Népújság, 1972. december (23. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-12 / 292. szám

Emberi hajlék a zord Észak meghódítóinak íme a leningrádi tervezők elképzelése a valóságban: a lencse alakú, vasbetonhéj­ból összeállított, szárazon, vízen és levegőben egyaránt szállítható lakóház. Lencse, tojáshéj, lapított gömb — ilyen és hasonló el­nevezésekkel illették ezt a különös alakú házat azok, akik már látták. Az építé­szek nem ok nélkül tervezték ilyennek. Rendeltetése, hogy ideiglenes, de komfortos és otthonos hajlékot nyújtson azoknak, akiknek átmeneti­leg a távoli Észak vagy a Távol-Kelet egyes zord vidé­kein kell dolgozniuk. A szovjet embereket nem­egyszer szólítja ilyen tájak­ra a hivatás. Az SZKP XXIV. kongresszusa széles­körű programot irányzott elő Szibéria olaj- és földgázkin­csének, a sarkvidéki terüle­tek molibdén- és nikkel-le­lőhelyeinek, Jakutföld gyé­mánttelepeinek és aranyme­zőinek kiaknázására. E terü­leteken nem mindenütt épül­nek állandó települések és városok, s ahol épülnek is, nem egy csapásra készülnek el. Az egyik leningrádi terve­zőintézetben számos érdekes elgondolás született arra, milyen házakat építsenek Északon. Alighanem azt a tervet kell azonban a legbiz­tatóbbnak tekintenünk, mely összerakható, szétszedhető és hordozható házak rendszeré­re tett javaslatot. Szerzői: Szergej Verizsnyikov, a mű­szaki tudományok kandidá­tusa, Igor Luscseko építész és Lev Kurbatov kandidátus, akiket természetesen az in­tézet népes tervezőgárdája támogatóit. — Könnyű, szilárd, szállít­ható, amellett korszerű, ké­nyelmet nyújtó házat akar­tunk szerkeszteni — mond­ja Verizsnyikov. — A konst­rukció alapjául olyan sajá­tos vasbeton gömböt vá­lasztottunk, amelynek egy­Fínom. szer el vény gyár Eger 1. Pf.: 2. szerre' több funkciója is van: védelmet, hőszigetelést és födémet biztosít. A több­szörös acélhálót tartalmazó vasbeton már kisebb vastag­ságban alkalmazva is nagy szilárdságú, könnyű és nem ereszti át a vizet. Mi az oka, hogy a mind­össze 10—12 centiméteres vasbeton oly nagy szilárd­ságú? — Az ötletet a természet adta — folytatja Szergej Verizsnyikov. — A konst­rukciót a tojásról lestük el. Sokan ismerik ezt az egy­szerű bűvészmutatványt: a pontosan függőlegesre állí­tott tojás alját és csúcsát nyomni kezdjük, ám a héja még erős nyomásra sem tö­rik el. Szilárdságát a tojás gömbszerű alakja magyaráz­za. Ez a forma, amely egyéb­ként a legtágasabb teret biztosítja és a legkülönbö­zőbb rendeltetésekre alkal­mas. A tervezőlaboratóriumban már többféle gömbház — munkásszálló, egyedi lakás, kisebb szálloda, nyaraló — makettjét elkészítették. Min­degyiküket beépített bútor­ral rendezték be. A szoba­belsőket alaposan átgondol­ták, részletekbe menően min­dent számításba vettek: hol vethetik le és száríthatják meg átázott ruhájukat a la­kók, hová rakhatják a sílé­cet és a szerszámokat, hol mosakodhatnak és zuhanyoz­hatnak, hol fognak főzni, pi­henni, olvasni. A bútorok rendeltetése is többszörös: egy-egy bútordarab válasz­falnak és szekrénynek, a másik széknek és ágynak, asztalnak és rajztáblának szolgál. A fekhelyek össze­csukhatok. A ház elég tágas: 30—35 négyzetméteres. De vajon nem fognak-e fázni a lakók? Hiszen a Szovjetunió északi részén mínusz 40—50 fokos hidegek vannak, gyakran vi­haros széllel kísérve. — Nem — feleli Igor Lus­cseko építész. — Javasoltuk, hogy a ház külsejét borít­sák színes vízszigetelővel. Ez nemcsak a nedvességtől ■véd, hanem azt is megaka­dályozza, hogy a hideg leve­gő behatoljon a vasbeton pórusaiba. A hideg elleni védelmet főképp a belső burkolatként felhasznált szintetikus, habosított szige­telőanyag biztosítja. A ház egyébként villanyfűtéses, $ a légkondicionáló szerkezet plusz 17—22 fokra melegí­tett friss levegőt szolgál­tat. Hogyan utazik majd ren­deltetési helyére ez a ház? A szállításnak több módja is lehet. A ház teljes berendezéssel együtt mintegy 5 tonna. Ek­kora terhet jól elbír a heli­kopter. Olyan vidékre, ame­lyet másként nem lehet meg­közelíteni, természetesen így szállítják. De szállítható szét­szerelt állapotban is. A szál­lító-repülőgép több vasbeton „tojáshéjat” is be tud fo­gadni csomagterébe, ahol a bútorokat tartalmazó konté­ner is elfér még. Megfelelő eszköz a ház szállítására a vontató és a szán is, sőt, ki­sebb távolságra egyszerűen a havon is elvontatható (a bur­kolat elég szilárd, nem rá- zódik szét). Irina Kirpicsnyikova (APN—KS) NapMrcnység - fpontátvonulás ÉVTIZEDEKKEL ezelőtt, ha valaki részvétet akart kelteni a környezetében, ki­jelentette : migrénje van. Az­az, legyenek vele szemben kíméletesek. Üj abban már a meteorológiai fogalmak is polgárjogot nyertek a tár­salgásban. Ha valaki fárad­tan ment a munkahelyére és időközben rossz közérzete támadt, bátor volt kijelen­teni. „Már megint ezek a napfoltok.” Vagy még köze­lebbről: „Ejnye, ez a front­átvonulás, mindig megér­zem.” Elöljáróban ki kell je­lentenünk, ezek a panaszok nem is ok nélkül hangzanak el. Ismerkedjünk meg mind a csillagászati, mind a me­teorológiai említett fogalom­mal. Éltető csillagunk a Nap, amely a földi élet fenntar­tója, mozgatója. Belsejében 10 millió fokon felüli a hő­mérséklet. Hatalmas atom­reaktor az, ahol a hidrogén héliummá alakul. E folya­mat közben hatalmas ener­gia termelődik, ami a Nap felszínére áramlik, onnan elektromos és anyagi sugár­zás formájában a világűr minden irányába szétterjed. A napfelszín, amelyen túl a belseje felé már nem látha­tunk, 6000 C fok körüli hő­mérséklettel rendelkezik. Ide ömlik ki a mélyből feltörő gáztömeg, majd melegét ki­adva, ismét visszazuhan. E felszín nagyítóval, 1 sötét szemüveggel figyelve, szem­csés szerkezetet mutat. A világos mezők, között sötét területek, úgynevezett nap­foltok jelennek meg időkö­zönként. Még évekkel előbb nem tudtak ezek keletkezésére el­fogadható magyarázatot ad­ni. Egy-két évezreddel ez­előtt például a kínaiak azt gyanították, hogy vadkacsa repül el a Nap korongja előtt, onnan a sötét folt. Ez évben olvasháttuk (Termé­szet Világa) a napfolt kelet­kezésének fizikai leírását. Ügy, lehet azt közérhetően elmondani, hogy a napfoltok ott alakulnak ki, ahol az alulról érkező áramlás, az energiautánpótlás szünetel. Ezt pedig az idézi elő, hogy az . ezen térben kialakult na­gyobb erősségű mágneses mező megmerevíti a töme­get, megállítja az áramlást, E térségben a hőmérséklet 4500 fokra száll le, így a 6000 fokos környezetben sö­tét foltként mutatkozik. A NAPFOLTOKAT 1749 óta rendszeresen figyelik, megjelenésükről, számukról statisztikát készítettek. Ezek szerint a napfoltok előfordu­lási száma 11 éves ciklust mutat. E cikluson belül, ha kevesebbet észlelnek, ez a nap Coltminimum, amikor N/o!c jó tanács az időseknek bénininkábao váüal ; keménykrómozást, ; horganyzást, eloxálást és ! dekoratív réz-nikkel I krómozási munkát. Felvilágosítást ac Burnóczky Lajos, üzemvezető Telefon: Eger, 11-90. 