Népújság, 1973. április (24. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-13 / 86. szám
Az országos egyetemi és főiskolai bajnokságok Heves megyei rendezvényei közül a negvedik. s egyben utolsó sportág, a tájékozódási futás versenyeire kerül sor pénteken és szombaton Síkfőkút mellett Szőlőcske térségében. Előzetesen 25 felsőoktatási intézmény 134 sportoTájékozódásí futás válogatottakkal lót nevezett, közöttük több válogatott kerettag — Hegedűs András, Vajda Géza, Sőtér János, Hegedűs Ágnes és Turchányi Piroska — is rajthoz áll már a mai versenyeken, így izgalmas, színvonalas küzdelem várható. A sportolókat külön autóbusz szállítja Egerből a helyszínre, ahol nyolc órakor lesz az ünnepélyes megnyitó, majd szombaton a váltó versenyek befejeztével 13 órakor eredményhirdetés. Az érdeklődők a Síkfőkútra induló menetrend szerinti autóbuszjáratokkal közelíthetik meg a rendezvény központját. VIT-kupa Bélapátfalván Bélapátfalván az Építők SK rendezésében bonyolították le az egri járási VTT-kupa versenyeit. A kitűnően előkészített sporttelepen mintegy 120 fiatal sorakozott fel Egerbocs, Egersza- lók. Mónosbél. Nagytálya. Nősz- vaj és Bélapátfalva, képviseletében, és három sportágban vívott nagy küzdelmet a helyezésekért. Eredmények. Atlétika. Férfiak. 100 m: 1. Kása József {Nagytálya), 2. Ferencz Dénes (Bélapátfalva), 3. Sasvári László (Nagytálya). 400 m: 1. Szecskó Béla (Egerbocs), 2. Galambos Antal (Nagytálya), 3. Fazekas Pál (Bélapátfalva), 800 ni: 1. Pekk László (Egerszalók), 2. Zubor Sándor (Nagytálya) Súlylökés: 1. Vargóczki Dezső (Nagytálya), 2. Nagy István (Novaj), 3. Smuczer Győző (Egerszalók). Magasugrás: 1. Kovács István (Novaj). Z Nagy István (Novaj). Távolugrás: 1. Kása^.József (Nagytálya). 4x100 m váltó: 1. Bélapátfalva, 2. Nagytálya, 3. Novaj. Nők. 100 m: 1. Fehér Valéria, 2. Stáber Erzsébet, 3. Pummer Mária (mindhárman Egerszalók). 200 m: l. Tóth Ágnes (Egerszalók), 2. Pummer Mária, 3. Dobó Edit (Novaj). 400 m: 1. Bóta Ibolya (Novaj). 2. Marosi Melinda (Nagytálya), 3. Pummer Mária. Súlylökés: 1. Bóta Ibolya, 2. Papp Piroska, 3. Gál Estilla (mindhárom Novaj). Magasugrás: 1. Gorza Mária (Egerszalók), 2. Fischer Irén (Egerszalók), 3. Mező Ilona (Bélapátfalva) . Távolugrás: 1. Fischer Irén, 2. Tóth Ágnes, 3. Fischer Eva (mindhárman Egerszalók). 4x100 m váltó: 1. Egerszalók, 2. Novaj. Kézilabda. Férfiak: 1. Novaj, 2. Nagytálya. Nők: l. Bélapátfalva, 2. Nagytálya, 3. Novaj. Kispályás labdarúgás. Férfiak: 1. Nagytálya, 2. Bélapátfalva, 3. Mónosbél. (horvdüh} INNEN-ONNAN A Hatvanban megrendezett orszá *o-> vidéki , iij ißagi tollaslabda-bajnokságon jól szerepeltek a Heves megyei versenyzők. Leány egyéniben: 3. Balogh Zsuzsa (Hatvan), 4. Tóth Bea (Gyöngyösoroszi). Párosban: 2. Tóth Bea—Tóth Katalin (Gyöngyösoroszi). 