Népújság, 1973. április (24. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-12 / 85. szám
A NAP T973. április 12., csütörtök A Nap kél: 5.03, nyugszik: 18.28 órakor A Hold kél: 13.05, nyugszik: 2.33 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon GYULA nevű kedves olvasóinkat! Eredetére nézve kétféle magyarázat adódik.: az egyik, szerint a latin „Julius'*-bői ered, amelyből az olasz Giulia, a francia Jules is származik, a másik szerint ősmagyar név. Száznyolcvan évvel ezelőtt született Gyöngyösön és 1865-ben halt meg Pesten, Bugát Pál orvos, a Természettudományi Társulat alapítója. A pesti egyetemen avatták orvosdoktorrá 1818-ban. A következő esztendőkben Pesten, vidéken, majd ismét Pesten tevékenykedett, 1824-től 1849-ig az elméleti orvostan professzoraként. Jelentős érdemeket szerzett a magyar orvosi műnyelv fejlesztésében, új szavak (például láz, tályog, izom, ideg, étvágy stb.), alkotásával. Tankönyveket fordított magyarra, s tanulmányaival, orvosi műszótár szerkesztésével, nagyon sokat tett a magyar orvostudomány fellendítéséért. Nevéhez fűződik a Természettudományi Társulat megalakítása; a tudományos ismeretterjesztésben kiemelkedő munkát végzetteket egy évtizede a róla eln&jezett emlékéremmel tűnteti ki évente a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat országos elnöksége. I Idői árás: Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, többfelé esővel, záporral. Mérsékelt, több helyen élénk északnyugati, északi, délnyugatira forduló szél. Hűvös idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 8, 13 fok között. 6330 millió Nagy arányban nSve'xedelt a lakosság szolgáltatása A KSH most összesített adatai szerint a lakosság 1972-ben 6330 millió forint értékű ipari, építőipari és személyi szolgáltatást vett igénybe, jó 50 százalékkal többet, mint 1960-ban. A legnagyobb összeget — 367 millió forintot — a mérték utáni ruházati cikkekre költötték, a legdinamikusabban azonban a gép- kocsiszeivizek forgalma emelkedett 1960-ban még mindössze 66 milliót, tavaly már 626 millió forintot fizettek ki járműveik rendbehozásáért az autótulajdonosok. A háztartási, híradás- technikai cikkek szervizének forgalma 61 millióról 320 millióra, az elektromos háztartási gépeké 87 millióról 206 millió forintra nőtt. Ez összefügg azzal, hogy most már minden száz család közül 46-nak van hűtőszekrénye, 61-nek mosógépe, 37- nek porszívója, 75-nek rádiója és 61-nek televíziója. Zöldségtermesztés 500 hektáron (Varga Gyula tudósítónktól.) A káli termelőszövetkezet ebben az évben közel 500 hektáron termel zöldséget. A termőterület kialakításánál figyelembe vették a rendelkezésre álló kézi munkaerőt — annál is inkább, mivel a munkaerő-csökkenést sajnos, ma még gépi technikával sem tudják ellensúlyozni a közös gazdaságok. A jó termés elérésére a termelőszövetkezet időben elő tudja állítani a szükséges szaporítóanyagokat. A szántóföldi korai termesztés érdekében már az elmúlt napokban kiültettek néhány zöldségfélét — így többek között káposztaféléket, karalábét, valamint nagyobb mennyiségű korai paradicsomot. Az időjárás sajnos, nem kedvez a mező- gazdaságnak. A meglehetősen száraz, csapadék nélküli telet továbbra is száraz, szeles időjárás követi. Helyreállították a megrongálódott telefon- és táviréronalakat A keddi orkánszerű szél egyéb károk mellett országszerte megrongálta a távbeszélő- és távíróhálózatot is. Valamennyi vidéki postaigazgatóság jelentett tömeges zavarokat. A debreceni, a miskolci, a pécsi, a soproni és a szegedi igazgatóság területén például 70 vezetéktartó oszlopot döntött ki a szélvihar, ennek ellenére egyetlen helység sem maradt összeköttetés nélkül, a forgalmat ugyanis kerülő úton bonyolították le. A helyreállítást a postaigazgatóságok hálózatépítő, -szerelő brigádjai azonnal megkezdték. A több száz postás áldozatos munkája nyomán szerda délutánra valamennyi megrongálódott telefon- és távíró-összeköttetés helyreállt, így a forgalom ismét zavartalan. Hazánkban rendezik a nemzetközi