1972. december 12., kedd Az életszakaszok közül az öregkor a legsajátosabb. Az időseknek érdemes a szovjet orvosok nyolc tanácsát meg­szívlelni — bár éppen a változások széles, skálája miatt e nyolc tanács csak ál­talános jellegű lehet. 1. Fontolja meg, nincs-e itt az ideje életmódja meg­változtatásának? Az . öregedés közeledtével meg kell állnia a mindenna­pi élet fogatagában és össz­pontosítania kell erőit: mit várhat az elkövetkezendő években egészségi állapotá­tól? Milyen változtatások szükségesek szokásaiban, megszokott munkájában? A megváltozott életszakaszhoz kell igazítania a pihenés ide­jét, s a szórakozásnak is új formáit kell kialakítania. Kér­jen az orvostól megfelelő elő­írásokat. javaslatokat. 2. Vizsgálja meg, néni csúszott-e valami kellemet­len vonás a jellemébe? Ilyen típusú változás lehet például a túlzott fontoskodás, érzékenység, kicsinyesség és ingerlékenység, vagy az ok nélküli levertség, aggodal­maskodás. 3. Dolgozzon ki saját prog­ramot az öregedésre való felkéasMéshesi, ^ ____ Az élet delelőjén a test ha­marább fárad, a kapacitás csökken. A túlzott megeről­tetés, a nehéz fizikai munka fájdalmas következmények­kel járhat, mely elsősorban az érrendszert érinti. A foly­tonos pihenés viszont pety- hüdtséget és általános gyen­geséget eredményezhet. Meg kell találnia az arany közép­utat. s edzenie a testet. / 4. Át kell-e állni a köny- nyebb munkára? Idézzünk egy szovjet ge­rontológust: „Egyes emberek, akik egészen magas korukig intenzív munkát végeznek — nem csökkentik, hanem meg­hosszabbítják életüket. Az ilyen emberek hosszabb ideig élnek, mint azok, akik elha­tározzák, hogy a munkás évek letelte után nyugdíjba mennek, s az emlékekből él­nek.” Természetesen ez általános megfigyelés, a munka meny- nyiségét és minőségét egvé- nenként kell elbírálni. 5. Őrizze meg regeneráló képességét. A pihenésnek mind aktív, mind pedig passzív formája megengedhető. Az eddig ülő­munkát végzettek számára könnyebb fizikai munka ajánlatot», aunt például a többet, akkor napfoltmaxi­mumot említenek. Ilyen az 1971. és 72. év. Ez évben au­gusztus végén lehetett nagy ■ kiterjedésű napfoltot megfi­gyelni. Maguk a napfoltok „ártatlan” jelenségek. De nem mondható ez el a nap­foltokat kísérő egyéb jelen­ségekről. A foltcsoportok fö­lött sokszor megjelennek bi­zonyos • kifényesedések, kitö­rések (úgynevezett flerek). Ezek a Nap légkörének kö­zépső tartományában lebeg­nek. A kifényesedő „gázlíi- . dák” gazdagok röntgen- és ultra viola sugarakban. Erő­sebb naptevékenység idején atortű, anyagi részecskék is kidobódnak a Napból. Bizo­nyítottnak veszik ezen úgy­nevezett protonflerek meteo­rológiai és biológiai hatását is. ITT KAPCSOLÓDIK tár­gyalásunkba a meteorológia. A közel gomb alakú Földün­ket burkoló légréteget a nagy légkörzés állandóan mozgásban tartja. Oka a kü­lönböző mértékű felmelege­dés. A nagy földi légkörzés­ből csak a mérsékelt égövet figyeljük. Valójában a mér­sékelt jelző mögött a leg­szeszélyesebb klíma rejtőzik. E szeszélyes változás hordo­zói, okozói a nagy kiterje­désű, eltérő tulajdonságokkal