Népújság, 1973. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-16 / 39. szám

Három esztendő a mérlegen »(A nők. különösképpen a dolgozó nők társadalmi hely­zetét, szociális körülményei: meghatározó kérdéseket napi­renden kell tartani és rend­szeresen foglalkozni kell ve­lük.” (Az MSZMP KB 1970. februári határozatából.) Három esztendő telt el a párthatározat óta, amely az eddigieknél jobban ráirányí­totta a gazdasági és a po­litikai munka vezetőinek fi­gyelmét a nők helyzetére. A három esztendő alatt az Egri Dohánygyár pártszervezeté­nek vezetősége tizenegyszer tűzte napirendre a gyárban az ezzel kapcsolatos kérdé­seket, és azt, milyen módon és mértékben hajtották vég­re a, feladatokat. Volt miről tárgyalni, mert a három esztendő mérlege erősen pozitív irányú. A ha­tározat írott betűi hónapról hónapra megvalósultak, tet­tekké váltak. Olyan tettek­ké, amelyek valóban az. itt dolgozó nők helyzetének könnyítését szolgálták. Még közvetlenül a határozat előtt, sokoldalú, aprólékos felmé­rést végeztek, hogy képet kapjanak arról, mi jelenti a legnagyóbb gondot az itt dolgozó nőknek, egyáltalán hogyan érzik magukat az üzemben? E felmérés alap­ján talán nem is volt olyan nehéz kidolgozni azt a táv­lati és közeli tervet, amely a határozat nyopán az első lépést jelentette. A gyár kimondottan női munkahely. S ami még érdekesebb, az itt dolgozó nők 50 százaléka 30 esztendőn aluli. Jó ez, mert fiatalodott a gárda, de növeli is a gondot, hiszen többen mennek el szülési szabad­ságra, gyermekgondozási se­gélyre. több a fiatalok la­kás- és olyan problémája, amely az élet megalapozásá­val együtt jár. Igaz, a má­sik oldalon nagyobb a tanu­lási kedv, nagyobb tere van annak, hogy a nőkkel megér­tessék, rajtuk is múlik a sorsuk. Három műszakban dolgozó üzem a dohánygyár. Az asszonyok egyik legnagyobb gondja ez. S természetes, hogy ebben tették meg az első lépést is. A szombat éj­szakai műszakot megszün­tették. Az itt dolgozó anyá­nak már nem egy végigdol­gozott szombat éjszaka után kell hozzáfognia a vasárnapi háztartási munkához. És ez nagy dolog. Nem véletlen, hogy az egri példa nyomén az ország többi dohánygyá­rában is bevezették ezt. Az éjszakai műszakkal kapcso­latos az is, hogy 20 száza­lékban állapították meg az éjszakai pótlékot általánosan. Folynak tárgyalások arról, hogyan lehetne megszüntet­ni az éjszakai műszakot a hét többi napjain is, de ez még csak terv. Sok akadálya van. Feladat a nők fizikai ter­helésének könnyítése is. A gyárban sok olyan műszaki intézkedés született, amely ezt szolgálta. Különböző szállítószalagok, csúszdák be­szerelése a cipekedést he­lyettesíti. A munkakörülmé­nyeket javították a jobb szellőzőberendezések, az új ventillátorok beszerelése, a zajszint csökkentése, a ciga­retta ágazatban, a világítás javítása és még sok kisebb- nagyobb dolog. Sok szó esik a határozat óta az egyenlő bérezésről. Arról talán már — elsősor­ban a nők között — keve­sebb, hogy ennek alapja a szakképzettség. A dohány­gyárban tettek lépéseket. Két esztendeje lesz, hogy megkezdték a szakmunkás- képzést. Hatvan nő jelent­kezett, s az első- év anyagá­ból ötvenhárom sikeres vizsgát tett. Érdeke a je­lentkezőnek, hogy szakmun­kássá váljék, a kollektív szerződés biztosítja, hogy a szakmunkásoklevél megszer­zése után 10 százalékkal nö­vekedjék a bére. 1975-re a gyárban szervezett tanfo­lyammal elérik, hogy a szak­munkásnők aránya 16,1 szá­zalék