Népújság, 1973. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-08 / 105. szám

J 1973, május 8,, kedd A Nap bél: 4.17, nyugszik: 19.43 órakor A Hold kél: 9.39, npugszik: 0.05 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon MIHÁLY nevű kedves olvasóinkatl A mai Mihály nevünk kérdést hordoz magában és az óhéber Michael névből származik. ötven évvel ezelőtt halt meg Técsőn HoUósy Si­mon festőművészt a XIX. századi naturalizmus és realizmus egyik legkiválóbb magyar képviselője. A fiatal HoUósy előbb Budapesten, majd Münchenben tanult, s itt festette 1885-ben Tengeríhántás című ké­pét (jelenleg a Nemzeti Galéria tulajdonában van), amely külföldön és itthon is osztatlan tetszést ara­tott. Münchenben csakhamar szembefordult az akkori akadémiai oktatással; 1886-ban magániskolát nyitott, amelyben maga köré gyűjtötte az életszerűbb ábrázo­lásra törekvő fiatalokat. Tanítványai, barátai (köz­tük Réti István, Thorma János) biztatására kísérlet­képpen — 1896 nyarán Nagybányára vitte iskoláját, amely a magyar festészet történetében, mint a nagy­bányai irányzat bölcsője, nagy szerepet játszott. Is­kolája a szabadtéri napfényes tájfestéssel évtizedek­re meghatározta a hazai festészet fejlődésének útját. Emlékkiállítását 1957-ben rendezte meg nagy sikerrel a Szépművészeti Múzeum. Tanácsi közlemény az államigazgatási dolgozók rövidített munkaidejéről Mint ismeretes, az állam- igazgatási, valamint egyes állami és társadalmi szer­vek dolgozóinak átlagos he­ti munkaidejét ez év június 1-től 44 órára kell csökken­teni. A Tanácsok Közlönye a minisztertanácsi határozat­f§ 1 Idő járás: Várható időjárás ma estig: felhőátvonulásolc, szór­ványosan kialakuló záporral, zivatarral. Megélénkülő, időnként megerősödő nyugati, északnyugati szél. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 20, máshol 25 fok körül. Fúvószenekari találkozó Az országos fúvószeneka­ri találkozó nagy sikerrel zárult vasárnap Szolnokon. A Ságvári Endre Művelődé­si Házban rendezett vasár­napi bemutató-hangverse­nyen a tatabányai, az orosz­lányi és a somsályi bányász­együttesek, valamint a szol­noki Kilián György repülő­műszaki főiskola és Eger város helyőrségének egyesí­tett zenekara szerepelt. Harm Sneezer fiatal a nyári építőtáborokban Kapunyitás: június 17-én Lezárult a jelentkezés a KISZ nyári építőtáboraiba — minden hely „elkelt” — s alig több mint egy hónap múlva, június 17-én lesz a kapunyitás. A fiatalok ön­kéntes népgazdaságsegítő mozgalma már 15 esztendős múltra tekint vissza: a sta­tisztikák szerint a táborok­ban eddig összesen 460 000-en dolgoztak, 47 000 katasztrá- lis hold területet tettek me­zőgazdaságilag hasznosítható- vá. Az idén 30 000 egyetemista, főiskolás. középiskolás és szakmunkástanuló áldozza fel nyári szünidejének egy részét, dolgozik majd kéthe­tes váltásokban 36 központi szervezésű építőtáborban. A lányokat 21 mezőgazdasági tábor várja Veszprém, So­mogy, Pest, Bács-Kiskun és Baranya megyében, fő teen­dőjük a növényápolás és gyü­mölcsszedés l'sz. Az állami gazdaságok területén mű­ködő táborok közül a bala- tonaligai „Martos Flóra” és a lengyeltóti „Kállai Éva” a legnagyobb, ide öt turnus­ban 2500 illetve 1500 leányt várnak. Az#idén a fiúk sem maradnak ki a mezőgazdasá­gi munkákból: Villányban, Tajón, Vaskúton, Mátéházán és Kunfehértón „koedukált” táborokat szerveztek. Az „erősebb” nemre nagyobb fi­zikai igénybevételt jelentő feladatokat