Népújság, 1973. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-10 / 7. szám

A NAP 1973. január 10., szerda A Nap kél: 7.30, nyukszik: 16.13 órakor A Hold kél; 9.52, nyukszik S2ü7 órakor Szeretettel köszóntjük névnapjukon MELÁNIA nevű kedves olvasóinkat! A „raelas” szó görögül „sötét, fekete”-« Jelent és ennek nőnemű szava a „melslna". nymodon a Melá­nia rokonságot tart a szintén különböző színekből képzett Brúnóval, Albinnal vagy Blankával. Kilencven évvel ezelőtt született Alekszej Nyiko- lájevics Tolsztoj szovjet-orosz regényíró, drámaíró és elbeszélő. Grófi családból származott; apja földbirto­kos, anyja pedig a nagy orosz író, Turgenyev leszár­mazottja, maga is ifjúsági írónő volt. A fiatal Tolsz­toj 1901-ben beiratkozott a pétervári technológiai főis­kolára. de egyre hevesebb érdeklődéssel fordult az irodalom felé. Háborús élményeit elbeszélésekben is megörökítette. A forradalmat eleinte nem értette meg, elutasítóan fogadta; 1918-ban Franciaországba emig­rált. Az emigráció időszakában alkotta meg klasszi­kussá vált nagyszabású trilógiájának, a Golgotának első könyvét. E mű az első világháború és a forra­dalom viharába került orosz értelmiség kegyetlen pró­batételének, szenvedésének és megtisztulásának re­gény eposszá emelkedő, mindmáig páratlan erejű áb­rázolása. A XX. század legjelentősebb történelmi re­gényei közé tartozik. IDŐJÁRÁS: Várható ■ időjárás ms, estig: kelet' felfis felszakadó felhőzet, a keleti országrészben egy-két helyen futó hózápor, a Dunántúlon helyenként még köd. Többfelé megélénkülő északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérsékeí: a borult, ködös helyeken 0 lók vanji kevésbé felhős országrészben öt fok közelében. Jj hazai fogyasztási cihheh 1973-ban Az MTI munkatársa arról érdeklődött néhány fővárosi gyárban, hogy milyen új fo­gyasztási cikkeket hoznak as idén forgalomba. A Btidapesti Radiótecnihai Gyár az idén újfajta kazettás magnetofonokkal jelenik meg a hazai piacon. Az elmúlt évi BNV-n nagy sikert ara­tott MK 25-ös kazettás mag­netofon egyaránt működik teleppel és hálózattal. Null­szériája 1972-ben készült el, sorozatgyártása az év máso­dik negyedében kezdődik. Ennek a magnónak kizáró­lag telepes változata is kap­ható,. lesz, olcsóbban MK 26 néven. Az év végére minta­szériában — néhány száz pél­dányban — kerülnek az üzle­tekbe az MK 42 és az MK 43 kazettás sztereo magnetofo­nok. Módosították a kazetta-sza­lagok gyártását is. A koráb­ban észlelt hibákat kiküszö­bölték, és így a 60-as kazet­ta már jobb minőségű lesz. Idén először kerül forgalom­ba a C 90-es kazetta, amely­re 2x45 perces műsor vehető fel. A Orion gyér idén forga­lomba kerülő két újfajta te­levíziókészüléke magába fog­lalja a fekete-fehér képer­nyők minden jelenlegi mű­szaki és esztétikai vívmányát, Az Orion 60 és ez Orfeusz Fantázia nevű készülékek előreláthatólag az év máso­dik felében kerülnek az üzle­tekbe. Mindkettő 61 centimé­teres képernyőjű, — tehát nagyképernyős. A 12 csator­nás Orion 60 az első hazai készülék, melyet tolópotmé- terrel és fülhallgatócsatlako­zóval látták el, A két új tv ára'a nemrégen kibocsátott, hasonló teljesít­ményű készülékével egyenlő szinten lesz. A Budapesti Bútoripari Vállalat ebben az évben el­sősorban a már korábban is kedveltté vált bútorcsaládok modernebb, továbbfejlesztett változatait hozza forgalomba. A házgyári lakások méretei­hez tervezett „M” bútorcsa­lád új szekrényfalafc kapott. A tavaly még sok kis szériában gyártott „Napfény” és a „Saj­kái” lakószobából az idén mintegy 2000—2500 garnitúra kerül az üzletekbe. Egyré- szűk színes bútorként, más­részük pedig a hagyományos falipolitúrozással. A BUBIV szerint ennyi hazai gyártmá­nyú színes bútor még nem volt az üzletekben, mint amennyi ebben az évben lesz. A népszerű „Varia” bútor­családot kettéosztották, Va­ria 1 és Varia 2 néven — így olcsóbban megvásárolhatók. Az Egyesült' Vegyiművét: az idén tovább bővítik a már jólismert és bevált Ultra­családot. A közeljövőben kapható lesz az Ultra-hab ál­talános tisztítószer. Második félévben kerffl! as üzletekbe az Ultra-család Új biosított terméke; egy enzLc*- tartalmú mosószer. Az Országos Gumiipart Vállalat is egy sor új fogyasz­tási cikkel jelenik meg eb­ben az évben. A háztartási munkákhoz már korábban is kapható volt a recézett gu­mikesztyű, de a belül textil­lel bevont, bolyhozott gumi­kesztyűket — melyek sokkal higiénikusabbak, hiszen je­lentősen csökkentik a kéz izzadását, — az idén először gyártják. Változatlan minő­ségű, de olcsóbb a faltól-fa- lig gumi szőnyegeket is forga­lomba hoznak. A Detti nevű szőnyegek több színben lesz­nek kaphatóak. A gépkocsitulajdonosok !s sok újdonságnak örülhetnek majd. Tavaly hétfajta gépko­csihoz lehetett auíöszőnyeget kapni, idén már 15 fajtához lehet. Újdonság még a bab- hátoldallal ellátott üléshuzat, S az idén már lesz hazai gyártmányú ülésfejpáma — a gyártó kapacitás megvan, már csak a kereskedelem megrendelésre várnak (MTI) A tárgyal óleremből Tolvaj remeték Kéthetes 7ajlás nfán Levonult a j^sr a Tiszán Kéthetes zajlás után ked­den levonultak az utolsó jégtáblák a Tisza magyar- országi alsó szakaszáról. A tél eleji fagyokat kőve­tő viszonylag enyhébb idő szabad utat nyitott a folyón. Általában 40—50 százalékos volt a jégborítás, de torló­dás nem keletkezett és aka­dálytalanul úsztak le a. ha­talmas jégtáblák. A Tisza jelenlegi gyors le­folyását a magyarországi al­só szakaszon némileg csök­kenti majd a Jugoszláviában Űjbecsénél megépülő duz­zasztómű. Ezért a tervek sze­rint az Alsótiszavidéki Víz­ügyi Igazgatóság is kap jég­törő hajók A Dunán —mint ismeretes a téli hónapokban rendszeresen dolgoznak ilyen vízi járművek, hogy elejét vegyék a jégtáblák összetör- Xodasabotil wb A Jugoszlávia! űj duzzasz­tómű elkészültével a szaka­szon megszűnnék az utóbbi években gyakran jelentkező rendkívül alacsony vízállá­sok. a miaura értekék, . < 100 ezer forint Vietnamnak - a Mátraalji Szénbányáktól {Tudósítónktól.) A Mátraalji Szénbányák KISZ-bizottsdga az elmúlt év­ben kommunista szombatokat rendezett a vállalat vala­mennyi üzemében. Az akció sikeres volt: a munkahelyek mindegyikén lelkesen vállalták a műszakokat és teljesítet­ték ígéreteiket a dolgozók. A kommunista műszakok során kereken-100 ezer forint gyűlt. össze, amit a fiatalok befizettek a szolidaritási bizott­ság számlájára, hogy vele is hozzájáruljanak a szabadsá­gukért küzdő vietnamiaknál felépülő, ezer személyes új, szakmunkásképző-intézet mielőbbi elkészítéséhez. Az iskola minden bizonnyal sokat jelent majd a VDK iparának fel­lendítésében! A vállalati KISZ-bizottság legutóbbi ülésén újabb elha­tározás született: a fiatalok továbbra is támogatják majd vietnami barátaik igazságos harcát, erkölcsi, anyagi felemel­kedését Tóth Lajos 107 nap alatt 3436 vagon cukor Kedden hajnalban a Sze­rencsi Cukorgyárban is be­fejezték a termelési idényt Százhét nap alatt mintegy harmincezer vagon répából háromezer-négyszázharminc vagon cukrot vonták ki. A gyár szocialista brigádjai vállalásuknak megfelelően naponta több mint kétszáz­nyolcvan vagon répát dol­goztak fel, a tervezettnél kevesebb cukorveszteséggel. A szerencsiek & kampány alatt már az űj esztendőre is felkészülték. Borsod, Haj­dú és Szabolcs megyében Eltemették Kovács Sándor nyugalmazott szombathelyi megyéspüspököt A 60 éves korában elhunyt Kovács' Sándor nyugalma­zott szombathelyi római ka­tolikus megyéspüspökot ked­den nagy részvéttel temették el s szombathelyi székesegy­ház kriptájában. Az egyházi gyászszertartást dr. Ijjas Jó­zsef kalocsai érsek, a Magyar Püspöki - Kar elnöke végezte a püspöki kar, az egyházme­gye papsága és a hívők je­lenlétében. Jelen volt Dallá István, az Állami Egyház­ügyi Hivatal elnökhelyettese és Kacsa Sándor, a Vas me­gyei Tanács egyházügyi ta- oécsos^ Tudományos ülésszak A Budapesti Műszaki Egyetem marxizmus—leni­»izmus tanszékcsoportja és az fctSZBT egyetemi tagcso­portja rendezésében kedden — a Szovjetunió megalaku­lásának' 50. évfordulója al­kalmából — kétnapos tudo­mányos ülésszak kezdődött az„ egyetemem . - ­Téli Zakopane Zár«Eámadasi előkészületek ■ ■ •< Biztató eredmények \os/.iajon Amint megyénk vala­mennyi termelőszöveöcezete- bea, úgy Noszvajcm is foly­nak a. zárszámadási előké­születek. A leltározással, már végezték, s a tagság és a vezetőség egyaránt jogos büszkeséggel veszi számba az elmúlt gazdasági ev ered­ményeit Noszva jón van mit számbavenni': termésátlagaik mind szőlőből, mind kalá­szosokból és kapásokból 10 —30 százalékkal meghalad­ták a tervezettet. Szőlőből például 24 mázsás átlagter­mést terveztek, s 40 mázsát szüretelték. Hasonló kelle­mes meglepetést okozott az őszi árpa is. amelyből a ter­vezett 13 mázsa helyett 17 mázsa termett holdanként, kukoricából pedig májusi mormoltban 16 mázsás átla­got:1 terveztek s •. hat mázsá­val,, ez is felülmúlta" az-elő­zetes; számításokat. Az árbevétel- is jobban alakult a tervezettnél, sösa- szességében az egy 10 órás munkanapra tervezett 90 fo­rintos átlag várhatóan ma­gasabb leszl A közös gazdag­ságban egyébként az ez "évi temek között - szerepel a szarvasmarha-állomány bő­vítése; az elkövetkezendő két évben a jelenlegi 76 te­hénből álló állományt száz­zal ‘kívánják emelni. ' A felsorolt eredmények különösen biztatóak, ha fi­gyelembe vesszük, hogy a noszvaji termelőszövetkezet két évvel ezelőtt mérleghi­ánnyal zárta az évek Miközben még az észak európai városokból is rendkí­vül enyhe telet jelentenek, a lengyelországi Zakopane máz felöltötte megszokott .Jeher ruháját”­Hogyan lehet olcsón cigarettához futni ? {Népújság-telefoto — CAF—MTl—RS) Több helyen dolgozott már Berki József, amikor a fővá­ros egyik Patyolat-fiókjában összeismgrkedett Gyarmati Istvánnéval. Az asszony ak­kor már külön élt a férjétől. Egymást meglátni és megsze­retni — órák kérdése volt csupán. Aminek következté­ben elhatározták, hogy össze­költöznek. Nem sokkal ez­után Hatvanban telepedtek le. Berki elhelyezkedett az apci QualitálnáL De nem fül- lött foga a munkához. Szíve­sebben csavargóit, mint dol­gozott. Miután a szülei szó- vátették a dologkerülést, Berki önérzete nem tudta el­viselni a pirongatást, tehát odébb állt. Az asszonnyal be­vették magukat az erdőbe. Szurdokpüspöki és Apc hatá­rát találták alkalmasnak ar­ra. hogy a természet szépsé­gét élvezhessék, visszatérje­nek a gyűjtögető életmódhoz. Romantikázni sokáig még­sem lehet az erdőben, mert a gyomor követeli a jussát. Ráolvasással az éhséget pe­dig nem lehet elmulasztani. Még egy árva fillér sem akadt a zsebükben, tehát Berki kénytelen volt az ős­közösség szokásai szerint a magántulajdonról mit sem tudni. Asz erdőben dolgozó munkások pihenőhelyére akadtak bolyongás közben. A férfi innen szerzett élelmet és pénzt is. Később eljutottak egy er­dészházhoz, amelybe betörni nem tartott sokáig a férfinek. Agyneműt, bográcsot és egy cukorral megtöltött 1 mentő­ládát vittek magukkal innen. Napok múlva az esti órák­ban Apcra ereszkedtek le. A férfi a bisztrót szemelte ki élelem és pénz szerzésére. Átmászott a falon, a bisztró udvari ajtaját felfeszítette. Bent mindent összeszedett, amit tudott. Cigaretta, élel­miszer, táska, cipő és toll ke­rült a kezeügyébe. Újból bevetették magukat az erdőbe, ahol egy lakóko­csira találtak. Feltörték és néhány napot itt is eltöltői­tek. Aztán amikor megun­ták az aránylag kulturált kö­rülményeket, földbe vájt kunyhót építettek maguknak. Ebben sem sokáig lelték örö­müket, de talán hangulatuk­nak engedve is elhatározták, hogy nekiindulnak a déli or­szághatárnak, hogy külföldön próbáljanak szerencsét. Nem jutottak messzire. Elfogtak őket, majd a Hatvani Járás- bíróság vonta őket felelősség­re. Gyarmatiné büntetését felfüggesztették, Berki pedig bevonult a börtönbe. Később azonban fény derült a lopás­ra, betörésre, és ekkor újból bíróság elé idézték őket. A Gyöngyösi Járásbíróság Pelléné dr. Eke Agnes taná­csa tárgyalta ügyüket. Figye­lembe véve az enyhítő és a súlyosbító körülményeket is. Berki Józsefet két évi íegy- házra, Gyarmatinét hathóna­pi börtönre ítélte. Az utóbbi büntetését azonban három évi próbaidőre felfüggesztet­te. Az ítélet nem jogerős. J. M. Sok millió bagós társam­mal együtt az én számban is megkeseredett a cigi füstje, amikor olvastam, hogyan tornászták magukat feljebb a Fecske, a Fűtől, a Harmónia, a Kossuth és a többi —- hivatalosan szol va a szivarkafeleségelc — társainak árai. Hát itt tartunk! Minden­napi nyugtatómat, bánatom űzőjét, a gyönyörök gyö­nyörének, az élvezetek él­vezetének mindegyikét, ke­nyerem, italom izét, izének izéjét most vagy csökken- tenem, vagy nélkülöznöm kelt ' Nem könnyű, nagyon ne­héz válaszút ez életemben. Ismerem magam- Az él­vezetekben nem tudok mér­téktartó lenni. Vagy, vagy! Vagy teljesen áldozom Ni­kotin istentelenségének, vagy megtagadom és a bosszútól fűtve, messze űzöm magamtól. Most hosszú negycáórá- nyi őrlődás, kínlódás és ví­vódás után az utóbbi, a bosszú mellett döntöttem: ■messze űzöm magamtól Ni­kotin islentelenségét. Messze, nagyon messzef Ex ellene lázi tóm. Jelvo­nultatom minden slukk után vágyódó, a csikket sem megvető, ez időnként „bagót” is rágó társaimat. Emeljük nikotintól sárga ujjúnkat az égre, tegyük dohányos szelencénket a szivünkre cs fogadjuk: so­ha■ többé egy. slukkot .sem! Sem filteresből, sem filter nélküliből, sem pipából, sem szivarból, sem szivar­kából. Integessen a legéke­sebb dobozpalotából, jöjjön Egyiptomból, az óceánon túlról, avagy éppen a szom­szédból, csábítson bár a legértelmetlenebb néven, gondoljunk eskünkre: egy slukkot sem többé! S-ha erősek, ha szilárdak, ha jellemezek leszünk^ ha nem engedünk egy-egy sár­gásbarna filter csábításá­nak—győzünk. Es a most fehtről lekicsinylőén kun­cogó, a megemelt áru és megdicsőült Fiitol és tár­sai majd dermedten veszik tudomásul senkinek sem kellenek már. Es talán kénytelenek lesznek le­ereszkedni hozzánk?! Mi pedig akkor három­szoros fölényes hurrával, a minden hurrá között egy- egy unott xlukkal köszönő- jük a győzelmet. De most mindenekelőtt gyiijtr.unk tál Van egy Fecskéd! (pap?) eddig kétszázharminc ter­melőszövetkezettel és tizen­egy állami gazdasággal kö­töttek cukorrépa-termesztési szerződést — a tavalyinál jóval nagyobb — több mint tizenkétezer-ötszáz hektárnyi területre.

Next

/
Thumbnails
Contents