lesz. Természetesen ez nem elegendő, de az indu­láshoz képest nagy fej­lődés. A tanuláshoz hozzátartozik az általá­nos műveltség növelése is. A gyár nődolgozóinak 33,1 százaléka nem rendel­kezik nyolc általánossal. Ré­szükre jelent segítséget — hiszen a szakmunkásképzés­ben való részvételnek alap- feltétele az általános iskola nyolc osztálya —, hogy meg­szervezték gyáron belül az általános iskola felnőtt tago­zatát. Külön fejezetet érdemel a gyár munkájában a család­jukat egyedül nevelő anyák segítése. A gyárban dolgozó nők 60 százaléka családanya, egy vagy több gyermekről is gondoskodik a napi munka mellett. Közülük 8,2 százalék egyedül neveli gyermekét. Az ő segítségüket jelenti a kol­lektív szerződésnek az a pontja, amely kötelezővé teszi, hogy a részesedési alapból az ő segélyezésükre is tartalékoljanak. A gyer­mekek számának arányában nagyobb részesedést kapnak egyedülálló anyák, s ugyan­csak a gyermekek számával arányosan fizetett rendkívü­li. szabadságra is jogosulttá váltak. Mindezek csak nagy vo­nalakban jelentik az asz- szonyokról való gondosko­dást. Lehetne beszélni a zöldségboltról, amelynek lé­tesítéséhez a gyár anyagiak­kal is hozzájárult. A gyári mosoda terveiről, a csinos, színes, műszálas köpenyek bevezetéséről, s az útról, amelyet a tanácsig oly sok­szor megtesznek a gyár ve­zetői, hogy az itt dolgozók gyermekeinek napközis el­helyezését segítsék. És az sem másodrendű dolog, hogy igyekeznek megteremteni azt a légkört, amelyben a veze­tőkhöz őszinte kérdéseket te­hetnek fel a munkások, s őszinte válaszokat várhat­nak. Ezt szolgálják a „fó­rumládák”, ahova névtelenül is be lehet dobni a kérdése­ket. Azokra gondoltak ezzel, akik még nem eléggé bátrak a nyílt beszélgetésre, de vé­leményük van. Három év alatt nagy lépé­sekkel haladt a gyár. És még sokáig napirenden marad a gazdásági, a párt- és a szak- szervezeti megbeszéléseken a nők helyzete, ahogyan azt a határozat alkotói kötelességgé is tették. Deák Rózsi Apró műhely «• Ráckap« tér közelében. Az egyik fal előtt hatalmas hirdetőtáblák árasztják ma­gukból a friss festékszágot. Egyikük-másikuk nagyobb, mint egy ember. Ki sem fér­nek talán az ajtón. Távolabb szerszámok lógnak a falon. Kalapácsok, fűrészek, ecse­tek. Egy polcon katonás rendben sorakoznak a festé- kesedények és a kisebb-na- gyobb szögekkel púpozott dobozok. Mellettük, egy szög­re akasztva, Pick szalámit reklámoz a kemény lapra ka­sírozott színes fotó... Mini birodalom ez. Egy vé­kony, ősz hajú ember mun­kahelye tizenegy esztendeje. Az Eger és Vidéke Körzeti ÁFÉSZ idős dekoratőre, Ze- lei András álmodja meg itt nap mint nap a szövetkezeti üzletek kirakatait. Egyhangú munka, vagy szerteágazóan változatos? — Mondja el egy napját. — Melyiket? — Mondjuk, a tegnapit. A kék köpeny zsebébe csúsztatja a kezét, aztán hir­telen meggondolja magát, széket hoz és leül. — Tegnap, mint évek óta általában, fél ötkor ébred­tem. A feleségem beteges, ezért hamarabb kelek, hogy elintézzek egy-két dolgot a ház körül. Aztán begyújtot­-tam, teát főztem. Hat tízkor ültem fel a buszra a Lenin út közeli megállójában. Hét­től dolgoztam. — Mi volt a munkája? — Egy százszor kétszázas utcai reklámtáblát festettem meg. A Dobó tér valamelyik sarkán állítják majd fel. A borkóstoló vendéghívogatója. Gyegusztancija vina..., Weinstube... — hirdeti az idegen szöveg. — Tud oroszul, vagy né­metül? — Nem. egy szót' sem. El­mentem a főiskolára és meg­kérdeztem az adjunktusoktól a helyes szöveget. A német szavak gót betűit pedig egy régi könyvből néztem ki. Se­gíts magadon, tartja a köz­mondás. .. — Ez az alapja a szakmá­nak? 1 — Nem egészen, de ez is hozzátartozik a mühélytit- kokhoz. . i — Az ötletgazdagság és a rajzkészség, no meg ‘a szép betűírás. Az utóbbi kettő a legnehezebb. Voltak mellet­tem már olyanok, akik képte­lenek voltak megtanulni a fogásokat. Pedig a rajz, a jól megválasztott betűtípus hangulatot ad a kirakatnak éppúgy', mint a szép áru. Példákat sorol, rajzol, öt­letekkel érvel. Tulajdonkép­pen ezt csinálja tizenegy éve. — Ebéd után fejeztem be ezt a táblát. Fél négy felé ültem fel a buszra. Az úton kirakatokat néztem, mindig végignézem őket. — Milyennek látja a szak­ember az egri kirakatokat? — Elfogadhatónak. Hogy ilyenek, annak sok összete­vője van. Ezek a kirakatok kicsik, nem korszerűek. Ne­héz bennük megmutatni, megláttatni az árukat... — Mikor jó egy kirakat? — Ha tiszta, ízléses és nem túlzsúfolt. A levegőtlenség, a piszkos áru és állvány pont az ellenkező hatást váltja ki a vásárlókból, járókelőkből.. Es még egy aranyszabálya van a szakmának: gyakran cserélni, kötni valamilyen té­mához, évszakhoz, esemény­hez az árukat. — Politikai eseményhez is? — Miért ne? A Szovjetunió jubileumára én is egy repre- zentativ kirakatot készítet­te» a •vasütófflomástrS tevő ÁBC-üzletben. Díjazott ki­rakat lett, oklevéllel és ezer forinttal jutalmaztak meg. Fehér papírt vesz elő. Le-! rajzolja az egész kirakatot, bele pedig, hogy mi hói volt. A hungarocell hátteret, a Szovjetunió térképét, a köz­társaságok leporellóit, bal sa­rokba a Lenin képet, a má­sik oldalra a hatalmas cí­mert, alulra a' feliratot. — Saját tervezés volt az egész. Mindig szabad kezet kapok a megbízóktól, csakis így lehet dolgozni. Lassan letelik a munkaidő. Helyükre kerülnek a szerszá­mok, dekorációs anyagok. •*-_Tegnap este? SegítetterrS a feleségemnek, meg a gye­rekekről beszélgettünk. Szét­szóródtak az országban, gyakran eljönnek, írnak, ér­deklődnek. Hat gyerek röpült ki a csa- . ládi fészekből. Van közöttük villanyszerelő, logopédus, műszerész, orosztanár, föld­mérő, szerszámkészítő — de­koratőr egy sem! Mégis lett követője, a menye. Együtt dolgoznak a kis műhelyben. Egyikük hatvan éves, a mási­kuk negyvennel kevesebb — s pompásan megértik egy­mást. ötlet ötletet szül, akár odahaza is. — Lefekvés előtt még mondtam a menyemnek, hogy két új táblát rendeltek a zöldségesüzletekhez. Aztán azon gondolkodtam, mit ren­deljek, milyen dekorációs anyagokat kérjek, mert eszembe jutott, hogy közele­dik a húsvéti vásár... Elalvás előtt megszületett a gondolataiban az új ünne­pi kirakat terve. Erről csak annyit árult el: szebb lesz, mint a tavalyi. _. Szilvás István — Mi más még? Almási Gyula Béla festménykiállítása Hálván ban Vasárnap délelőtt II órakor nyílik meg a Vörösmarty Művelődési Központban a jeles alföldi festő, Almási Gyula Béla kiállítása. Az ünnepélyes tárlatnyitáson Ambrus Tibor művészeti író méltatja az idős mester — Tornyai, Rudnay és József Attila egykori harcostársa —, munkásságát. Az ün­nepi alkalomra Hatvanba látogat a művész is, hogy a kép­zőművészeti stúdió tagjaival találkozzék. WVAAAAAAAA'WvAVsAAAWVWsAAA/WWV>AAV\A/W\^VWVVWNAA/VWNAAA/WWV\AAA/VAAA(WWWWV* VWVMAV Surár István: „Viziteket ád földesurak­nak, s azok némelyikénél1 * nemcsak setnmi ellenállásra nem, sőt pártfogásra talál. (Ennek kapcsán .. okvetlen meg kell említenünk, hogy ennek az á logikus magya­rázata. hogy nem tartották tanácsosnak a Bükk renge­tegében éldegélő földesurak, ujjat húzni a futóbetyárral, s helyesebbnek, magyarán szólva: kiflzetőbbnek látták meg-rnegtraktálm a palócle- 1 gényt, hogy elkerüljék ha-' ragját, bosszúját. Egyik fi­nom hatlövetű revolverén S. . G. betűk (azaz monogram) vannak bevésve. E lőfegy­vert nem rabolta, hanem kapta. Kitől?.. E kérdés megoldások felett a gyanúsít- gatások egész serege indul meg. Sőt arcátlan vakmerősége — mint beszélik —. annyi­ra ment, hogy a megye köz- biztonsági közegeihez, tiszt­viselőihez közeledik egyma­ga egyedül. Ezeknek egész hetykén bemutatja magát, s a korcsmákban együtt dor- bézol a pandúrokkal. Egy íz­ben ' üldözőbe veszik, s a meglepetésekben bámészko­dó pandúrok elől fél lövés- nyíre ott áll — Vidróczky! — se vakmerő betyár hátat fordítva Ádám apánk kosz­íi . Amim 1973. február 16., péntek tümjébe (értsd alatta: mez­telenül, pucéran) s állati pozitúrába (azaz négykéz- lábra) helyezked js, oly tük­röt mutat üldözői felé, mi­nőt tisztességes emberek nem szoktak — büntetlenül — egymás elé tartani, s a mi derék pandúraink tovább eresztik őt anélkül, hogy legalább egy riasztó lövést tennének feléje. Azt kell hinnünk, hogy e sajátságos tükörben a me­gye közbiztonsági > intézmé­nyeinek nyomorúságát s él­hetetlen fotográfiáját pillan­tották meg. Attól ijedtek meg olyan nagyon ...” Így hát Vidróczky Márton bátor kuruckodása nyomán, alaposan rájárt a sajtó egészséges kritikai rúdja a tekintetes nemes Heves vár­megye közbiztonságának fe­lelős vezetőire is. Hogy nézett ki Vidróczky? Bár az egyik előbbi foly­tatásban már olvashatták kedves olvasóink a híres zsi- vány t körözőlevélbeli sze­mélyleírását, de most mégis érdemes e mondattöredéket visszaidézni, hogy azután összevethessük azzal a kép­pel, mely napjainkban is él még á nép idealizáló emlé­kezetében. ,,.... gesztenyeszín hajú, kék szemű, barna szemöldö­kű, gömbölyű ajkú, hosszas arcú, közép termetű ... 6 4 <7j hüvelyk (azaz mai mérték­kel mérve mintegy 170 cen­timéter) magas...” volt Vid­róczky Marci. Egy buzgó néprajzi tudo­mányos kutatónak egész sor, olyan mai, falusi embert si­került találnia, akik generá­ciókon át megőrizték, — mégha a nép képzeletében bizonyos mértékben és vo­natkozásban módosult, ro­mantikusabb képben is, Vid­róczky arcát és ruházkodá­sát. Több parádi lakos szerint: „Olyan alacsony ember volt. Gatya volt rajta, nyáron mellény, télen szűr.” A mai bélapátfalviak úgy tudják, hogy „nagy derék és szép ember volt. hobogós ingujj, bőgatya, ez volt a vi­seleté. Körül volt' revolver­rel és puskával...” Még a Vidróczky „műkö­dési körzeté”-től távolabb fekvő Egerfarmoson is akadt egy juhászember, aki el tud­ta mondani, hogy milyen is volt a híres betyárlegény, íme így: „Marci derék, köp­cös ember volt, gesztenye­barna hajjal. Kémény embei volt. Ruhája bő fehér, rojtos guócsgatya, fekete pitykés mellény, bőingujj. Gombá­ros kalapban járt és sokfé­leképpen öltözött, még úri ruhába is.” Talán érdemes még két le­írással is megismerkednünk. Az egyik, egy kortárs, vissza­emlékezése. Komáromy Ist­ván, Gömör vármegye egy­kori főszolgabírája, 1906- ban, gyermekkori élményei és családi és ismeretségi kö­rének hagyományai alapján Vidróczky ruházatáról úgy ad számot, hogy az, gyolcs ingből és rojtos szárú gyolcs gatyából állott. Egy 1904-ben megjelent tanulmány