szövetkezeti tanácskozást Svéd professzor a főiskolán Április 11-én a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolára látogatott Invar Herdén történész professzor, a svédországi Karlstad Főiskola rektorhelyettese, Bognár Tas művelődésügyi minisztériumi főelőadó kíséretében. A vendégeket dr. Szűcs László főiskolai főigazgató fogadta és tájékoztatta a főiskolai képzésről. A délelőtt folyamán meglátogatták a főiskola néhány tanszékét, majd megismerkedtek a város műemléki nevezetességeivel. Népi ülnökök jelölése A törvények szerint az idén választják meg a bíróságok népi ülnökeit. Megyénkben 320 ülnököt választanak. Jelölésük a napokban kezdődött meg. Szerdán délután a Mátravidéki Fémműveknél tartották meg a jelölőgyűléseket, amelyen részt vett dr. Berta Károly, az Egri Járásbíróság tanácsvezető bírója és Pócs János, a Siroki Közsági Tanács elnöke. A bírák munkájával kapcsolatos kérdésekről Kacséra Sándorné, a Mátravidéki Fémművek szakszervezeti bizottságának nőfelelőse tartott előadást, majd sor került az ülnökök jelölésére. A Mátravidéki Fémművekben a szakszervezeti bizottság és a társadalmi szervek javaslatai alapján 8 népi ülnököt jelöltek az egri járási bíróságba. A FAO Magyar Nemzeti Bizottsága Kazareczki Kálmán miniszterhelyettes, a bizottság elnökének vezetésével ülést tartott, a MÉM- ben. A bizottság megtárgyalta a FAO vezérigazgatójának azt a javaslatát, hogy 1974-ben hazánkban rendezzék meg ezt a nemzetközi szövetkezeti tanácskozást, amelyen értékelik a fejlődő országok szövetkezeti mozgalmának kérdéseit. A Nemzeti Bizottság a vezérigazgató indítványát magáévá tette és javasolta: a szövetkezeti mozgalom vezető szerveinek bevonásával meg kell tenni e fontos rendezvény előkészítéséhez szükséges lépéseket. Kedden este a XI. kerületben a Bikszádi pt és a Tétényi út kereszteződésében Hegedűs Csaba birkózó olimpiai és világbajnok gépkocsijával összeütközött egy teherautóval. A Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese Egerben Dr. Mátyás Miklós, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese szerdán Egerbe látogatott. Az Egri Megyei Bíróságon a büntetési eljárásról szóló új törvényről tartott előadást a megyében tevékenykedő jogászok részére. Jókaii borok húsvétra A Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági borkombinát má- di palackozójából szerdán megkezdték a húsvétra szánt borok szállítását. Megközelítőleg egymillió palack hegyaljai bort adnak át a kereskedelemnek az ünnepekig. A vásárlók tizenhét különböző fajtájú és évjáratú bor közül választhatják ki az ízlésüknek legjobban megfelelőt. A borokat három-öt éri „iskolázás” után fejtik üver gekbe. A baleset következtében Hegedűs Csabát súlyos, élet- veszélyes sérülésekkel az Országos Traumatológiai Intézetbe szállították. Az autó másik két utasa Bajkó Károly — a müncheni olimpia bronzérmes birkózója agyrázkódással, mellkasi zúzó- dással, felesége könnyebb sérülésekkel a sportkórházba került. Szerdán a traumatológiai in.őzeiben összehívott konzílium megállapítása: Hegedűs Csaba medence- és combcsonttörést szenvedett, s fontos belső szervei is megsérültek. Erős szerkezete azonban reményt ad. hogy megbirkózik a súlyos sérülésekkel. Az orvosok — délutáni tájékoztatás szerint — m'helyt lehetséges, operációt hajtanak végre. ÁFÉ$Z-s<»gf<$éggeI Hegedűs Csaba autóbalesete Primőr a háztájiból A kormány zöldságprog- ramjinak megfelelően megyénk fogyasztási szövetkezetei is jelentős mértékben igyekszenek elősegíteni a minél több zöldség-gyümölcs termeléshez szükséges feltételeket. A kezdeményezés a hatvani fogyasztási szövetkezettől indult el, majd a kápolnai szövetkezet és meg néhány alföldi szövetkezetünk is bekapcsolódott a zöldságtermesztési munkába. A háztáji tulajdonosokkal kötnek szerződéseket fólia alatti termesztésre, primőr áru előállítására. Kápolnán például a szövetkezet igazgatósága a fóliabeszerzést anyagilag is támogatja. A támogatást a szerződések megkötésekor nyújtják azzal a feltétellel, hogy a megtermelt