tanár, köszönetét mondva mindazoknak, akik segítették megrendezését. A kiállításon sokféle technikával készült képpel találkozhatunk: olajjal, szénrajzzal, akvarellel, rézkarccal- A leendő pedagógusok alapos felkészülését jövendőbeli munkájukra a szakdolgozatok is tükrözik. Wiest József hallgató, például a rézkarc technikai lehetőségeit saját tapasztalatain keresztül emlezi szakdolgozatában. Kárpáti László linómetszettel jelentkezett a kiállításra, Magyar István olajfestményeit állította ki. A tanszék tanárai és a hallgatók elhatározták, hogy ezentúl minden évben megrendezik a kállítást. Taníolyamzárás a kápolnai kézimunkaszakkörben (Tudósítónktól): • A községi nőbizottság és • művelődési otthon közös szervezésében az elmúlt hnóapokban is sikeresen működött Kápolnán a kézimunkaszakkör. Ennek keretében minden héten egy alkalommal tartottak foglalkozást, ahol Búrom Jánosné szakszerű vezetésével a szabás-varrás, a hímzés, alapvető fogásaival ismerkedtek a lányok és az asz- szonyok. Szebbnél szebb ingek, blúzok, térítők, falidíszek, futók, asztalterítők és -díszek kerültek ki a kezük alól. A tanfolyam záróakord jaként most kiállítást rendeztek az általuk készített legszebb darabokból. Uj statisztikai kiadványok A Központi Statisztikai Hivatal a közelmúltban jelenteste meg legújabb kiadványait, amelyek a népgazdaság, tudományos1 és kulturális életünk munkáját elemzik, összegzik. Elsősorban a szakemberek figyelmében ajánljuk az iparon kívüli népgazdasági ágak ipari tevékenységével, a beruházási, építőipari adatokkal, a tudományos kutatással, valamint a beruházási árindexek alakulásával foglalkozó kiadványokat. A tavaszi munkák« ól jelentjük Mozga-mas a sarudi határ (Császár István tudósítónktól): Melegen, tűz a májusi nap a sarudi határban. A nyári- ásra fordult időjárás kedvezően hat a növényzet fejlődésére, de azért nagyon kellene már az eső. Az áprilisi hideg időjárás és a viharkár kedvezőtlenül érintette a növénytermesztést. A borsó, a mák, a lucerna és a cukorrépa vetésében keletkezett károkat új vetésekkel kellett pótolni. A szövetkezet a megye egyik legnagyobb gabonatermesztő gazdasága. Most is jó termést ígér az 1700 hold őszi búza, az 500 hold őszi és az ugyancsak 500 hold tavaszi árpa. A közel háromezer holdas vetésterületet időben fejtrágyázták, jelenleg pedig repülőgép végzi a kalászosok vegyszeres gyomirtását, i A meleg hatására erőteljes fejlődésnek indult a lucerna és a vöröshere. Néhány napon belül e takarmányféleségek első kaszálását is megkezdik. Befejezték a tavasziak vetését, s a kukorica is kelésnek indult. Ebben az évben .cukorrépából, napraforgóból és kukoricából több mint ezer holdas területen végezmegyei könyvtárba, a megyei úttörőházba, a gyermek- könyvtárba, Gyöngyösre, Hevesre, Füzesabonyba, valamint néhány általános és középiskolába. Végh Antal és Jókai Anna találkozik az egri tőiskola ifjú tanárjelöltjeivel is. Ezenkívül rendhagyó irodalmi órákon, író-olvasó találkozókon és ünnepi esteken vesznek részt megyénk íróvendégei. Ellátogatnak többek között az Egri Dohánygyárba, Recskre, Fel- debrőre, Bélapátfalvára és részt vesznek az új makiári községi könyvtár avató ünnepségen is. A szokásoknak megfelelően a Gárdonyi Géza, a Művelt Nép Könyvesboltban, valamint az utcai könyvsátraknál dedikáljak műveiket íróvendégeink. Az ünnepi könyvhetet június 4-én délután 5 órakor Egerben, a megyei könyvtár olvasótermében nyitja meg dr. Nagy Sándor, a főiskola tanszékvezető tanára, a Gárdonyi Géza Társaság elnöke. A megnyitó keretében a megyei művelődési