Népújság, 1973. április (24. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-29 / 99. szám
Ma esíe premier a Gárdonyi Géza Színházban Hamlet, Egerben Markaly Gábor és Fehér Tibor a darab egyik híres jelenetében. Minden kor megtenni saját nagyjait, az azonban ritka, hogy akkora szellem- oriások születnek mint Shakespeare, aki nemcsak eljutott a görög mesterek szintjére, hanem olyan drámákkal ajándékozta meg a világirodalmat, amelyek évszázadok múltán is élőek: olvassák, játsszák őket, s minden kor embere talált, talál újat, neki szólót költői ihletésű gondolataikban. A zseni keze nyomán Hamlet, dán királyfi tragédiája — Shakespeare előtt, az ő korában is népszerű volt, nem is rossz mesterek tolmácsolásában — halhatatlan remekművé formálódott: olyan alkotássá, amely nemcsak kitűnő dráma, nemcsak színpadi mestermű, hanem mély értelmű vallomás az emberi élet értelméről, felmérése annak, amit egy sokat megélt ember megtisztultan mondhat a világról. S mivel Shakespeare zseni volt, mindezt úgy öntötte formába, hogy a ma embere számara is felemelő élményt jelent hallani, érteni a majd négyszáz év előtt papírra vetett sorokat. Nem könnyű vállalkozás színpadra vinni a Shakespeare-! életmű legnagyobb alkotását, a Hamletet, hiszen minden szerep külön tragédia, sajátos dráma. Egy Hamlet-előadás mestervizsga nemcsak a főszereplő, hanem minden színész, sőt a színház számára is. Az egri premier előtt a t szereplőkkel és a rendezővel beszélgettünk a meg- ú'lenítés gondjairól, az értelmezésről, egyszóval az egri Hamlet-előadásról. Gyöngyössy Katalin, aki Opheliat alakítja: — Poionius leánya nem sokat jelenik meg a színen, Ophelia keveset beszél, ám a színésznek így is az egész embert kell adnia, s ez a lcgnehezebo feladatok egyike. Láttam nem egy Hamlet előadást. különösképp figyeltem a főkamarás lányának alakítóit, azzal a rejtett vággyal, hogy egyszer én is el látszhatom Ophéliát. Nem tagadom: elégedetlen voltam, mert a színészek többet törődtek a korral, a hitelességgel. mint Hamlet szerelmének jellemével, gondolataival, érzéseivel. Azt szeretném, ha ezt a pluszt rt\futhatnám, remélem, siket ül. Markaly Gábor így beszél Hamletról: _ Minden színész álma a legnag yobb szerep, de meg is kell kínlódni érte. Nem elég érezni, érteni, hanem azonosulni is kell vele, méghozzá úgy, hogy az a Hamlet ne csak a négyszáz év előtti, hanem magyar, 1973- as, sőt egri is legyen, mert csak így férkőzhet a közönség szívéhez. A felkészülés nem mindennapi erőnlétet, koncentrálókészséget kíván. Ahány színész, annyi Hamlet, feltéve, ha az alakító valóban egyéniség, s van mondanivalója korának. Sók művész a mesét, a történést játszotta, mások a pszichológiai mozzanatokat emelték ki. Saját értelmezésem már elmondtam, bárha így sikerülne megvalósítanom. A rendezői elképzelést Szirtes Tamás idézi: — Sosem kedveltem a nagyképűsködő, túlzottan koncepciózus szemléletet. Nem, mert ennek legtöbbször a mű, a tolmácsolás vallja kárát. A főszereplő teremtsen saját egyéniségének megfelelő Hamletet. A rendezőnek pedig csak egy feladata lehet — ezt azonban becsülettel kell teljesítenie! — felcsillantani a mű összes értékét. A Hamlet bölcs vallomás az életről a dráma köntösében. Nincs, nem lehet szebb dolog, mint tolmácsolni ezeket. Ha sikerül, elégedett a közönség, a színész és a rendező egyaránt. A darab többi főbb szerepét Kovács Mária, Jászai- díjas (Gertrud, dán királyné, Hamlet anyja), Paláncz Ferenc, Jászai-díjas (Claudius, Dánia királya), Csiszár András (Poionius, főkama- rás), Varga Tibor (Leartes, a fia), Pákozdy János (Horatio, Hamlet barátja) alakítják. A kísérőzenét Molnár László szerezte, a díszleteket Wegenast Róbert, a jelmezeket Hruby Mária tervezte. (pécsi) Lóránt János kiállítása az Egri Kisgalériában LORANT JANOS, a Salgótarjánban élő festőművész egyéni tárlata látható a napokban az Egri Kisgalériában. Lóránt János festészetét évek óta ismerjük, hiszen az észak-magyarországi képzőművészek időszakos rendezvényein eleddig mindig feltűntek sajátságosán fogalmazott tájai, emberábrázolásai. Az egri közönség így, együttes hatásban ezt a művészetet most láthatja először. Ami a legszembetűnőbb és a kiállítás látványának egységességet ad. az. a minden képen megjelenő következetes egyszerűség. Érezhető, hogy itt kiforrott egyéniség munkálkodik, határozott szándék érvényesül a nagy színfoltokban és a lendületes vonalakban. Sehol tétovázásnak semmi nyoma, a formák nem hagynak kétséget afelől, hogy a festő a belül, magában megteremtett világot egy lendülettel, majdnem azt mondjuk, egy darabban dobja a táblára. Elmosódó, határozatlan, itt- ott jellegtelennek tűnő, vagy nem sokat mondó színfoltok röppennek fel két-há- rom geometriális alakzat között, másszor a nagy és szürke színfoltok közé félig sikerített pózban emberalakok gyömöszölődnek, hogy kifejezzék azt az érzést, azt az emléktartalmat, amely a művészt alkotásra serkentette. Korábbi kiállításain, korábbi évjáratú festményein is éreztük ezt az absztrakciót és emögött azt a túlhajtott egyszerűséget. amely nem tűnik egészségesnek. Nem a sápadt színfoltok felkenése riaszt minket elsősorban. Ezek a nagy és számunkra üres foltok akkor élnének igazán, ha ezek szorításában megjelenne valami igazán nagy téma, vagy igazán nagy módon jelenne meg a téma. amely megérdemli, vagy elbírja ezt az egyszerűsítést, TUDJUK, hogy a kor inspirálja az embert, a környezet elindít a cselekvésre, az alkotásra, a társadalom adja a témát és a formai megoldást azzal, hogy ihle- töjévé válik a társadalomban mindig' is érzékenyen jelenlevő és a jelenségekre felfokozott idegekkel reagáló művészekre. Rohanó korunkban valóban nincs akkora idő és nyugalom, hogy a lélekből áradó mondanivalót kailigrafikusan lejegyezzék a mesterek — bár ha lejegyeznek valamit, a kalligráfia nem bűn —, sietniük kell az új benyomások. az új élmények adta lehetőségek után, Kényszeríti őket a divat, a társadalmi igény, ezért a távirati stílus lényegre törésével még csak fokozzák — szerencse dolgar —. azt az izgalmat, ami egy alkotásból, egy képből kiáradhat. Mindezt hosszan előrebocsátva és megértő ál-, láspontunkat ismertetve azért írjuk le, hogy az absztrakciónak eme formája, szemlélete. az egyszerűsítésnek eme határértéke mellett nem mehetünk el szótlanul. A kép lehet meghökkentő, a közömbös színek, a szür- kített és szürkítő világ felvázolása, felnagyolása lehet művészi program. Az ipari város által odasarkallt légkör egy-egy alkalomra megfoghatja a nézőt, képzeletében elindíthat, egy-egy folyamatot, de csak itt és állandóan ebben a szürkeségben, ebben az agyonegyszerűsített forma- és érzésvilágban élni nem lehet. Néhányszor már, tárlatok alkalmából felsóhajtottunk, meddig lehet szimplifikálni azt a mondanivalót, ami bennünk munkál: meddig lehet elmenni a közlendőség, a közérthetőség és az artisz- tikum vargabetűin, a rajzolatokon és formátumokon, hogy az ember eligazodjék a művészi törekvések őszinteségét illetően? AZOK A TENDENCIÁK, amelyek ezen a tárlaton jellemzik Lóránt Jánost, már a korábbi kiállításokon is feltűntek. A miskolci seregszemlén legutóbb két képpel jelentkezett és már akkor feljegyeztük Lóránt János vásznairól, hogy ezek nem az emberhez vezetnek, legalábbis nem ahhoz, az emberhez, aki az életet érteni akarja, aki az életét a magáénak vallja és a természetet, mint a mindig .jelenlévőt. és mindig hasznosat, a mindig és a maga valóságában szükségeset érti es igényli. Igenlí is! A témák esetlegességéről és a megoldásokról, tartalomról és formáról, együtt kell gondolkodnunk. El kell gondolkodnunk mindenképpen azon, ahogyan ezek a témák összeverődnek.' Az Éléskamra, a Nyári Konyha, a Présház lehet művészi mondanivaló, a Vincellér is, a Víznél, a Nádas, a Balaton, a Krími táj, a Körös csendje, a Koratavasz mind megszólalhat, csak az a fontos, hogy mondjon is valamit, valami olyat, amit az adott pillanatban minden mástól és minden másétól megkülönböztethetően csak ez a művész és csak ez a mű' vallja ki, úgy, istenigazában. A MŰVÉSZ szakmájának értője, erről díjak sorozata vall. Megértették műveit sok helyen, hiszen külföldi és hazai tárlatok tanúskodnak arról, hogy a festő mai pik- túránk egyik elismert alkotója. De ezek az elmosódott, fotonegatívoknak tűnő képek, a színfoltoknak és a vonalaknak ezzel a felépí- tettségével, nem nyugtatnak meg bennünket afelől, hogy ez a festészet a gazdagodás és az elmélyülés irányába töri maga előtt az utat. Farkas András Fekete István — emlékszoba Ajkán, a művelődési központban Fekete István hagyatékából emlékszobát rendeznek be. Az író 1928 és 1941 között élt Ajkán, s első műveit ott alkotta. A művelődési ház honismereti köre évek óta gyűjti a természetet szerető író emléktárgyait. A gyűjtőmunka eredményeként a város tulajdonába került több fényképe és levél mellett — a „Bogáncs” forgatókönyve és a „Koppányi aga testamentuma” című regény kézirata. <VNA/VN^VVVVVV\/VVVVVVVyvVVV^vN/VVVVVVVV\A/\A/VVV,VVv-VVA/\A/\^/VV^ iWWWWWWV Gyakran sző esett róla, hogy a diplomatáknak nincs eszük. Ezt az állítást tökéletesen megcáfolja azonban Tevepúpy Rudolf gróf valóban klasszikusnak mondható diplomáciai tevékenysége. Volt esze neki. de még mennyi esze, mint az alábbiakból megállapítható. Tevepúpy Rudolf gróf ősrégi nemesi családból származott, amely az emberiséget a világtörténelem legdicsőbb idiótájával, Tevepúpy János úrral ajándékozta meg, aki kozmikus méretű hülyeségében könyvet írt arról, hogy a föld nem forog. Később osztrák nagykövet volt az orosz cári udvarnál, s amikor meghalt, az ottani történészek így írtak róla: szamij bolsij idiot vszego mi- ra, ami magyarul annyit jelent: a világegyetem legnagyobb idiótája. Tevepúpy János űr fia volt Tevepúpy Károly, aki abban a rögeszmében szenvedett,, hogy udvarhölgy lesz belőle. Hideg zuhanyokkal gyógyították, míg sikerült kiverni fejéből a dámaságot. Egy fiúgyermeket hagyott maga után, Antal Józsefet, aki zsenge ifjúságában legurult a kastély lépcsőjéről, feje lágyára esett, koponyája behorpadt, aminek következménye később úgynevezett traumatikus neurózis lett Nem is vitte többre tábornoknál; az ő fia történetünk hőse, Tevepúpy Rudolf gróf. Amikor a kis Rudolf megszületett, a családi tanács úgy döntött, hogy Rudolfból diplomata lesz, hogy új fényűén csillogtassa meg a Tevepúpy nemzetség dicsőségét a Jarosláv Hasek*: Hogyan a modern dolgozik diplomata április 29., vasárnap *Kilencven éve, 1SS3. IV. 39-án született a cseh irodalom nagy klasszikus». monarchia külügyeinek elintézésében. A kis Rudolf erre mit sem szólt, csak bömbölve tiszta pelenkát kért. Ez volt egyébként első diplomáciai cselekedete. Később kiderült, hogy sokáig fog tartani, míg megtanul beszélni — nyolcéves koráig mindent „papának” hívott, csak a mellényt, a kávét és a levest nevezte „mamának”. Mihelyt betöltötte tizedik életévét, fejlődésében nagyszerű fordulat következett be. Lassan, de biztosan megkülönböztette a< tárgyakat, s hála hat házi tanítójának, tizenöt éves korában már idegen segítség