érkező idegen légtömegek. Ma már a tv minden este kivetíti Európa térképét, azon a különböző mozgó lég­tömegek irányát. A fehér nyíl úgynevezett melegfront, a fekete nyíl a hidegfront vonulását mutatja — euró­pai méretekhez alkalmaz­kodva. De — kérdezhetjük — mikor, s melyik érkezik például a megyénk területé­re? Ezt mi is jelezhetjük egyetlen műszer segítségé­vel. Ez a fémbarométer vagy aneroid. E forgalomban levő műszerek főleg német gyárt­mányúak. Középen ez ol­vasható: „veränderlich” (vál­tozékony). A légnyomás ér­téke itt 760 mm körüli. Bal­ra „regen” (eső), jobbra „schön” (szép). A melegfront könnyebb, a környezethez képest melegebb. párásabb légtömeget szállít. A fehér mutató ennek érkezése előtt pár órával balra mozdul. Az ebből beszivoll. levegő a ver semleges kémhatását meg­változtatja Az ideg- és szív­betegek reagálnak rá elsősor­ban. De ha a fehér mutató joob kéz felé ugrik, súlyosabb, hidegebb légtömeg érkezik, ez a hidegfront előhírnöke. A szívbeteg bátran mondja: ez az én időjárásom. Talán az epebetegek panaszkodnak rá. Csak az a kár, hogy a hi­degfront gyorsabban elvo­nul, míg a melegfront las­sabban siklik a hidegebb le- vegörétegre. Hogyan kapcsolódik a nap- tevékenység a frontképző­déshez? Arra következtet­nek, hogy az említett erős kitörések alkalmával kisza­kadt anyagi részecskék a Föld külső légköréhez érve megbontják a kialakult lég­köri egyensúlyt s elősegítik az alattuk levő légréteg gyorsabb áramlását, a fron­tok erejét. PERSZE, a betegekről való előzetes gondoskodás csak akkor valósulhat meg töké­letesen, ha majd a rádió így szól: „Orvosmeteorológiai je­lentés következik. Észak­nyugat felől hidegfront köze­ledik a Kárpát-medence irá­nyába, 30 kilométeres sebes­séggel . Budapest légterébe este 21 óra körül várható.” Dr. Zétényi Endre A Jászfényszaru és Vidéke ÁFÉSZ v eladja az alábbi állóeszközeit: 2 db Fonica zenegép (újszerű, üzemképes . állapotban 25 000,— Ft/db. 1 db 4 tonnás pótkocsi (plató nélkül) 19 000,— Ft. Érdeklődni lehet: ÁFÉSZ Központi Iroda, Jászfényszaru, Telefon: 8. I kertásás, vagy valami hason­ló, amit a friss levegőn lehet végezni. Igen hasznos a rendszeres séta. 6. Ügyeljen a testtartásra. A jó egészség megőrzésé­nek, illetve javításának egyik fontos tényezője a testtartás. Mindig egyenes háttal üljön és sétáljon. Ne görnyedjen. Sok embernél — öregkorban — a mozgató izmok veszíte­nek rugalmasságukból, s ki vannak téve a megbetegedés lehetőségének. A tornázás nemcsak a fiatalság kiváltsá­ga. az idősebb embereknek is szükségük van rá. 7. Ügyeljen a rendszeres és mély alvásra. Ehhez természetesen. ki­egyensúlyozott idegrendszer­re és szellemi frisseségre van szükség. Az igazi alvás az éj­szakai érákhoz kötődik. Le­fekvés előtt jót tesz az ala­pos szellőztetés, fürdő vagy séta. 8. Törődjék a jó megjele­néssel. Az emberekkel való kap­csolat szempontjából igen fontos a jó megjelenés. A fizikai és szellemi frisseség tartozéka a kifogástalan meg­jelenés és a megfelelő visel­kedés, ...... %’t. AMFORA UVERT 2. sz. Kirendeltségének egri lerakat december 27 — január 15-ig ev végi vagyonrr.egállapító leltárát tartja Ez idő alatt a miskolci és debreceni testvérlerakataink állnak kedves vevőink szolgálatára. 1 __________________________________________j .....ionwriTT-'"””

Next

/
Thumbnails
Contents