Népújság, 1973. április (24. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-06 / 80. szám
Ma már bajnokot avatnak... Tegnap Egerben elkezdődtek az egyetemi, főiskolai bajnokság döntői asztalitenisz és röplabda sportágban. Már az első nap izgalmakban bővelkedő, színvonalas küzdelmet hozott. Ma folytatódik a. verseny, az asztaliteniszezők nyolc órától a Gárdonyi Gimnáziumban, a (Foto: Molnár István) röplabdások kilenc órától a Szilágyi Gimnáziumban versengenek, délben pedig ekét sportágban a bajnokokat is avatják. Felvételünk a TFSE —MAFC röpla'bdamérkőzésen készült. Ezt a találkozót jó játékkal a testnevelési főiskolások (sötét mezben) 3:0 arányban nyerték meg. Felszabadulási emléktúra az Egeden A nagy-eged! Dobó-kilátóhoz a szép tavaszi idő 374 fiatal és 26 felnőttet csalt ki a felszabadulási emléktúra versenyére. A résztvevőket Hortobágyi Ernő, Eger város természetbarát szövetségének elnöke (képünkön) köszöntötte, majd a Szilágyi Gimnázium tanulói adtak ünnepi műsort. A túraversenyen 147 résztvevővel a Szilágyi Gimnázium lett az első, második helyezett a közgazdasági szakközépiskola, harmadik a mezőgazdasági szakiskola. A találkozón Verebélyi András, a megyei természetbarát ezö(Foto: Kovács Ferenc) vétség elnöke minősítő jelvényeket adott át több természetjárónak. Ifjúsági jel- vényes: Éli Éva. Bronzjelvényes: Bereczki István (Bükki VM), Hamza Elemér (Bükki VM), Feledi Péterné (MEZŐGÉP), Keskeny Ágnes (MEZŐGÉP), Ligeti László (MEZŐGÉP). Ezüstjelvényes: Csávás István (E. Vasas Elektromos), Csávás Istvánná (E. Vasas Elektromos), Kovács Kálmán (Bükki VM), Sípos Imre (Bükki VM), Feledi Péter (Bükki VM). Aranyjelvényes: dr. Csank István (E. Gyógyszer rész). Gyöngyösi Spartacus—Egri Dózsa 5:1 (2:1). Előkészületi labdarúgó-mérkőzés. . Eger. V.: Marmoly. ★ Uj útvonalon rendezték • meg Eger város hagyományos felszabadulási váltófutó versenyét, így a győztesek eredményei alapcsúcsnak számítanak. A csapatok befutó tagjai a felszabadulási emlékműnél koszorút helyeztek el Eredmények. Női ifjúsági: 1. Szilágyi G. 3:46,4, 2 Közgazdasági Szak- középiskola 3:47,7, 3. Dobó G., 4. Gárdonyi G. Felnőtt: 1. Tanárképző 3:48,8. Férfi ifjúsági: 1. Dobó G. 3:18, 2. Gárdonyi G. 3:20,7, 3. Gép- . és Műszeripari Szakközépiskola 3:32,8. Felnőtt: 1. Tanárképző 3:16,7. ★ BSE—GYESE 8,5:4,5 (1 függő) OE II-es sakk csapatmérkőzés, Gyöngyös. \ ★ Szegeden kétnapos versenyen vettek részt a hatvani Hámán Kató Lövészklufc tagjai Közülük a sportpisztoly 60 lövés°s számban (Kékesi Ferenc 525 körrel, a QjiémsM WK. április fi., péntek standard puska 60 fekvő számban pedig Dönsz Dorottya 576 körrel az első helyen végzett. •k Hevesen ' a közelmúltban megyei középiskolás sakk villám egyéni és csapatversenyt bonyolítottak le. Eredmények. Egyéni: 1. Hegedűs (Gy. Berze), 2. Törő (Heves), 3. Faragó (Heves), 4. Tóth (Gy. Berze), 5. Zalavári (Eger), 6. Horváth (Eger). Csapatban: 1. Gy. Berze Gimnázium, 2. Hevesi Gimnázium I., 3. E. Gárdonyi Gimn., 4. E. Dobó Gimn., 5. Hevesi Gimn. II. Járási férfi egyéni verseny: 1. Forgó, 2. Törő, 3. Báder (mindhárman hevesi versenyzők). k Gyöngyösön, a Vak Boty- tyán Szakközépiskolában megkezdődött Heves megye 1973. évi férfi egyéni sakk- bajnoksága. A küzdelemsorozat április 14-ig -tart. Mindazoknak, akik felejthetetlen feleségem, édesanyák, nagymamánk KLAISZ GYULÁNÉ sz.: Káló Leona temetésén részvétükkel, virágaikkal, nagy fájdalmunkat enyhítették, ezúton mondunk hálás köszönetét. I __________A Klaisz család. A LLAS Azonnali felvételre keresünk 1 t6 férfi személygépkocsi, vezetőt, nagyobb gyakorlattal. Fizetés megegyezés szerint. Heve» megyei Tanács Gyógyszertári Központ, Eger, Bajesy-Zs. u. 6. Park Szálló azonnali belépéssel Jelentkezés: a munkaügyi osztályon. Azonnali belépéssel felveszünk: műszerész, villanyszerelő, csőszerelő, targoncaszerelő szakmunkásokat, valamint betanított és segédmunkára 18 éven felüli férfiakat. Három műszak. 44 órás munkahét. Szálló biztosítva. Jelentkezés: Könnyűbeton- és Szigetelőanyag, ipari V. Fedéllemezgyár, Budapest, XX, Dózsa (György út O. BUDAPESTI SZESZIPARI VÁLLALAT Budafoki Elesztó- és Szeszgyára felvételre keres folyamatos üzemeibe: segédmunkásokat (férfi és nő), betanított munkásokat, lakatosokat, turbinagépészeket, elektrikusokat forgógépes gyakorlattal, gáz- és olajkazán- kezelőket. Munka- és védőruhaellátás a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán: Budapest, XXII., Budafok, Gyár utca 5—11. sz. Telefon: 264-140. 114 mellék. 1« Evet betöltött lányokat szövőbetanulónak felvesz a FTM Angyalföldi Szövőgyára. A betanulási idő 8, illetve 12 hét. Ezen idő alatt napi egy forintért ebédet biztosítunk. Havi fizetés kb. 1200,— Ft A későbbiek folyamán jó kereseti lehetőség, a teljesítéstől függően 2500,— Ft- tól. Lakást minimális térítés mellett adunk. Jelentkezés írásban a gyár munkaerő-gazdálkodásán. 1138. Buda Dest, Szekszárdi út 19 Apróhirdetés EGER L Téglagyár felvételre keres gyakorlattal rendelkező gépipari, vagy szilikátipari \ gépésztechnikust tmk-vezetől munkakörbe és elektrotechnikust vagy energetikus! vizsgával rendelkezőt energetikus! munkakörbe. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: az Eger, Homok utcai Téglagyár gyárvezetőjénél, személyesen. Kétműszakofl gyárunkba felvételre keresünk automata csévélő (orsoző) és fonógépekhez női dolgozókat átképzős munkakörbe. Betanulási id6 alatt (3 hónap) biztosított kereset! Vidékiek részér» gondoskodunk szálláshelyről. Levélben részletes tájékoztatást küldünk. Pamuttextilművek Központi Gyára, Munkaerőgazdálkodás, 1502 Budapest, 112. Pt U. Felsőfokú szaktechnikus több éves nagyüzemi, borászati gyakorlattal állást változtatna. „Borász” jeligére az egri hirdetőbe. A Lőrinci Fonó felvételt hirdet 15 éven felüli lányok részére. A betanulási tdö 1 bónap. Kereset: 1700—2100 Ft. a betanulás után. Vidéki lányok részére szállást biztosítunk Cím: PIV Lőrinci Gyár, Budapest, xvm„ Gyömrői út 85—9L INGATLAN 3 SZOBÁS családi ház garázzsal eladó. Eger, Gyóni Géza u. 21/a. BELVÁROSI családi ház 3 szobaösszkomfortos, emeletráépítési engedéllyel eladó. Érdeklődni.: Eger, Blaskovics u, 10. ________ E GER, Ráchegy u. 28. számú ház eládó. EGERBEN 2 szobás családi ház 217 n.-öl telken beköltözhetően eladó. Cím: Eger, Lajosvá- ros, István k. u. 16. ABASÁRON 2 SZO- ba-konyhás családi ház mellékhelyiségekkel, 700 négyszögöl kerttel, köz- művesítve, beköltözhetően eladó. Érdeklődni : Abasár, Fő út 199.___________ J ászszentandrás, Rákóczi út 56 szám alatti, 14 helyiségből álló családi ház, üzlethelyiséggel, 205 négyszögöles kerttel, termő gyümölcsfákkal 2 családnak is alkalmas, beköltözhetően eladó. Termálfürdőhöz egy percre. Érdeklődni: helyszínen, szombat vasárnap, más napokon Jászberény, Szív utca 8. szám alatt. Vállalati üdülőnek kiválóan alkalmas. FÜZESABONY, Zrínyi u. 25. sz. alatti családi ház nagy kerttel eladó. Érdeklődni ugyanott. PATAK partján garázs eladó. Érdeklődni Eger, Hadnagy u. M/4., IL em. 1. Szombat, vasárnap. EGERBEN üzlet- helyiséget bérelnék, átvennék, társnak mennék, minden megoldás érdekeL „Települő iparos 129 467” jeligére Fel- szabadulás téri hir- detőbe, Budapest. BELVÁROSI, külön bejáratú bútorozott, vagy üres szobát keresek. Ajánlatokat „Fürdőszoba-használat” jeligére az egri hii> detőbe.___________ K ÉTSZOBA-össz- komfortos, kertes családi ház garázs- zsal éladó. Érdeklődni : Eger, Diófakút u. 9., du. 17 h- tól, szombat egész nap, vasárnap 12 h_____________ 1 SZOBA, konyha, előszoba, verenda, garázsos házrész azonnal beköltözhetően eladó. Eger, Gárdonyi tér 2. A színházzal szemben. Érdeklődni: a délutáni órákban. Majoros. __JARMJQL. J Ö állapotban levő 250-es Jáwa eladó. Eger, Cifraka« pu tér 3.____________ J Ö állapotban 1©- vő 60l-es Trabant eladó. Érdeklődni 17 órától Eger, Szederkényig u. 57._________ T AVALY vizsgázott 407-es Moszkvics olcsón eladó. Eger, Hétvezér u. 22. Műszaki vizsgázott oldalkocsis Pannónia eladó. Eger, Ja- nicsár u. 23. 600-AS Trabant, felújított állapotban eladó. Eger, Ludá- nyi u. 19. Érdeklődni szombat, vasárnap._________ J Ö állapotban levő Moszkvics 15 000 forintért eladó. Nagyfüged, Kossuth u. 1.___________ P —10-ES Pannónia, oldalkocsival, kitűnő állapotban. eladó. Gyöngyös, Szabadság u. ÍL OPEL Kadett sport kivitelben építkezés miatt sürgősen eladó. Simon Mihály, Füzesabony, Mátravidéki Fémművek. 601-ES Trabant eladó. Eger, Breznai u. 1. I. em. 6. Ér-r deklődni: 17 óra után. VEGYES LUXUS szemfel. ezedögép új állapotban eladó. Nagy György, Verpelét, Táncsics u. 6. Műszerészeszterga, 700-as eladó. Nagy József, Novaj, ist- ván u, 1. 10/100 Diamant kö- tőgépet vennék. Ármegjelöléssel. ’ címem: Jakab Gábor- né, Boldog, Virág u. 24, _________ J ö állapotban levő, mély gyermek- kocsi eladó. Eger, XIII. kér., Hámáiv Kató. ü. 22. (Felnémet).___________ „ EGER csillaga” szőlővesszö eladá Dóka Elemér, Eger, Kistályai u. 7, EGYÉVES csikó eladó. Balaton, Kossuth u. 99. ŰJ-ZÉLANDI nyúlik szaporításhoz eladók. Eger, Móricz Zsigmond o. 8.. ’ nők, kék ssj gyermekkocsi eladó, Eger, Trinitárius u. 1. Bukta._______ H osszú nylon, csipke menyasszonyi ruhát kölcsönzők. Eger, Trinitárius u. HAZASSAG 29 EVES, 176 magas, barna szakmunkás vagyok, keresem korban hoz- zámillő leány, vagy elvált asszony ismeretségét, házasság céljábóL Levelet „Boldogság 73” jeligére a jászberényi hirdetőbe kérem. INTELLIGENS, magas, szakképzett férfi ismeretségét keresi házasság céljából 37 éves, csinos, elvált értelmiségi nő. Csak komoly szándékú férfi levelét várom. „Megértés 781” jeligére az egri hirdetőbe. A Nagyrédei „Szőlőskert” Mg. Tsz ammóniás nagyhűtőberendezés kezelésé»----------------------i Azonnali belépéssel vizsgázott felveszünk: hűtőg'épészt kőműves, ács-állványozó, vasbetonszerelő, gipszkarton-válaszfalszerelő, felvesse vízszigetelő, üveges, i festő-mázoló szakmunkásokat. Jelentkezés személyesen. betanított munkásokat, segédmunkásokat, továbbá fűtésszerelőket, hidegburkolókat, hőszigetelőket, hézagmentes burkotokat. A TECHNOLM K(sz vezetősége közli kedves vendégeivel, megrendelőivel, Jelentkezési K9zápü!etépí!6 Vállalat 1373 Budapest, V, Molnár u. 19. Munkaerő-gazdálkodás. hogy a központi iroda és a központi anyagraktár 1973, április hó 1-vel Eger, Csiky Sándor utca A Tiszafüredi ÁFÉSZ f | r m m m m ■ . 30. szám alá költözött pályázatot hirdet i havi 200/M Ft. forgalmú szabadkasszás presszójának vezető-vezetőhelyettesi munkakör betöltésére, valamint; havi 60/M Ft. forgalmú szabadkasszás húsboltvezetői „Egri Csillagok” MGTSZ, egri telephellyel munkakör betöltésére azonnal felvesz azonnali vizsgázott vezetői engedéllyel rendelkező 1 r r m traktorosokat belepessel Szakmunkás, erkölcsi, működési bizonyítvány szükséges. Jelentkezés személyesen Juhász Péter ágazatvezetőnél A pályázat feltételei megtekinthetők az ÁFÉSZ. Kér. Eger, XIII. Tárkányi út 40. Főosztályán, Tiszafüred, Somogyi Béla út 3. 1 INNEN-ONNAN