nélkül le tudta írni a nevét, sőt, még el is tudta olvasni. A nagyszerű eredményen felbuzdult család további három friss házi tanítót fogadott Rudolí- ka mellé, s a kilenctagú nevelőtestület mindent megtett, hogy az ifjú Tevepúpvt előkészítse az életre. Rudolf gróf huszonöt éves koráig megtanulta valamennyi európai állam nevét, s harmim esztendős korában már álla mi szolgálatba lépett, miután megtanult makaózni és rulettezni. A külügyminisztériumba osztották be, ott szokta tölteni a pihenés óráit átvirrasztott éjszakák után. Egy szép napon a külügyminiszter a vállára veregs- tett, s közölte, hogy titkos küldetésben a szomszédos birodalom szék- és fóvárosédetés egy ákombákomokkal sűrűn telerótt ív papiros volt, valami szerződés tervezete, amelyet a két ország egy harmadik ellen kötne — ez a harmadik állam az utóbbi időben valami ágyúk miatt illetlenül eladósodott. Tevepúpy Rudolf gróf aktatáskájába tette a fontos diplomáciai okmányt, és halogatás nélkül elutazott a szomszédos országba. minden kincséért nem jutott eszébe, hogy tulajdonképpen mit is veszített el, mi hiányzik, s a szállodába érve hiába erőlködött, nem tudott rájönni, miért jött ide, mi keresnivalója van ebben a vadidegen városban. Telefonon felhívta a szálloda tulajdonosát, de az sem tudott szabatos választ adni kérdésére. • Elindult a éárosba, s útközben nagyszerű ötlete támadt: ha már itt van, megkóstolja az itteni cigarettákat. Benyitott a legközelebbi boltba, és egy doboz legfinomabb cigarettát kért. — Bocsásson meg, uram — mondta barátságosan az üz- letes —, a mi cégünk vasárubolt, nem dohányáruda. Szívesen Szolgálunk mindenféle csavarral, szöggel, • szerszámmai, esetleg teafőzővel, az utóbbiak közül őszintén ajánlhatom. az olajf&téses Creos védjegyűt. — Ez szemtelen sértés — méltatlankodott Tevepúpv Rudolf gróf. — Maga nein hajlandó cigarettát eladni nekem, a szomszédos birodalom képviselőjének. — A Creos teafőző a legjobb — dadogta kétségbeesetten a boltos. — Drága uram, higgye el, ez itt vasárubolt. — Ebből háború lesz! — kiabált Rudolf gróf. — Kormányom nem vághatja zsebre az efféle sértéseket. Ronggyá verjük magukat, és A székesfővárosba érve a pályaudvarról a szállodába hajtatott. Ekkor azonban-különös hiányérzete támadt. Az aktatáskát tudniillik a vonatban felejtette. De a világ ráadásul egymilliárd hadi kárpótlást fizetnek! Dühösen kiment az üzletből, az északai vonattal hazautazott, és még az éjjel kiugrasztotta ágyából a külügyminisztert. A miniszter úr nagyon álmos volt, s amikor Tevepúpy Rudolf gróf elmondta, hogy a szomszédos államban megtagadták tőle a dohányzás örömeit, nagyot ásított és azt mondta: — Küldjön nekik jegyzéket, kedves gróf, vagy ahogy a diplomáciai szolgálatban mondani szoktuk, nótázza meg őket. De minél élesebben! Es most, jó éjszakát, álmodjon szépeket. Rudolf gróf egész éjszalca ismételgette magában: „Meg- nótázom őket, élesen megnó- tázom őket, az ördögbe is, ml lehet az a nóta?” Reggel a külügyminisztériumba hajtatott, s ahogy töprengve nézelődött az utcán, látja, hogy egy bolt fölött ez áll: Notenhandlung, vagyis nótakereskedés. Tüstént megállította a kocsit, kiszállt, és berohant az üzletbe. — Sürgősen szükségem van valami nótára — esett neki az elárusítónőnek —, de minél élesebb legyen, a pokolba is! — A Rákóczi-induló lesz a legmegfelelőbb — vélte a kisasszony. Rudolf gróf sietve fizetett, hóna alá csapta a nótát, hazasietett, sajátkezű- leg becsomagolta, s a csomagra ráírta a szomszédos kormány címét. Fogát csikorgatva maga vitte el a csomagot a postára. Is ajánlva adta fel a miniszterelnök címére. i Ez volt diplomáciai pályafutásának legragyogóbb 'cs*- 1 ekedele. \
