Népújság, 1973. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-05 / 3. szám
Nagy feladatok előtt Beszélgetés Kovács Imrével, az U. Dózsa mesteredzőjével A BEK-ben. a bajnokcsapatok .Euróba Kupájában az U. Dózsa képviseli a magyar labdarúgást. A lila-fehérek, miután az el- ■ső fordulóban a svájci bajnok F. C. Baselt 4:3 arányú összesítésben győzték le, a sors különös szeszélye folytán tavalyi ellenfelükkel, a skót Celtic-kel • kellett mérkőzniük. . A zöld-fehér oldatcsíkös skót .-csapat nagy fegyvertényekkel /di csekedhet, miután,. a BEN-én kívül megnyerték már a Világ •Kupát is. Az U. Dózsa tavaly csak báláz lencséjének köszönhette, hogy aid Lmaradt., világhírű ellenfelével szemben, hiszen ez. egy öngól következménye volt. Az NB I. október 22-i fordulójában a lila-fehérek a bajnokság újoncától, a Zalaegerszegi te-tői 0:1 arányú, meglepő vereségei szenvedtek. Három nappal később — közel 3000 kilométeres utazás után — a glas- gowi Park Head stadionban derekasan küzdve, csupán 1:2 arányú, minimális vereséggel hagyták el a pályát a Celtik elleni mérkőzés után. A hangulat érthetően ismét bizakodóvá vált, hiszen ez az egygól06 vereseg reményt nyújtott a Megyeri úti sikeres visz- szavágóra. 8 ez be is következett, mert az U. Dózsa magabiztosan, magas színvonalú játékkal, 3 ál arányban valósággal kiütötte nagy ellenfelét, s ha egy kis szerencséje van, ez a győzelem nagyobb arányú is lehetett volna. Erről a legnagyobb világlapok is teljes elismeréssel Írtak, egyöntetűen kiemelve az U. Dózsa magas színvonalú teljesítményét. Az UEFA döntése következtében a BEK-mérkőzések 1973. márciusában folytatódnak. A február 14-i sorsolás után válik ismertté az a csapat, amely ellen az U. Dószának a következő fordulóban fel kell vennie a küzdelmet. A még állva maradt csapatok között a Real Madrid, Juventus. Dinamo Kijev, Ajax, Bayern München, Derby County és a Spartak Trnava közül kerül ki a magyar bajnokcsapat ellenfele. Az U. Dózsa tavaszi terveiről, jövőbeni célkitűzéseiről Kovács István mesteredzővel folytattunk beszélgetést. — Véleményem szerint — — kezdte mondókáját a lila-fehérek edzője — bármelyik csapat ellen a siker reményével vehetjük fel a küzdelmet. Jelenlegi játékosállományunk képes arra, hogy a továbbjutást a 7 csapat bármelyike ellen is biztosítsa. — Derűlátásomat több tényezőre alapozom. Először is a magyar labdarúgás nem olyan rossz, mint amilyennek sokan vélik. Másodszor a mi csapatunk a magyar labdarúgásban különleges helyet foglal el, amit négy egymás után megnyert bajnoksága igazol. — Nekünk vannak olyan nemzetközileg elismert játékosaink, akik képesek a legnagyobb feladatok megoldására is. Félnünk tehát nem kell. csupán megfelelően koncentrálni erőinket egy- egy nagy összecsapás alkalmával. Ahogyan a Celtic elleni budapesti mérkőzésen játszottunk, az bármelyik csapat ellen elegendő lehetett volna a győzelemhez. No persze mindig ilyen jól játszani nem tudunk. Feladatunk : felnőni a feladatokhoz, vagyis éppen akkor kivágni a rezet, amikor arra a legnagyobb szükség van. — Legszívesebben ..latin csapat” ellen játszanánk a BEK következő fordulójában. Saját erőink ismeretében azt hiszem a Real Madrid, vagy VJúVéhtüs" lenne viszonylag a legkellemesebb ellenfél, már amennyire Üj szakosztállyal bővült a Hatvani Spartacus Három versenyző o válogatott keretben