Népújság, 1973. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-04 / 102. szám

A NAP e 1973. május 4., péntek A Nap kél: 4.23* nyugszik: 18.59 órakor A Hold kél: 5.02, nyugszik: 21.32 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon FLORIAN nevű kedves olvasóinkat! A Flórián nevünk egyedül áll a férfinevek között mint virágszármazék! A virág latin nevéből kelet­kezett. Harmincöt évvel ezelőtt halt meg Carl von Ossietzky, Nóbel-békedíjjal kitüntetett német antifa­siszta publicista. Kurt Tucholskyval együtt követke­zetes ellensége volt a tovább élő német militarista, nacionalista szellemnek, a mind jobban erősödő nem­zeti szocializmusnak, s megbízható szövetségese a forradalmi mozgalomnak, a kommunistáknak, Né­metországban és nemzetközi vonatkozásban egyaránt. Ossietzkyt már 1933. előtt többször perbe fogták. A ngcik gyűlölték, s többször megkísérelték eltenni láb alól. Amikor azután hatalomra jutottak, koncentrá­ciós táborba zárták. Ossietzky 1936-ban Nobel-béke- díjat kapott, s a fasiszták kénytelenek voltak a lá­gerből elengedni. De ezután sem élhetett szabadon. A koncentrációs táborban elszenvedett brutális kín­zások következményeit soha többé nem tudta kihe­verni; üldözői ellenőrzése alatt, kórházban kellett töltenie élete utolsó két esztendejét. Elismerés — köszönet A Magyar Szocialista Munkáspárt Eger Városi Bizottsága, az MSZMP Egri Járási Bizottsága elismerését és köszönetét fejezi ki mindazon párt-, állami, társadal­mi, tömeg szervezeti, gazdasági, intézményi szerveknek és szervezeteknek, amelyek fáradtságot nem ismerő munkájukkal hozzájárultak az 1973. évi május 1-e, a nem­zetközi munkásosztály nagy ünnepének Eger városi megrendezéséhez. További sikereket, minden dolgozónak jó erőt, egészséget és sok boldogságot kívánunk. MSZMP Egri Járási Bizottsága, MSZMP Eger Városi Bizottsága. Dr. Pelle Béláné előadása és Moldvay Győző szerzői estje Felolvasóülést tartott az egri Gárdonyi Géza Társaság Időjárás: Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, elsősorban nyugaton és északon szórványos záporok, zivatarok, élénk, helyenként átmenetileg megerősödő délnyugati, nyugati szél. A nappali fel- melegedés kissé gyengül. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 22, 27 fok között. Csütörtökön délután — a megyei könyvtár olvasóter­mében — felolvasóülést tar­tott a Gárdonyi Géza Társa­ság. Elsőként dr. Pelle Bélá­né, az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola tanára tar­tott előadást A köznyelvi ki­Idegenvezetőit Mibltépzése A TIT Eger Városi Szer­vezete az Egertouristtal köz­reműködve, ez évben is megszervezte az idegenveze­tők továbbképzését. A több előadásból álló kurzus kere­tében a hallgatók történel­mi, művészettörténet, etnog­ráfiai előadásokat hallgathat­nak, képzett előadóktól. Élénk érdeklődést váltott ki Tolnai Lászlónak, a TER­RA című folyóirat főszer­kesztőjének ismertetője Ma­gyarország külpolitikájáról. Az idegenforgalmi sza­badegyetem programja egyéb érdekességet is kínál. . A résztvevők igényelték, hogy széles körű tájékoztatást kapjanak megyénk politikai életéről. Ma délután öt óraikor — az egri főiskolán — fórum jellegű foglalkozást tartanak. A leendő idegenvezetők kér­déseire válaszol dr. Sipos István, a megyei pártbizott­ság titkára, Zámbori Férenc, a városi tanács műszaki osz- . tályának vezetője, Szabó Já­nos Győző, a Heves megyei Múzeumi Szervezet igazgató- helyettese, dr. Molnár József történész, főiskolai tanár. A közérdeklődésre számot tartó programon bárki részt vehet. Munkalehetőség diákoknak a vakációra (Urbin Zsuzsa tudósítónk­tól): Meg egy hónap és befeje- ■ ződik a tanítás az iskolákban, kezdődik a vakáció. A diákok nagy része szeretne munkát vállalni a szünidő alatt, hi­szen jól jön egy kis zsebpénz a nyaraláshoz. Mészáros Jó­zsefnek, a megyei tanács munkaügyi osztálya munka­társának tájékoztatása szerint Egerben körülbelül száz diá­kot tudnak csak alkalmazni a vakáció alatt. A dohány­gyár 40 lánynak, míg az EVILL és a BUBIV 6, illetve 8 fiúnak tud munkát biztosí­tani. Azok a fiatalok, akik szeretnek kertészkedni, elhe­lyezkedhetnek a pincegazda­ságnál, ahol 20 lánynak és öt fiúnak biztosítanak munkale­hetőséget. Előadás az egri főiskolán Nyilvános tanszél« érte­kezletet rendezett csütörtö­kön délután az egri Ho Sí Minh Tanárképző Főiskola irodalomtörténeti tanszéke, amelynek keretében Szabó A hatvani cipész szövetkezetben Háromszáz pár lyukas cipő és az „Egyetértés" Közelmúltban hasznos és fontos beruházásokat valósí­tott meg a Hatvani Cipész­ipari Szövetkezet. Félmillió forintból mosdót, öltözőt építtetett. hogy megjavítsa az üzemben dolgozó tagok szociális ellátottságát. Ápri­lis végén termelési tanácsko­zást is tartottak a szövetke­zetben, ami viszont már a munkaeredmények növelésé­vel, a térvteljesités problé­máival foglalkozott. Utóbbi tekintetében gazdaságos hó­napokat hagytak maguk mö­gött a cipészek. Az alig 70 fős közösség évi 6 millió fo­rintos termelési tervét rész­arányosán 102 százalékra tel­jesítette, s ebből 19 százalék a város lakosságának szóló szolgáltatás. — Bár zömmel áruterme­lésre rendezkedtünk be, s jövedelmünk jelentősebb há­nyada innen ered, mi figye­lemmel vagyunk a szolgálta­tási ágazat munkájára. Ha szükséges, ide csoportosítjuk át erőnket — mondja Hor­váth János elnök. — Így esett meg nemrégiben, hogy ezüst koszorús szocialista bri­gádunk, az Egyetértés, sza­bad szombatját áldozta fel a javítási munkákban előállt lemaradás korrigálására. Há­romszáz pár rossz cipő gyűlt a nyakunkba, de ilyen mó­don sikerült leküzdenünk a gondot. Megtudtuk, hogy a hagyo­mányos cipészipari termékek — mint például a férfi sze­ges cipő — ismét divatba jöttek. A budapesti nagyke­reskedelmi vállalat, amely- lyel 1967 óta jó üzleti kap­csolatuk van a hatvaniak­nak, e cikkből minden mennyiséget átvenne. — Nem győzzük erővel! Pedig elég szépen állunk a szakmunkás-u tánpótlással. Megszaporodtak szövetkeze­tünkben a fiatalok, és rész- munkaidősként mindig segí­tenek a nyugdíjasaink... Most értékelték a szövetke­zet vezetői egy igen érdekes, merész vállalkozás eredmé­nyeit is. A pártalapszervezet javaslatára közvélemény-ku­tató íveket osztottak szét a tagok között, s ennek olyan kérdései voltak, amelyek fel­ölelték mind a termelés, mind pedig az irányítás probléma­körét. Még olyan kérdés is szerepelt az űrlapon, hogy á tagok milyen összegű havi fizetést tartanának megfele­lőnek, vagy kit látnának szí­vesen a vezetőségben? Ahogy Horváth Jánosék el­mondották, jó mankónak bi­zonyul ez a közvélemény-ku­tatás. Eredményeit, tapaszta­latait az elkövetkező hóna­pokban gyümölcsöztetni is kívánják. Mert nem mehet el a vezetőség szó nélkül amellett, hogy hatan a tagok közül megkülönböztetést je­leztek, hárman kifogásolták a velük való törődés stílusát, s négyen például elégedetle­nek az utóbbi két esztendő fejlődésével! — Nem porhintésnek szán­tuk a közvélemény-kutatást, hanem azt reméltük, tükröt tart elénk — mondja Hor­váth János elnök. — Ez így is sikerült. S nekünk nem­csak arra volt bátorságunk, hogy belenézzünk ebbe a tü­körbe, hanem arra is, hogy a gondokkal szembefordul­junk. Előre lépni ezen a mó­don lehet (m. gy.) ejtés állapota Egerben cím­mel. Többek között elmon­dotta, hogy az egri kiejtést elsősorban a közép-palóc nyelvjárás alakította, formál­ta, de érzékelhető a déli-pa­lóc, s közvetett úton a keleti nyelvjárások hatása is. Utalt arra, hogy egysége­sebbé kell alakítani a nem­zeti köznyelvet, hogy arra kell törekedni; minél keve­sebb táj nyelvi elemmel fű­szerezzük beszédünket. Ezért elsősorban a pedagógusok te­hetnék a legtöbbet. Dr. Pelle Béláné elmon­dotta azt is, hogy a Gárdonyi Géza Társaság az egyetemek és főiskolák pedagógusjelölt hallgatói számára ezentúl évente megrendezi a Gárdo­nyi Géza szépprózamondó versenyt. Az előadást követően Moldvay Győző beszélt ar­ról, hogy miként értelmezi a költő a költészet feladatát, majd ízelítőt adott verseiből. Megérkeztek az első szállítmányok — éled a vásárváros, a BNV Egri fúvósok Szotnokon A VI. szolnoki kulturális hetek egyik kiemelkedő ese­ményeként országos fúvósze­nekari találkozót rendeznek május 5-én és 6-án Szolno­kon, a nagyszabású sereg­szemlén részt vesz a szolnoki MHSZ olajbányász, a dorogi, a tatabányai, a somsályi és az oroszlányi bányászzene­kar. Jelen lesz még az egri városi helyőrség egyesí­tett zenekara. Kifizették a lottó rekord- főnyereményét Az Országos Takarékpénz­tár Hajdú-Bihar megyei Igazgatóságán csütörtökön ki­fizették a lottó 16. játékhét öt- találatos szelvényére járó fő­nyereményt. A Kisvárdán el­adott szelvényre a lottó tör­ténetének eddigi legnagyobb, 2 356 000 forintos nyereménye jutott. A szerencsés nyertes — aki a lottójáték kezdeté­től több szelvénnyel játszik —. nem kívánta megnevezni magát. A mai húzáson, — amely Pétervásárán lesz —, nincs kizárva. Hogy újabb telitalálat születik. 99 B. István, az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának mun­katársa tartott előadást iro­dalom- és művészetkritikánk néhány kérdéséről. Megérkeztek külföldről a Budapesti Nemzetközi Vásá­ron kiállító vállalatok új­donságainak, kiállítási ter­mékeinek első szállítmányai. A mind nagyobb tételben feladott küldemények foga­dása és gyors elhelyezése ér­dekében megerősített kiren­deltséggel intézi a szállítmá­nyozási ügyeket a MASPED. a VOLÁN Tröszt 1-es szá­mú Vállalata, a MÁV Szál­lítmányozási Főnöksége és a Hungarocamion. Az idén a feladataikat nehezíti, hogy két helyen, a Városligetben és a kőbányai új vásárváros­ban kell gondoskodni a kiál­lítók ládáinak „terítéséről”. A búcsúzó és az ifjú vá­sárváros területére eddig ke­reken 100 vagon és kamion­rakomány áru érkezett. El­sősorban a szocialista orszá­gok gondoskodtak a külde­mények tervszerű szállításá­ról, így a Szovjetunió pavi­lonjában már csaknem vala­mennyi lényeges kiállítási tárgy megérkezett. A nyu­gati országok közül főként Ausztria, az NSZK, Olaszor­szág és az Egyesült Államok kiállítói ügyeskedtek korai szállításokkal. A magyar szállítmányozási és fuvaro­zási vállalatok növelték a konténeres szállítások ará­nyát. így az idén 80—100 nagy konténer érkezik majd a Budapesti Nemzetközi Vá­sárra. (MTI) Segített a „Kék fény A lakosság bejelentése alapján a rendőrjárőr Kis­pesten elfogta a televízió „Kék fény” adásában vagyon elleni bűncselekmény miatt körözött Pocsai János 52 éves büntetett előéletű se­gédmunkás, budapesti la­kost, Kiállítás u munkásosztályról Gyöngyösre érkezett a Mi hoztuk az időt című vándor- kiállítás, amelynek ünnepé­lyes megnyitóját tegnap dél­után tartották meg a városi művelődési ház nagytermé­ben. Ezen részvettek a va­ros politikai és gazdasági szerveinek vezetői is, vala­mint Kovács Barna, a me­gyei pártbizottság politikai munkatársa. Megnyitó beszédétjén Ká­dár Béla, a városi' pártbi­zottság titkára ismertette a kiállítás célját és anyagát. Rámutatott, hogy a tablók a mai kor legfőbb történel­mi erejének a munkásosz­tálynak korszakot teremtő es formáló tevékenységét, har­cát, termelő munkáját vá­zolja fel. De a pihenés, az ünneplés békés perceit is rögzítik a képek. A hatalmas történelmi ese­ménysor bemutatása nem sokkal május 1. után került sorra Gyöngyösön és ez az egybeesés csak fokozza a kiállítás iránti érdeklődést. A látogatók május 11-ig tekinthetik meg a kiállí­tást a . városi művelődési ház nagytermében naponta 9—18 óra között. Énül a sánbai úttörőváros Zánka külső területén, a Csorsza patak völgyében épül a balatoni úttörőváros. A 380 holdas területen 1975-ben fejezik be az építkezést. Akkor egy-egy turnusban 3 ezer gyerek üdülhet majd az úttörővárosban. Képünkön: a nyári tábor épületei. (MTI-foto: Koppány György __ KS.) A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága es a Heves megyei Tanács napilapja - Főszerkeszt«: PAPP JANOS - Kiadja s Heves megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó- TÓTH JÓZSEF — Szerkesztfiség — S301 Egor: R«imannto utca S (Pt 23 33011 Telefon 12-73 20-29 24-44 3200 GySngyös Rózsa I 116-97 SOOO Hatvan: Kossuth tér 3 rvaros- tanács épülete) 10-99 - Kiadóhivatal Eger 330 Beloiannisz a. 3. (Pf 23 33011 Telefon: 12-68 - Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díj egy hónapra 28.— Ft Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél - Index 20.062. — Heves megyei Nyomda Vállalat Eger, Bródy Sándor — Igazgató: SÓLYMOS JÓZSEF.

Next

/
Thumbnails
Contents