Népújság, 1973. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-22 / 44. szám

A NAP 1973. február 32., csütörtök A Nap bél: 6.39, nyugszik: 17.17 órakor A Hold kél: 23.28, nyugszik: 8.13 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon GESZSON nevű kedves olvasóinkat! iS zu név a Gergelyből, illetve annak görög alak­jából, a Gregorisból származik és a jelentése az ógörög nyelvben „éberen őrködő”, Mai alakját a Ge- rőből kapta. Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1848. február 22-én tört ki a párizsi februári forradalom. A Bourbon-restau- rációval 181S-ben visszatért királyok — XVIU. Lajos, majd X. Károly —, a reakciós nemesség számára ked­vező kormányzati és gazdasági rendszert igyekeztek létrehozni. A mindinkább megszilárdult kapitalista termelési viszonyokat azonban már nem tudták felszámolni és a júliusi forradalom megdöntötte ural­mukat. A kibontakozó ipari forradalommal egy idő­ben nyomorúságos életkörülmények között alakult ki, szerveződött és vívta első harcait a francia proleta­riátus. Az 183l-es, majd: 1834-es lyoni felkelések vol­tak az első fegyveres munkásfelkelések a burzsoázia ellen. A megerősödött ipari burzsoázia a tömegek nö­vekvő elégedetlenségére támaszkodva, részt kért a hatalomból és választójogi reformot követelt. A pá­rizsi nép 1848 februári forradalma megdöntötte a jú­liusi monarchiát, s létrehozta a Második Köztársasá­got. A forradalomban a munkásosztály már önálló erőként lépett fel, de júniusi felkelését a burzsoázia vérbe fojtotta. Időjárás: Várható időjárás ma estig: erősen felhős idő, többfelé esővel, havas esővel, havazással, élénk, nap­közben időnként erős nyugati, északnyugati szél. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet 3—8 fok kö­zött. Két /minisztérium intézkedése: Március Möl 30 léié gyermekruházati cikk ára, minősége nem változtatható A Belkereskedelmi Minisz­térium és a Könnyűipari Mi­nisztérium rendszeresen fog­lalkozik az árszínvonal vé­delmével. Egy korábbi meg­állapodás értelmében már­cius 1-től életbe lép a két minisztérium együttes intéz­kedése, amely 30 féle gyer­mekruházati cikk árának és minőségének stabilizálását rendelte el. Az intézkedés lényege az, hogy kötelezték az illetékes gyárakat és a kijelölt üzlete­ket e termékek rendszeres előállítására, árusítására. A termelő és a kereskedelmi vállalatok, szövetkezetek a meghatározott gyermekruhá­zati cikkek eladási, illetve fo­gyasztói árát — függetlenül az árformától — semmikép­pen nem növelhetik, minősé­gét kedvezőtlenül nem mó­dosíthatják. A kijelölt cikkek árának változtatására egyéb­ként az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke előzetes be­jelentési kötelezettséget írt elő. A rendelkezés végrehajtá­sa megkézdődött. A Könnyű­ipari Minisztérium a belke­reskedelemmel egyetértésben hét gyárnak — a Budapesti Harisnyagyámak, a hódmező­vásárhelyi és a váci kötött­árugyárnak, a kaposvári és a szegedi ruhagyárnak, vala­mint a Tisza_ és a Duna cipő­gyárnak — írta elő kötele­Előtérbe kerültek az új növényfajták Heves megyében Vetőmagtermesztés hetven közös gazdaságban zően egyebek között megha­tározott típusú pamut haris­nyanadrág, tréningnadrág és öltöny, iskolaköpeny, torna­cipő és fröccsöntött fiú- és leánykacipő igények szerinti gyártását. A tanácsok me­gyénként 4—5 boltot, Buda­pesten 20 szaküzletet jelöltek ki, ezenkívül a fővárosban négy, vidéken szinte vala­mennyi áruház köteles ezeket a cikkeket mindenkor megfe­lelő választékban tartani. Az illetékes tanácsi szervek gon­doskodnak arról, hogy a vá­sárlókat tájékoztassák a ki­jelölt üzletekről. Az intézkedés csupán kí­sérlet, valószínűleg nem vég­leges jellegű, a két miniszté­rium a tapasztalatok alapján azt szeretné megállapítani, hogy az árváltoztatás nélküli termelés és értékesítés mi­képpen befolyásolja az ellá­tást, egyes meghatározott cikkek bősége nyomán ho­gyan alakul a forgalom. Isko­laköpenyből például jelenleg 30—50 fajta, kerül forgalom­ba, kötelezően viszont négy típus gyártását és árusítását rendelték el, hogy ezekből mindig legyen elegendő a ki­jelölt szakboltokban. (MTI) Jut-e elegendő vetőmag ta­vasszal Heves megye közös gazdaságaiba? Erre a kérdés­re kaptunk választ azon a tá­jékoztatón, amelyet szerdán délelőtt tartottak Egerben, a Vetőmagvállalat Észak-ma­gyarországi Központjában. Szabó József igazgató elő­adásában részletesen elemez­te a vállalat múlt évi tevé­kenységét. Egyebek közt el­mondta, hogy tavaly több mint 3500 vagon vetőmagot vásároltak Borsod-Abaúj- Zemplén és Heves megyében. Ez a nagy mennyiség azt bi­zonyítja, hogy a két megyé­nek egyre inkább nagyobb szerepe van mind a hazai ve­tőmag-ellátásban, mind pedig az export-vetőmag forgalma­zásában. 1972-ben például mintegy 40 féle szántóföldi és kertészeti vetőmagvakból több mint 500 vagonnal szál­lítottak 15 országba. A vállalat az elmúlt évben különösen az intenzív búza­fajták elterjesztésében ját­szott fontos szerepet. Ennek eredményeként a szovjet Be- zosztája mellett az Auróra, a Kannája és Kavkáz is egy­re inkább elterjed Heves me­gyében. Az idén tavasszal a közös gazdaságok megrendelései alapján 18 800 mázsa tavaszi árpa, 500 mázsa zab, közel 6800 mázsa hibridkukorica és 4300 mázsa pillangós vetőmag jut az üzemekbe a rendelke­zésre álló készletekből. Szabó József részletesen szólt a vetőmagszaporító gaz­daságok eredményes munká­járól is. Elmondta, hogy az idén 70 Heves megyei terme­lőszövetkezettel, illetve álla­mi gazdasággal kötöttek szer­ződést különböző vetőmagvak termesztésére. Ezek közül el­sősorban a sarudi, a pétervá- sari, a bodonyi és a tiszaná­riai termelőszövetkezetek, il­letve a füzesabonyi és a gyöngyös—domoszlói állami gazdaságok vállalták a leg­nagyobb mennyiséget. Befe­jezésül a gépesítés hatékony­ságára hívta fel a termelő- szövetkezetek figyelmét. Az újabb növényfajták ugyanis megkövetelik a gépi termesz­tést és betakarítást. (m. k.) Bűnözés a közlekedésben A közlekedés biztonságá­nak alakulása szempontjá­ból az 1972. évet kedvező időszaknak értékelhetjük — ez az egyik fontos és soka­kat érintő, érdeklő megál­lapítása annak az összesítő jelentésnek, amelyet a Leg­főbb Ügyészség készített a bűnözés tavalyi alakulásáról. Jelentősen lelassult tavaly a személyi sérüléssé járó közúti balesetek számának azelőtt évről évre tapasz­talt erőteljes emelkedése. 1972-ben a balesetek száma már stagnálást mutatott: az 1971-ben bekövetkezett 22 949-cel szemben 1972-ben 20 244 olyan közúti baleset történt, amely személyi sé­rülést okozott. A járműállo­mány 1972-ben is nagymér­tékben növekedett, ezt azon­ban már nem követte a bal­esetek számának hasonló arányú emelkedése. \ Az ügyészi és rendőri szer­vek erőfeszítései a kulturált közlekedés, a közlekedési fe­gyelem megszilárdítására irányulnak. Az 1972. január­jában életbe lépett BTK- módosítás a közlekedéssel összefüggő területen új sza­bályokat vezetett be. Az új jogi szabályozás alapján él­tek azzal a lehetőséggel, hogy a kevésbé jelentős bal­esetek zöme — amelyek sú­lyuknál fogva nem érték el azt a szintet, hogy bünte­tőjogi rosszallást tennének szükségessé —, szabálysér­tésként kerüljön elbírálásra. A közlekedési bűncselek­mények a jogi szabályozás alapján is elválaszthatók let­tek az egyéb veszélyeztetési cselekményektől. Az új bün­tetőjogi és szabálysértési fe­lelősségi rendszer következ­tében a közlekedési bűncse­lekmények száma az 1971. évi 21291-ről 1972-ben 16 765-re csökkent. Ennek következtében a közlekedési bűnüldözésben lehetővé vált az erők megfelelő összpon­tosítása a megelőzésre, a forgalomellenőrzésre és a valóban büntető eljárást igénylő esetekre. így ma már biztosított a bűnügyek gyors, késedelem nélküli és körül­tekintő elbírálása. Az ittas állapotban történt járművezetések száma vi­szont jelentős mértékben megnőtt: az 1971. évi 6248- cal szemben tavaly 10 323 ilyen eset fordult elő. Az adatok alakulásában közre­játszik az új jogi szabályo­zás is, nevezetesen, hogy e vétségek miatt már nemcsak az ittas gépjárművezetők, hanem más járművek (ke­rékpárosok és lovásfogat Raj tói) ittas vezetői ellen is eljárás indult. Bevásárló büfé az Egri Dohánygyárban Űj vendéglő Petőfibányán: a Fény A bevásárlás terhes és fá­rasztó tortúrát jelent a dol­gozó nők számára, ezen se­gített most az Egri Dohány­gyár vezetősége és a Felső­magyarországi Üzemi Ven­déglátó Vállalat. A gyár kibővítette a büfé szűkös helyiségét, az Üzemi Ven­déglátó Vállalat pedig a korszerű hűtőberendezések­ről és a gazdag áruválasz­tékról gondoskodott. Az alapvető élelmiszerek mel­lett kaphatók most már kü­lönböző mirelit-készítmé­nyek és baromfiáruk is, minden szükséges dolgot megvásárolhatnak a dolgozó nők bent a gyárban, műszak után. Korszerű melegital- automatával is igyekezett a dohánygyáriak helyzetén se­Halálos baleset Párádon Pribula László 24 éves recski lakos ittasan ült an­nak a gépkocsinak a kor­mánya mellé, amelyet sérült állapotban vontatott ifj Ko­vács István tehergépkocsija. Párádon, a község belterü­letén a vontatott kocsi lesza­ladt az úttestről, s nekiüt­között az útszegélynek. Emiatt a sérült gépkocsi ve­zetőfülkéjéből kiesett az utasként ott tartózkodó id. Kovács István 50 éves bo­donyi lakos, aki olyan sú­lyosan megsérült, hogy a kő-házba szállítás után meg­halt. A rendőrség Pribulát őri­zetbe vette, és a baleset ügyében folytatja a vizsgá­latot. A tárgyalóteremből Bőven folyt a gázolaj és az fial gíteni a vállalat. Az auto­matát, amely éjjel-nappal hatféle dolgot — kakót, ká­vét, leveseket és még ha­lászlét is — szolgáltat, a cigarettagyártó üzem folyo­sójára szerelték fel. „Fény” — ez a neve Pe­tői ibány a új vendéglőjének, amelyet tegnap nyitottak meg. A 750 négyzetméter alapterületű létesítmény 6 millió forintos beruházási költségét a Mátraalji Szén­bányák Vállalat teremtette elő, s ugyanúgy, mint az Egri Dohánygyárban, itt is az Üzemi Vendéglátó Válla­lat biztosította az üzemelés feltételeit, a legkorszerűbb berendezéseket. Petőfibánya új vendéglő­jének feladata elsősorban az üzemi étkeztetés. Ezenkívül rendelkezésre áll a bisztró és büfészolgálat, és bőséges választékot kínál az étlap is, III. osztályú árakon. Elhunyt Molnár Sándor A munkásmozgalom régi harcosa, a Tanácsköztársa­sági Emlékérem, a Felsza­badulási Jubileumi Emlék­érem és a Munka Érdem­rend bronz fokozatának ki­tüntetettje, Molnár Sándor veterán, életének 74. évében 1973. február 20-án elhunyt Egerben. Hamvasztás előtti búcsúz­tatása 1973. február 22-én délután 15 órakor lesz az egri Hatvani temetőben. Az MSZMP Egri Járási Bizottsága. jffslrcius Ö.s Ka! Hájas 4.: Péiervására A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság úgy döntött, hogy ebben az esztendőben két Heves megyei községben is sor­solják a lottó nyerőszámait: március 9-én Kálban, május 4- én pedig Pétervásárán. Remélhetően a helyszín „helyszíni szerencsét” is hoz majd. Még a Volánnál dolgo­zott a detki lakos Jámbor László, amikor a bűncselek­ményt elkövette. Ismert volt arról, hogy munkaidő alatt is szívesen emelgette a Po­harat, bár a gépkocsit neki kellett vezetnie. Ezért történhetett meg, hogy az egyik fuvar lebo­nyolítása közben betért a kápolnai bisztróba és meg­ivott néhány féldeci rövid italt. Visontán újból csak ezt tette. A szesz vihette arra, hogy Gyöngyösön az egyik ismerősnek felajánl­jon nyolcvan liter gázolajat száz forintért. Az üzletre ál­domást is ittak. Nehogy feltűnjék a dolog, az autóval beállt az egyik építkezés területére. Ügy gondolhatta, ha már ott van, felrak néhány gömbfát is, ami jó lesz otthon tüzelni. Az építőipari vállalat ren­dészeti vezetője azonban tet­ten érte Jámbort A közel­ben tartózkodó rendőr pedig bekísérte a kapitányságra, majd vérvizsgálat követke­zett. Ez 2,36 ezrelék alko­holkoncentrációt mutatott ki. A Gyöngyösi Járásbíróság dr. Kocsári Péter tanácsa vonta felelősségre Jámbor Lászlót. Közlekedési vétsé­gért háromhónapi börtönre ítélte, amit, kétévi próbaidő­re felfüggesztett. Lopásért 1500 forint pénzbírság meg­fizetésére kötelezte. Az ítélet jogerős. , J. M. Szovjet megrendelésre rendszeresen készülnek,az autóbuszok az Ikarus gyárban. (MTI-foto — Hadas János) A Magvar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága, és s Heves megyei Tanács napilapja — Főszerkesztő: PAPP JANOS — Kiadja a Heves megyei Lapkiadd Vállalat Felelős kiadd: TÓTH JÓZSEF - Szerkesztőség — 3301 Eger- Beloiannisz utca 3 (Pt 23 3301.) Telefon: 12-73 3S-SS 34-44 3200 Gyöngyös- Bőzsa l 116-97. 8000 Hatvan: Kossuth tér 3 (Város tanács épülete) 10-99 — Kiad Oh i vatal Ege 3?ei Beloiannisz u 3. (Pt S3 330i‘ Telefon: J2-S8 — Te Geszti a Magyar Posta Előfizetési (*t) egy hónapra Ft ElófUethetó bármelyik postahivatalnál ás kézbesítőnél - index: so.osa - Eeveg megyei ISyoaää Vállalat Bród» gásdos tusa t m,-----sto; gOLXMGg j.arMKj ­híos j ’ a pecsétje ! < * Régi gyakorlat már a le- % velezésben, hogy a jeladó, a I <> borítékját a hátoldalon, közé- f pütt lezárja. Valamikor ~r I - * minden bizonnyal, akkor is a 4 nagyobb biztonság kedvéért I ' * pecsét, viaszból nyomott piros 4 pecsét jelentette e zárai, ami I {1 különösen koszorús költőnk 4 jól ismert verséből később va- I ' * lósággal fogalommá vált. Oly- 4 annyira. hogy napjainkban I ' 1 még a Magyar Posta is Szi- 4 lágyi Erzsébet jól ismert pi~ I ’* ros pecsétjével reklámozza a j levelezést! [ i ’ Nos, reklámozza ugyan — f { , de mégis tiltja. S “nemcsak I pirosán, hanem hófehéren, hal- f •.. ványsárgán, egyszerű, papír- i ból készült körcímke forrná- y (. jában is. Mert, hogy úgymond: * szabálytalan . . . Ráadásul nem ? u is az említett reklám, hanem 1 ’ már talán valami két észtén- y < > dő óta. Mióta a legutolsó díj- 1 szabás — aminek egyébként y , , korántsem csaptak akkora hír- > verést, mint például az irá-' ,, nyitószámoknak —, életbelé­pett. i > Legalábbis szabálytalan — , a középre ragasztott egyetlen \ , címke, s miatta szigorú bír-, ság jár! Az ajánlott levélnél {> a felvevő hivatalt, „sima” kül- < deménynél pedig a feladót ( , sújtják. A címke csakis ak- < kor utazhat büntetlenül, ha <) több is van belőle a borító-< kon. Pontosabban: annyi, < > amennyi sűrűn egymás mellé < ragasztva mindkét átlót tel- <1 jesen végig éri ... , A y drákói rendelkezés — < * hangsúlyozni sem kell ezt kü- < lönösebben •—, teljességgel ért- ' > hetetlen a feladók előtt, sőt« sok postai dolgozó számára is. i ‘ Főleg azért, mert — mint köz- < tudomású általában még a < * postán vásárolt borítékok sem < I ragadnak tisztességesen — < ’ sőt: olykor egyáltalán nem!' A sok-sok körcímke egy- i * más mellé ragasztása élgon- < dolkodtató: többe kerülne ez, * * mint a boríték, s aVq heve-{ sebbe, mint az ellenkező eset- <' ben kilátásba helyezett bír- ' ság. A legelgondolkodtatóbb azonban az, hogy a HIVATAL i i ismét fölöslegesen kicsinyes­▼ kedik, valóban elfogadható in- ' 1 dók nélkül büntet —, főleg y pedig nem a selejtes borítékok { I gyártóit, hanem, a jámbor fel­▼ adót bünteti. (gyóni) 1

Next

/
Thumbnails
Contents