szerzője ,úgy tud­ja, hogy „patyolating volt rajta, fekete rojtos gatya. Kalapja szemére húzva, mel­lette (tudniillik a kalapja mellett) árvalányhaj, kordo­t rá n csizmáján vígan csen- gett-bongott a széles tarajú sarkantyú, kezében rézfokos, surca mellé dugva két pár duplapisztoly ... Fekete, gön­dör haja volt, szelíd. (!!) kék szeme, gyöngén hajlott sasorra. Ügy ment végig az utcán, mint aki a templom­ba megy vasárnap délelőtt...” Láthatjuk tehát, hogy nílusi nép emlékezetébe! még hosszú-hosszú évtizede­ken áL ! sí katonai körözőle­vélben leírt személyleíráshoz meglehetősen hasonló kép formájában őrizte meg a hí­resen hírhedt betyár alak­ját. A parádiak ajkán még ma is járja a dal: „He) Vidróczky szép ember volt Csizmája is csak egy csepp VOltt Csizmája is csak egy csepp volt, Hej de gyönyörű ember volt.. .* Az elkövetkező napokban és folytatásokban, mozaiksze- rűen, — nem tarthatván be az időrendi sorrendet, — fel­elevenítjük a híres betyár különböző kalandjait, a sze- lídebbektől a legvadabbakig, hiszen gazdag választékban megőrizte ezeket a nép, és egyes, jó pennaforgató ré­giek fönnmaradt írásái. Vidróczky Márton betyár- történetei Heves megyétől Borsodon át Nógrádig, majd meg Gömör megyéig gyű­rűztek, — hisz a futólegény­nek nem lehetett maradása. Nem ülhetett meg hosszabb ideig bárhol is biztonságban, hisz egyik vármegye pandú- rai és csendbiztosai jobban kergették mint a másik. De mielőtt elkezdenénk e történeti krimi részletei­nek elmesélését, nézzünk kö- ' rül Vidróczky Marci környe­zetében, hogy hát kikből is állott a bandája?... Vidróczky betyárbandája Marci legény betyárkodát- sának két esztendeje alatt, 1872-töl 1873-ig a korabeli sajtótermékek leírásából tud­juk, — de ezt ä nép ajkán élő históriák is megerősítik, — körülötte, elismerve min- denekfelett álló vitathatat­lan vezéri szerepét, egy kis társaság, kriminalista kife­jezéssel élve: „banda” ve­rődött össze. Ezek az embe­rek is hasonszőrűek voltak, mint Vidróczky. Részben olyanok, akik önkényesen bújtak ki Ferenc Jóska an­gyalbőréből, vagy ilyen- olyan-amolyan vonatkozás­ban öszeütközésbe kerültek a törvénnyel. S az efféle le­gény mit tehetett egyebet, mint hogy bevette magát a Bükk rengetegébe, s élt úgy, ahogy, tudott, — azaz, akár­csak a monosbéli legény: be­tyárrá lett. Ezek az emberek azután, miután elég vaj volt már a fejükön, s nemigen mertek vele „a napra menni”, jobb­nak találták, ha egy olyan Kiváló betyárszervező mellé szegődnek, mint Vidróczky. A nagy hal mellett a. kiméi­nek ig jut-marad is éppen elegendő — a szabad pré­dából ... Vidróczky bandája hol több, hol meg kevesebb le­gényből állott. A mai jóem­lékezetű parádiak úgy tud­ják, hogy tizenketten tartoz­tak együvé. De egy Borsod megyei lap, — melynek hí­reire még visszatérünk majd később, — a Felsőborsod, öt­tagú bandáiról' h*. Komá­romy István, a hajdani gö- möri főszolgabíró arról írt, hogy — emlékezete szerint akkoriban Gömörben csak harmadmagával járt Vid­róczky. Nyilvánvaló, hogy a ban­dát apasztotta néha a pan­dúrok egy-egy jó fogása, amihez nemegyszer hozzáse­gítette őkett egy kis pénz­maggal megkent besúgó. Dt azokban az időkben elmond­hatta Marcii hogy biztosítva volt bandája utánpótlása ... Ismerkedjünk meg néhá- nyuk nevével, — bár egyik- kel-másikkal a későbbiek során még összeakadunk. * (Folytaljuk.1 « i í) Moírendezo . egy napja

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents