Népújság, 1973. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-16 / 39. szám

1973. február 16., péntek A Nap kél: 6.49, nyugszik: 17.68 órakor A Hold kél: 16.17, nyugszik: 6.01 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon JULIANNA nevű kedves olvasóinkat! A Julianna női megfelelője, így ennék, jelentése a latinban „fénylő”, de előfordul a név görög nyelvte­rületen is, ahol „fiatalos”' a jelentése. Száztíz évvel ezelőtt, 1863. február 16-án született Pusztaszentetomyán és 1849-ben, 31 éves korában hunyt el Justh Zsigmond, a liberális polgári politi­kus Justh Gyula testvére. Maga is korán a polgári demokratikus reformok szószólója lett. Jogi és köz- gazdasági tanulmányait Németországban, illetve Fran­ciaországban végezte, és Reviczky Gyula biztatására kezdett írni. Első írásai (Káprázatok, Művészszerelem) francia hatás alatt születtek. E szárnypróbálgatásait az Alföld népének, elsősorban a parasztság életének tanulmányozása követte. Rövid élete utolsó éveiben megjelent írásaiban figyelemre méltó pszichológiai realizmussal ábrázolta hőseit. A kiváló genezise (ere­dete) címmel nagy regényciklust tervezett, de ennek csak első három kötete (Á pénz legendája, Gányó Julcsa, Fiumus) készült él. Műveiben az általa oly közelről ismert arisztokráciát (maga is földbirtokos volt) ■ bírálta, sokszor maró gúnnyal, és a magyg.r falu életét vizsgálta sokoldalúan. Időjárás: Várható időjárás ma estig: időnként kissé felsza­kadozó felhőzet. Többfelé esővel Főként éjszaka és reggel több helyen köd. Mérsékelt, helyenként meg­élénkülő délkeleti, déli szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 4—9 fok között. m Munka tervének megfele­lően tegnap ülésezett a Gyöngyösi Városi Tanács végrehajtó bizottsága Béré- nyi József elnökletével. Meg­vitatták azt a jelentést, amelyet Majtényi Sándor ter­jesztett elő a városgondozási üzem feladatainak teljesíté­séről és‘ az idei tervekről. A végrehajtó bizottság a vita sórán megállapította, hogy sokat fejlődött az üzem munkája. Ez könnyen le­mérhető a város külső ké­pén, hiszen a parkok álla­pota, az utak tisztasága és általában a. város rendezett­sége mindenki számára bi­zonyságul szolgálhat Megál­lapította azt is a testület, hogy a fejlődés ellenére is Petőfire emlékeztek, s a Gárdonyi diák­napokra készülnek Hatvanban Petőfi Sándor születésének 150. évfordulójára emlékezve mutatta be szerdán új műsorát a hatvani Bajza József Gimná­zium irodalmi színpada. A költő verseiből, prózai műveiből, meg­zenésített dalaiból szőtt előadás­ra, amely megérdemelt sikert aratott az ifjúság előtt, Vajda József né tanárnő irányításával készültek fel a diákok. Produk­ciójukat az intézet vezetői is olyan színvonalasnak, jól szer­kesztettelek ítélték, mely méltó­képpen képviselheti az iskolát Egerben, a május 26—29. között megrendezendő Gárdonyi Géza diáknapokon. Közlemény Gyöngyös város területén az éjszakai betegellátást a gyerme­keknél is a városi körzeti ügye­let végzi. (Jókai u. 4L Telefon 11-121). Ugyancsak a városi kör­zeti ügyelet látja el a beteg gyermekeket szombat 14 órától hétfő reggel 7 óráig. Vasárnap délelőtt 9-től 11-ig a Puskin ut­ca 3. szám alatti orvosi rendelő­ben. gyermekszakrendelés folyik. Az 1973. januárban megjelent Gyöngyös városi telefonkönyy tévesen jelöli meg á Puskin ut­cai rendelőt éjszakai gyermek­ügyeletként. A gyöngyösi kórház igazgatója közli, hogy a járványos influen- zamegbetegedések számának csökkenése miatt a beteglátoga­tási tilalmat feloldotta. Zárszámadásokról jelentjük Zökkenők után jó zárás a hatvani Leninben Ülésezett a Gyöngyösi Városi Tanács végrehajtó'bizottsága Hogy a város csinosabb és tisztább legyeit még sokszor akadozik az út­tisztítás, ahogy a