Népújság, 1973. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-04 / 102. szám

Katonák a pódiumon Országos fesztivál Egerben Segített a miniszter Iskolapadok — vasúti kocsiban „Kedves Miniszter Elv­társi Mi, a nagyvisnyói ál­talános iskola úttörői kér­jük, segítsen iskolánkon, küldjön nekünk egy haszná­laton kívüli vasúti kocsit. A mi iskolánk négytantermes, nincs helyiség a tanulószobai és az úttörő-foglalkozások­hoz .. A tanév kezdetén írták ezt a levelet Nagyvisnyóról dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszternek. Eredeti elképzelés, amely a közelmúltban már meg is valósult: ott áll a kért, kise­lejtezett vasúti kocsi a közsé­gi kultúrotthon udvarán. Az ötlet Hajdú Lajosné ta­nárnő érdeme: 'Minden második évben rendezik meg a katonaszín­játszók országos seregszem léjét Már hagyománnyá vált, hogy Eger városa ad otthoni e sokszínű rendez­vénysorozatnak. Az idei program érdekessége - az, hogy a Népművelési Intézet ezen a fesztiválon kezdi meg a csoportok minősítését. Az egri szereplésre azok kaptak belépőt, .akik sike­resen jutottak túl a három­szori, szigorú, magas köve­telményeket állító zsűrizé­sen. Így a 15 legjobb együttes lépett pódiumra. Csütörtökön délelőtt — az egri Hámán Kató megyei Üttörőház színpadán — négy csoport mutatta be produk­cióját: a ceglédi, a kalocsai, a tapolcai katonafiatalok, valamint a Kossuth Lajos Katonai Főiskola hallgatói. Mind a négy együttes Pető­fi emléke előtt tisztelgett műsorával. Az érdeklődő nézőt meg­lepte az az igyekezet, az a törekvés, amellyel a fiata­lok tolmácsolták a verseket, a színpadi játékokat. Igaz, nem sokan lesznek közülük előadóművészek, mégis tisz­teletre méltó az a szorga­lom, ahogy fellépéseikre fel­készültek, az az igyekezet, ahogy próbálták a legtöb­bet nyújtani. Ez annál is inkább elismerésre méltó, hiszen mindannyian nem könnyű szolgálatot teljesíte­nek, s a színjátszást, az irodalmi színpadi munkát pluszként végzik. mel. Épp ezért kár, hogy az olykor igen színvonalas pro­dukcióknak kis számú, s el­sősorban a szereplőkből to- borzódott közönség tapsol­hatott. Érdemes lett volna nagyobb nyilvánosságot biz­tosítani ennek a seregszem­lének. Ma kerül sor a fesztivál értékelésére, a minősítő cí­mek, az emlékplakettek, az oklevelek átadására. Az Olaszországban járt fílmátvételi delegáció több filmet vett át magyarországi forgalmazásra. Köztük a „La Mancha lovagja" színes film­musical, Arthur Hiller ren­dezésében Sophia Loren és Peter O’Toole főszereplésé­vel. „Az ezredeseket akar­juk’’ — szatíra: rendezője Mario Monicelli, a főszerepét Ugo Tognazzi játssza. Témá­ja: a fasiszta rendszert vísz- szasíró volt tiszt „Fekete ró­ka" fedőnevű szervezkedése és annak kudarca. „A tábor­nok állva alszik” Ijáborús visszaemlékezésekkel tarkí­tott szatirikus történet egy orvosezredesről, akinek min­den vágya, hogy tábornok­ká léptessék elő „Egy tiszte­letet parancsoló ember” — — Jobban mondva én is a Pajtás újságban olvastam hasonló esetről, s mindjárt arra gondoltam, miért ne próbálhatnánk meg mi is. Az úttörők szintén lelkesed­tek a dologért, így született meg a levél... — Kis falu Nagyvisnyó. Kevés pénz jut ilyen létesít­ményekre. Nincs óvodánk, s bizony az iskola is kicsi 150 gyermeknek. Tanulószobát eddig a kultúrotthonban ren­deztünk be, de ez sem je­lenthetett igazi megoldást. Előkészítő foglalkozásokat szerveztünk leendő első osz­tályosok számára, de helyi­Uj filmek — külföldről olasz—amerikai bűnügyi drá­ma, rendezője Michele Lu- po, főszereplői Kirk Doug­las, Florinda Bolkan, Giulia- no Gemma. A történet kö­zéppontjában egy bravúrosan előkészített, kudarccal vég­ződő betörés áll. A „Mi keresnivalónk van a forradalomban ?” cínaű ka­landos vígjáték főszereplője Vitloria Gassman; egy há­nyatott sorsú vándorszínészt alakít, aki a forradalom ol­dalára áll. Szórakoztentóhb a játék, s a tanulás is az új „tanteremben", (Foto: Puskás Anikó) séget nagy gond szerezni eh­hez is. Ezért szorultunk erre a megoldásra: a vasúti ko­csiban tartjuk majd az elő­készítő foglalkozásokat, ké­sőbb itt lesz a tanulószoba is. A kocsi kalandos úton ér­kezett meg a faluba. Kisge.r- gely Béla, az iskola igazga­tója így mesélte el:-------------------------------------------------------S A közeljövőben kilenc an­gol, illetve amerikai filmet láthat a hazai közönség. A produkciók közül a „Ketten” című amerikai filmben egy Vietnamból megszökött ame­rikai katona hazatér az USA- ba, feladja magát, hogy így hangot adhasson tiltakozásá­nak. Egy halálos beteggé vált apa és fia történetét beszélj el a „Düh” című amerikai film. Két szélhámos mulat­ságos kalandjairól szól az ,.Ö, maga rettenetes!” című angol film. A „Folytassa... ” sorozat egyik darabja a „Folytassa külföldön”, amely­nek főszereplői ismertek a sorozat többi filmjéből, játé­kukkal egy sok bonyodalom­mal tarkított társasutazást elevenítenek fel. — Bélapátfalváig jött el a vasúti kocsi, a szállítás min­den költséget addig vállalta a MÁV. Onnan nem tudták tovább vontatni, mert a pá­lyatest nem bírta volna a nagy súlyt. Nem tudtuk mi­tévők legyünk, kitől kérjünk segítséget; végül is a me­gyei pártbizottság juttatta el kérésünket a vállalatokhoz. Az Egri Közúti Építő Válla­lat nyomban felajánlotta egyik speciális vontatóját, amellyel a nehéz útépítő gé­peket szokták szállítani. A darujuk viszont nem volt elég erős a kocsi megemelé­séhez. A Heves megyei Álla­mi Építőipari Vallalat lett a másik segítőtárs, s együtt az­tán csak sikerült ideszállíta­ni. A gyerekek, tanárok nem kis örömére .., Miklós Tiborné, aki az elő­készítő órákat vezeti, büsz­kén mutatta meg' a kicsik új birodalmát, A szülői munka- közösség tagjai a közelmúlt­ban felsúrplták már a pad­lót, befestették a falakat, ha­marosan bodros függönyök kerülnek az ablakokra. Min­denki hoz egy-egy hasznos ötletet, csinosítják, szépítik új „szerzeményüket”. — hekeli — Ékfarkú amandina Hatvani díszmadarai! A legnagyobb tetszést a kalocsaiak bemutatkozása aratta. Pereg a dob címmel adtak elő saját .maguk ál­tal írt, szerkesztett Petőfi- em lek műsort. ötlet, szín, változatosság jellemezte az összeállítást. A fiatalok — nagyon helyesen — szakítot­tak a már hagyományossá vált oratórikus előadásmód­dal, elsősorban nem előad­tak, hanem játszottak, még­hozzá igen jól, a színpadon. Felhasználták a zene, a dal kifejezőerejét is, így teremt­ve hatásos produkciót. Délután a budapesti, a ka­locsai, a jászberényi csopor­tok és a Zalka Máté Kato­nai Műszaki Főiskola együt­tese mutatkozatt be. Az első nap igazolta, hogy a katonaszínjátszók munká­ja valóban figyelmet órde­Erich Kästner: AZ ÚJ Két napig madárfüttytől volt hangos a Kossuth téri iskola. Tornatermében ren­dezték meg a Díszmadárte­nyésztők Országos Egyesüle­tének kiállítását, s erre az alkalomra hazánk különböző tájairól tarka tollú, színes ru­hájú papagájok, kanárik, aranyverebek, pintyek légiói érkeztek Hatvanba. Volt • is érdeklődés! Gyermekek, fel­nőttek egymásnak adták a kilincset. S hogy ne csak a szemnek szóljon ez a kiállí­tás, mindig akadt egy-két te­nyésztő, aki a madarak ter­mészetrajzáról tájékoztatott. Kovács Károly hatvani te­nyésztőé az érdem, hogy min­den ketrec mellett fénymá­solással sokszorosított térké­pet talált a látogató, amely­nek alapján földrajzilag is eligazodhatott az „énekes sztár” származása dolgában. Ilyesféle segédlettel tud­tam meg, hogy e madarakat a tenyésztők két táborba so­rolják. Vannak hang-díszes és toll-díszes jószágocskák. Előbbiek nyilvánvalóan tril­lájukkal tűnnek ki, míg a másik csoportba ruházatuk ékessége révén kerülnek. Legszebb hangja az Afriká­ból származó aranyverébnek van. Lenyűgözően díszes ugyanakkor az ausztráliai ékfarkú amandia, amelyből rfti Ufim?ffif »13, május 4., jteutefe kettő nyom egy dekagram­mot. Ez a madárka még te­nyésztő berkekben is ritka­ságnak számít. Nincs belőle például az - állabkertnek. Ide egy fővárosi tenyésztő, Gere Géza, jóvoltából került. S ha akad, aki áldoz öt grammnyi tollért, hajszálvé­kony csontért, s egy mikro- hangszerért 600 forintot, ha­zavihette volna a ketrec va­lamelyik lakóját. A kiállítás sztárjai közé tartozott a kelet-indiai szi­getvilágból származó . jóval rizspinty. Ez sem több súly­ra 5—6 grammnál, de fejé­nek, farkának fekete tollaza­ta, kabátjának ezüstszürkéje méltóságot kölcsönöz a légies teremtménynek. S ki hinné róla: hazájában üldözött jó­szág! Mert csapatokban jár, mint nálunk a seregély, s pusztítja a rizstáblákat. Még egy komoly tapaszta­lat e seregszemléről! Vannak itt — azaz: csak voltak! — olyan madárfélék, ahol hím és nőstény megszólalásig ha­sonlít egymásra. Ezeknél szinten a hang a döntő. A hímek hosszan, dallamosan fejezik ki magukat, míg az „asszonyi” hang rövid ko­tyogás. ' Mikor kalauzom idáig ért a zebrapinty természetrajzá­ban, mellettem egy rozoga férfi fájdalmas, vádló pil­lantást vetett termetes nejé­re. Tudom, mire gondolt! De az ilyen kívánságok ma leg­ritkábban teljesülnek. Ma­dárrá változott emberek csak a mesében élnek. (moldvay) „Nem hívtad haza Mar- lenet?” „De hívtam. Biccentett is, mire én hazajöttem.” „Vajon még mindig Merc- kéknél van?” kérdezte az új anya. „Nem.” „Akkor hol lehet? A pin­cében, az istállóban, vagy a szénapadláson?” „Nem, ott sincs.” „Hát hova lett?” „Nem mondom meg.” „Gye­re csak ide!” — parancsolta az apja, „hol van Marlene? Tudni akarom.” „Marlene biztosan ... ne m, nem mon­dom meg.” „Tehát hol?” „Marlene ... a temetőben lesz. Gyakran kijár.” A társaság megdöbbenve nézett maga elé. Az apa le- _ hajtotta a fejét és az óra­láncával babrált. Augustin asszony csettintett a nyelvé-, vei. „Jól ^van. Visszamehetsz!’’ szólalt meg Nieritz és a kis­lány átment a gyerekekhez. A hirtelen csöndben csak a gyermekek nevetése és a csészék csörömpölése hallat­szott át a szomszédból. Ek­kor felállt az új Nieritzné, feltette kalapját, nagy szeg­fűcsokrot emelt ki az egyik vázából, s a virágokat fehér papírba csomagolta. „Érte mész?” kérdezte a férj. . „Igen, hazahozom. Ne ha­ragudjatok, de mennem kell.” „Ez nagyon szép tőled, Lisbeth”, mondta a sógornő. Nieritz lókereskedő pedig megjegyezte, hogy egy ilyen feleséghez csak gratulálni lehet. Remélhetőleg ilyem is marad. Már messziről észrevették egymást. A gyermek mint­egy védekezésül szorosan a rácshoz simult. A sápadt asszony megállt a lépcsők alján. Fel kellett emelnie arcát, hogy kis mostohalá­nya szemébe nézhessen. „Nem akarsz hazajönni?” kérdezte az asszony. Marlene alig észrevehető­en megrázta a fejét, s hall­gatott. „Miért haragszol rám? Olyan rosszal teszek, amikor hat gyermeknek, akiknek nincsen anyjuk, egy kicsit segíteni akarok?... Tudom, hogy csak egy anyánk van, és ha az meghal, az ember örökké árva. De valakire csak szükségünk van Mar­lene!” } Az asszony fáradtan leült az egyik lépcsőfokra a gyer­mek lábához, ránézett a menyasszonyi csokrára és így szólt: „Hidd el, még mindig jobb ha veletek va­gyok, mintha egyedül ma­radnátok. Látod, egyszer én is olyan kislány voltam, / mint te. Nem gondoltál még erre? Az én apám nem nő­sült meg újra, mikor az édesanyám meghalt. Azt hi­szem, az még szomorúbb volt, és én még boldogtala­nabb voltam, mint ma te.” Marlene szótlanul állt az üió asszony mögött és hall­gatott. „Mint gyermek min­dig egyedül voltam. Az én apám ugyan nem utazott Holsteinbe, Belgiumba és Dániába mint a tied, mert nem volt kereskedő. De azért mégsem volt otthon. Később aztán én utaztam Hamburg­ba, ahol elárusítónő voltam egy kesztyűkereskedésben. Vasárnaponként sétálni men­tem a oarainőimmel, de nem-• ''/VWVVWVVWWVWVWV'VVvAA'VS illettem hozzájuk. Szebbek voltak mint én, és vidámab­bak. Feleségül nem vett senki. Pedig úgy szerettem volna gyerekeket...” Az asszony kivette a szeg­fűket a fehér papírból és a csokrot az ölében tartotta. „Közben egyre öregebb lettem”, folytatta, „és ami­kor apátok megkérdezte, hogy akarok-e a mamátok lenni, eljöttem hozzátok. Nem azért, mert édesanyá­ra van szükségetek, hiszen az meghalt. Hanem mert szeretem a gyerekeket... Ügy érzem, Marlene, hogy egyedül vagy. De én még sokkal magányosabb vagyok mint te ...” A görnyedtem ülő asszony nagy gonddal hajtotta össze a selyempapírt. Ekkor egy kis kéz félénken a szegfű­csokorért nyúlt. És amikor az asszony megfordult, lát­ta, hogy Marlene a virágo­kat a sírra helyezi. Azután a kislány kocsiba ültette a babáját és a kis járművet a nyitott rácsajtón át letol­ta a lépcsőfokokon a kavi­csos útra. Majd halkan meg­szólalt: „Gyere, állj fel. Kü­lönben még bepiszkítod a ruhádat.” Szótlanul haladtak ‘ végig egymás mellett a sírok kö'- zött. Csak az utcán, a ker­tek mellett kérdezte meg az asszony a kis kocsira mu­tatva: „Mi a neve a babád­nak?” „Florfína”, mondta a kis­lány, „és Oszvald még ott ül a porolón.” Boldog Balázs fordiictsa Felvételiink kalocsaiak bemutatóján készült. (Foto: Tóth Gizeff«'.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents