Népújság, 1973. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-17 / 13. szám

* Megyénk a hazai sajtóban 1972/12 A szélsőségek esztendeje j Tallózás a múlt év időjárásában A HOSSZABB időt. meg­ért öregek még jobban emlé­keznek arra, hogy Egerben és környékén korábban hogyan múlt el egy esztendő, amit általában normális lefolyású­nak lehet nevezni. Jól emlék­szünk még arra, hogy a ta­paszt a március végével, áp­rilis elejével beköszöntő ja­vuló időjárás jelezte általá­ban. Elmúltak a fagyos na­pok és az enyhülés hatására éledezni kezdett a természet. Időben jött mindig a faka­rfás, a kikelet és a fák lom- »csodása. Fokozatos átmenet­ben folytatódott a nyár a maga melegével, a rendsze­res májusi, és júniusi aVanyat érő esőkkel. És azt követte rendszerint a száraz és meleg kánikulai nyár. De az egri tájon az ősz eleji hónapokra % úgy lehet visszaemlékezni, hogy azok az októberi szüre­tig jobbára száraz és nap- lényben gazdag, mérsékelten melegek voltak. Csak no­vemberben jelentkeztek a tartósan csendes, őszi esőzé­sek, a velük járó párás, kó­dos idővel, A tél a maga bőleplévíS már rendszerint december- ( ben rendesen beköszön­tött, és a fekete karácsonyra ritkábban lehetett emlékezni. Rendszerint január és feb­ruár keményebb., fagyos na­pokkal köszöntött* be. A hőtakaró rendszerint csak február végén, március ele­ién tűnt el a földekről, így tudjuk és így ismerjük vidé­künkön az évszakoknak a múltban ismétlődő váltorór- sait AZ üfÖBBt évtizedek 'időjárási viszonyai azonban a megfigyelések szerint elég­gé gyakran eltérnek a meg­szokott rendtől A túl enyhe, Sió nélküli teleket többször felváltják a kemény és ápri­lisba is kitolódó hidegek, s így késői a kitavaszodás. A túl rövid tavaszok több évjá­ratban szinte átmenet nélkül mennek át a meleg nyárba, amelyet azután időnként ko­mi őszi fagyok követnek. A fűtési szezont emiatt az utób­bi években többször is egy hónappal előbbre kellett hoz­ni, amint az az elmúlt ősszel te bekövetkezett Az egyes évszakok időjárá­si eltéréseit akkor látjuk, vi­lágosabban. ha a nagyobb időtávlatok adatait — pél­dául 50 évet veszünk figye­lembe, összehasonlítási alap­ként. Ennek ismeretében pél­dául az elmúlt év téli hónap­jainak — január, február — közép hőmérséklete, túl enyhe, -f 1.5 fok volt, míg az 50 éves átlag jóval hidegebb, mínusz 0.6 fok. A tél túlnyo­mó részben hó nélküli volt, különösen a legutóbbi. A ki­sebb csapadék is mind eső­ből származott. A tavaszi és kora nyári hónapok ezt bő­ségesen kipótolták csapadé­kukkal. olyannyira, hogy az már túlságosan soknak is bi­zonyul!. összesen 550 millimé­tert eredményezett, holott az ötven éves átlag 290 millimé­ter volt. Ez a mezőgazdaság­ban a növényápolásra, a be­takarításra gátlólag hatott, A napi középhőmérsékletek lényeges eltérést nem mutat­tak a sokévitől, legfeljebb abban, hogy a nyári napok páratartalma viszonylag ma­gasabb volt így a nagyobb melegek az emberi szervezet­be kedvezőtlenebbül hatottak. A SZŐLŐ fakadása ked­vező volt, és jó terméshoza­mot ígért Mint hogy azt az egri gazdák mondják: „Jól hurcolkodott a szőlő.” Ezt a jó termésígéretet azonban megfeszített munkával érték el a szőlősgazdák. A gyakori esőzések miatt folyamatos munkával kellett megvédeni a szőlőt a peronoszpórától így nem lehet csodálkozni, hogy némely gazdaságban 5—10 permetezést, iUetve porzóét M végeztek a szép­H hagyományt*) Gárdonyi Géza Diáknapokat az idén május 26—29. között rende­zik meg Egerben. Mint isme­retes, négy megye és a fővá­ros középiskolás és ipari ta­nulói vesznek részt a gazdag programsorozaton. A diákna­pokra a rendezők több, mint kétezer fiatalt várnak, nek mutatkozó szőlőtermés megvédésére. Tavaly nagy előnnyel vették igénybe az Eger környéki szőlős tsz-ek a helikopteres permetezést, amely mindinkább terjed megyszerte is. Az évszaknak nem megfe­lelő időjárási viszonyok elle­nére az októberi szüret ide­jén a minőségi szőlő- és bor­termést igénylő háromezer fokos hőmennyiség meg volt. Legfeljebb az 1300 napfényes óraszám maradt el a sokévi átlagtól, aminek oka a sok esőzéssel párosult borús nap volt. A tapasztalatok szerint a szeptemberi szüret eredmé­nye épp a hűvös, csapadékos időjárás miatt, többé-kevésbé alatta maradt a vártnak. Az október első felében bekö­szöntő szárazabb, melegebb napokon már jobb volt a mustok cukorfoka. Az az ál­talános népi szólás, miszerint a bő esőzés okozta jó széna­termő évek nem járnak pár­huzamosan jó bortermő évekkel ezúttal nem vált be. Az egri szőlőkben álta­lában elegendő mennyiséget szüreteltek, s utóbb nem volt panasz a minőségre sem. Az időjárásnak a megszokottól való eltérései — a tapaszta­latok szerint —■, tehát nem okoztak feltétlen visszaesést az Eger környéki mezőgazda- sági üzemekben. Kétségtelen adódtak kuriózumszerű idő­járási eltolódások 1972-ben, de a termelésben komolyabb kárt okozó kihatás nélkül, sőt inkább általános megelé­gedésünkre. Dr. Fsó Andor A program megteremtésé­re alakult rendező bizottság kedden délelőtt "tartóttá ülé­sét Egerben, a megyei KISZ- bizottságon, ahol a kulturális, a sport és más fontos rendez­vényekkel illetve a pályáza­tokkal kapcsolatos kérdések­kel foglalkoztak, Földeáki Béta: tfj fai« Szabad Föld. 1972., december 17. Sírok község a felszabad« lás előtt lakóinak nagy sze­génységéről volt híres. A mostoha természeti feltételek miatt lakóinak zöme az or­szág különböző tájain sum- másként kereste évi kenye­rét. Sokan éltek egészségtelen barlanglakásokban. Az 1950-es évek elején gyár épült Sírok határában, amely a Mátravidéki Fémművek nevet vette fel. A gyár az ötvenes évek végétől ráállt a kozmetikai és festékgyártó ipar kiszolgálására. Készül­nek itt különféle tubusok, pa­lackok, dobozok, kerékpár­meghajtó láncok stb. A gyár átformálta a falu életét. A község gyors átalakulásáról számolt be a cikkíró. A gyári lakótelep a községnek váró- sas külsőt ad. Épült itt böl­csőde, óvoda, sportpálya is. A falu korábban földes útjait lekövezték. A helybeli lakos­ság, amelynek zöme a gyár­ban dolgozik, sok esalách házat épített A gyár támo­gatja a község fejlesztését A városiasodé Síroknak nagyon szép a természetföldrajzi környezete. Van itt sok lát­nivaló. Sajnos azonban a tu­ristákat nem tudják jelenleg hol elszállásolni. Ezt is meg kell oldani a jövőben. Kékesd! Gyula: | Tanszék a szőlőhegyen Népszabadság 1972., december 22. Gyöngyösön 1972. augusz­tusában a felsőfokú techni­kum utódjaként létrehozták a Kertészeti Egyetem főisko­lai karát. A modern, új főis­kolai épületben szőlész-bo­rász, zöldségtermesztő és ag­ronómiái üzemmérnököket képeznek. A Népszabadság munkatársa az átszervezett intézet életéről Számolt be. Megtudjuk azt, hogy a főis­kolán jelenleg 250 nappali hallgató tanul. Az esti és le­velező-tagozaton és a külön­böző tanfolyamokon Eszak- Magyarország gyakorló me­zőgazdasági