szemét el- hordása sem olyan mértékű, mint ahogy a lakosság sze­retné. Ennek javítására a második félévben konténeres szemétszállítást akarnák be­vezetni. A város fásítása szintén a fontosabb felada­tok közé tartozik. Az öreg akácfák már kivágásra éret­tek, ' s helyükbe a tájjelleg­nek megfelelő fiatal cseme­téket ültetnek. Ezt a munkát úgy végzik el, hogy a város egyes részei ne a faírtás ké­pét mutassák. A végrehajtó bizottság a városgondozási üzem tava­lyi eredményes munkáját el­ismeréssel nyugtázta. Beszámolt a munkájáról még a Gyöngyösi Ingatlan- kezelő Vállalat is Marosán Lajos igazgató jelentése alapján, majd dr. Márton Béla vb-titkár tájékoztatta & bizottságot az idei választá­sok előkészítésének jelenlegi helyzetéről. k Csütörtökön délelőtt ülést tartott a Hatvani Városi Ta­nács végrehajtó bizottsága, amelyen a legközelebbi ta­nácsülés anyagát vitatták meg. Ezt követően a város fejlődését befolyásoló négy­esztendős ciklusprogramról tárgyaltak a végrehajtó bi­zottság tagjai és a meghí­vott szakosztályvezetők. Heves megye egyik legna­gyobb közös gazdaságában, a 600 tagot foglalkoztató hat­vani Lenin Termelőszövetke­zetben, amely 6500 holdon folytat növénytermesztést, állattenyésztést és működtet néhány hasznos melléküzem­ágat, tegnap tartották az 1972. esztendő záró közgyű­lését. A számadó és az idei terveket is nagy vonalakban megrajzoló tanácskozást, amelynek elnökségében avá_ ros párt- és -tanácsi vezetői is helyet foglaltak, Pete Já­nos főagronómus nyitotta meg, majd a végzett munka eredményeit, gondjait Ra- becz Lajos elnök terjesztet­te a népes közgyűlés elé. Mint a beszámolóból ki­derült, a nagy gazdaság — eltérően a korábbi esztendők gyakorlatától — termelés- szerkezetét igyekezett tőle telhetőén a népgazdaság és a piac igényeihez igazítani, aminek szemléletes bizonysá­ga, hogy a Lenin Termelő­szövetkezetben megjelent új termelvényként a cukorré­pa, amelyet géphiány miatt két évig mellőzött ez a gaz­daság. A végzett munka ter- , melékenysége — a kedvezőt­len időjárás és a kemizálás terén itt-ott elkövetett hibák ellenére — jó mérleghez ve­zetett a hatvani szövetkezet­ben. Ezt elsősorban az őszi búza tervezetten felüli, 19 mázsát meghaladó holdan­ként! átlagának köszönhet­te a gadzaság. S része van az eredményességben annak a határozottságnak, amelyet az évközi hibák felszámolá­sában az elmúlt esztendő őszén a szövetkezet vezetősé­ge tanúsított. A gondok ilyes­féle megszüntetése természe­tesen összefüggésben van az­zal a szoros kapcsolattal, amelyet a város párt- és ta­nácsi vezetőivel megterem­tett a Lenin Tsz. Idézzünk fel néhány érde­kesebb adatot a gazdaság életéből. A Lenin Termelő- szövetkezet termelési értéke 1972-ben meghaladta a 67 millió forintot Ebből a me­zőgazdaság 43 milliót hozott a konyhára. A többit pedig a melléküzemágak munkája teremtette elő. Ugyanekkor a 28 millió forintot megköze­líti Hatvanban a szövetkezet bruttó jövedelme, amiből az egy dolgozó napra jutó éves jövedelem 27 680 forint E jö­vedelemből mit szán az idei esztendőre a gazdaság veze- zetősége? Erre csupán any- nylt: kétmillió forintra növe­li biztonsági tartalékát, fej­lesztésre pedig hatmillió fo­rintot irányoz elő. Amit még el kell monda­nunk a tegnapi zárszámadás­sal kapcsolatban! Régen hal­lottunk olyan alapos, kriti­kus hangú értékelést, mint amit Csányi Sándorné az ellenőrző bizottság éves munkájáról nyújtott. Kitért ez a beszámoló az irányítás­ban elkövetett fogyatékossá­gokra éppen úgy, mint a ke­rületvezetők, az állattenyész­tők, a növénytermesztők munkájában észlelt hiányos­ságokra, a munkamorál gyenge pontjaira. (M. Gy.) Noszvajon helyreállt a bzalom, messzhá du.t a gazdaság Csütörtökön délelőtt a noszvaji termelőszövetkezet­ben is megtartották a múlt évet értékelő zárszámadó közgyűlést, amelyen a megyei tanács képviseletében megje­lent Freytág László osztály­vezetőhelyettes, ott volt Kal­már Imre, az egri járási párt- • bizottság osztályvezetője és Kovács Bertalan, a megyei , tanács egri járási hivatalá­nak elnökhelyettese is.- Csufor Béla tsz-elnök is­mertette a vezetőség beszá­molóját, amelyből kitűnt, hogy a két évvel ezelőtt mér­leghiánnyal küszködő közös gazdaság jelentős eredménye­ket ért el 1972-ben. Szőlőből holdanként 47 mázsás átlag­termést szüreteltek, amely kétszerese az előző évinek, s többszöröse a néhány évvel ezelőttinek, amikor is három­öt mázsát értek el holdan­ként. A noszva# termelőszö­vetkezet a gyenge termelő­helyi közös gazdaságok közé tartozik: hegyek, s kevésbé termő dombok közöt gazdál­kodik. Nagy erőfeszítések mellett sikerült a két évvel ezelőtti gazdasági nehézsége­ket felszámolniuk. Amint Kovács Bertalan, a megyei tanács egri járási hi- vatalápak elnökhelyettesse elmondotta, 1972-ben Nosz­vajon helyreállt a bizalom, megszilárdult a gazdaság. Az 1971. évi alig 60 forintos egy tagra és egy 10 órás munka­napra jutó átlagkeresettel, szemben a múlt évben több mint 85 forintot kerestek a tagok. Sokat fordított a ter­melőszövetkezet a gépesítésre is. A múlt évben négy uni­verzális gépet, két tehergép­kocsit! s mintegy 320 ezer fo­rint értékű munkagépet vá­sároltak. Ezzel jelentősen megkönnyítették a nehéz fi­zikai munkát. Jól haladnak az 1973. évi munkák is. Már a múlt év ■december elején megkezdték a szőlő metszését, s rövide­sen befejezik ezt, a fontos munkát. A közgyűlés bizako­dó hangulattal, reménykedve néz a következő évek felada­tai elé: sikerült kijutni az 1970-es év kátyújából, s 1974-ben már tartozás nél­kül gazdálkodnak. (f. s.) Eddigi legjobb évüket zárták a halmajugraiak (Tudósítónktól): Minden zárszámadás egy- egy mérföldkövet jelent a kö­zös gazdaságok életében. A halmajugrai Béke Termelő- szövetkezetben különösen so­kat jelentett a mostani. A zárszámadás adatai sze­rint 1972-vel eddigi legered­ményesebb gazdálkodási évet zárja a halmajugrai mező- gazdasági üzem. A halmozott termelési érték a tervezett 22,5 millió helyett 24,7, a szövetkezeti bruttó jövedelem az előirányzott 9,5 helyett 11 millió forint lett. Mint azt a bővített újratermelés kötele­ző módon feltételezi: a forgó­alap is — a múlt évihez ké­pest 160 ezer forinttal — nö­vekedett. A szövetkezet tiszta vagyona eléri a 39 millió fo­rintot. Ugrásszerűen emelkedett az egy tagra jutó átlagrészese­dés is: 1972-ben 27 950 forint lett. Az előre nem látható nehézségekben jó támasz lesz a több mint négymilliós biz­tonsági tartalék. Ma: Parlnap megyéiiltbeD Eger, úttörőház (Eger, pedagógus összevont), dél­után 16 órakor: dk Sípos István, a megyei pártbizott­ság titkára tart pártnapot. Honismereti szakkör — felnőtteknek Igen sok egri lakos érdek­lődik szűkebb pátriájának múltja iránt, nem kevés azoknak a száma, akiket vonz a honismereti gyűjtő-, kutató és összegző munka. A múlt vallatóinak fog segíteni a Megyei Művelő­dési Központ azzal, hogy a felnőttek számára honisme­reti szakkört hirdetett és szervezett. Ennek vezetésé­vel Kovács Bélát, a megyei levéltár igazgatóhelyettesét, a honismereti munka régi bú- várkodóját, elismert szakem­berét kérték fel. Az alakuló ülést ma dél­után 6 órakor tartják a Me­gyei Művelődési Központban, Turisták 3300 forint’áért 133 dollár! adnak A dollár 10 százalékos le­értékelését követően a Ma­gyar Nemzeti Bank is meg­változtatta a dollár árfo­lyamjegyzését. Február 13- tól kezdődően a bankok és a valutabeváltóhelyek egy dollárt 24,84 forintért vásá­rolnak meg és 24,90 forintért adnak el. A dollár új árfolyama