ház irodalmi színpada bemutatja „Szemem előtt a teljes élet” című műsorát. A műsor után Vegh Antal dedikálja műveit. A könyvhét alkalmából a megyei könyvtárban megnyílik a Wojciech Jakubowski lengyel grafikusművész teljes életművét felölelő ex libris- kiállítás. * « Unneprontó szolgáltatás A családban újszerű meglepetésre készülve, bemegy a megrendelő az egri, Széchenyi utcai üzletbe, hogy a virágszolgálat útján szerény kis ajándékkal köszöntse mamáját az anyák napján. A mamáját, aki nem valahol külhonban él, hanem csupán a szomszéd városban. Aztán . az egri virágüzletben — pénteken —, felveszik a rendelést, s megnyugtatóiig közlik, hogy a küldemény, a kért időpontra a címzettnél lesz. Gyanútlanul távozik az ember, véletlenül sem gondolna arra, hogy esetleg felültették. Pedig — mint utóbb kiderül —: alaposan rászedték! A virág ugyanis még jóval az anyák napja után sincs a kért helyen ... Amikor pedig jogos panaszával felkeresi a szolgáltatásban érdekelteket, arról próbálják meggyőzni, hogy végeredémnyben egyik üzlet sem tévedett. Mert az egriben feladták az értesítést a testvérboltnak, amely viszont az üzenet megérkezése után munkához is látott. De ki tehet arról, hogy a levél emitt csupán az anyák napja után került kézbe . .. ?! Tény, hogy az ajándék, mindig kedves. Am az is igaz, hogy a megrendelő joggal ragaszkodhat a vállalási határidőhöz, nevezetesen, az említett ünnephez 1 Annál is inkább, mert azt, hogy a kérés teljesítése lehetetten — annak idején senki sem közölte . .. Való igaz, hogy apróság az egész. Szót érdemel azonban mégis, mert nem új szolgáltatásról van szó, s ennélfogva tökéletes munkát vár az ember. Főleg, ha Ilyenféle meglepetésről van szó, s azzal a pár szál virággal magát akarja képviseltetni.. „ (—ni) Kopernikusz-kiállíiás a gyöngyösi főiskolán (Tudósítónktól) Gyöngyösön a Kertészeti Főiskola ifjúsági klubja és a Lengyel Kultúra közös rendezésében Kopernikusz-kiál- lítás nyílt meg. A kiállítás bemutatja Kopernikusz életét, munkásságát és életútjának főbb állomásait. Az érdeklődők május végéig láthatják a kiállitást. V. M. Divatprognózis 1974-re nek vegyszeres gyomirtást, s teljesen kiküszöbölik a kézi vagy a gépi növényápolást. A szövetkezet kertészete főleg a tagság és a lakosság hel; i ellátása céljából működik. Már itt is a földbe került a hagyma, a zöldségfélék és a korai káposzta, jelenleg pedig a paradicsom, a paprika és a dinnye pa- lántálása folyik. Munkában vannak, kora tavasz óta rendszeresen dolgoznak a szövetkezet öntözőgépei, s az öt gépegység a takarmány- növények és a kertészet termelésének rendszeres locsolását, vízellátását biztosítja. A Divattervező Vállalat bemutatta az 197i-re tervezett modellkollekcióját. A bemutató az iparvállalatok szakemberei és tervezői színt ára a konfekcionálható szövet- és köt- szövött termékekből nyújtott tájékoztatót. A Maavar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága es a Heves megyei Tanács napilapja - Főszerkesztő: PAPP JANOS — Kiadta a Heves megyei Lapkiadó Vállalat Felelás kiadó- TOTH IOZSEF - Szerkesztőség - 3301 Eger: Beloiannisz utca 3 (Pt 33 3301 1 Telefon- 12-13 30-29 »4-41 3200 GySngyős: Rózsa I 116-97. jooo Hatvan Kossuth tér 3 fVáros tanács épületei 10-99 - Kiadóhivatal Eger 330 Beloiannisz u. J. (Pf 23 3301) Telefon: 12-68 - Terjeszti a Magyar Posta Előözetésl AH egy hónapra 20,— Ft Előfizethető bármelyik postatuvaiainál és kézbesítőnél - index: 20.063. — Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Bródy Sándor utca L u, Igazgató: SÓLYMOS Józzm. 1