szakemberei to­vábbképzését szervezték meg. Az intézet tanárai oktató­munkájuk mellett komoly tu­dományos munkát is végez­nek. A hallgatókat is igyekez­nek a kutatómunka rejtel­meibe bevezetni. Az intézel; nem zárkózik el a város elöl. A főiskola épületének tulaj­donában gyakran rendeznek nagygyűléseket, társadalmi rendezvényeket. Irodalmi színpaduk, ifjúsági klubjuk műsoraira meghívják a váro­siakat is. Az intézet a termelést is szolgálja, nemcsak oktatnak, nevelnek is. Húsz hold szőlő­jük és ugyanannyi hold zöld­termelő területük van. Kolozsi Tibor: Jól haladnak Hatvanba« ' Élelmezési, Dolgozó. 1972., december. A Hatvani Cukorgyárnak jelentős szerepe van hazánk eukorellátásában. Nem vélet­len, hogy az Élelmezési Dol­gozó című szakszervezeti lap decemberi számában is fog­lalkozott vele. Kolozsi Tibor írásából megtudjuk, hogy a gyárban 1972. nyarán alapos karbantartási munkák foly­tak. Az üzem jól felkészült a korábbi éveknél több cukor­répa fogadására. Megkönnyí­tette a munkát az is, hogy több automata gépet kaptak, Például két nődolgozó irá­nyításával működik egy a cukrot automatikusan zsákba töltő és záró, csomagológép, amely mintegy 30 dolgozó munkáját helyettesíti. A munkafeltételek javulása hozta magával, hogy 1972- ben, l»71-hez viszonyítva, naponta mintegy 6.5 száza­lékkal több cukorrépát tud­tak feldolgozni Pongrác« György: Megy az ember vándorútra--. Népszabadság. 1972^ december 12. Országos probléma jelen­leg, hogy a különféle gyárak, bányák stb. dolgozóinak egy kis hányada nem stabil mun­kaerő. Sokan évenként több­ször is váltják a munkahe­lyüket Ezek az emberek népi nyelven szólva az úgyneve­zett „vándormadarak.” A munkahelyüket gyakran vál­togató emberek nagy kárt okoznak a népgazdaságnak. Vándorlásaik miatt több tíz­millió forintra tehető a ter­melésben! kiesés. A cikk író­ja a Gyöngyösoroszi Ércbá­nya Vállalat példáján keresz­tül ecseteli az állandó mun­kaerővándorlás anyagi és er­kölcsi kárát. 1972. folyamán a helyi ércbányánál 9 hónap alatt 4.5 millió forint kárt okoztak a „vándormadarak.” Pongráez György szerint az egészségtelen munkaerőván- dorlás megszüntetésének jó eszközei lehetnek Gyöngyös- orosziban is a bérfejlesztés, a törzsgárda nagyobb megbe­csülése, a munkaerőcsábítás elleni harc, a párt- és állami szervek következetes segítsé­ge. Szövetkezeti társulások Heves megyében Magyar Hírlap, 1972. december lé. A lakosság élelmiszer- és zöldségellátásának javítását országszerte jói szolgálják a különféle szövetkezeti társu­lások. Heves megyében je­lenleg nyolc szövetkezeti tár­sulás működik. Ezek egy ré­sze termeléssel, más része építőtevékenységgel foglal­kozik. A Magyar Hírlapban e szövetkezetek hasznos te­vékenységéről olvashatunk. Például a sertéshizlaló közös vállalkozások évente mint­egy 35 ezer mázsa sertéshúst adnak majd a bel- és külföld részére. A szövetkezeti pénz­források központosítása ré­vén a recski ÁBC-áruház építésére három, az egri új szövetkezeti vegyes áruház létrehozására pedig öt szö­vetkezet fogott össze. A me­gyei tanács végrehajtó bi­zottsága szerint a társulások számát még tovább keil nö­velni Szeeskö Karoly Májusbans Több, mint kétezer diákot vár Eger A tengerről tneg-megűjuW erővel fújt S fizéL A szán alatt locsogott a megereszkedő, kásás hó. Bár a szántalpak úgy csúsztak, «nintha beszappanozták volna, a rénszarva­soknak mégis nehéz volt menni, fel-felbuk- tak a hóbuckákban. Nyina