Népújság, 1973. március (24. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-18 / 65. szám
A NAP m m 1973. március 18., vasárnap A Nap kél: S.S3, nyugszik: 17.53 Arakor A Hold kél: 17.41, nyugszik: 5.12 órakor Szeretette! készönt,fűk névnapjukon SÁNDOR, EDE nevű kedves olvasóinkat! A Sándor név * görög „Alaxandros"-Ml származik, amelynek . férfiakat védő" a jelentése. Az Ed« eredetét az Eduard, Edgárrá vezetik vissza, l Így „védeni, birtokot védő" lehet a jelentése. 125 évvel ezelőtt forradalom tört ki Berlinben. A német proletariátus első osztályh arcos fellépése a sziléziai takácsok zendülést volt, lS4i-ben. A történelmi fordulatot Marx és Engels fellépése, a tudományos szocializmus megteremtése, a Kommunisták Szövetsége megalakítása és a „Kommunista Kiáltvány" kiadása jelentette. Az 1S4S márciusában kirobbant berlini felkelésben, s az ezt követő polgári demokratikus forradalomban a munkásszervezetek a demokratikus erők szélsóbdloldalán harcoltak. Marx és Engels Kölnben kiadta a Neue Rheinische Zeitungot. A Németországi Kommunista Párt 17 pontos követelésében egységes és oszthatatlan demokratikus köztársaságot, a feudális terhek megszüntetését, a bányák államosítását, progresszív adózását és „általános népnevelési" követelt. A munkásosztály ekkor azonban még nem tudott döntő tényező lenni, s a követ- kezetlen vezetésű polgári demokratikus forradalom elbukott. Időjárás: Várható időjárás ma es«*: növekvő felhőzet, legfeljebb az északi megyékben néhány helyen kisebb eső. Mérsékelt, időnként megélénkülő nyugati, észak- nyugati szél. várható legmagasabb nappali hőmérséklet 1# lók körül. Cikkünk nyomán Szolgáltatásbővítés — Mátraszentimrén Nagy fejlesztések a kitérőgyárbem Fürdő, öltöző vasutasnapra A MÁV gyöngyösi kitérő- gyártó üzeme az elmúlt évben, s az idén is jelntős fejlesztési programot valósít meg. Ezt egyrészt az eredményes gazdálkodás, másrészt pedig az országos vasútfej- lesztési programokban való részvételük indokolja. Ebben az évben több milliós költséggel korszerűsítik a második darupályájukat is, emellett több üzemrészben nagyarányú műszaki fejlesztést hajtanak végre. A legnagyobb jelentőségű beruházásuk az 590 dolgozó részére készülő, modem fürdő-öltöző épület lesz, amelyet ünnepélyesen a vasutasnapon avatnak majd fel. Ezzel egy régi igényt elégítenek ki a gyárban; a korábban épült szociális létesítmények ugyanis még nem vették figyelembe az időközben felduzzadt létszámot. Á kivitelezési munkákat a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói végzik, a gyáriak véleménye szerint elismerést érdemlő minőségben. Ä eél: előbbre lépni! Országos vopösboranliBf Egerben Számszerűen A hét végén országos ankét színhelye volt az egri Technika Háza. A Magyar Élelmiszeripari Tudományos Egyesület borgazdasági szakosztálya hazánk történelmi borvidékein és a tudományos intézetekben dolgozó szakembereket hívta össze, hogy megvitassák s vörös- borkészítét jelenlegi is jövőbeli technológiáját A* ankétem Dömötör József, a Borgazdasági Vállalatok vezérigazgatója elnökölt. Bevezető előadásában dr. Ásvány Ákos, & Szőlészeti és Kutató Intézet tudományos munkatársa a vörösborkészítés fejlődéséről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a tudományos-technikai forradalom eredményei a borgazdaságba js betörtek. Egyre inkább a melegítése« vö- rösborkészités és szín kinyerési technológia terjedt el a gyakorlatban, melynek már jelentős magyar eredményei Is vannak. V áradt János, « Eger—Gyöngyös vidéki Pincegazdaság főmérnöke referátumában a pincegazdaság műszaki fejlesztési programját ismertette. Elmondta, hogy a vállalat alapvető feladatának tekinti a kékszőlő- termesztés ösztönzését, a feldolgozó üzem állandó korszerűsítését is a bikavér minőségének fokozását Ennek megvalósítására olasz gyártmányú automata kékszőlő-feldolgozó gépsort vásároltak, melynek múlt évi kísérlete sikeresnek bizonyultak. Az ankét résztvevői nagy elismeréssel nyilatkoztak arról a munkáról, amelyet az egri pincegazdaság a kékszőlő-feldolgozás és vörösborkészítés korszerűsítésére tesz. Megállapították, hogy a jövőben a nemzetközi piaci igényeknek megfelelően országosan is fejleszteni kell a vörösborkészítés technológiáját, A Népújság márehis i-i számában szóvá tettük, hogy a mátraszentimrei szolgáltatóházban hónapok óta üresen áll egy jobb sorsra érdemes üzlethelyiség. A felvetésre eléggé gyors reagálás történt: az egri UN1SZERV Szövetkezet kapcsolatot teremtett az említett épületrészre korábban igényt tartott gyöngyösi Kékes Ktsz-szel, az eredeti beruházóval, s — mint értesültünk —- megállapodást is kötött a műhely átvételére. Eszerint az egri szövetkezeté lesz a jövőben a mátraszentimrei üzlet, ahol a ktsz április közepétől megkezdi rádió-, tv-, háztartási gép- és olajkályha-jávító munkáját Az tíj szerviztevékenységgel tovább bővül a mátrai üdülőterületen a szolgáltatás, MEGNYÍLT a rózsaszentmArtoni GYÓGYSZERTÁR Még az elmúlt évben egyezség született a rózsaszentmár- toni tanács és a Heves megyei Gyógyszertári Központ között. Ennek értelmében a helyi tanács vállalta egy gyógyszertár, illetve csecsemővédő intézet céljait szolgáló épület biztosítását, a megyei központ pedig a gyógyszertár berendezését, űzamel- tetősét A* épület a régi iskola átalakításával, rendelkezésre állt már a múlt év végén, a gyógyszertári központ azonban halogatta a fontos egészségügyi létesítmény működtetését Emiatt elmarasztaltuk a megyei vállalatéi m közelmúlt hetekben! Ügy véljük, írásunk nem volt hiábavaló- Erről győz meg a rózsaszentmártoni tanács értesítése is, amely szerint — cikkünk nyomán — a községben jártak a megyei gyógyszertári központ munkatársai, felmérték a működtetéssel kapcsolatos igényeket, leszállították a szükséges berendezéseket, gyógyászati felszereléseket, s éppen március 15-én, megnyílt a község önálló gyógyszertára. A mindennapos patika egyelőre Petőfibányáról kapja a szükséges személyzetet, de rövidesen végleges megoldást nyer a szakemberprobléma is. Ebben a reményben regisztráljuk az örvendetes „rozsai változást”. Látn és Iá'szánt! A hatvani kárház is termellszivetkezet kézfogása A kölesönSs segítségnyújtásnak egészen érdekes változata, amiről Hatvanból hírt adhatunk. Szerződő felek: városi kórház és a Lenin Termelőszövetkezet Mit vállalt a gazdasági ■—Évek óta gond a hatvani kórház étedényekkel való ellátása! A műanyag tálak, tányérok teleszívták magukat a különböző vegyi mosószerekkel, sok beteg nem bírja ezek szagát, izét. Kicserélésükre viszont nincs anyagi lehetősége az intézménynek. Mi felajánlottunk erre a célra ötvenezer forintot — mondja a termelőszövetkezet elnöke, Rabecz Lajos. — Hogy mit várunk cserébe? Egy filmet a gazdaság életéről, munkájáról! Következő kérdésünk már dr. Hargitay Rezsőnek, a városi kórház gazdasági igazgatójának szólt, aki a másik szerződő felet képviseli, — Örültünk a termelőszövetkezet felajánlásának, s szívesen vállaljuk, amit cserébe várnak Rabecz elvtársék. Kórházunk rendelkezik a megfelelő technikai felszereléssel, többi között egy igen jó Admira filmfelvevő géppel. A laboratórium munkatársai még a tavasz folyamán munkához látnak, elkészítik a kért filmet. Mire lesz ez jó? Egyrészt dokumentációs célt old meg, ugyanakkor pedig hűséges képet ad a gazdaságban meghonosított új technológiai módszerekről, a növénytermesztés, állattenyésztés legkorszerűbb munkafolyamatairól, a velük kapcsolatos létesítmények — sertéstelep, kertészet — tevékenységéről, kulturáltságának színvonalából. Tehát jó értelemben vett propaganda is, amit a filmkópiák rendeltetésszerűen betölthetnek. Bárki érkezik a Lenin Termelőszövetkezet portájára, rövid MS alatt áttekintést kap struktúrájáról, eredményeiről, A szerződés elkészült, rákerült a két intézmény vezetőinek kézjegye. S erről örömmel adunk most tájékoztatást, mert a megállapodás közös ügyet visz előbbre, éspedig a kulturálódási, egészség- ügyi és mezőgazdasági vonatkozásban egyaránt Olvasom « Népújság sági hirdetéseit. 172/42 elvált férfi hereit . .. Valamivel lejjebb, 163/4$ szőke asszony megismerkedne . . . Bevallom, sohasem voltam nagyon otthonos a számok birodalmában, s ezért csak némi töprengés árán jöttem rá. hogy a töri első fele az Illető magasságára második része pedig a korára vonatkozóan közöl hasznos ismereteket. Ugyanakkor azt ts bevallom, e matematikát módszer szerfölött megnyerte tetszésemet. Annyira, hogy magamban megpróbáltam tovább számszerűsíteni a szisztémát. Csupán egy példát : 130/32 férfi/33QÓrhavi 1500 + SO e keresi 165/25/3300/nd •+■ 5 ismeretségét. Rögtön közlöm a megoldást is: ISO centiméter magas, 32 éves, egri férfi (3300 az irányítószám), akinek 3500 forint havi fixe és Zsiguli gépkocsija (SO ej van, keresi IBS centiméter magas, 25 éves. ugyancsak egri nő ismeretségét, aki a lottón öt találatot ért el. Ugye, hogy nagyszerű? Lovas nemzet voltunk, matematikus néppé váltunk. <*- 14 Oidipus keserű monológja (Tudósítónktól). A Vörösmarty Művelődési Központban, a művészeti klub vendégeként, legutóbb Básti Lajos Kossuth-díj as kiváló művész, és az Egri Vonósnégyes adott műsort legutóbb, tegyük rögtön hozzá: átütő sikerrel. Básti Szophoklész- monológgal indította műsorát, rendkívül szuggesztíven érzékeltetve Oidipus katharzisát, keserű bűnreébredését. További- ék ban híres Shakespeare-hősök szólaltak meg., majd Ady Endre verseinek ihletett tolmácsolásával aratott elismerést a jeles színművész. Az est második részében az Egri Vonósnégyes Mozart, Beethoven és Weines Leó szerzeményeivel szerepelt. Munkájukat a tőlük megszokott átélés, pontos összmunka jelle» mezte. A közönség tetszését különösen Weiner I, díverttmen tójának: Rókatáne-tétels nyert© meg. Az est folytatásaként, a mű« vészetl klub tagjainak körében, nagy őszinteséggel és világirodalmi tájékozottsággal beszélt Básti Lajos Az ember tragédiáié, színpadi sorsáról, kedves szerepeiről, a színház és televízió' viszonyáról, az új színésznemzedék kialakulásáról, fűm- es szinkronszerepeiről.. A hatvani ,,«zep szavakról” H Izláü balt EidaleSken A közelmúltban a SZÖVTERMÉK háztályi boltot nyitott Erdőtelken. Az ízlésesen berendezett üzletben többféle zöldséget, gyümölcsöt árusítanak a helyi lakosság ellátására. Az elmúlt napokban ezek me’lett a termékek mellett nagy mennyiségű baromfi-, sertés- és szarvasirtar- hatápot is eladtak, a háztáji gazdaságoknak. Állatorvosi ügyelet Szombat déltől hétfő reggelig elsősegély esetére ügyelet. EGER: Állategészségügyi Állomás AUatkórhá. a. Eger, Szövetkezet u. 4. (Az Egerhez tartozó. valkmint a bélapátfalvi, bátor! és makiári állategészségügyi körzetekben.) Telefon: 13-48. HATVAN: Vágóhíd. Telefon: 12-10. PÉTERVASARA: Községi tayiá'-»‘3'"^zsj (Volt 1árás és verpeléti körzet területén.) Telefon: 19. HEVES: megyei tanács vb járási hivataL Telefon: 124. Szigorúan büntetik a lámpa nélkül közlekedő kerékpárosokat, fogatosokat Országos közúti ellenőrzés március 19-től április 15-ig — Mindenkit eüenőrizEgy a legjobbak közül: Szabó Szilvia átveszi az ranyoklevelet a zsűri elnökétől. (Baranyi Károly felvétele.) Országos lapokból értesülhettünk: március 19-től újabb nagyszabású közúti ellenőrzés kezdődik, amelynek során főként a lámpa nélkül közlekedő kerékpárosokat, fogatosokat igyekeznek meggyőzni ön- és köz- veszélyes voltukról. Ezzel kapcsolatban megkérdeztük Környei László r alezredest, a Heves megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetőjét mi tette szükségessé ezt az egész országra kiterjedő akciót? — Bár a KRESZ félreérthete'ienül kimondja, hogy a kerékpárok és fogatok világító berendezései éppen ú(fy feltétlen tartozékai a járműveknek, mint a fék, a kerékpárkormány, vagy más, a biztonságos közlekedést szolgáló eszköz, országos tapasztalatok mégis azt mutatják, hogy a kerékpároknak és fogatoknak harminc százaléka kivilágítatla- nul közlekedik az országutakon. Sajnos — azon kívül, hogy elsősorban magukat teszik ki a veszélynek, mert balesetnél főképp ók sérülnek meg — ezek a járművek minden országúti jármű vezetőjét és utasát veszélyeztetik Megyénkben is fokozódott az olyan balesetek száma, amelyeket a f°~ gatosok. kerékpárosok számlájára kell írnunk, országosan a miattuk és főként a világítóberendezéseik hiánya miatt bekövetkezett balesetek száma tavaly 28 százalékkal volt több az előző évinél. Megyénkben a foga- tosoknái a szám megduplázódott. Ez a növekedés, ami az összes baleseteken belül is egyre jelentősebb nagyságrendben jelentkezik tette szükségessé a rendőrség újabb és minden eddiginél szigorúbb ellenőrzését nek? — Az akciót úgy szervezzük meg, hogy a tervezett időszak alatt minden kerékpáros, vagy fogatos találkozhasson az ellenőrzést végző rendőrökkel. A megyére kiterjedő akción belül több alkalommal összevonjuk erőinket egy-egy járás, vagy város, község területére. Elméletileg mindenkinek át kell esnie az ellenőrzésen. A büntetés, amit a mulasztókkal szemben kiszabunk az eljárás során, meghaladja majd azt az összeget, amennyi egy ilyen világító berendezés értéke. Lesz, akit többször is igazoltatnak, de nem hanyagoljuk el természetesen ez idő alatt a gépjárműveket sem. A rendőrjárőrök épp úgy „fülön csípik” a KRESZ ellen vétő motorosokat, autósokat, mint máskor. pe. (Tudósítónktól.) A Gárdonyi Géza diáknapok hatvani művészeti bemutatóján, középiskoláink népes seregszemléjén, a megye legjobb vers- és prózamondói, diákszínpadjai mutatták be tudásukat. A szavalóversenyen a versenyzőknek három művel kellett felkészülniük. Egy Petőfi-verssel, egy XX. századi költő munkájával és egy kortárs poétától származó világirodalmi alkotással. A műsort elemezve megállapíthatjuk, hogy valamennyi tanuló becsületesen felkészült a bemutatóra, produkciójukból az irodalom értő szeretete sugárzott. Az elmúlt évek hasonló versenyeihez viszonyítva határozottan fejlődött a versmondók ízlése, beszédtechnikai és előadói színvonala. A zsijri döntése alapján — mint erről hírt adtunk —■ hat versenyző ért el arany fokozatot, s ezzel részvételi jogot a megyék közötti seregszemlén. A szavalóversennyel párhuzamosan zajlott megyénk középiskolai diákszínpadainak bemutatkozása. A bíráló bizottság döntése szerint a gyöngyösi Vak Bottyán Szakközépiskola (Karinthy: Az emberke tragédiája) és a Füzesabonyi Gimnázium (Betűmágia) jutott tovább. De dicséretben részesítették az új-hatvani szakközépiskola, a Bajza Gimnázium és a Gyöngyösi Mezőgazdasági Szakközépiskola diáks ínpa- dát is. Egy dolgot azonban meg kell jegyeznünk: sajnálatos, hogy a megyéből mindössze hat együttes vett részt a versenyen. S távolmaradtak olyan iskolák, intézetek, amelyek nagy hagyományokkal rendelkeznek az irodalmi színpadi munkában Ez a tény annál szomorúbb, mert a diákrendezvény jól szolgálja az irodalmiművészeti ízlésformálás és az ismeretterjesztés ügyét. Tőzséi Ferenc 9 9999< 999999999999«• A Magyar Stomallsta WunKaspan Heve. megyei Blrottsaga 6a r Heves megyei Tanács naollapla - FOsrerkesrirt P APT JANOS Kiadja a Heves -negyei Lap Kiadó Vállalat Fel»lOs mai' toth József - SterkesnAség - SSOi c «er Beloianmsr utca t 'Pt ti SS01 Telefon iS-7S jo-29 J« ts 1200 3v“.nevis Rozsa 1 us-87. SOne Hatvan Kiss útit tét 3 'Város taráes ápfíletei 16-®* - Kia 1 vatai %v. r*r Reiotannt.» a í *» asu. telefon H 68 T oes2ti 9 Uaswir Posta PiAfi/evE*í <UJ ter (etaapra M,— ft BdfUMbetó bármelyik pvtstpbivaUdnAI V «oreesitAn« - Index ío n* -.Bavea megy« Nyomda Vaumat Kger, Bródy gaoóoi utca L to, (gatgatdj gOi-VMOS J02&KR,