3. Balogh Zsuzsa— Sípos Agnes (Hatvan). Fiú egyé- nibeh: 3.x Tóth János (Hatvan). Párosban: 1. Tóth István—Tóth József (Gyöngyösoroszi), 2. Tóth —Já-'.os—Nacsa László (Hatvan). Vegyespárosban: 2. Tóth János —Balogh Zsuzsa (Hatvan). 3. Tóth József—Tóth Be« (Gyöii- gyööoruszi). ♦ Elkezdődött a küzdelem a megyei I. osztályú férfi felnőtt és ifjúsági kézilabdad-bajnokság- ban. A felnőtteknél három együttes győzött idegen pályán az első fordulóban. E találkozók között van a Siroki Vasas mérkőzése is, melyen a múlt évi bajnokot, a Tanárképző Főiskolát verték meg Egerben. Kiemelkedő még a felnőttek csoportjában újoncként szereplő Hevesi Gimnázium nagy gólarányú győzelme Egerfarmos ellen. Az ifjúsági mérkőzések közül elmaradt a Füzesabony—Eger- csehi összecsapás, mivel a füzesabonyiak ifjúsági játékosaik igazolásait nem érvényesítették a megyei szakszövetségnél, így nem tudtak kiállni, s a két pontot 0:0 gólaránnyal Egercsehi kapta. Eredmények. Felnőttek.: Tanár ~pző—Siroki Vasas 18:24 Gáspár SE— Dormánd 16:26 Gyöngyössolymos- Egri Finom- mechanika 11:15, Hevesi G.— Egerfarmos 30:11. Gyöngyösi Főiskola—Hatvani Szövetkezet 27 :10, Füzesabony—Egercsehi 28:17. Ifjúságiak. Egri ITSK -Sírok 19:7, Gyöngyössolymos—Egri Finom- mechanika 10:8, Gyöngyösi Vasas Izzó—Hatvani Szövetkezet 37:7, • Sírokban megrendezett VI i kapa, Mátraiéin Kupa asztalitenisz-versenyen a k^vetkezá eredmények születtek. Nuk. Egyéni: 1. Fatrik A. (Egri VM), 2. dr Ruttkainé (Egri VM), 3. Kiss Zs (Feri VM). Csa-attan1. Egri VM I., 2 Egri VM II., 3. Sirok. Férfiak. Egyéni: 1. Seregély (Füzesabony), 2. Szánté (Sirok) 3. dr. Estefán (Egri VM). Csapatban: 1. Eger—Füzesabony vegyes, 2. Sirok I., 3. Egri VM. Vegyespáros: 1. dr. Estefán—Patrik A. (Egri VM) 2. Feith—Kun (Sirok), 3. Bádei —Patrik K. (Egri VM). Az összesített pontversenyt, s ezzel s kupát az Egri Vörös Meteoi nyerte 57 ponttal. Megyei H. osztályú labdarúgó' mérkőzések eredményei. Kelet csoport: Sar.id—Egerszalók 6:2 Kál—Besen yőíe’ek' 0:1, Novaj- Füzesabonv 2:1. Bekölce—Isten mezeje 2:3, Noszvaj—Szihalon 1:8, Tarnalelesz—Mátraderecske 2:1, Stromfeld. SE—Erdőtelek 12i. Karsa József a KáLi Tsz SK labdarúgója a soron következő bajnoki mérkőzésen nem játszhat, mivel két sárga lapot kapott A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Novaj 15 10 1 4 26-18 21 2. Istenmezeje 15 10 — 5 39-22 20 3. Besenyőtel. 15 9 2 4 27-21 20 4. Erdőtel. 15 8 1 6 45-33 17 5. Egerszal. 15 7 5 3 34-29 17 ft. Stromf. SE Í5 7 2 6 30-25 16 7. Szihal. 15 7 2 6 28-28 16 H. Mátrád.* 15 6 3 6 30-26 13 9. Bekölce 15 6 1 8 25-41 13 10. Kál 15 6 — 9 22-24 12 11. Noszvaj 15 5 1 9 22-30 11 12, Tárnáiéi.* 15 6 1 8 27-37 11 13. Sarud* 15 5 1 9 26-35 9 14. Füzesab. 15 4 — 11 19-31 8 • — 2 büntetőpont levonva. Ifjúságiak: Sarud—Egerszalók 1:5, Kál—Besenyőtelek 3:2, Novaj—Füzesabony 1:0, Bekölce— Istenmezeje 1:3. Nőszvaj—Szihálom 0:2, Tarnalelesz—Mátraderecske 3:2. Az élcsoport állása: 1. Szihalom 25, 2. Egerszalók 24, 3. Erdőtelek 17 ponttal. Nyugati csoport: Heréd—Szűcsi 1:0, Gyöngyöstarján—Ecséd 1:1, Nagyréde—Átány 4:3. Hort— Gyöngyöshalász 2:1, Abasár— Domoszló 4:1, Tarnaszentmiklós —Gyöngyössolymos 6:0, Kisköre —Visznek 1:1. A boldog! Béke TermelósaMkent főkönyvelői állás betöltésére ~ pályázatot hirdet Jelentkezhet, akinek mérlegképes könyvelői képesítése & legalább 5 éves szakmai gyakorlata van, mint főkönyvelőnek, mezőgazdasági vonalon. Fizetés: a TOT ajánlása alapján kiszámított forintösszeg. Jelentkezni levélben vagy személyesen lehet a termelő- szövetkezet elnökénél. Az Észak-magyarországi Vízügyi és Közműépítő Vállalat í. sz. Főépítés-vezetősége felvételre keres Heves megyei munkahelyeire (Szilvásvárad, Mátra, Eger) kubikos brigádokat Jelentkezés személyesen vagy levélben az ÉVTÉP 1. «. Főépítés-vezetőségen, Eger, Ív utca &. szám alatt Telefon: 28-10. APRÓHIRDETÉS _ALJLA S E LEKTROTECHNIKUS nő állást keres Gyöngyösön. Ajánlatokat „20 éves” jeligére az eg- ri hirdetőbe. ÉRETTSÉGIZETT fiatal lány, könyvelési gyakorlattal állást keres. Ajánlatokat „78264” jeligére az egri hirdetőbe. Felveszünk RAKTÁRI SEGÉDMUNKÁSOKAT, csomagolói munkakäriis Jelentkezés: FÉMVILL Kereskedelmi Vállalat egri telepe, EGER, Nagyváradi út 18. Azonnali belépéssel felveszünk: műszerész, villany- szerelő, csőszerelő, targoncaszerelő szakmunkásokat, valamint betanított és segédmunkára ifi éven felüli férfiakat. Három műszak. 44 őrás munkahét, Szálló biztosítva, Jelentkezés: KÖnnyűbefcon- és Szigetelőanyagipari V. Fedéllem ezgyäF» Budapest. XX., Dózsa György út 63. ELHELYEZKEDNÉK — hosszú kereskedelmi gyakorlattal anyagraktárosnak, anyagbeszerzőnek, vagy hasonló munkakörbe. Ajánlatot: „Saját kocsival” jeligére a gyöngyösi hirdetőbe. INGATLAN HÁROMSZOBÁS, új családi ház 250 négyszögölön eladó. Fekete József, Hat- van. Attila u. 7. GARÁZS . kiadó, Eger, Vörösmarty u. 30—32. Telefon: 2803.__________________ 2 SZOBÁS, kertes családi ház. azonnali beköltözéssel eladó. Eger, Lajosvá- ros, I. István király út 16._______________ E GERBEN háromszoba, hallos fürdőszobás lakás eladó. „Tavasz 229” jeligé- re az egri hirdetőbe. ELADÓ félkész faház stukatórdesz- kának is felhasználható. Eger, Ceglédi út 1. __J ARM 0__ R ENDSZÁMOS, nyitott utánfutó eladó, Eger, Makiári út 137.___________ CZ Wartburg De Luxe igényesnek eladó. Érdeklődni egész nap Gyöngyös. Telefon: 14-470. 