igyekezett a fo­lly ok és tavak partján maradni De leginkább u jégen ment. A szél egyre jobban erősödött, kergette a súlyos, alacsonyan szálló felhő­ket, óriás hópelyheket zúdított a földre és kerengett, mint a körhinta.. . minden elsüly- lyedt ez egyforma, színtelen homályban. A szarvasok már alig vonszolták magukat „Legalább a közeli csapdákat meg kell aéznem — gondolta Nyina —, ne vesszen fearba a nap.” Egyre tovább hajtotta az állatokat. Nehéz *rolt ugyan újra felállítania a csapdákat ha sarki rókát talált bennük, de azért ment a do­log és úgy gondolta, ráér még hazafelé in­dulni. Már nyolc csapdát megnézett, abból csak egy volt üres. Még több mint a fele hátra volt, de az idő már estére hajlott, ide­je volt hogy hazafelé induljon. Igaz, hogy innen Mitykáék szállása sincs messze. Mi len­ne, ha benézne? A szíve meg az esze csatá­zott: Menjen, ne menjen?, , Vágyódott Mikul után, nagyon hiányzott a férje. De most jó lenne legalább egy kicsit elüldögélni gyerekkori játszópajtása mellett. És Marina? Mit fog gondolni Marina? Aztán megnyugtatta magát: Nem Mitykához megy. Csak egyszerűen benéz a szállásukra. Mi- kolaj ma bent volt a telepen, hátha jött le­vél Mikultól? A négy gyorslábú szarvas már repítette te a szánt a ferdén csapkodó szúrós hóesésben. Nyina megjelenésén elcsodálkoztak Mity- ka Valej sátrában. Nem szokott ő eljárni a szomszédokhoz. Éppen csak megölelte, meg­csókolta Marinát, akit az esküvő óta nem lá­tott és mindjárt Pás Nikolajhoz fordult: — Ügy tudom, tegnap bent járt a. tele­pen. Nekem nem hozott valamit? Pas Mikola j boldogan mosolygott, a sza- kállát simogatta és kihúzott a táskájából egy tevéiét. • A fiatal Vaszilij Leákov a Szovjetunió területén élő egyik finnugor nyelvrokonunk, a nyenyec nép írója. A Jamal- Nyanyec Nemzetiségi Körzet székhelyén, Szalehardban él. A közölt részletet az Elcsitul a förgeteg című, oroszul is megjelent regényéből vet­m moutax* ._^r VASZIUJ LiDKOV*3 Az élet szánjai — Holnap akartam elvinni a szállásod- ra... de te hamarabb jöttél. Nyina kikapta a kezéből a háromszögle- tűre hajtogatott levelet és keblébe rejtette. — El se olvasod? — csodálkozott Mityka. — Lehet, hogy Mikul valami érdekeset ír. — Majd otthon — mondta Nyina —, Ivánkával együtt. Hazajött vakációra. Sietett, a tea forró volt, megégette a szá­ját, de egy perc múlva már indult. A szán­kó beleolvadt a fehér homályba. Otthon, ahogy beért a sátorba, az ajtó előtt ledobta a szélfogóra az összekötözött rókákat, leült merő havasan a tűz mellé és elővette a levelet. Irina anyó rénszarvasbőr csizmát varrt az unokájának, de most félretette a munkát és figyelni kezdte a menyét. A levélen nem volt feladó, helyette vala­ki dmázolódott. gecsefc, Mikul küldte, aoű­dofta és feltépte a borítékot. Kicsike kis pa­pírszelet volt benne, és az se kézzel írva. Nyina riadtan olvasta: „.Férje, Mikul Pahanzeda eltűnt..." Tovább nem olvasta, nem is tudta, a be­tűk táncolni kezdtek a szeme előtt. „Hogyhogy eltűnt? De hát nem szarvas­borjú, hogy csak úgy eltűnjön, hanem em­ber!” Hullottak a könnyei, a ievélre, a tűz belekapott a papírba, amikor már az ujjait égette, akkor kapott észbe. Ráborult a szél­fogóra, mellével, arcával érezte a hideg deszkát és felzokogott. — Anyukai Ne! — rohant hozzá sírva Ivanko. — Ne sírj! — Mi van vele, Nyina? — kiáltott fel re­kedten Irina nagyanyó. — Semmi, semmi — kapott észbe Nyina. — prt meg már azt