azt jelenti, hogy mindazok — magyarok és külföldiek egy­aránt—, akik dollárt válta­nak be, áz új árfolyamon fo­rintban 10 százalékkal — a dollár leértékelésével ara­nyosan — kevesebbet kap­nak, azok viszont, — így a külföldre utazó magyar tu- ' risták 'is —, akik dollárt vá- ■sárolnak, azért kevesebbet fizetnek. A turistaútlevéllel külföldre utazók, a jövőben is 3300 forintért vásárolhat­nak valutát és ez — ameny- nyiben a valutaállományt ef­fektiv dollárban kívánják felvenni — az új árfolyamon számítva 133 dollárnak felel meg. As első veseátültetett Miskolcon A tárgyalóteremből Verekedett, betört és lopott Dr. Hallgató Sándornak, a Dobó István Gimnázium és Erdészeti Szakközépiskola volt igazgatójának és felesé­gének temetés előtti búcsúz­tatását az egri Hatvani te­metőben tartják 17-én, szom­baton délután fél 2 órakor. Semmivel sem tudta indo­kolni a bírósági tárgyaláson Szűcs Jenő gyöngyösi lakos, hogy melyik bűncselekmé­nyét miért követte el. Emiatt azonban a felelősség­re vonást nem kerülhette eL Először is verekedett. Az Olimpia étteremben szóra­kozott ismerőseivel záróráig. Sehogy sem akart belenyu­godni abba, hogy barátai két lánnyal távoztak a szórako­zóhelyről. Amikor hazafelé tartottak, odaszőlt a mellette bandukoló F. P-nek, hogy menjen vissza, és hozza ma­gával. az egyik lányt. Csende­sen megjegyezte F. P., hogy 6 nem megy senkiért, mire úgy vágta szájba ököllel Szűcs, hogy az ajka felre­pedt, három fogát pedig azonnal kiköpte. Két nappal ezután a Bac­chus borozóból jövet a piac­téri Kedves kisvendéglő előtt haladt el Szűcs. Megállt az utcai bejárat előtt, mustrál- gatta az ajtót, amelyik nem a vendéglőbe vezetett, hanem a személyzeti bejárat volt. Vállával benyomta az egyik szárnyát. Mint aki jól végez­te dolgát, megindult beljebb. Rátalált, az üzletvezetőnek biztonsági zárral bezárt iro­dája ajtajára. Nem állhatta, hogy útját keresztezze egy bekulcsolt ajtó. Ezért hát be­törte azt. Az irodában az asztalfiók­ban 1201 forintot talált, amit nem volt szíve otthagyni. Már csendesen távozott vol­na, amikor legnagyobb meg­lepetésére a vendéglő bejá­ratánál a szolgálatot teljesítő rendőrjárőr karjaiba futott. Arra nem gondolt, hogy riasztócsengő jelezte a ké­retlen látogatót. A Gyöngyösi Járásbíróság Pelléné dr. Eke Agnes taná­csa a visszaeső bűnöst egyévi és 'tízhónapi szigorított bör­tönre ítélte, mert súlyosbító körülményként vette figye­lembe a vádlott egész élet­módját, büntetett előéletét és az elkövetett cselekmény társadalmi veszélyességét. Az ítélet nem jogerős. J. M. A közelmúltban került sor a szervezett veseítüttetési program keretében tervezett első hazai veseátültetésre. A 35 esztendős Szabó Bálint kapott új vesét a miskolci Szent- péteri-kapuí kórházban. A műtétet dr. Pintér József főor­vos irányításával hajtották végre. Az új "Vesével élő férfi állapota a legfrissebb jelentésék szerint kielégítő. Képün­kön: dr. Pintér József főorvos és Szabó Bálint. _ (MTI-foto — Kóbor Pál) •••••••••••••••••••• A Magvar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és * Heves megyei Tanács napilapta — Főszerkesztő: PAPP JÁNOS - Kiadla a Heves megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó T^>TH TOzsEF - Szerkesztőség - 3301 Eger Beloiannisz utca 8 fPt 23 3301 ). Telefon 12-73 2C-29 24-44 3200 Gvőngvős Rózsa i 116-97. 8000. Hatvan Kossuth tér 3 (Város tanács épületei 10-99 - Kiadomvatai Ege Beloiannisz u 3 ;Pf 2? $3Ji Telefon 12-68 - Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díj egy hónapra 30,— ifi filójúetheió bármelyik postahivatalnál - és kézbesítőnél - index- 20 osa. — Üeves megyei ttyemda Vállalat» Eger, frioaj öáuuor utca L sssl Igazgató: SÓLYMOS JÓZSEF«

Next

/
Thumbnails
Contents