403-as Moszkvics, jó állapotban eladó. Abasár, Gyöngyös u. 44._______________ M OST műszaki vizsgázott P 20-as motorkerékpár, jutányos áron eladó. Heves, Kazinczy út. 25. sz. ___ C Z sorozatú Wartburg De Luxe eladó. Érdeklődni Hatvan, Állami Zeneiskola. Böze. Tf,: 16-73.__ H ATSZEMÉLYES csónak beépített új Wartburg 1000-es motorral eladó. Szolnok, Képcsarnok. 408-as Moszkvics személygépkocsi, műszakilag most vizsgázott, megkímélt állapotban eladó. Megtekinthető minden nap, délutáni órákban Feldeb- rő, Kossuth u. 38. sz. alatt. SKODA S—100 típusú gépkocsi eladó Eger, Széchenyi u. 44. VEGYES HAROMAJTÓS, festett ruhásszekrény1» előszobafal. gyermekágy olcsón eladó. Tóth Béla, Sfátrafüred, Dózsa Gy. u. 6. TEMETÉSRE mű és élővirágból koszorút, csokrot, valamint művirágot készítek. Talcácsné, Bakondy Katalin kisiparos. Gyöngyös, Vachott Sándor u. 11. ___________ 5 hónapos süldők eladók. Eger. Szalóki u. 22. ELŐNEVELT esi? kék eladók. Eger, Kassai út 34, (La- josváros.) Hirdessen a Képújságban! Kereskedelmi Vállalat egri székhellyel műszaki vezetőt keres gépész, vagy villamos technikumi * végzettséggel a Heves megyei ipari Szivaiketetek Szövetsége (KiSZOV) előadói munkakör betöltésére közgazdasági képzettségű és legalább 5 éves számviteli gyakorlattal rendelkező munkaerőt keres Q Mmm A BAJNOKSÁG ÁLT ÄSA: 1. Szűcsi 15 11 1 3 55-20 23 2. Gy.haláS2 15 9 5 1 56-23 23 3. Hort 15 10 3 2 41-21 23 4. Ecséd 15 7 5 3 36-17 19 5. Domoszló 15 7 4 4 38-29 18 6. Tarnaszm. 15 6 3 6 37-33 15 7. Nagyr. 15 6 2 7 26-38 14 8. Átány 15 5 3 7 24-24 13 9. Kisköre 15 5 2 8 27-36 12 10. Gy.solym. 15 3 5 7 30-42 11 11. Heréd 15 4 2 7 27-41 10 12. Gy.tarj. 15 3 4 8 22-48 10 13. Abasár 15 4 1 10 22-44 3 14. Visznek* 15 4 2 9 24-49 6 • = 4 büntetőpont levonva. Ifjúságiak: Heréd—Szűcsi 1:3. Gyöngyöstarján—Ecséd 2:2, Nagyréde—Átány 1:1, Hort— Gyöngyöshalász 3:1, Abasár—Do- moszló 1:5, Tarnaszentmiklós— Gyöngyössolymos 1:1, Kisköre— Visznek 0:1. Az élcsoport állása: 1. Domoszló 24, 2. Gyöngyöshalász 24, 3. Hort 29 ponttal. Fájdalomtól megtörve tu- | datjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy jóságos férjem, drága jó édesapánk, apósunk és 0 nagyapánk PINTÉR FERENC nyugalmazott városi pénz 3 . ügyi esoportvezető március 23-án meghal' 1-ágn hamvaitól április 11- én délután IS órakor veszünk utolsó búcsút a Hat vani temetőben. A gyászoló család. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezéseket levélben a Magyar Hirdető egri kirendeltségére kérjük Sürgős 49” jeligéit. A MEZÖQcP Vállalat i Hevesi Gyáregysége felvételre keres 2 fő gyártástechnológust Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés írásban vagy személyesen a főmérnöknél. FIZETÉS: megegyezés szerint. JELENTKEZÉS- Eger, Dobó tér 6., II. emelet, Közgazdasági és Pénzügyi Osztály. 1973. április 13, péntek