árut a szövetkezeten keresztül értékesítik. A kápolnai körzetben eddig nyolc termelő részére több mint 15 000 forint értékű hozzájárulást adott a szövetkezet a fólia beszerzésére, s a termelés biztonsága, a megindulás elősegítése érdekében pedig ugyancsak 15 000 forint termslési előleget adtak kamatmentes hitel címén. Megyénk fogyasztási szövetkezetei ezzel a módszerrel 1973-ban miiiegy ötmillió forint értékű zöldséget és gyümölcsöt termeltetnek meg. Ez a mennyiség szinte teljes egészében biztosítja az érintett körzetekben a helyi ellátást, sőt bizonyos hányad még a központi ellátás javítására is jut belőle. HMdMop'ca veiőmaj fllaríoMi ről „Kicserélik" a Puskin mozit Gyöngyösön lesz a megye első automatikus ti mszínháza! Mint ismeretes: tavaly szeptember 28-án bezárták a gyöngyösi Puskin mozit, s a régi közművelődési épületben felújítás, korszerűsítés kezdődött. Nos, ami a csinosítást illeti, igazán rászolgált már erre a filmek öreg hajléka! Több szempontból is — szakmailag és esztétikailag egyaránt — kifogásolható volt, s minden tekintetben méltatlan már ahhoz a városhoz, amelyben évente 250 ezren kíváncsiak a vetítésekre. Ahogyan Pók Lajostól, a Heves megyei Moziüzemi Vállalat igazgatójától megtudtuk: mintegy ötmillió forintos költséggel most úgyszólván teljesen „kicserélik” a filmszínházat. S így olyan lesz végre, amilyennek lennie kell „szűkebb hazánk” tulajdonképpen második ilyen létesítményének, egy városi premier mozinak! A helyi tanács jelentős támogatásával valósul meg a terv, miszerint — a jobb látási viszonyok' megteremtéséért — növelik a nézőtér lejtését, kényelmes, szövetpárnás székekkel váltják fel az eddigieket. Bővítik a különféle kiszolgáló helyiségeket — a moziszemélyzet számára is megteremtik a szükséges szociális létesítményeket, az öltözőt, fürdőt — s az épület fűtését szintén modernebbé teszik. Érdekesség, hogy ez lesz a megye első automatizált mozija: a vezérlőasztalról gombnyomással kapcsolják majd be és ki a világítást, hasonlóképpen mozgatják a vászon előtti függönyt, indítják a zenét s a filmet. A vetítéseket két új Drezda-gép teszi tökéletesebbé. A jövőben már a Nemecz József térről lesz a mozi bejárata, s benn, az előcsarnokban II. osztályú presszó, ruhatár fokozza a kényelmet, segít a valóban kulturált környezet megteremtésében. A tetszetős, tágas helyiséget híres sztárok diaképei díszítik, s a mozaikkal borított oszlopokon elhelyezett mindenkori plakátok dekorálják. Újdonság az 50 személyes klubhelyiség is, amely ezentúl a filmbarátok sajátos otthona lesz majd, kitűnő lehetőséget teremtve az alkotókkal, a művészekkel való időnkénti találkozásokra. A Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat végzi a mozi rekonstrukcióját, s mint ígéri: júniusra végez is a munkákkal. Így, június elsején felvillanhat a két színben változó világító mozifelirat, s ettől a naptól kezdve már a gyöngyösi közönség is napi három előadásban élvezheti a legújabb filmeket! (gyónt) Az MTA Martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézet gazdaságában 200 ezer hektár vetőterületre elegendő hibridkukorica vetőmagot állítanak elő. A kiváló tulajdonságokkal rendelkező kukoricát polietilén zsákokban szállítják a gazdaságokhoz. Ma már az ország kukorica vetésterületének 90 százalékán martonvásári, fajtát termesztenek. (MTI-foto — Jászai Csaba — KS) • ••••••• ••••#&• $ © A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja — Főszerkesztő: PAPP JANOS — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó- TÓTH JÓZSEF — Szerkesztőség - 3301 Eger: Beloiannisz utca 3 (Pf. 23 3301 ) Telefon- 12-73 20-29 24-44 3200 Gyöngyös Kózsa l 116-97 3000 Hatvan: tó. 3 iváros* tanács épülete) 10-99 — Kladóhi atal: Eger 3301 Beloiannisz u 3. (Pt. 23 3301) Telefon: 12-68 — Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési OSI agy hónapra 2ü.~ it Előfizethető Dármelyi* postahivatalnál és kézbesítőnél - index: 20.062. — Heves megyei Hyomda Vállalat Eger, BróUy Sándor urna 4, m. igazgató: SÓLYMOS JŰZJéf. )