Népújság, 1973. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-06 / 54. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! 1 AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA £S A MEGYEI TANÁCS napilapja XXIV. évfolyam, 54. szám ARA: 80 FILLÉR 1973. március A, kedd Az első forduló mérlege Az élre tört a francia baloldal Péter János hazaérkezett Párizsból Dobsa János, az MTÍ ta­dósítója jelenti: A nemzetgyűlési választá­sok első fordulójában mind­össze 58 mandátum sorsa dőlt el a 490 közül. Ez a páratlan eset a francia vá­lasztások történetében: 1968- ban például a választások első fordulójában már 154 képviselőt választottak meg. Marcettin belügyminiszter az éjszaka adott nyilatkoza­tában hangsúlyozta: a vá­lasztások végső kimenetele még nyitott kérdés, annál is inkább, mert sok választó- kerületben — mint az 'első forduló eredményei mutat­ják — csak néhány száz, sőt egyes esetekben néhány tu­catnyi szavazat billenti majd a második fordulóban a mér­leget az egyik, vagy mátak oldalra. Az első forduld eiedmé nyernek legjellemzőbb voná­sa a baloldal határozott él­retörése, a kormánykoalíció­ra esett szavazatok országos arányának jelentős csökke­nése, hiszen az összes balol­dali pártokra esett szavaza­tok aránya jelentősen meg­haladja a kormánykoalícióra esett szavazatokét. A refor­merek nem érték el a re­mélt eredményt, a szavaza­tok 15—18 százalékát, de mérsékeltebb sikerük » le­hetővé teszi számukra, hogy sok helyütt a „mérleg nyel­ve” szerepét játsszák. Ä kommentárok többsége arra számit, hogy a refor­merek vezetői a két forduló között alkut kötnek majd a kormánykoalícióval — en­Marchais szavas. nek az alkunak részleteit persze nem hozzák majd nyilvánosságra — annál is inkább, mert vezetőik, Le­canuet és Ser van Schreiber választókerületükben olyan helyzetbe kerültek, hogy a második fordulóban csak a kormánypárti jelölt vissza­lépése biztosíthatja megvá­lasztásukat. Georges Marchals, az FKF főtitkára a választási éjsza­kán adott nyilatkozatában hangsúlyozta: az első fordu­ló eredménye, a baloldal előretörése arról tanúsko­dik, hogy « franciák több­sége az eddigi politika meg­változtatását kívánja. Ismét bebizonyosodott, hogy a kommunista párt a baloldal legerősebb pártja s ez annál figyelemreméltóbb, mert a jobboldali koalíció elsősor­ban a kommunisták ellen irányította támadásait. A demokratáknak azonban tudniuk kell — folytatta Marchals —, hogy az Igaz­ságtalan választási rendszer lehetővé teheti az UDR szá­mára, hogy jelenlegi és po­tenciális szövetségeseivel együtt megszerezze a máso­dik fordulóban « mandá­tumok többségét Az új poli­tikát óhajtó franciáknak te­hát mindenütt * baloldal közös jelöltjeire kell össz- pontosítaniok szavazataikat. Ha ez megtörténik, kialakul­hat az a szilárd baloldali többség, amely megfelel a változást óhajtó franciák tö­rekvéseinek s lehetővé teszi a baloldal közös programjá­nak megvalósítását Az 58 mandátum, amely­nek sorsa már az első for­dulóban eldőlt a követke­zőképpen oszlik meg az egyes pártok között: FKP; 8„ szocialista párt: 1, UDR: 24, köztársasági függetlenek 12, GDP: 6, hét további man­dátumot olyan jelöltek sze­reztek meg, akik bejelentet­ték, hogy a nemzetgyűlés­ben az eddigi kormánytöbb­séget fogják támogatni. Hétfőn a Hazafias Nép­front Belgrád rakparti szék­hazában Harmati Sándor elnökletével ülést tartott a Magyar Szolidaritási Bizott­ság elnöksége. Megvizsgálta a megválto­zott vietnami — Indokínai — helyzetet és összegezte a szolidaritási mozgalom ezzel kapcsolatos feladatait Meg­állapította, hogy az indokí­nai politikai konszolidáció döntő feltétele a vietnami és a laoszi szerződések mara­déktalan megtartása, egyben élesen elítélte a saigoni kor­mányzatot és az Egyesült Államok kormányát az Péter János külügymi­niszter vezetésévei hétfőn hazaérkezett a magyar kül­döttség, amely hazánk kép­viseletében részt vett a pá­rizsi nemzetközi Vietnam- konferencián. A fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Púja Frigyes, a külügyminiszter A Német Szocialista Egy­ség párt Központi Bizottsá­gának meghívására hétfőn Xlézl Róbertnak, a KB osz­tályvezető-helyettesének ve­zetésével pártmunkáskül­döttség utazott az NDK-ba. Rendzavarás nélkül, fe­gyelmezetten telt a választás napja Chilében. A szavazó­helyiségéket nyolc órával a nyitás után, helyi idő szerint délután négy órakor lezárták és három órával később fo­lyamatosan megkezdődött as eredmények közlése. Hétfőn hajnalig a leadott 4,5 millió szavazat több mint felét értékelték, s ennek alapján megállapították, hogy az úgynevezett demokrati­kus konföderációba (CODE), tömörült jobboldal addig a szavazatok 57,6 százalékát, a Népi Egység koalíciós pártjai 40,7 százalékát szerezték meg. Dr. Salvador Allende köztársasági elnök, az első részeredmények nyilvános­ságra hozatala után tv-be- szédben jelentette ki: „Rend­kívül elégedettek vagyunk, mivel a munkások kormá­nya elleni lélektani hadjá­ratot sikerrel álltuk ki." Az elnök rámutatott, hogy kormánya ismét megtartotta szavát — a választások ab­szolút nyugodt légkörben folytak le, minden állam­polgár szabadon fejezhette ki akaratát. Hangsúlyozta: jóllehet nem feladata a vá­lasztási eredmények részle­tes értékelése, amennyiben egyezmény sorozatos megsér­tése miatt. Az elnökség megtárgyalta a bizottság legutóbbi ülése óta végzett munka tapaszta­latait, foglalkozott a felsza­badító mozgalmak sebesült harcosainak gyógykezelésé­vel, valamint a függetlensé­gi mozgalmak ösztöndíjasai­nak politikai tájékoztatásá­val összefüggő kérdésekkel. Az elnökség meghallgatta a Magyar Szolidaritási Bi­zottság — Budapest, 62. —235—86852-es számú — csekkszámlájára 1972-ben befolyt pénzösszegek fel­használásáról Kóló jelett­első helyettese. Jelen volt Hoang Cuong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete, Huynh Van Than, a Dél-vietnami Köztársaság nagykövetségé­nek Ideiglenes ügyvivője. Ott volt a fogadásnál Gerard Amanrich, a Francia Köztár­saság nagykövete. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Lendvai István, a KB alosztályvezetője bú­csúztatta. Jelen volt Kari Heiland, az NDK budapesti nagykövetségének tanácso­sa. (MTI) a részadatok helyesen tük­rözik az összképet, úgy a Népi Egység — korábbi jós­latának megfelelően —, a szavazatok több mint 40 szá­zalékát kapja és növeli kongresszusi mandátumai­nak számát. Bár a chilei választások eredményei nem véglegesek, az bizonyos, hogy a reakció­nak a törvényhozás két háza kétharmados többségének tést. Nagy elismeréssel és köszönettel vette tudomásul a magyar társadalom segí­tőkészségét; a vietnami és a függetlenségükért, szabad­ságukért harcoló más népek­nek nyújtott sokoldalú tá­mogatását. Az elnökség kife­jezte meggyőződését, hogy társadalmunk, az interna­cionalista szolidaritás szelle­mében a jövőben is sokolda­lú erkölcsi, politikai és anya­gi támogatásban fogja része­síteni az imperializmus el­len, a békéért, a társadalmi haladásért, a szocializmusért küzdő népeket és mozgalma­kat. JMTIl Mit várnak a nagyközségi rangtól ? A legújabb nagyközségek egyikét, Kait kerestük fel, bogy megérdeklődjük: mit várnak lakói, vezetői a nagyközségi rangtól? Írá­sunk a lap 3. oldalán ol­vasható. Ötlet, önérzet, felelősség Munkatársunk részt vett a hevesi V. számú iskola nevelési értekezletén. Ta­pasztalatairól lapunk 4. oldalán ir. A summásélet emlékei Mátra- szentimrén Hogyan maradt meg a múlt emléke a mátrai em­berek lelkében, énekeiben? Erről írunk az 5. oldalon. . A tárgyaló­teremből Jogerős ítélet szemérem. elleni erőszak miatt. Bíró­sági tudósításunk a 8. ol­dalon. megszerzésére irányuló tö­rekvése meghiúsult. Santiagói politikai megfi­gyelők emlékeztetnek arra, hogy a chilei választások tör­ténetében a parlamenti sza­vazatok a kormánypártok szempontjából eddig mindig visszaesést mutattak az el­nökválasztás eredményéhez viszonyítva. A népi egység 40 százalék körüli eredmé­nye jelentős győzelem tehát, hiszen Allendét alig több mint 36 százalékos szavazati aránnyal választották meg 1970-ben. Toyábbra is t?oud a valutaválság A nézeteltérések fennma­radásának jegyében zárult az Európai Gazdasági Közösség kilenc pénzügyminiszterének az újabb valutaválság meg­oldására összehívott ülése. A hatórás tanácskozásról ki­adott közlemény szerint s pénzügyminiszterek pénte­ken Párizsban újabb értekez­letet tartanak és erre meg­hívták az Egyesült Államok képviselőit is. Á tanácskozás résztvevői­nek nem sikerült egyetértés­re jutniuk a közös piaci va­lutáknak a dollárral szem­ben összehangolt lebegtetése kérdésében. 1 Tti va ss vár ás... Folynak a tavaszi előkészületek az egri parkokban. A Tanácsi Építőipari Vállalat parkosító brigádja már se­rényen dolgozik. Jelenleg a cserjemetszés, a talaj felújítása a feladatuk, hogy később a palánták elültetésével virágos­sá tegyék városunkat. ITU*; Puskás Anikó) Elismerés és köszönet a magyar társadalom segítőkészségéért Ülést tartott a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöksége USZraP-pártküldöttség utazott az NDK-ba VálaMztán Chilében A néptömegek támogatják Allende kormányát Pillanatkép a vasárnapi chilei választásokról: balol­dali szavazók egy csoportja. (Népújság-te lefoto — UPI—MTI—KS) /

Next

/
Thumbnails
Contents