Népújság, 1973. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-16 / 63. szám

Futball-világbajn oh s tig 1974 Ilyen lesz az 1974-es müncheni labdarúgó-világbaj­nokság hivatalos plakátja. Aki bemutatja: Hermann Neu- berger, a FIFA Szervező Bizottság elnöke. > (Népújság-telefoto — AP—MTI—KS) \ Vívás őzdon rendezte meg a Borsod megyei Vívó Szövet­ség a területi felnőtt vívó­bajnokság küzdelmeit, ahol két napon át küzdöttek a versenyzők — Borsod, Fejér, Heves, Nógrád, Komárom, Pest és Szabolcs megye leg­jobbjai —, a bajnoki címért. A női tőrben 25- versenyző lépett pástra, s a nyolcas döntőt Csatlósné Devánszky Bea (Egri Dózsa), remek ví­vással veretlenül nyerte meg az öt győzelmet elérő Csé- pányiné (Özd) és a négy győzelmet szerzett Oláh (Salgótarján) előtt. Csatlós­né jól bírta a reggeltől estig tartó vívást és okosan, nagy formában nyerte meg a ver­senyt. Kardban az esélyes Fekete György nem vehetett részt a versenyen, mert mint a válogatott keret tagja, a fővárosi válogató versenyen kellett indulnia. Távollétében is jól szerepeltek viszont az Egri Dózsa vívói, mert 26 induló közül hárman kerül- / tek a nyolcas döntőbe. Itt' Sofíajda csak találataránnyal szorult a * harmadik helyre. Ennek eredményei: 1. Hor­váth (Özd) 6 gy, 2. Gámesi (Gödöllő) 5, 3. Sohajda (Eger) 5, 4. Chikán (Eger) 4, 5. dr. Bodnár (Eger) 5 gy. A Magyar Nemzeti Bank Heves megyei Igazgatóság azonnali belépéssel felvesz 4 1 fő segédmunkást kazánházi munkakör betöltésére Jelentkezhi lehet: MNB Eger, Beloiannisz^, l/’a. Grezsu István, I. emelet 7. ML Az idősebbek sportolása több mint gyógyszerpótlék Az osztrák. ASKÖ Sport című lap írja: Az idősebb emberek szerve- ' zett sportolása még igen elha­nyagolt terület. E korban pe­dig a sportolás indoka nem csu­pán az egészség féltése., A spor­tot nem klinikának, vagy gyógy- szerpótléknak kell tekinteni. i • Az idősebb emberek sportjá­nak vezérelve a játék legyen, ami kimozdítja őket az elszi­geteltségből, az unalomból, és kedélyességhez vezet. Csakis úgy fejti ki az idősek sporto­lása áldásos hatékonyságát. A kutatók a gyakorlatban kipró­bálták n\ár az idősek gimnasz­tikáját, futását és játékát. Dr. van Asken, aki Haradl Norpoth edzője és idősebb hosszútávfu­tók érdekközösségének alapító­ja, úgy véli, hogy a helyesen adagolt, lassú hosszútávfutás is hatékony az idősebb emberek .számára. A sportszervezetek egyedül IBJNEM ~ ONNAN Előkészületi labdarúgó-mérkő­zések eredményei: Ózdi Kohász —Egercsehi Bányász 1:0 (0:0), Ózd. V.: Balázs. Budapesti— IKARUS ifi.—Átány 3:1 (0:0), Egri Spartacus—Egri Dózsa n. 5:3 (3:2), V.: Szabó. G.: Tóth B. 2, Berecz, Bata, Mezei, illetve Román, Bóbita, Huszák. Vasárnap indul a küzdelem a labdarúgó megyei I. osztályban is. A szövetség döntése értel­mében az első bajnoki mérkő­zés alkalmával valamennyi láb- . darúgópályát hitelesíteni kell, amely munkát a játékvezetők végeznek el. Ezért a szövetség kéri a pályaválasztó egyesülete­ket. hogy a forduló előtt mérő­eszközöket biztosítsanak a Já­tékvezetőknek. * Megrendezték Gyöngyös Járás férfi sakkcsapatbajnokságát. Eredmények: 1. Nagyréde, 2. Vécs, 3. Adáes, 4. Gyöngyössoly­mos, 5. Gyöngyöshalász, 6. Szű­csi. 7. Gyöngyössolymos II., 8. Adäcs II., 9. Hort, 10. Kisnána 11. Gyöngyösoroszi. Értékelték a legjobb egyéni teljesítményeket is, amelynek alapján 1. Győri F. (Adács), 2. Ács J. (Adäcs), 3. Matin G. (Gyöngyössolymos). * Egri Vörös Meteor—Szikra V.egyterv 14:2, NB Il-es női asz­talitenisz-mérkőzés. * Egri Dózsa—Újpesti Dózsa 6:6 (2:1, 2:2, 2:1, 0:2), országos if­júsági vízilabda-bajnoki mérkő­zés. V.: Kiss L. * Törökországban az UEFA-torna selejtezőn 1:1 arányú döntet­len eredményt ért el Törökor­szág ellen a magya* ifjúsági vá­logatott. A. félidőben a törökök vezettek l:0-ra. A magyar Vá­logatottban helyet kapott Laka­Dr. Artemio Franchi az UEFA új elnöke Csütörtökön délelőtt Ró­mában dr. Artemio Fran­chit (Olaszország) választot­ták az UEFA új elnökének. A négy jelölt közül a hol­land Jós Coler az utolsó pillanatban visszalépett és a szavazás eredménye ez volt: dr. Artermo Franchi 21, Barcs Sándor 7, Dennis Fol­lows (Anglia) 4. (MTI) tos, as Egri Dósza NB I. B-s labdarúgócsapatának fiatal já­tékosa ja. Szombaton 10 órai kezdette Kékestetőn az északi pályán or­szágos minősítő versenyt rendez a Kékestetői Sas SK. Az 55 ka­pus, 620 méteres pályán két me­netben, műlesikló versenyen az ország legjobb alpesi verseny­zői mérik össze tudásukat. Va­sárnap Kékestetőn 10.30 órakor ugyancsak a Kékesi Sas SK megrendezi a magyar alpesi fel­nőtt lesikló bajnokságot. A 2 na­pos versenysorozatra csehszlovák versenyzőket is várnak. A megyei labdarúgó játékve­zetői keret besorolása. NB I. B-s kerettag: Fehér II. István. NB Il-es kerettag: Kiss János, part­jelzői kerettag Medveczki Já­nos. NB Jll-as kerettag: Paksi András, Lóczy Béla, Sufránszki János, Szécsényi Károly, Szendi László, Marmoly György, Patócs János, örsi János, Falcsik Jó­nem vállalhatják az idősebb em­berek sportjának szervezését és megvalósítását. Ezt több társa­dalmi szervezet közös feladatá­vá kell tenni. Itt többről van szó, mint csupán sportkérdés­ről —, egy egyre égetőbbé váló szociális probléma megoldásá­ról! Az ÉMÁSZ Gyöngyösi Üzemigazgatósága technológiai I szerelésben jártas vilanyszerelőket és lakatosokat keres felvételre Jelentkezés: Gyöngyös, Gyár u. 7. Szerelési Osztály. zset. Hamvas Gábor, Szepesi I László, Hídvégi István, Rostás | István, Koncz IL István, A me- j gyei I. és II. osztályú kerettago- | kát később jelölik majd ki. A Heves megyei rőplabda­terembajnokság erédményeL Férfiak: Gy. Főiskola—Gy. Va­sas Izzó 2:0, Egri Vasutas—Gy. Berze Gimn. 2:0, Gy. Berze G.— Vak Bottyán G. 0:2, Gy. Vasas Izzó—Egri Vasutas 0:2, Vak Bottyán G. Felnőtt—Vak Boty-i tyán- Ifi. 2:0, Ipari Szakközép— Gy. Főiskola 0:2, Egri Vasutas —Ipari Szakközép 2:1, Vak Boty- tyán G.—Gy. Vasas Izzó 2:0, Vak Bottyán G. ifi.—Gy. Berze Gimn. 2:0, Gy. Vasas Izzó—Vak Bottyán G. Ifi. 0:2, Ipari Szak­közép-Vak Bottyán G. 1:2, Gy. Főiskola—Egri Vasutas 0:2, Vak Bottyán Gimn.—Gy. Főiskola 2:1, Vak Bottyán G. ifi.—Ipari Szak­közép 1:2. A bajnokság állása: 1. Egri Vasutas, 2. Vak Boty- tyán Gimn., 3. Vak Bottyán G. Ifi, 4. Gy. Főiskola, 5. Ipari Szakközép Eger, 6. Gy. Vasas Izzó, 7. Gy. Berze G. Nők: Hat­vani VM—Gy. Berze G. 2:0, Eg­ri Dózsa—Hatvani VM 2:0, Gy. Berze G.—Egri Dózsa 0:2, A baj­nokság állása: 1. Egri Dózsa, 2. Hatvani VM, 3, Gy. Berze c£ A röplabda MNK Heves me­gyei előselejtezőit április 1—21. között bonyolítják le. A mérkő- I . zéseket szabadtéri pályákon | játsszák. A találkozón négy mér­kőzést rendeznek, egyenes ki­esési rendszerben. Az első négy ! helyezett csapat oklevél díjazás­ban részesül. Nevezni március 2l-ig lehet. Olcsó hét a pásztói áruházban Keresse fel az áruházat március 19-től 24-ig, a divat, kötött és konfekció osztályon, 30 százalékos árkedvezménnyel vá­sárolhat. ss:;;hS52 jgsjpa Most vásároljon jól jár! Apróhirdetés Állás | Vállalatunk azon­nali belépéssel al­kalmaz a 325. szá­mú gyöngyösi te­lepére éljeltör dolgozó­kat (lehet nyugdíjas is.) | Jelentkezés a meg­nevezett telep ve­zetőjénél. Eger— salgótarjáni TÜ- ZEP Vállalat. A Ho Si Minh Ta­nárképző Főiskola „D” kategóriás jogosítvánnyal rendelkező gépkocsi­vezetőt keres Nysa 5*l-es mikro­bu-zra Jelentkezés a gaz­dasági igazgatósá­gon. szögöl kerttel, be­költözhetően eladó. . Érdeklődni Gyön­JA RIO SKODA S—100-as, kitűnő állapotban el- FIAT 850-es, kitűnő adó. Szabó T., Ti­gyös, Vármegye ház állapotban eladó, szafüred, Ságvári u. tér 1. Szállításveze- Megtekinthető egész 5. tőnél. nap, Eger, Bárány ÜJ, 2 szobás, kér- u. 34_____________ tes családi ház, be- NAGYKEREKÜ költözhetően, olcsón Wartburg, felújított 408-AS Moszkvics eladó. Novaj, Gál- kút u. 1. sz. ®lad_ő- ?ST^'tvÄ^ 3kl’ áUaP°tbaP eladó- ®r* vő Pannónia motor- väros, I István ki- deklodnl: Eger, tele- kerékpár eladó. Ke­raly u. 16.----------------fon: 24-14. _______ recsend, Fő út 135. 2 30 N.-öl társas- i00o mb Skoda el- ház építésére alkal- adó Érdeklődni du. mas telek eladó. Ér- 3-tól 6-lg, szombat, deklődni Eger, Kne- vasárnap egész nap. zieh Károly u. 11. Eger, Lőcsei u. 2. Gépkocsivezető el- óra között. VEGYES RÉGI faliórát (hi­_______________ básat is), függő pet­E GY szoba, kony- SKODA Combi új róleumlámpát, réz- ha, mellékhelyisé- motorral és utánfu- mozsarat, rézdarálőt, gekböl álló ház, tóval eladó. Érdek- apátfalvi cserép­nagy kerttel, eladó, lődni: Eger, Szép- edényt, régi pénzt. Azonnal beköltözhe- asszony-völgy u. 1. vásárol Használt- tö. Cím: Eger, Bak- 407_ES Moszkvics cikkbolt, Eger, Há­tai út 33., vagy (tavaly műszaki ria u- 1- Kisvolgy utca 51- vizsgázott), jó álla- ELADÓ 10 db sül­ErüeKioani 10—10 pótban, sürgősen el- dő, kb 40—50 kg. helyezkedne .adó Megtekinthető: Eger. Szalapart u. Fonodái muÉára feinBsziinh fonó «zatemonkásnőbet és 1© évet betöltött nőket betanuiánali Betanulási idő 1 hónap. Berezes betanulási időre 1200 Ft Betanulási idő után. 1900—2300 Ft kereseti lehetőség. Kethetenként szabad szombat Vidéki dolgozók részére szállást és ágyneműt biztosítunk. Bővebb felvilágosítást levélben adunk. Cím: PAMUTTEXTILMÜVEK FONÓGYÁRA, 1113. Budapest XL. Bocskai a 90. Munkaügyi osztály Felvételre keresnek ,A” kategóriájú tervezési jogosult­sággal rendelkező épitész­mérnükotr általános líúrnoö és épületgépészeti tervezésben jártas gépész­mi 1913. március 16- péntek II. Jelentkezést kér júk „1973 március' jeligére, az egri hirdetőbe. Sürgős 79965” jel­igére, az egri hirde­tőbe. INGATLAK ’egész Eger- Kétszoba-összkom- Eger. Hétvezér u. 22. Érdeklődni "du] fortos, kertes családi SKODA ' MB 1000- tói. EGER belvárosá­ban. Sertekapu u. 13. szám alatti, 110 négyszögölön fekvő liaz’ garázzsal eladó. es igényesnek eladó. VEMHES üsző el- Érdekiodm: Eger, Megtekinthető 17 adó. Füzesabony, Diófakút, u. 9,, clu. órától, Lenin u. 81/c. Kisbuda u' 2 17 órától, szombat t fcm. 5. alatt. vasár— -----------------------;-------— PHILIPS táska-­AL JG hasznait Já- magnó eladó. Pál 250 motorkerek- Attila, Abasár, Aba KÉTSZOBA-ossz- páF) igenyesnek el- tér 17 komfortos, családi adó Eger. Dobó tér__ _____________ a zonnal bek öl- $ AFÉSZ-iroda. Hampshire előne­P-ap,. ~ nan 12 óráig. 2 szobás családi ház tözhetően eladó. Er-----——rrr—----w__.j veit csirkék eladók. a zonnali beköltözés- ^^"Kisvölgy"1 u’ *>urg eladó. Szomo- Eger. Radnóti M. sei.eladó. Érdeklőd- jL_,er» Kisvolgy u. lTro T.„nin vu 7 u- 33. ni 17 órától, vasár- ______ n ap egész nap. . GARÁZS lya. Lenin út 7._ ALIG használt Piadó Mctaípiian S Előnevelt, 50 dkg Hadnagy telephez öt 100~as fk°da eíado hampshire csirkék ncvuiidgy l ‘‘■t F,oPr S^échenvi ii. -rr, SZOBA, 2 kony- perc. Érdeklődni Eger, Széchenyi názrész azonnal beköltözhe­tően eladó. hás családi ház. sür-# Eger. Makiári út 93. 74. gősen; olcsón eladó. Hátul a műhelyben. Eger, Szepessy u. 8. — _________________ ' Gyermekváros felé.) ELADÓ 320 N.-öl —*=■= Belvároshoz közel házhely Andornak- tályán, műút mellett, sürgősen, bus2rnegálidhoz kő­zel. Érdeklődni An­_ , __ Eger, ^Qrna^táiya, Kos­Bacsó B. u. 23. sz ^ * , C* suth u. 4. sz. alatt felé). Érdeklődni lehet, délután 4 óra­szombat, vasárnap, tói.______________i___ B ELVÁROSI, kü- EGERBEN, a JMyit- lön bejáratú bútoro- rai utcában,'108 n.-öl zott vagy üres szó- házhely, sürgősen bát keresek. Ajánla- eladó. Érdeklődni tokát ..Fürdőszoba- Eger, Tóth József u. használat” jeligére, 5. sz._______________ a z egri hirdetőbe. Felsőtárkányban. Gyöngyöshalászon, Fő út 177. alatt. 200 Gyöngyöshöz közel, négyszögöl házhely ,kis ház, 416 négy- eladás u* eladók. Eger, Kassai u. 34.

Next

/
Thumbnails
Contents