Népújság, 1973. április (24. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-30 / 100. szám
AAAAAAAAAAAAAAAAAA^AAAAAAAAAAÄ*^AAAAAAA^AA^..>^.>|.>|.s^VWVVLrtrLr[jrLaj ... hogy egy egész hónap a békéért a béke egy hónapját is jelenti egyúttal? Mert egy egész hónap a békéért az időtartamban lehet ugyan sok is, meg kevés is, ki és hogyan ítéli ezt meg, de vitázni is, gondolom, felesleges azon, hogy egyhónapnyi béke, ami e naptári idó tartalmát illeti, aligha mondható soknak. Más szóval: a május a hónap békéjét hozza-e csupán, vagy pedig a béke hónapját és holnapját is persze. Azt hiszem, soha ennyit és paradox módon oíy sok sikeres sikertelenséggel nem beszéltek még a békéről emberek, társadalmak, kormányok, szervezetek, mint egy olyan háború után, amely hovatovább az emberiség kétharmada részére történelem lesz már csupán. Sikeres sikertelenségről szóltam, mert a világ általában békében él, mert az egész világot újból lángra lobban tó és lángba borító világméretű háború „helyi” háborúkra lokalizálódott Mert az ebben az évezredben a még mindig kétségkívül Európa-centrikus világban Európa három évtizede csendes, noha forradalmai korántsem ültek eL Sőt! De Európa békéje és a béke Európája általában a világ békéjét jelenti manapság még, — a helyi háborúkat leszámítva. S ezek a „helyi” háborúk, amelyek ott és ahol tízezreket pusztítanak el az agresszorak bombái, nem helyi háborúk, hanem csak egyszerűen, minden jelző nélkül „a” háborúk, amelyeket nem kell történelemkönyvből tanítani sem Vietnamban, sem Kambodzsában például. S ex a sikertelenség a sikerben, egyben azonban mégis siker: hiszen legalábbis már nem hangos szóval szólnak Vietnamban a fegyverek Az a háború, amely az emberiség jó egyharmada részére felnőtt fejjel átélt véres valóság volt, az a háború, amely annyi halottat követelt, mint amennyi élő néhány századdal azelőtt egész Európában élt, s az ember emberiséggé válása idején talán az egész Földön, nos, az a háború harminc év utáni is, a béke ölelő csendjében is ott vibrál, riaszt az emberi lelkek mélyén, a sejtek ösztönt termelő molekuláiban is. Hogy ebben mennyi szerepük van a „helyi” háborúkról szóló tőmegkomunikááás beszámolóknak, mint valami éber figyelmeztetőknek, a mennyi az ösztön genetikájának, mennyi a világot újra és újra fenyegető kard- csörtefcésnek, az ekevasból kardot kovácsolni akarók hangjának és mennyi az ember örök békét sóvárgásának, — •ng kutasaik most. Az antik népek fegyvert és vitézt éneklő hőseiből úgy tűnik ki, mintha a háborúk úgy általában, any- nyira az emberhez tartozandók lettek volna mindig s következésképpen lennének is, mint a tudat A béke és az ösztön az állatoké, a háború és a tudatosság az emberé! Persze, az efféle állításokat mindig azok bányászták ki és elő a klasszikusoktól és az álklasszikusokból, akik számára e bányászat eredménye a vér- szcenj „hagyományokban gyökeredző” ideológiáját jelentette. Természete, hogy az élet antagonlsztikus ellentmondása, kerülve most a filozóíálgatást, — a halát A mindennapi ember életében, «Italában az emberéletében a halál az, amelyet tudomásul vesz, ha eljön az önmaga ideje, bár megbékülni, éppen mert élő az ember, soha nem tudhat véle. Hát hogyan lehetne az ember sajátja a háború, amely a halált jelenti? Sem biológiailag, sem érzelmileg, sem értelmileg! A legkorszerűbb eljárással épült modern bérház, mire új lakói átveszik, legalább nyolc hSnapi munkát ad építőinek. Egy másodperc sem kell és a tudomány modern eszközeinek segítségével, még törmelék sem marad a helyén. Az embert, akit kilenc hónapig őrzött az anyaméh, aki húsz, vagy negyven évig tanult még és önmaga is új életet nemzett, az embert, aki megépítette az Erzsébet-hidat, vagy hustoni űrközpontot, aki megtölti könyveivel a Széchenyi Könyvtárt, s aki a Holdra lép, az embert, aki jár, mozog, érez, alkot, egyetlen gyilkos kézből küldött golyó egyetlen másodperc alatt megöli. Az egész egy hónap a békéért természetesen a béke egy hónapját is jelenti azokból a hónapokból, évekből, évtizedekből, amelyet e gondolatnak szánt naptári hónap szolgálni kíván. Való igaz, semmiképpen sem egy hónapon, egy májusi és tavaszi hónapon, a fasizmus felett aratott végső győzelem emlékeztető hónapján múlik Európa és a világ békéje. De ezen a hónapon is! És ha jól belegondolunk, nem visszariadva egy profán hasonlattól sem: a Centrum megérdemel egy hétfőt, a Patyolat, az édesség egy hetet, akkor a béke ne érdemelne meg egész hónapot? Egy évet is! Hetvenötöt is! Egy egész emberi életet is. Millíárdok életét 4fW<WVVAAAZWSAAAAAAAAA/VV%A/VVvVVVVVVNAAAAAAAA/VVVV\AAAAAyVVVVV>AAA) FODOR JÓZSEF: cÁz ig azi ünnep SD ünnep nekem: aa ünnep után! Itt Róván betűim a csöndes napon, S