bíztak: csatorna- építést, vasúti rekonstrukciót. A táborozok az idén is na­pi hat órát dolgoznak majd, Megyénk országútjain az elmúlt hét végén három sú­lyos baleset történt, amelyek közül egy halállal végződött. Május 5-én, szombaton Vajda Miklós, 43 éves boco- nádi lakos kerékpárjával összeütközött a község belte­rületén a 21 éves Nagy Ist­ván, ugyancsak boconádi la­kos által vezetett motorke­rékpárral. A baleset követ­keztében a motorkerékpár vezetője súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A ke­rékpáros könnyebben sérült meg. Halmajugrán ugyancsak május 5-én történt a baleset: Kovács József 18 éves detki lakos ittasan, vezetői igazol­vány nélkül vezette motorke­rékpárját és az egyik útka- nyarban nekiütközött egy kerékvető kőnek. Kovács Jó­zsef a helyszínen meghalt. Május 6-án, vasárnap Ra- becz József, 52 éves lőrinci nyugdíjas, a 3. számú útvo­nal Kápolna—Gyöngyös kö­zötti szakaszán motorkerék­párjavai közlekedve az egyik kanyarban kisodródott az út­test szélére és felborult. Ö és utasa súlyos, de nem életve­szélyes sérüléseket szenve­dett. A rendőrség mindhárom baleset ügyében folytatja a vizsgálatot. a csoportok kéthetenként váltják egymást. Az első tur­nus előtt június 17-én nyíl­nak meg a kapuk, az utolsó turnus önkéntes munkásai augusztus 25-én teszik le a szerszámot. Az előkészületekből ítélve a napi munka végeztével gazdag program várja a tá- borozókat. Filmbemutatókat tartanak, sor kerül a fiatalo­kat érdeklő ifjúságpolitikai előadásokra, lesz tábortűz és sportverseny és — öntevé­kenységükre alapozva — számtalan irodalmi bemuta­tó. Az amatőr színpadok tag­jaiból alakult együttesek sor­ra felkeresik majd a táboro­kat, sok helyütt neves mű­vészeket is vendégül látnak. Lesznek komolyzenei és beat- hangversenyek, tréfás vetél­kedők és divatbemutatók, rendszeresen tartanak foci- és kézilabda-vetélkedőket. A fiatalok közül választott tábortanács dönt majd a tá­borélet kisebb-nagyobb dol­gaiban, s ez a testület érté­keli a munkaversenyeket is. A legjobban dolgozó iskolák elnyerik a KISZ-kb emlék­zászlaját, oklevelét, s a mun­kaversenyben legjobb ered­ményt elértek pénzjutalom­ban részesülnek. bam rögzített rövidebb mun­kaidőre történő áttérés fel­tételeiről ad tájékoztatást. Eszerint a munkaidő rövi­dítését létszámnövelés és többletbér igénybevétele nélkül, az ügyintézés za­vartalanságának és folyama­tosságának biztosítéka mel­lett kell megvalósítani, a munkaidő-csökkentés miatta dolgozók bére nem csökken­het A közszolgálat körében a munkaidő-csökkentést úgy kell végrehajtani, hogy a kormányzás és az államigaz­gatás igényeinek megfelelő­en a hivatalok feladataikat a szombati munkanapokon is betöltsék. Ennek kereté­ben a lakossági és vállalati igények kielégítésében fenn­akadás nem lehet; a lakos­ság ügyeinek intézésére for­dított (félfogadási stb.) időt csökkenteni nem lehet, és azt a lakosság igényeinek megfelelően kell meghatá­rozni. A munkarendet úgy kell kialakítani, hogy a dol­gozók szabad szombatjukat kéthetenként felváltva ve­gyék igénybe, és így a szom­bati munkanapon a dolgozói létszám mintegy fele mun­kát végezzen, A munkaidő-csökkentés a dolgozó munkarendjét úgy változtatja meg, hogy átlag­ban a kétheti 88 órás mun­kaidőt a dolgozóknak két­hetenkénti egy szabad szombat biztosításával 11 nap alatt kell teljesíteniük. A dolgozók munkaidejét — a kéthetenkénti szabad szombat biztosításával együtt