Népújság, 1973. április (24. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-04 / 79. szám
Kuba NDK A szőreimen nemzedék Az öregkos* is lehet tartalmas, A régi ábránd, az örökifjúság forrása jut Jz ember eszébe a kubai fiatalokról. A munka, a tanulás, a megértés, a szociális biztonság és a szerelem összhangjából merítik azt a derűt, amelyet életörömnek nevezhetünk, még akkor is, ha ezt a szót már alaposan elcsépelték... A „régiek”, akik Fidel Castro oldalán megrohamozták Battista erődjét, mintha önmagukat, régi énjüket pillantanák meg az új nemzedékben, amely kisöpri az analfabétizmust az országból, vagy a partmenti légelhárító ütegek mellett gyakorlatozik. Pedig másmilyen a mai ifjúság. Mindenekelőtt: más a dolga... Hogy mennyire más, azt jól érzékelteti a Centenárium Ifjú Különítménye (CJC) példája. Ezt az intézményt néhány éve alapították Fidel Castro indítványára. Sok szempontból katonai szervezethez hasonlít, de fő célja mégis a munka. Eredetileg egy-két nagy kiterjedésű, ritkán lakott, de mezőgazdasági művelésre alkalmas terület felvirágoztatására hozták létre. Később a „győztes sereg" — éppen sikerei révén —, „bevonult” a népgazdaság egyéb területeire is. Tagjai eközben elsajátítják a szakmai ismereteket, művelődnek és — végeredményben — jól érzik magukat. A belépők általában 3 évet „írnak alá” a CJC-ben, de amikor idejük lejár, többnyire — maradnak. így kezdett kialakulni a szervezeten belüli házasságkötés szokása. Az Ifjú Kommunisták Szövetsége — amely védnöke az Ifjú Különítménynek —, azonnal hozzákezdett az új párok házainak felépítéséhez. Más a helyzet a tanuló ifjúsággal. Az elmúlt tíz évben a kubai közoktatás vezető emberei keresték a megoldást: miképp lehetne az iskolai tanulmányokat a gyakorlati munkával összekapcsolni. Ebben az időben az volt a szokás, hogy a diákok a szünidő egy részét mezei munkával töltötték. Azután — 1970-ben — Artemisában mintaiskola nyitotta meg kapuit. Az új oktatási stílus, amelyet meghonosított, a munka és a tanulás tanrendben előírt váltakozását vezette be — ahhoz hasonlóan, ahogyan a különböző órák amúgyís váltakoznak és követik egymást az iskolában. Az új iskola tanulóinak életkora 12—16 évig terjed, vagyis a diákok a négy felsőbb osztályt végezhetik el itt. Kétszázötvenen az előadásokat hallgatják, a másik 250 gyerek az ültetvényeken dolgozik. Az iskola négy épületből áll. Ezek közül az egyiket a tantermek, a szertárak, és a laboratóriumok foglalják el, egy épület a műhely; egy a műterem a képzőművészkör számára szolgál; végül a negyedik épület a könyvtár. Az iskola — akárcsak a Centenárium Ifjú Különítménye, vagy a vidéki iskolák, és bármelyik intézmény —, módot ad a diákoknak a zenetanulásra is. Meglehetősen közismert dolog, hogy ha valahol összeverődik néhány kubai fiatal, azonnal táncolni kezdenek, vagy valami más mulatságba fognak. Kemény munkát végeznek, kezük nyomán alaposan megváltozik Kuba, de mindenkor megőrzik fogékonyságukat az öltözködés, a muzsika iránt — és sohasem feledkeznek meg a szerelemről. sőt izgalmas Aki túlélte a rabszolgaságot Atflano Socarras, as üreg kubai néger, csak nevet és dörxnög. Vajon jól üt-e még? — Nem látok jól, vigye innen! öklét rázza, dühösen néz a magnetofonra. Szemét nem veszi le a mikrofonról, mintha csapdát szimatolna. Aztán egyszer csak villan a kamera fényforrása. Hátrahőköl. — Mit csinál, emberi A vér meghűlt bennem! Ne ijesztgessen! Visszajátszik a magnó év az öreg meghallja a saját hangját — Hűhaf Ez az ás hangom? Zavartnak látszik, nem érti az egészet. — ördöngösség ex, amit maguk csinálnak! A La Salud-i szociális otthon lakói, mind barátai, nyugtatják; lassan lecsillapodik. Hosszú éveken keresztül az El Rosaró-i szanatórium volt az otthona, a háborús bűnös Estaban Ventura egykori háza. Atilano 107 esztendős. Az 6 esetében nem egészen megfelelő az aggastyán szó: Atilano érdeklődő, türelmetlen, néha dühös, energikus ember. Miután sikerült meggyőzni arról, hogy nem boszorkányság az, ami most véle történik, hajlandó volt válaszolni az újságíró kérdéseire. — Emlékszik még a gyermekkorára? — Igen is, nem is. Szüleim még rabszolgák voltak, engem kiváltottak. Apámat, enyámat Afrikából nozták. Engem itt mindenki Atilano Kubának nevez. Ha akarja, elmondom hogyan éltünk. A Kan Claudio-i cukomádörlő malomban dolgoztunk. Erre én nem egészen emlékszem, szüleim mesélték. Csak azt tudom, hogy San Claudio maga volt a pokol. Kutya élet volt az akkor. Ma játszanak a kölykök. Hát akkor nem játszottak. Nekem soha nem volt gyermekkorom, ha jól meggondolom. — Es hogyan élt az ifjú Atilano? — Szerettem én dolgozni fiatal koromban is. Első munkám téglaégetés volt. A földből ástam ki az anyagot, kemény munka volt, kevesen élték túl abban az időben, amikor csak urak léteztek és rabszolgák. — Es maga hogyan bírta9 — Fogalmam sincs. Ha visszagondolok az életemre, kizárólag munkára és nyomorra emlékezem. Csak most, öreg koromra van nyugalmam, békességem. — A téglaégetésen kívül dolgozott mást is? — Dolgoztam útépítésnél ja Bahia Hondában. Ké- tíjfob Buenaventurába men- vg$n egy farmra, ahol majd éhen pusztultam. Három mérföldmyire voltunk Bahia Hondától, mégis úgy tűnt, mintha a világ végén lettünk volna. A főnök amerikai volt, Griffinnak hívták. Olyan volt, mint a főnökök általában, vagy még annál is rosszabb, mert északról jött Gondolhatja, hogyan bánt a feketékkel... — És aztán mi történt? — Visszamentem Bahia Hondába cukornádat aratni. A Gerardo malomban dolgoztam, de vágtam én a nádat a Lincoln malomnak is. — Ez szép munka manapság. Akkor is az volt? — Ember! Tudja maga egyáltalán, hogy mit beszél? Tudja miért vágtam én a cukornádat? Hogy legyen mit ennem és amit ettem, az maga a cukornád volt! Szép munka! Jó vicc!... Abban az időben a követ is megettem volna, olyan éhes voltam. — Hány évig akar élni Atilano bácsi? — Mit tudom én... Egyszer mindenkinek meg kell halnia, de remélem, hogy nem ma halok meg: ma túl szép az idő. — Semmi sem hiányzik az életéből, látott mindent, amit akart? — Á, nem. Ha rajtam állna, látni szeretném, mi lesz 100 év múlva. De még azt se láttam mind, ami mostanáig történt. Ide figyeljen, ember! Vannak olyan dolgok, amiket elképzelni sem tudtam volna azelőtt. A múltkoriban elvittek egy tyúkfarmra, csibék ezrei csipogtak és tojáshegyek álltak olyan tömegben, hogy ki lehetett volna rakni velük az utat innen Havannáig. Mit szólt volna apám, ha ezt megéri? Tudja, hogy mit nem hiszek el? Azt, hogy létezik olyan gép. amelyik maga vágja a cukornádat. Nekem ugyan mesélhetnek... Ez nem tudomány, ez boszorkányság! A föld nem sík. Egyes nádszálak rövidek, mások meg magasak. Hogy tudná ezeket gép vágni? — Mi az, amit pillanatnyilag legjobban szeretne? — Szeretnék látni egy cu- kornádvágó masinát! Vajon az emberiség hány százaléka éri meg azt az időt, amikor egy munkáséletére visszatekintve annak gyümölcseit élvezheti? Nem a pihenésre gondolunk — hiszen éppen ettől félnek a legtöbben —, hanem arra, hogy végre sok mindent pótolhatunk, megismerhetünk, amire a munka mellett nem futotta az időből. A legfontosabb: Jő előre felkészülni — nevezzük bátran így — az öregkorra. Készítsünk tervet, mi mindent fogunk csinálni, hogyan osztjuk majd be életünket. Ebben a munkahely, a vállalat vagy üzem is segíthet íme egy példa az NDK-ból: Zeschnél, 50 kilométerre Berlintől, egy fenyőerdőben öt citromsárga bungaló sorjázik, verandával, folyóvízzel, villanyfűtéssel. Szemben egy hosszúra nyújtott, ugyancsak citromsárga épület amelyből ínycsiklandó illatok terjengenek. Az idillikus képet kis tó egészíti kt Ahol a gyalogösvény a fenyvesbe torkollik; tábla igazít útba: „VEB Technische Gebau- deausrüstung” — vagyis „Műszaki Épületberendezési Állami Vállalat”. Ez tehát a gazda, • ami előttünk van, egy szemet-szí- vet megejtő, de alapjában véve egyszerű üzemi üdülő, amilyen százával akad az NDK fővárosának közelében. Miért érdemes mégis róla szót ejteni? Mert nemcsak üdülő, de tavasszal és ősszel — 14 napig — érdekes kísérlet színhelye is. Ilyenkor az üzem ezer doigozója közül tízet, akik már elérték a nyugdíj- korhatárt beutalnak ide, hogy orvosok és