Népújság, 1973. április (24. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-22 / 94. szám

Ne vezessenek autót sportolóink ?

„Vízbehányő** hétfő éjszakáján

Ontözködés Egerbaktán

Osztatlan volt a megdöbbenés, amikor híre jött, hogy Hegedűs Csaba olimpiai és világbajnok birkózónk súlyos gépkocsibalesetet szenvedett. A fiatal, kiemelkedően tehetséges sportember Toyota autójával összeütközött egy tehergépkocsival, életveszélyes állapotba került Az ország napokig, mint egy nagy család aggódott érte. A baleseti kórházban szüntelenül szólt a telefon, özönlöttek a táviratok, mindenki Hegedűs Csabát emlegette, az életéért drukkolt Fellélegeztünk, amikor az óvatos orvosi véleményekből azt lehetett kihámozni, hogy már nincs közvetlen életveszélyben, bár még a krízisen túl kell esnie.

Mi viszont túl vagyunk az első ijedtségen és az együttérzés mellett most már a tanulságokra is gondolunk. Arra, hogy mit is lehetne tenni hasonló szerencsétlenségek megelőzéséért. Sokféle tanácsot hallottam ezzel kapcsolatban, s nem vitás, hogy valamennyit az őszinte aggodalom, a sportolók életének féltése szülte. Vannak azonban szélsőséges, álradikális vélemények is, közülük most csak egyet említek, mert úgy érzem, hogy érdemes és kell is vele vitatkozni.

Azokra a szenvedélyes véleményekre gondolok, amelyek szerint Hegedűs Csaba súlyos autószerencsétlenségének legfőbb tanulsága az, hogy neves és eredményes sportolóinkat haladéktalanul le kell beszélni a gépkocsiról, illetve annak vezetéséről. Emlegetnek egy régebbi intő példát is, az ugyancsak birkózó-világbajnok Kozma esetét, aki szintén autóbalesetet szenvedett, s személyében olimpiai aranyéremre esélyes versenyzőt veszítettünk el. Emiatt sokan arra a következtetésre jutnak, hogy legjobb sportolóinkat el kellene tiltani az autóvezetéstől. Persze, nem felső határozattál, hanem az edzők és szakvezetők segítségével, akik magyarázzák meg kitűnő sporAz egész ország megismerte, különösen, hogy kétszer is „szerepelt” a Kék fényben. Hosszú ideig sikerült kicsúsznia a rendőrök gyűrűjéből, míg egy vasúti igazoltatásnál rajtavesztett.

Szemtől szembe a bíróságon láttam Gyöngyösön Gonda Lászlót. Kiváncsi voltam rá, milyen anyagból épülhet fel egy ilyen ember. Magatartásából, viselt dolgaiból próbáltam kihámozni egyet s mást

© o o o

Kedélyesen mosolyog a bíróság előtt, kezén a bilincscsel. Ez tűnt fel először. Pedig milyen kisfiúk lesznek itt még a legnagyobb vagányok is. Láttam már erős fiúkat sírni a tárgyalás során. Olyanokat, akik embertelen vadsággal támadtak férfit és lányt, ha a kedvük úgy hozta.

Mintha ismerős vendégségbe jött volna ez a Gonda. Volt is alkalma már megszokni a bírósági tárgyalások légkörét, hiszen jó néhányszor vonták felelősségre, eddigi életének több mint egy- harmadát töltötte el rácsok mögött.

A tanácsvezető bíró is régi ismerőse. Tíz évvel ezelőtt találkoztak először, akkor négyévi börtönt kapott Gonda, és akkor jelentette ki: soha többé nem követ el bűnt, a társadalom hasznos tagja akar szabadulása után le*1 ni.

Tavaly nyáron szabadult

Í^Mimsán

április 22*» vasárnap

tolóinknak, hogy az autó életveszélyes. Nyomtatásban is olvastam, hogy mondják meg nekik: „... te nem magánember vagy. Te több vagy annál. Egy népnek felelsz azért a tehetségért, amellyel születtél és amelyet ilyen fényesre csiszolni éppen ez a nép segített”. A cikk szerzője rokonszenves indulattal szögezi szembe a kérdést: „Nem lehetne valahogy jobban vigyázni nagy értékeinkre?”