mint felölti a lét szokott ruháit, A munka halk zsongását hallgatom. Az ünnep száll, külsőségekkel ámít —• S már a régi keretben folytatom. Dísz az ünnep, a többi közt világít, — Mi fenntart: a teremtő szorgalom. Legszebb, mikor kezdjük, újult erővel, Mint a nap velünk együtt tündököl fel, Pazar gyémántként szórva fényeit. Boldog pihenéstől: Öfe, ez az ünnep! ______ ... ... Az alkotás! Erőnk napja) tűnnek, — SkOTsxI GSTUIaAs MÁJUS S mi vár! — A munka nagy, a nap rövid! __■ Pásztort TSJtartftM« Múzeumban mintegy éOO példányt firlzaek a Csendes Dem különböző nyelvű kiadásaiból, Van köztük egy 1930-as cseh nyelvű példány, melyet Evetoslar Kostka nyomdát» juttatott el a múzeumba a következő szavak kíséretében: „Nagy örömmel olvastam a Csendes Dont, te megőriztem a háború idején is... Most szívesen bocsátom as önök gyűjteményének rendelkezésére.” Mihail Solohov a Don vidékén írta meg a Csendes Dont Rokonai elmondták, hogy bezárkózott a szobába, te reggeltől estig írt. — Mit írsz? — kérdezték tőle.' — Regényt — Regényt? Mindjárt elsőnek — tréfálkoztak a húszesztendős íróval. — Mi lesz a címe a regénynek? — „Csendes Don”.:! A teljes mű 15 esztendeig készült. Solohov, regényhősei szűkebb hazájában, Ve- senszkajában, a kis kozák faluban telepedett le, s ma is ott éL Vesenszkaja a Don magas partján terül el. Lejjebb a folyó mentén kisebb települések húzódnak: Lebjazsij, Andropovszkij, Gracsi, Kru- zsilin, Solohov Kruzsilinban született 1905. május 24-én, a tanyán ma is ott áll a nádfedeles kozák ház, melyet még az író apja, Alek- szandr épített Solohov édesanyja, Anasz- taszija, a második világháború idején halt meg. A németek nem tudtak átkelni a Vesonszkajánál a Donon, a túlsó partról lőtték te Sololiovnál Vesenszkajában bombázták a falut. Az egyik bomba eltalálta Solohovék portáját A szilánkok megölték az író édesanyját, a robbanás szétvetette a házat A helyreállított épület teteje most messzire látszik az egész faluban. A telek egyik végében kis kert húzódik, a másikról szép kilátás nyűik a folyóra. Az író házában korán kezdődik a munkanap. Reggel ötkor már az íróasztalnál ül. A második világháborúról szóló regénye „A hazáért harcolták” folytatásán, dolgozik. Az új mű egyes fejezetei különböző szovjet újságokban és folyóiratokban már megjelentek. — Tíz esztendeig vittem a postát Solohovék hé^Kj) _ mesén Glafira Miskina, aki nyugdíjazásáig levélkihordóként dolgozott — Naponta többször is érkezett levél a legkülönbözőbb helyekről. Solohov maga vette át őket és amikor aláírta az ajánlott levelek átvételi elismér- vényéi, mindig leültetett „Pihenj egyet Ivanova” — mondta. — „A levelezőim egész kimerítenek téged. Igyál egy kis teát Aztán tréfásan hozzátette: Pihensz egyet megteázol, aztán együtt fogunk válaszolni.” Miről írnak az emberek Solohovnak? Sokféle levél érkezik, akad köztük panasz, kérés. Egyetlen levél se marad megválaszolatlanul. Egy alkalommal Karginszkaja Sztanyica kolhozparasztjai azzal a kéréssel fordultak Solohovhoz, mint képviselőjükhöz, járjon közbe, hogy új iskolát kapjanak. Solohov ez idő tájt kapta meg a Lanin-díjat Feltört ugar című regényéért, és az ösz- szeget az új iskola építésére adományozta. — Vegyék úgy, hogy az alapok már le vannak rakva — mondta egy beszélgetés során földijeinek Aki olvasta a Feltört ugar című regényt bizonyára emlékszik a kommunista Szemjon Davidovra, Grem- jacsij Log falu kolhozának első elnökére, az egykori balti matrózra, a Putyilov- gyái munkására. Ezzel a lett ingrá/lj gyárral, mely most Kirov nevét viseli, régi barátságot tart fenn az író. A munkások mégajándékozták egy állandó gyári belépővel, mint „tiszteletbeli kirovis- tát”. A leningrádiak gyakori vendégek Vesenszkajában. A gyár képviselői legutóbb hatalmas traktorukon, a. Kiro- vec—700-on érkeztek látogatóba Az egyik vendég átnyújtotta az írónak az indf- tókulcsot. — Köszönöm — mondta az író — megbízható kezekbe fogom juttatni. A Kirovec most a Csendes Don kolhoz mezőin dolgozik. Gyakran érkeznek ide fiatal írók és költők, hogy elbeszélgessenek Solohowal. Már sokszor megkérdezték tőle: — Mit tart most a legjelentősebbnek a szovjet irodalomban? — Nagyszerű nemzedék lépett a nyomdokunkba! — mondta Solohov. — Különösen örvendetesnek tartom, hogy annyi fiatal tehetség tűnik fel. Ne feledje, hogy ezek között vannak olyanok is, akiknek szülőföldjén a Nagy Októberi Forradalom előtt ismeretlen volt az írásbeliség. Itt van például a kirgizföld fia, Csingiz Ajt- matov. Mi szovjet írók, művészetünkkel segítjük a népek elnyomásának minden formája ellen folytatott harcot. Minden író munkásságát, bárhol éljen is, a szabadság, a haladás, a testvériség eszmél kell, hogy éltesse. Pjotr Jasenko (APN—&SÍ