Mint a Hatvani Spartacus Sportkör vezetőségétől értesültünk, ez év január elsejével új szakosztállyal bővült az egyesület. A sportkör a Bajza Gimnázium égisze alatt működő tollaslabda-szakosztályt vette át. amelynek versenyzői az utóbbi időkben sok elismerést szereztek Heves megyének, az intézet anyagi lehetőségei; azonban nem tették lehetővé e sportág további fejlesztését Szinte ezzel egy időben kaptuk a hírt arról is, hogy a Magyar Tollaslabda Szövetség utolsó elnökségi ülése döntött, a válogatott keretek összetételéről, s ennek értelmében három liatva- ni. versenyző került a . legjobbak listájára. A női A-válogatott keret tagja lett Szabó Ildikó, míg a férli utánpótlás keretben Tóth János, a női utánpótlás keretben pedig Balogh Zsuzsanna kapott helyet. Sűlyemelőhíradó Eredményes esztendő után biztató jövő Heves megyében Is befejeződtek az 1972. évi súlyemelő versenyeit. Az Egri Dózsa súlyemelői számára az elmúlt év, ha nem is ugrásszerű fejlődés esztendeje volt, de mindenképpen előrelépést jelentett az 1971- es esztendőhöz viszonyítva. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy anilg 1971-ben nem tudott felnőtt csapatot indítani a szakosztály, addig 1972-ben a Dózsa súlyemelői, miután a területi felnőtt csapatbajnokságon a szimpatikus 4. helyen végeztek, jógot nyertek az NB m-ban való szereplésre. Itt kell megjegyezni, hogy mindössze 97,3 kilogrammal maradtak el a dózsá- sok a bronzérmet jelentő 3. hely tők A jó eredmény a nemrég bekapcsolódott újoncok mellett — Erdei, Kovács •— a régi törzsgárda (Egervári, Szered!, Bőgős, Kakuk, Odor, Hegedűs) visszatérésének lehet tulajdonítani. Ha a szorgalomban nem áll be törés akkor az idei esztendőben ezek a versenyzők kiharcolhatják az NB n-be való feljutást is. Az örvendetesen mind nagvobb számú tehetséges versenyző mellett a felnőtt I. osztály lepkesúlyában Egervári LáStellemesnek nevezhető egy ilyen oda-vissza alapon lejátszásra kerülő kétszer 90 perc. — Azt nem merném állítani, hogy ez a két csapat gyengébb a többieknél, de nekünk jobban fekszik a játékmodora, ami' feltétlenül kedvezőbb, mint mondjuk a két szocialista ország bajnokcsapata, a Spartak Trnava, vagy a Dinamo Kijev elleni játék, hiszen a két utóbbi csapatot nem ismerjük annyira, mint az előbbieket. — A márciusi időpont nekünk nem a legkedvezőbb azokkal szemben, akik végig átjátsszál kemény sorozatmérkőzésekkel a telet, s ebben az időszakban formájuk a mienknél előbbre tart. — Visszatérve a latin futball elemzésére: az ő játékuk gyors ugyan, de nem mindig célratörő, csapatjátékuk nem fegyelmezett. Vonatkozik ez mind áz olasz, mind a spanyol együttesekre. Az olaszoknál viszont vannak kiváló végrehajtó csatárok, mint Anastasi, Ríva, Boninsegna s társaik. — Ennyit a BEK-ről, s most hadd szóljak további célkitűzéseinkről. — Nyilvánvaló — mivel a 4-es szám után az S-ös következik —, hogy meg akarjuk nyerni az ötödik, az 1972—73-as bajnokságot is. Az 5. bajnokság feltétlenül benne van a csapatban. Amikor legutóbb a rádió ,,Szülőföldem” adásában Szepesi Györggyel erről beszélgettem, kissé merészen, vagy kissé eltúlozva kijelentettem, hogy az U. Dózsa nemcsak az 5., hanem a 6., sőt, 7. bajnokság megnyerésére is képes. * — Optimizmusomat a esapat átlagéletkora, jlletve az újonnan beépített, igen tehetséges fiatal játékosokra alapozom. Igen örvendetes, hogy játékoskeretünk nívója magas fokon áll. Bizonyítja ezt többek között az is — mivel egy csapatban csak tizenegy hely van —, hogy olyan játékosok, mint Mau. rer, Nagy Laci, Borbély, Kolár vagy Kellner, hol szerepelnek, hol nem. — A becsületesen végzett munkán túl szerencse is szükséges. Ha Fortuna gonoszkodva hátat fordítana nekünk — lásd tavalyi mérkőzésünket a Celtic ellen —, akkor bizony elbukhatunk. El lehet tehát bukni egy hajszálon is, de azt hiszem, közel állok az igazsághoz altkor, amikor kijelentem, hogy az U. Dózsa csapatában még nagyon sok lehetősig van. Ha sikerül küzdőképességünket tovább fokozni, illetve a fontosabb mérkőzésekre állandósítani, altkor még nagyon sok örömet szerzünk híveinknek. Somos István APRÓHIRDETÉS ÁLLÁS MfSnítsrrimi VTLATI egri gyára felvesz vizsgázott gázkazán-kezelőt és raktárkezelőt (érettségivel). Jelentkezni lehet: Eger, Faiskola u. 10. sz. alatt. A Felnémeti Fűrészüzemben kedvezményes áron fűrészhulladék kapható. Konyhafa 25,— Ft/q. Hosszúhull. 20,— Ft/q. 20 q, vagy ezt meghaladó mennyiség vásárlása esetén fuvardíjtérítés ellenében házhozszállítást vállalunk. EGRI Vasöntöde azonnali bélé- péssel felvesz gyakorlott tmk- esztergályost ' és villanyszerelőt. Jelentkezni lehet a munkaügyi előadónál: Eger. Nemecz u. 11., munkanapokon 8 —14 óra között. III/b kategóriájú Abádsza- lók és Vidéke ÁFÉSZ . előírt szakképzett- séggel rendelkező főkönyvelőt keres Jelentkezési határidő 1073. január 31* A Gyöngyösi Ingatlankezelő Vállalat felvételre keres azonnali belépéssel érettségizett, építőipari szakmában gyakorlattal rendelkező férfi műszáki adminisztrátort. Felsőtárkánybau üzemelő zöldségboltunk^ ba boltvezetőt felveszünk. Feltételek : kereskedelmi gyakorlat, Erkölcsi bizonyítvány. Jelentkezés: 3ZÖVTERMÉK, Eger, Klapka ű. 9. Személyzeti vezető. IPARI tanulókat szerződtetünk 1973—74-es tanévre: kőműves, ács, asztalos, burkoló. festő, villany-, víz-, gázszerelő szakmákban. Kőműves ipari tanulóknak, iparita- nuló-otthoni elhelyezést biztosítunk. Előzetes írásbeli jelentkezés: „Április .4.” Építőipari Szövetkezet munkaügyi osztályán. (Budapest, VIII.. Auróra u. 23—25.) INGATLAK GARÁZS kiadó. Ugyanott 0100 mm esztergatokmány, új állapotban tóadő. Ajánlatokat „Cse- ookszári” jeligére, az egri hirdetőbe. 140 N.-öl telek, belterületen eladó. Eger, Janicsár u. 1. szám alatt. Érdeklődni ugyanott, Skoda Spartak személygépkocsi üzemképes állapotban, 23 ezer Ft-ért eladó. KÉTSZOBÁS családi liáz, 217 négyszögöl telken, beköltözhetően eladó. Eger, Lajosváros. István u. 16. GARÁZS kiad 6 Eger. Attila u. 7. (Vasútállomásnál) JÁRMŰ VOLGA személy- gépkocsi eladó. Eger, Garai u. 32. VEGYES Minden kedves megrendelőmnek eredményes, boldog új évet kívánok. Horváth Gyula, műanyagburkoló kisiparos, Hatvan, Kórház u. IS. 1973. Január i, péatefc Jos. a m. osztályban a középsúlyban Kakuk Frigyes, a váltósúlyban Bőgős István, a félnehézsúlyban Odor Sándor ért el szintet érő eredményeket. Az ifjúságiak közül ezüst szintű a légsúlyban Cseh István, a lepkesúlyban bronz szintet ért el Tóth P. Ferenc, a légsúlyú Nagy Sándor, a könnyűsúlyú Fopovlcs Ferenc es a pehelysúlyú Füle Mihály. Szintet ugyan nem érték még el jo nehányan azok közül, akik nemrégen jelentkeztek a serdülők és az ifjúságiak közötti részvételre, de a legsúlyu Kovács Tibor es Vigli Sándor, a könnyűsúlyú Manner István, a váltósúlyú Matali János és Bőgős Csaba, a középsúlyú Burát Ferenc és Kerei Sándor szép reményekre jogosít Az elmúlt év december 24-én fejeződtek be egyébként a Heves megyei ifjúsági és felnőtt csapatbajnokság küzdelmei is. A végeredmények, a felnőtt csapatbaj noks^gban : 1. Petőfib. 6-S-------- — 689,30 12 2. E. Dózsa 6-5 ------- 1 684.20 10 3. Gásp. SE 6-2 ------- 4 257,50 4. A z ifjúsági csapatbajnokság végeredménye a kővetkező: 1. Gásp. • 6E 6-5 — 1- 1 1613 io 2. E. Dózsa 6-4-------- 2 6ii 8 3. Petőfib. 6-3 ------ 3 462.50 6 A z eredmények is mutatják hogy az ifjúsági és felnőtt csapatbajnokság igen hasznos, főleg azoknak a versenyzőknek, akik a különböző országos szintű versenyekre, bajnokságokra nem tudnak még eljutni. A Párád! Általános Fogyasztás! és Értékesítő Szövetkezet értesíti vásárlóit, hogy a vásárlások után kiadott tombolajegyekre, 1972. december 31-én az alábbi nyeremények kerültek kisorsolásrac A nyeremény tárgyak és utalványok a parádi 16.. sz. Vas- és Műszaki Boltnál a tombolajegy ellenében - átvehetők 1973. január 31-ig. Tárpyereméiiyeliet nyerteii: 984 1 db televízió 2430 1 db Komár motorkerékpár 2432 1 db rádió 7 1 db férfikerékpár 310 1 db centrifuga 2742 Varia szobabútor 2751 Gerna kárpit garnitúra 2754 Kari gyermekszobabúto. 500,— Ft-os vásárlási utalványt nyertek: 170, 625, 1533, 957, 3302, 3105, 852, 711, 3415, 3234, 3286, 2102, 2109, 346, 1031, 314, 2413, 1606, 2437, 822, 699, 307, 737, 3136, 3215, 30, 3313, 619, 696, 2436. 300,— Fi os vásárlási utalványt nyertek*. 344, 1597, 147, 36, 3227, 987, 3376, 315, 3213, 937, 1288, 1261, 673, 751, 312, 604, 1508, 3134, 2401, 924, 977, 3071, 3363, 178, 974, 3013, 727, 316, 1145. 200,— Ft-os vásárlási utalványt nyertek: 603. 1411, 660, 1242, 705, 1235, 688, 3107, 38, 3173, 1514, 21, 903, 1058, 628, 715, 3417, 1164, 98, 3070, 2418, 2408, 2476, 40, 52. Az ÁFÉSZ Igazgatósága minden kedves vásárlónak boldog új esztendőt kivan. Kisiparosok figyelem1. Felhívjuk a megye kisiparosainak figyelmét, hogy a PM. rendelet értelmében az iparjogosítvánnyal rendelkező kisiparosok az ipari tevékenységből származó jövedelem utáni adókötelezettségét, a KIOSZ megyei Adóközössége (társadalmi bizottságai) állapítják meg. Az adó megállapítása céljából az 1972 évben elért jövedelemről adóbevallást köteles adni az a személy — akit az adóhatóság korábban adóbevallásadási kötelezettség mellett adóztatott, — aki az 1972. évi általános jövedelemadóját átalányban fizette, — ha az adóalapját képező jövedelemhez kepest — a tényleges jövedelme 20 %-ot meghaladó mértékben növekedett, — aki korábban adómentességben részesült, de a mentesség feltételei ■ már nem állnak fenn, —akinek adófizetési kötelezettsége 1971. január 1. után keletkezett, — aki az illetékes adóhatóság (Hirn. Illetékhivatal) bevallásadásra külön felhív. Az adóbevallási ív bármely tanács pénzügyi szervénél beszerezhető, és kitöltés után 2 példányban kell 1973. január 15-ig a KIOSZ Hm-i Adóközösség (Eger, Csiky S. u. 32. sz.) címére megküldeni. Bevallásadás elmulasztása, vagy a határidő be nem tartása adóemelést von maga után. KIOSZ megyei Adóközösség Vezetősége Júi A miskolci Béke Tsz leles dinnyést keres Jelentkezés a termelőszö vetkezet irodájában Miskolc, n, Szolárcsik tér l.s*. Hirdessen 2 nßßUJSSjpH!