járó munkaidő-csökkentésen túl — minden héten pénteki munkanapon egy órával, a szombati munkanapon pe­dig fél órával kell csökken­teni. A munkaidő-csökken­tés után az államigazgatási területein egységes munka­rendet kell alkalmazni. A lépcsőzetes munkakezdés kö­vetelményeit figyelembe vé­ve a napi munkaidő kezde­tekor és befejezésekor az egységes munkarendtől fél­órás eltérés engedélyezhető. A minisztériumok és az Országos Tervhivatal, vala­mint az országos hatáskörű szervek, a tanácsok és egyéb intézmények a mun­kaidő-csökkentés utáni új működési rendjét a minisz­terek, az Országos Tervhi­vatal elnöke, az országos ha­táskörű szervek vezetői, a tanácsoknál a Miniszterta­nács Tanácsi Hivatalának elnöke egyidejűleg úgy sza­bályozzák, hogy az állam- igazgatási munka folyama­tossága a szombati napokon is biztosított legyen. (MTI) Jól haladnak az eger— füzesabonyi vasútvonal korszerűsítési munkálataival Már korábban hírt adtunk arról, hogy a százesztendős eger—füzesabonyi vasútvonal korszerűsítésének első lépé­seként teljesen új vasútvona­lat építettek Füzesabony és Makiár között. Azóta Makiár állomáson elkészültek mind a két vágánypár teljes felújí­tásával. Itt az utasok le- és felszállóhelyét is kiépítették. A múlt héten adták át a for­galomnak a régi hármas szá­mú főútvonal és a füzesabo­nyi vasútállomás közötti pá­lyaívet, amelyet teljesen át­építettek. Az új pályaívben biztonságosabban és nagyobb sebességgel közlekedhetnek a vonatok. Jelenleg Nagytálya és An- dornaktálya-alsó megállóhe­lyek között folyik a legna­gyobb munka. Itt elkészültek az új nyomvonal földmunká­lataival, már a zúzalék­ágyazatot képezik ki és meg­kezdték az ideiglenes, úgyne­vezett „vendégsinek” fekte­tését is. Eger felé haladva, az új vasútvonal építésénél áthe­lyezik a távbeszélő hálózat oszlopait is, és új vízátere­szeket építenek. (— váry) ­Furcsa „obsit99 Furcsa panasszal kereste fel szerkesztőségünket egyik gyöngyösi olvasónk, B. M. nyugdíjas, a Pano­ráma Szálloda és Vendég­látó Vállalat, illetve jog­elődjének valamikori ala­pitója. Az egyik napról a másikra ugyanis — min­dent elfelejtve — felmond­ták munkaviszonyát. Főnö­ke, a 265. számú üzlet ve­zetője, levélben adta tud­tára, hogy bizonyos át­szervezés miatt már nem tart igényt további szolgá­lataira. S jó három hét múlva, lényegében a vál­lalat központjából is meg­erősítették a szigorú beje­lentést ... Mondani sem kell, hogy az idős -r-, de munkára még alkalmas, dolgozni szerető — „kisegítőt” le­sújtotta a rideg „kiutasí­tás”, úgy meglepte, elkese­rítette, hogy szóhoz sem tudott jutni. Hetek múl­tán is restelkedve, bánato­san mutatta a leveleket, s amikor panaszkodott, el­mondta, hogy fájdalmában tulajdonképpen nem is akart szólni ügyében. Csak sokára szánta rá magát mégis-, hogy elmondja, hát­ha sikerül valami, hátha segítenek — mert a sze­rény kis nyugdíj mellé bi­zony jól jönne egy kevés kiegészítés! Panaszát megértve — « vállalat illetékes előadó­jához továbbítottuk az ügyet még azon melegé­ben. Ám, jó egy hónap múltán sem érkezett on­nan megnyugtató válasz! Nem tudni, hogy az idős ember miként jutott ilyen sanyarú sorsra egykori munkáltatójánál. Fogai műnk sincs arról, hogy ha már a kétműszakosra át­szervezett üzletben nem is, akkor a vállalat más te­rületén miért nem talál­tak a nyugdíjas számára alkalmas feladatot. Be­valljuk: érthetetlenül néz­zük mi is a neve után méltán gavallérnak tart­ható vállalat —J barátsá­gos, gavalléros gesztusnak egyáltalán nem nevezhető „obsitját”. Bízunk azonban benne, hogy nem rosszindulatról, embertelenségről — hanem csak valamiféle adminiszt­rációs „hibáról” van szó.., (—ni) A búcsú dlcrii'c Félkész és kész konyhai termékek Háromszorosára bővítik az egri hűtőházat A Legfelsőbb Bíróság ítélete a balassagyar­mati ügyben A Legfelsőbb Bíróság fel- lebezés folytán hétfőn tár­gyalta a balassagyarmati ügyet. Helybenhagyta az el­sőfokon eljárt megyei bíró­ság ítéletét, amellyel a fia­talkorú , Pintye Lászlót, __ a korábban megállapított bűn- cselekmények miatt 15 évi szab-iiságvesztésre, két tár­sát négy-négy évi, további két fiatalkorú társát pedig egyévi, illetve nyolchónapi szabadságvesztésre ítélte. (MTI) Vidám hangulatban és különleges jelmezekben járva a községet, búcsúztatják a hevesi gimnázium IV. b. osztályos tanulói a kellemesen együtt töltött diákéveket. (Foto: Perl Márton) öt évvel ezelőtt Eger déli részén felépült Heves megye legnagyobb élelmiszer-hűtő- tárolója, amelyet sokan a megyeszékhely és az egri já­rás „éléskamrájának” is ne­veznek. Joggal, hiszen a 60 vago- nos mélyhűtőből, a 100 va- gonos szárazhűtőből első­sorban Egert és az egri já­rás községeit látják el fo­lyamatosan friss zöldség- és gyümölcsfélékkel. Az elmúlt öt év alatt azonban az egri hűtőház „kinőtte” magát. A növekvő fogyasztói igények, valamint a biztonságosabb tárolás megkövetelik a bővítését. A SZÖVTERíMÉK vezetői erre is gondoltak, és a megyei, pártbizottság gazdaságpoliti­kai osztályának, valamint a megyei tanács illetékeseinek javaslatára a hűtőház bőví­tésére javaslatot tettek a Belkereskedelmi Minisztéri­umnak. A javaslatot a mi­nisztérium fejlesztési bizott­sága nemrég értékelte és messzemenően figyelembe véve Eger, illetve az egri járás növekvő zöldség- és gyümölcsfogyasztói igényeit, 80 százalékos állami támo­gatással javasolta az egri hűtőház mielőbbi bővítését. A terveket a Budapesti Szövetkezeti Tervező Válla­lat készítette, a kivitelezést pedig a Heves megyei Ta­nácsi Építőipari Vállalat végzi majd. A 16 millió fo­rintos beruházást még az idén ősszel elkezdik és a tervek szerint 1975 őszén üzembe is helyezik. Ezzel a jelenlegi 60 va­gonról több mint háromszo- risára növelik a hűtőtároló teret. Ugyanakkor bővítik az áruelőkészítő részt is. ahol NDK-gépsorral a répa, a zeller, a petrezselyem, a tök és a káposzta mosásit, illetve csomagolását végzik, Egy másik gépsorral burgo­nyából. leveszöldségből, zöld­borsóból a háziasszonyok örömére konyhai félkész és késztermékeket gyártanak. Az előkészített árukat az­után géppel zárt fóliacsoma­gokban helyezik el. Így íz­léses csomagolásban kerül­nek majd az üzletek polcai­ra és a piacok kiállítóstand­jaira a SZÖVTERMÉK árui. 9! \ Maeyar Szocialista Munkásoárt Heves megye! Bizottsága, ás a Heves megyei Tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF - Szerkesztőség. - 330! Eger: Beloiannisz utca 8. (Pt 23. 3301.» Telefon: t2-73. 20-29 24-44 3200 Gyöngyös: Rózsa l. U6-97. WSSO Hatvan: Kossuth tét 3 (Város: tanács épülete) 10-99. — Kiadóhi vatal: Eger 330) Beloiannisz «. 3. <p* 23 32011 Telefon: 12-68 — Terjeszti a Magyar Posta Elflözetwá 4fJ agy hónapra 20,— Ft, Előfizethető bármelyik postahivatalnáj és kézbesítőnél — index: 20.063, — Heves megyei Nyomda Vaiiaiai, Sgsr, Brődy Sáa4oc utca 4, Igazgató: SÓLYMOS lOzss*.

Next

/
Thumbnails
Contents