ápolónők irányítása alatt „megtanulják” az egészséges és tartalmas öregkor tudományát Megöregedni a szocializmusban sem. könnyű, ezt az orvosok tudják legjobban, akiknek elmondják az öregedő dolgozók aggodalmukat rettegésüket attól, hogy nem tudnak már helytállni és búcsút kell venniük munkájuktól, üressé válik az életük. Az üzemi klinikán már régen nem csupán a dolgozók vérnyomásával, testi bajaival törődnek, hanem az üzemvezetőséggel együttműködve, arról is gondoskodnak, hogy aki még dolgozni Románia: A ROMÁN „GAZIK” Az autóipar a román népgazdaság „újszülöttje”. A Brassó és Pitesti gyáraiban készülő teher- és személyautókat már több tucat országba exportálják. Nemrég a szovjet GAZ—69 alapján új terepjáró modellt hoztak létre — az Aro—240-et A kocsi 8 utast szállíthat, terepjáró-képessége jő, köny- nyen megbirkózik a 35 fokos hegyi lejtőkkel is. Az Aro— 240 egy tonna teherbírású pótkocsit is vontathat Wim™—™ —■ ■ i:1 :: >•: A drezdai Albertinumban rendezett VII. művészeti kiállítás látogatói nagy érdeklődéssel szemlélik Johann Beiz bronzba öntött művét: Cervantes „Don Quijote” lovas- szobrát szeretne, megfelelő munkahelyre kerülhessen — anélkül, hogy fizetése, bére jelentősen csökkenne. fis ml a szerepe az említett üdülésnek, amely tulajdonképpen — tanfolyam? Itt arra tanítják meg az időseket, hogyan kell egészségesen élni. Ügy táplálkozni, hogy a szervezetet ne terheljék túl; a testet sétákkal, Vietnami DK könnyű tornával, a szellemet pedig játékkal, „fej tornával” frissen tartani. Barkácsolásra is van lehetőség — amit főleg a fizikai dolgozók végeznek szívesen. Az úttörő kísérlet iránt nemcsak a gerontológusok, hanem az üzemek is érdeklődnek. Elkezdődött valami, ami bizonyára iskolát terem az NDK-ban. A „Vatcsang népművészei Változatosság és eredetiség jellemzi a vietnami népművészetet: gyöngyházberakások, fa- és elefántcsont fa- ragványok, szarukészítmények, porcelánok és kerámia .. A népművészek és a népművészet különféle ágazataival foglalatoskodó mesterek gondosan ápolják a régi hagyományokat és amellett fáradhatalanul kutatják az új kifejezési formákat is. Erről győződtünk meg a Hanoi melletti Vatcsangnál tett látogatásunk során. Ez az ország egyik legnagyobb kerámiaipari vállalata Nguen Kui Kim, a fazekasipari részleg igazgatója nagy lelkesedéssel beszél Vatcsang kiváló szakember- gárdájáról. — Korábban a dísztárgyakat csaknem kizárólag egyénileg dolgozó iparosok készítették. Az anyag előkészítésétől kezdve minden folyamatot kézi erővel végeztek. 1958-ban megalakult a szövetkezet és ekkor bevezettük az ipari termékek, például az elektromos szigetelők gyártását is. A vállalat most évente 12—13 millió szigetelőt gyárt, — kerámia dísztárgyakon kívül. Dolgozóink körében igen nagy s fiatalok aránya. A fiatalok mindnyájan nagy szorgalommal tanulnak az idősebb mesterektől. Dolgozóink gyermekei részére bölcsődéket, óvodákat, iskolákat építettünk. — Kidolgoztuk a Vatcsang rekonstrukciójának tervét is. A tervben a figyelmet elsősorban a műszaki ellátottság megjavítására fordítjuk. Terveink megvalósításában nagy segítséget kapunk a baráti országoktól. Magyar barátainktól kaptuk például az új üzemrészben felállított futószalagot. Több dolgozónk szerzett szakmai tapasztalatokat Magyarországon és a Német Demokratikus Köztársaságban. Az iparművészeti műhelyben találkoztunk Van Honggal, aki elmondotta, hogy a kerámiafestéssel már apja, sőt nagyapja is foglalkozott. —- Nagyon örülök — mondta —, hogy a fiatalokat érdekli az idősebb nemzedék által századokon át gyűjtött tapasztalat Nguen Thi Van például a középiskola elvégzése után jött hozzánk. A kislánynak nagy érzéke van a festéshez. A kezei alól kikerült munkákat a finom rajzolatok jellemzik. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan nagy hírnévre tesz szert. Ez év őszén Moszkvában kiállítást rendeznek a vietnami népművészek alkotásaiból. Ezen a kiállításon szerepelnek majd a vatcsangi mesterek legújabb művei is. GÁLÁIT: A helyi vas- és acélkombínát egy részlete madártávlatból " ' tain Külföldi Képszolgálat