Bizony lehetne, kellene is, ebben alighanem mindenki mélységesen egyetért. Jómagam is, de csak a gondolatot és nem az ajánlott módszert illetően. Nem érzem ugyanis meggyőzve magam arról, hogy feltétlenül az autóban kell keresnünk a hibát, illetőleg az autótól való eltiltásban a megelőzést. Már csak azért sem, mert legjobb' sportolóink csak úgy tudnak eredményeket felmutatni, ha fáradhatatlanul és fegyelmezetten dolgoznak a sikerért, ha szoros időbeosztással élnek, nem engednek meg maguknak semmiféle indokolatlan lazítást, nem pazarolnak el naponta esetleg órákat a tréningre, versenyekre utaztuk- ban autóbuszon, villamoson vagy vonatom Az élet ritmusa a sportban is hallatlanul felgyorsult, gondolják meg, hol vannak azok az idők, amikor a legjobb sportolók hetenként egyszer vagy kétszer edzettek. Ma már nem ritkaság, sót, általánosnak mondható a naponta többszöri tréning ahhoz, hogy bárki is nemzetközileg értékes eredményt érjen eL Ezért én legjobb sportolóinkat korántsem az autótól tiltanám el, hanem megkísérelném megértetni velük, hogy meglehetősen zsúfolt programjukra való tekintettel a gépkocsit közlekedési eszközként fogják fel, amely megkönnyíti, hogy hamarabb jussanak el általa a pályára, az edzőterembe, a versenyre, vagy a sportorvosi vizsgálatra.

Mert az autó nálunk egy ideje már nem annyira státuszszimbólum, mind kevesebben vágnak fel vele és mind többen közlekednek vele. S ha az értékes emberek megóvásának módszeréül elfogadnánk az autótartás és az autóvezetés tilalmát, akkor a logika szerint ki kellene lépnünk a legjobb sportolók világának kereteiből, mert más területeken nem kisebb, sőt, nagyobb számban találhatunk értékes embereket, akikre szintén vigyáznunk illik. A tudú6t is tiltsa el mondjuk a Tudományos Akadémia főtitkára az autójától? Mondja azt a rendező a Kossuth-díjas színművésznek, hogy te pedig ne vezesd az autót, mert nem magánember vagy, egy népnek felelsz a tehetségedért? ís beszéljék ki a vezetőülésből, a kormány mögül a kiváló zongoraművészt, a tehetséges építészmérnököt, a nagy reményű tervezőt vagy a kiemelkedő képességű szakmunkást is, hiszen mindany- nyian különösen értékes emberek?

Nem hiszem, hogy ez volna a megoldás. Aligha az autóról kell lebeszélni bárkit is, hanem sokkal inkább a szabálytalan, figyelmetlen, vagy könnyelmű vezetésről. Aki kocsija kormányához ül, legyen tudatában megnövekedett felelősségének saját maga és mások életéért Erről nem lehet eleget beszélni, magyarázni mindaddig, amíg mindenki megérti és átérzi, legyen akár sportoló, akár más értékes ember.

Valaha a távolság volt a ludas. Még az autó, a mozdony feltalálói sem szorgoskodtak, csak szekerek döcögtek az úttalan utakon. Sokan megöregedtek úgy, hogy nem jutottak túl falujuk határán. A zárt közösségek saját képükre formálták, gyúrták, alakították az apáktól, nagyapáktól wi-íKM. csókásokat.

I A régi rigmust idézi Kiss József.

Aztán jött a technika, a távolságzsugorító atomkor, az összkomfort áldásaivaL S a régi, a sajátos ünnepi szokások szinte észrevétlen eltűntek.

A. J.

Szesz és „figyelmesség”?

A húsvét közeledtével érdemes visszaemlékezni az ünnep utáni statisztikák szomorú adataira: az alkoholmérgezést szenvedettek között évről évre megdöbbentően sok a gyermek. Az ok: húsvétkor a házigazdák igyekeznek „jól tartani” vendégeiket, a hagyományos sonka és más jó ételek mel- ett borral, pálinkával, likőrGonda,

a Kék fény „hőse“

egy újabb büntetésből, majd néhány napi szünet után ott folytatta, ahol abbahagyta a börtönbe vonulása előtt.

A bíróság előtt bizonyos magatartási formákra van szükség, — tudják ezt a vádlottak. Ilyen a megbánás, a készséges „együttműködés”, a „mások vittek rossz utakra engem” hangsúlyozása, a lelkifurdalás hangoztatása és a többi.

Gonda ilyen.

© o © o ,

Tulajdonképpen nevetséges kis tolvajocska: több mint negyven esetet ró fel neki az ügyészi vádirat, de ezek majdnem mindegyike egykét száz forintos érték. Mint valami szarka, mindent elemeit, ami a keze ügyébe esett, női fehérneműtől kezdve villanyrezsóig, filléres borotvakészleten át motoros szemüvegig, mániákusan, szédülten mindent lopott Asztalról, szobából és székről, nyitva hagyott szekrényből, jó ismerőstől és egykori rabtárstól, szállásadótól és jószívű szeretőtől: egy pillanatig sem válogatott.

Ez a gátlástalanság a fő

jellemvonása.

Az oka pedig az undor a munkától. Hiszen legutóbb is havi két és fél ezer forint keresete lehetett volna, ha az állását és tanult mesterségét komolyan veszi. Egy magányos férfi, a szülői házban meg tud élni ennyi pénzből.

Érdekes a taktikája. Általában nem tagad. Bár a több tucatnyi lopás mindegyikére nem emlékezhet, soha nem jegyezte fel kínos precizitással a dolgait, mégis esetenként közli a bírósági kihallgatáskor, hogy az a bizonyos sárga színű nadrág, vagy az a barna orkánkabát és a mintás ing az nem az ő lelkét terheli.

Nem emlékezhet és mégis emlékszik ilyen aprólékosan? A lopott pénzzel is így van: soha nem a több forint jut- az eszébe, hanem' mindig a kevesebb. Még a szobadíjaknál is: nem ötven forintot kért a háziasszony, hanem csak húszat, tehát ennyivel maradt adósa. '

Ügy látszik, jól tudja Gonda, hogy a sok kicsi sokra megy. Az egy-két forintokból állnak össze a százasok és az ezresek. Neki pedig a rengeteg bűncselekmény miatt ugyancsak ügyelnie kell a számokra — ezért is olyan filléres, akár egy skót.

o o o o

Dobogókőről Galyatetőre, Vácról Törökszentmiklósra, Tiszavalkról Zamárdiba: látszólag minden cél nélkül utazgatott, hol lopott, motor- kerékpárral, hol autóstoppal és csak kivételes esetben menetjeggyel. Szerinte: teljesen mindegy volt, hová megy.

Ezek a villámszerű cikcakkok önkéntelenül is azt juttatják az ember eszébs, 4 hogy Gonda igyekezett minél

rel kínálják őket. Sajnos több helyütt a locsolkodó fiataloknak, de még a kisebb gyermekeknek is adnak szeszes italt. Ezért az illetékesek kérik a felnőtteket, hogy a locsolkodó fiatalok, főleg a kisebb gyermekek figye- mességét ne szeszes itallal viszonozzák. Egyébként célszerű, ha a felnőttek is mértékkel fogyasztanak alkoholt az ünnepeken.

távolabb kerülni időben a tetthelytől. Hátha sikerül a nyomozókat félrevezetnie. Egy ideig úgy tűnt, neki volt igaza, amikor a Mátrában keresték, a Balatonnál pihente ki a fáradalmait, amikor a somogyi oldalon kutattak utána, a Mátrában bűvölt egy gyenge szívű hölgyet. így lett „menő fej” belőle. Egy ideig persze!

O O O O

Kalandvágyból tette, amit tett, állítja.

Az ágasvári pénzeskazetta elemelése csakúgyan szép summát adott a kezébe. Azzal már tudott ficánkolni. Utána már megjátszhatta a pénzes fiút.

De mikor akadt egyetlen nyugodt perce? Hányszor kellett mindenét odahagyva azonnal meglépnie, ha egy rendőrt meglátott tízméteres távolságból? Hányszor futott el üzletből, presszóból, autó- buszmegállóból, amikor rájött, hogy felismerte valaki? Mi ebben az érdekes, az izgalmas? Mondhatja az egér, bogy ő élvezi, araikor a macska utána indul? Az ilyen „kalandnak” csak egyetlen vége lehet, mert a macska soha sem lesz vesztes az egérrel szemben.

Aprócska kis tolvaj ez a Gonda, maga jólfésültségé- vel, szelíd és kissé kérkedő mosolyával, túl sokra értékelt ravaszdiságával, ebből fakadó önteltségével és a bíróság előtt magára vett megbánó viselkedésével.

Semmi szenzáció nincs benne. A Kék fény „tette naggyá”.

G, Molnár Ferenc i

A húsvét ma ünnep, terített asztallal, étvágygerjesztő falatokkal., sűrűn emelt poharakkal, s természetesen lo- csolkodással. Ilyenkor aligha gondolunk arra, hogy régebben, liat-nyolc évtizeddel ezelőtt, másképp ünnepelték nagyanyáink, nagyapáink.

n néprajzosok érA jegyző se maradt ki a sorból — emlékezik özv. Vitai Józsefné.

deklődnek, kutatnak lankadatlan szorgalommal,

Vállalva a kontárság vétkét, kissé az ő módszerükkel kerestük Egerbaktán az egykori húsvéti népszokások nyomait.

Miért éppen itt? Elsősorban azért, mert frissebben élnek a hajdani locsolkodás emlékei, mint másutt. Megőrizték — többnyire csak emlékként — azok a táncos lábú, dalos kedvű asszonyok, akik ma is szívesen dobogóra lépnek, s bemutatják játsszák a jó kedvre derítő lakodalmast. S az egykori legények közt — túl vannak már jóval a negyvenötön — akadnak még hagyománytisztelők, akik ma is kedvelik a régi módit, az öntözködést, baktai módra, apáik, nagyapáik sok évszázados „receptje” szerint

Hogy is volt?

Amikor ezt kérdem, az arcok redői kisimulnak: a fejkendős, ősz hajú asszonyok újra élik a negyven—ötven év előtti húsvétok emlékeit. Egy visszavonhatatlanul eltűnt kor kevés szép napja közül is az egyik legszebb elevenedik fel. Akkor még tizennyolc-húsz évesek, fiatalok voltak, s az ifjúság nagy varázsló, még akkor is, ha csak emlékként kísért

Aki az egyik történetet idézi: Mata Józsefné.

— Hétfőn este bál volt, jó kedve kerekedett ott mindegyik legénynek. Igaz, az italt sem vonták el maguktól, bőven csurgott le torkukon a bor, s ropták a táncot a kiválasztott lánnyal. Ügy illett, hogy a fiúk maradjanak tovább, mi hát hazamentünk, valamivel tíz óra után. Volt otthon tennivaló: fel kellett készülni a vendégjárásra, a locsolkodásra. Festett tojás, sonka, kocsonya és bor került az asztalra. Az öntözkö- dők éjfél után kopogtattak; jöttek vagy nyolcan-tlzeru

Az egykori legények nevében folytatja tovább Kiss József kőbányász:

— Nem rózsavízzel locsol- kodtunk, hanem becsülettel megöntöztük a lányokat, akár tesztszett nekik, akár nem. Volt nálunk vödör és bögre, megtöltöttük még a kútnál, s ahogy beértünk, egyikünk a rigmusba fogott:

„Hideg vízzel locsolkodom, megkérem az anyját: hagyja megöntözni a

iányóíf

— Alig végzett a szőnek, zúdult a víz, oda, ahol éppen érte, olykor a szoknya alá is. Lett aztán sivalkodás. Volt, aki a szökést választotta, de őt sem hagytuk, ketten-hár- man elkaptuk, s kivittük a kúthoz, megfürdettük a vízzel telt vályúban.

Ezt már Matáné sem hagyja annyiban:

— Aki tudta, még időben a padra menekült, s elrejtette a létrát, csak hát a legények sokan voltak, s nem hagyták annyiban, addig kutattak, amíg előkerült, aztán usgyi, fel a padra a rejtőzködő nevetgélő lányokért. Nekem egyszer szerencsém volt. Már vittek a kúthoz, hogy becsülettel megfürdessenek, amikor az egyik fiú fejéről lerántottam szép, új kalapját. Rákiáltottam: „No, az anyád könyörgőjét, ha nem engedtek el, úgy bedobom a kalapodat a kútba, hogy sosem látod többet!” Erre elengedtek.

A nyolcvanegy éves korában is friss, életvidám Vitai Sándorné először a „vízbehá- nyó” hétfő délelőttiét idézi fel:

— Ekkor jöttek az apróságok, ők sem kölnivízzel lo- csolkodtak, hanem kis bögrével hozták a kút hideg vizét. Kínáláskor a pohár bor nekik is dukált, mindegy, hány évesek voltak.

A víg kedélyű asszony hamarosan a hétfő éjjelhez, a legények fergeteges jókedvéhez kanyarodik vissza.

— Nehezen lehet ezt felejteni, de azt hiszem, a legények is emlékeznek a keddi napokra. Akkor aztán mi törlesztettük az adósságot. A hétfő éjjeli duhajok óvatoskodtak, egyikük sem mert egyedül az utcára lépni, mert ha megpróbálta, jó sokáig emlegethette. Összejöttünk —- rendszerint á mi házunk előtt —, s csapatostól, énekelve jártuk a falu utcáit, lesve, hogy mikor, kinek fizethetünk, természetesen több vödör jéghideg inzzel. Előttünk sem állhatott meg legény, de még idős ember se. Igaz, nekik csak egy-egy bögrével jutott, emlékeztetőül fiatalságukra. A fiúkkal viszont kíméletlenül elbántunk, mehettek haza ruhát váltani. Nem is mozdultak ki otthonról, legfeljebb csak délután.

— Annak is jutott a törlesztésből, aki „ártatlan” volt. A jegyző is kapott egy vödörrel, s a pap sem maradt ki — emlékezik a nyolcvan éves özv. Vitai Józsefné, majd így folytatja:

—■ Nem mindenki értette meg egykönnyen jó kedvünket Elmondok egy esetet: ez már 1945 után történt. Valamelyik minisztériumból jöttek a faluba két autóval. Megálltak, érdeklődtek a lányoktól, s meglepetésül jó néhány vödör hideg vizet kaptak. Volt aztán méltatlankodás, felháborodás. A válasz újabb öntözés lett, így aztán jobbnak látták, ha továbbmennek, nem reklamálnak.

S mi lett a régi szokásokból?

— Most kölnivízzel szentelhetnek. Ez nyomába se ér az öntözk-ödésnek — mondja kissé szomorkásán Mata Józsefné.

Kiss József kőbányász otthon tölti a hétfőt, bor melleit emlékezik a régi módira, az ifjúságra.

Igen, valamikor a távolság volt a ludas. Az emberek zárt kis közösségekben éltek, saját képükre formálva az elődöktől öröklött szokásokat.

Hajdan, „vízbehányó” hétfőn a legények öntözködtek Egerbaktán. Ez már jórészt a múlté ma; a kölnivíz, a terített asztal, a bor, a gin, .a vermouth, a konyak a divat.

Azért azok a régi öltözködések valahogy természetesebbek, élettől, vidámságtól harsogóak voltak.*.

Pécsi Istváe