gondoltam.. t — Semmi, semmi — ismételgette Nyina. — Sajnálom, hogy elégett a levél. Hiszen Mikul írta... Megsimogatta Ivanko fejét, levetette a be­kecsét és könnyes szemmel bámult a tűz táncoló lángjába. A tűz a szivárvány minden színében ragyogott Nyina megremegett, gon­dolatban ott járt, ahol most városok és fal­vak égnek, ahol robbanások rázzák meg a földet és ahol nyom nélkül tűnik el ezer meg ezer emberi élet... „,Mikul... Mikul Pahanzeda... Hát már soha nem látjuk viszont egymást? Ügy el­tűntél a háborúban, mint a szarvasborjú a végtelen tundrán?” — Valamit titkolsz, Nyina — mondta fé­lénken, remegő hangon Irina nagyanyó. — Valami rosszat. Miért nem mondod meg? Hiszen könnyebb a megosztott bánatot elvi­selni ... — Semmi baj, nagyanyó —- rezzent fel Nyina —, csak elgondolkoztam... Ideje teáz­nunk — mondta szilárd hangon és maga ál- litotta fel az asztalt és rakta szét a csészé­ket. A torkát el nem sírt könnyek gombóca fojtogatta. Néhány napig Nyina alig evett, el se járt uie&Q&so) a csapdákat, Ainxfeais a atSüta* kellett mennie, lassan húzta fej a rénszarvas- bőr csizmát, kedvetlenül vette fel Mikul csuklyáját és imbolyogva ment ki a sátorból És csak amikor becsukta maga mögött az ajtót, akkor kezdtek ömleni a könnyei. Hagy­ta, hadd folyjanak. Könnyektől nedves arc­cal ment a kutyához, leoldotta a nyakörvet, elővette a patronokat, betette a karabély tok­jába, és a szán elszáguldott vele a tundra sötét éjszakájába. A nyáj legelt. A rénszarvasok lustán ka® párták a havat és csipkedték a zuzmót. Nyina megállította a szánt a szélvédett oldalon és arcra bukott a hóba: a vállát ráz­ta a zokogás. Aztán egész éjszaka ott feküdt a szánon és nézte a csillagokat És amikor a horizont mögül felbukkanó kékes fény­hullám elöntötte a tundrát felugrott, ledobta a csuklyát és megmosdott a szúrós, égetően hideg hóban; felöltözött és a szarvasok közé csapott szélnél sebesebben vágtatott vissza a szállásra. Sok-sok éjszakán feküdt így, arccal ü hóba bukva, sok-sok éjszakán feküdt a szá­non és bámulta a csillagokat, amíg el nem tűnt a horizont mögött a hajnal, ami előbbi vagy utóbb, de mindig megérkezik. Akármennyit is sírsz, nem tudod könr* nyekkel elárasztani a tundrát Mikul Pa« hanzedát se tudod feltámasztani — gondol­ta Nyina, mint ahogy előbb vagy utóbb gon­dolnia kellett, ahogy előbb vagy utóbb gon­dolták a háborúban elözvegyült asszonyok, Az élet megy tovább, élni kell... És Ivanko- nak is élnie kell... Mikul már nem tép vissza... Telnek a hónapok, az évek, elmúlik az élet de Mikul már nem tér vissza.” A lelke nyugodtabb lett. Irina anyó árgus szemekkel figyelte, lát­ta, hogy menyé titokban bánkódik. Valami történt Mikullal, anyai szíve jól érezte. De most, Nyina nyugodtan, derűsen jött haza, beszédes volt, elmesélte, hogy megijesztette a hóvihar, de amilyen gyorsan jött, úgy el is ment, meg hogy hamarosan vissza kell vinni Ivankót a telepre, mert a tanítónő, Jekatye- rina Szemjonovna szigorúan meghagyta, hogy egy napot se késsenek. Vidám volt a menye, mint az olyan ember, akinek semmi sem nvomja a szívét. Elcsitult a nyugtalanság az öregasszony szívében, mint ahogy elül a hó­vihar, a viharos szél, és eláll a sűrű hóesés. A tavaszi szünetben most először vette kézbe Ivanko is az ábécés könyvet; üldögélt a tűz mellett, komolyan laoozgatta a köny­vet, nézegette a képeket, olvasott. \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents