Népújság, 1973. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-27 / 48. szám
A program: az élet színes csokra A Hazafias Népfront; ** vasárnapi levelével ■ hivatalosan' is kezdetét ve- ; szí az országban a tanács-; választási előkészület:; friss tavaszi pezsgéssel te- ; lítődik és megélénkül a ; politikai élet. Rendszeressé ; válnak azok az összejőve- ; telek, megbeszélések, ame- ; lyekről már eddig is sok- ; felől érkeztek jelentések. J Számbaveszik a választó- kerületekben két esztendő ■ eredményeit. Mint a nép-; front levele is megállapít-' ja, ebben az időszakban ; „tovább fejlődött hazánkban . a szocialista rendszer”. Ez lemérhető az élet; minden területén és ta- ; pasztalhatja mindenki sa- ; ját körülményeinek. ala- ; kulásán is. Két esztendővel ezelőtt, a j tanácsválasztásokat élőké-; szító, jelölőgyűléseken sok ; hasznos, közérdekű javas- ; lat hangzott el. A válasz-; tópolgárok most számve-; tést készítenek: mi való-; sült meg ezekből? Az elvégzett munka a lakosság ; cselekvőképességének ma-; sasfokú mércéje, de ugyanakkor iránytű is az előttünk álló feladatokhoz. A mérleg nagyon pozitív“, ami a tanácstagi mun- ka alkotó szenvedélyességét és magas hőfokát bizonyítja. Azt, amit a Hazafias Népfront választási levele úgy jellemez, hogy „egyre többen kapcsolódnak be a társadalmi mun- 1 kába, a közügyek intézésébe. A helyi feladatok ' megoldásába és ehhez még ' hozzátehetjük az előttünk • álló példák tanúságaként, ' hogy nemcsak az érdeklő- ' dés nőtt meg hazánkban a : közügyek iránt, hanem a '< felelősség is azok részéről, ‘ akik most, 8 tanácstagi' mandátumok lejártakor el- | számolással tartoznak; mi- < ként bizonyultak érdemes- ' nek a nép bizalmára? Hogyan használták fel szű- ‘ kebb hazájuk, falujuk vagy kerületük fejlesztésénél né- : pünk alkotó erejét, a tár- ; sadalora összefogását,; amely minden siker alapja ' és forrása. Mert való igaz: ország, város, falu alkothat nagyot; és maradandót, ha polgárai; a haza javára munkálkod- ; nak, a IV ötéves terv cél- ; kitűzéseinek megvalósítá- • sáért, a lehetőségek feltárásával, a munka hatékonyabbá tételével”. Soha nem a látványos; eredmények elérése a cél,; hanem a hétköznapok, s; mindennapok tennivalói-; nak megoldása a feladat. Hiszen gyakran látszatra ; nem nagy ügyek megva-; lósításán múlik a siker, de; összegezve, összefogva ezek ; adják a mindennapi élet; színes csokrát. Egyik he-; lyen az öregek ügyét ol- dottáK meg. másutt a fia- ; falókkal törődtek többet. ; Aoróság: növekedett az ; olvasók száma a könyvtá-; rakban. Vagy: orvos jött a faluba, mert lakást bizto-; sítottak számára. Járda és vízvezeték épül. És ami ; minden ilven ügynél lénye- ; ges: tanul juk meg értékel- ; ni, amit saját erőnkből e'égtünk. Erről és sok másról is : esik majd szó az elkövetkező napokban a gyűléseken, csendes nénf’*ontbe- szá'ge-fé<:°k“n; „ máról, a holnapról, öregekről, fiatalokról, honismeretről, hagyományokról, táT'sada,rri: munkáról, hazáról, családról, iskoláról és munka- ■ helyről. És nersze a béké- 1 "ől. a’o'i nélkül mindez el- k°pzo’he'etlen. s ha sorra vesszük ezeket a mind^nna- ! oi feladatokat. Máris orog- ! ramot készítettünk. Olyan i orogramot amelynek meg- ' valósításához most jelölik' ki majd a választók azo-1 kát, akik lelkiismeretesen becsületes helytállással ké- < pesek és akarnak is cselekedni. fá-adózni, mindany- nyionk boldogulásáért, jö-' vőnkért. J. S. >MW*WWWWWIWWVVVWw É VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK 1 A2 MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS NAPILAPJA XXIV. évfolyam, 48. szám ARA: 80 FILLER 1973. február 27., kedd Megjelentek a választási plakátok Hétfőn az ország minden helységében, a városok és falvak utcáin megjelentek a választási plakátok; a helyi tanácsok kifüggesztették az 1973. április 15-re kitűzött általános tanácstagi választások legfontosabb tudnivalóiról szóló hirdetményt. A választási olakátok közük a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának határozatát a helyi tanácstagok általános választásának kitűzéséről, s felsorolják a választások lebonyolításának részletes szabályait tartalmazó minisztertanácsi rendelet lényegesebb pontjait. Közük, hogy a már kitöltött összeírólapok alapján a helyi tanács végrehajtó fatdotteága elkészíti ■ választók névjegyzékét, s a listát március 10—19. között teszik közszemlére a tanács hivatali helyiségében. A névjegyzékbe történő felvételről természetesen minden választó írásbeli értesítést kap, s ez azt is tartalmazza, hogy a választójogosult állampolgár lakóhelye szerint melyik tanácsi választókerülethez tartozik, szavazókörének mi a száma, s hol lesz a szavazóhelyiség. A névjegyzékből történő törvényellenes kihagyás — vagy törvényellenes felvétel — miatt kifogással lehet élni, amelyet március 10—21. között — írásban vagy szóban — az illetékes tanács vb-titkáránál le hét bejelenteni. (MXij )!afszabályozók Hevesről v* nnom$zereivénVgVá» . .. , , _ , , , két evvel ezelőtt létesített Hevés községben üzemet. Itt készül az ohjkályhák olajszabályzó berendezése. Jelentős tér. mekuk a gépkocsik jeleóbeiendezésahez gyártott órainmegszakító is. Képünkön: az ólai» szaoä,gonvit csomagolást^ + __,_.___ . ______ (MTÍ-Jfiito — Sr-czi K, GjjSuf H e'sínki: Megkezdődött a 3. ülésszak László Balázs, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: Helsinkiben hétfőn délután 34 ország nagykövetei és szakértői ismét elfoglalták helyüket a Dipoli konferenciaterem nagy, hatszögletű asztala mellett és kéthetes szünet után folytatták az európai biztonsági és együttműködési értekezlet előkészítését • szolgáló tanácskozást. Az immár harmadik plenáris ülésszak első munkaülése mindössze 15 percig tartott, s mint minden eddigi tárgyalási szakasz nyitányán, most is a további nv’nka megszervezéséről volt 6 ZÓ. Franciaország nagykövete az EGK kilenc tagja nevében javasolta, hogy a napirendi pontok tartalmának kidolgozására alakítsanak munkabizottságot. A munka- bizottságnak, amelyben minden részvevő ország képviseltethetné magát, az lenne a feladata, hogy a második tárgyalási szakaszban összeállított „négy kosár” — a napirendi javaslatok téma szerinti gyűjteménye — tartalmát igyekezzék tömöríteni, tételes formában megfogalmazni. Az első ülésen még nem bontakozott ki vita a javaslat felett. A helsinki konzultáció részvevői legközelebb kedden délelőtt ülnek össze. Ali Nasser Mohamed, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke Budapesten érkezett Dr. Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese. Nagy János külügyminiszter-helyettes, Szalai Béla külkereskedelmi miniszter- helyettes és Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese társaságában helyi idő szerint vasárnap este a New York-i Kennedy- repülőtérre érkezett. Dr. Vályi Péter hétfőn reggel vonaton utazott New Yorkból az amerikai fővárosba, ahol Magyarország és az USA közötti gazdasági és kereskedelmi kérdésekről fo~ tárgyalni Dent miniszterre’ és más magas rangú amerikai kormánytisztviselőkkel. Nemzetközi Vietnam-konlerencia Párizsban Párizsban megkezdődött a Nemzetközi Vietnami Konferencia. Képünkön: Péter János külügyminiszter, a magyar delegáció vezetője megérkezik a tanácskozás színhelyére. Tudósítás a 2. oldalon. (Népújság-telcfoto — AP—MTI—KS) főjét ünnepélyesen fogadták a jemeni és magyar zászlókkal, üdvözlő feliratokkal díszített Ferihegyi repülőtéren. A betonon a Magyar Néphadsereg díszegysége sorakozott fel csapatzászlóval. Megjelent a fogadtatásra Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke is. Fock Jenó, a Minisztertanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja hétfőn délelőtt hivatalában fogadta Ali Nasser Mohamedet, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnökét és honvédelmi miniszterét, a nemzeti front politikai irodájának tagját. Ezt követően megkezdődtek a két kormányfő tárgyalásai. Fock Jenő, a Minisztertanács, elnöke, hétfőn az Országház Vadásztermében, ebédet adott Ali Nasser Mohamed, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke tiszteletére. Az ebéden részt vett Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, Czinege Lajos vezérezredes, dr. Di- mény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, dr. Faluvégi Lajos pénzügyminiszter, dr. Horgos Gyula, kohó- és gépipari miniszter, s á jjoütikai, gazdasági, kulturális élet több más vezető személyisége. Hétfőn a parlamentben ülést tartott az országos választási elnökség. Dr. Papp Lajos államtitkár, az országos választási elnökség elnöke beszámolt a tanácstagok április 15-re kitűzött általános választásának előkészületeiről; tájékoztatóját az elnökség elfogadta, s megállapította, hogy a választások előkészítése a választási törvény rendelkezéseinek megfelelően folyik. Az országos választási elnökség ezt követően kialakí tóttá a választásokkal kap csolatos további munkaprogramját. (MTI) Garat Róbert külügyminiszter-hely ette#, AH Nasser Mohamed és Fock Jenő a repülőtéren, az érkezéskor. (MTI-foto — KS — Vigovszki Ferenc felvj A Magyar Népköztársaság kormányának meghívására vasárnap hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett Ali Nasser Mohamed, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke és honvédelmi minisztere, a nemzeti front politikai irodájának tagja. Kíséretében ran Mahmud Abdullah Ushaish gazdasági és pénzügyekkel megbízott miniszterelnök-helyettes, Dr. Vályi Péter New Yorkba pénzügyminiszter, a nemzet! front kb tagja, AU Ahmed Nasser Anter, a honvédelmi miniszter első helyettese, hadseregfőparancsnok, a nemzeti front kb tagja, Salem Bukir, a nemzeti front kb tagja, az ifjúsági szervezet főtitkára és Ahmed Saleh Al-«haer, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság magyarországi nagykövete. A miniszterelnökkel együtt érkezeit dr. Randé Jenő, a Magyar Népköztársaságnak a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságba akkreditált nagykövete. A Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság kormányÜlést tartott az országos választási elnökség