Népújság, 1972. december (23. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-24 / 303. szám

Miért kell a zsebünkbe nyúlni? Mostanában — érthető módon — nagyon sok szó esik a tej árának emelésé- ről. A kérdés mindenkit kö­zelről érint, hiszen alig akad olyan család, amelyik ne fo­gyasztana tejet, vagy ne en­ne tejterméket. S bár az is igaz, hogy a hús árának emelésére csak néhány év múlva kerül sor, az embere­ket mégis élénken foglalkoz­tatja ez a téma is. A pesz- ezimistábbak úgy fogalmaz­zák meg véleményüket, hogy egyre mélyebben kell a zse­bünkbe nyúlni, hogy meg tudjuk fizetni a tejet és a húst Arról azonban már jóval kevesebb szó esik, hogy miért is kell a zsebünkbe nyúlni — és csak mi nyú­lunk-e a zsebbe. A kormánya néhány hó­nappal ezelőtt határozatot hozott a szarvasmarha-te­nyésztés fejlesztésere. Azért került sor erre a határozat­ra, mert a mezőgazdasági üzemekben a szarvasmarha­tartás gazdaságtalanná vált, a szövetkezetek, állami gaz­daságok vagy akár a háztá­ji termelők kevesebbet kap­tak a tejért vagy hízómar­háért, mint amennyibe ne­kik az előállítás került. Ép­pen ennek következtében csökkent a tenyésztői kedv, s aki csak tehette, szabadult a szarvasmarhától. Ha ea a tendencia tovább tart, na­1 gyón súlyos gondok kelet­kezhettek volna. Az állatok számának és a tejtermékek mennyiségének rohamos csökkenése bizonyára maga után vonta volna a jelentős áremelést. A kormányhatározat azon­ban időben született, s az eddigi jelek is bizonyítják hogy a folyamatot helyes irányba terelte. A fejlesztés­hez azonban nyilvánvaló, hogy pénzre is szükség van. Ma egy-egy állati férőhely létesítése hatvan-nyolcvan­ezer forintba kerül, könnyű kiszámolni, hogy egy 300 fé­rőhelyes szarvasmarha-te­lep létesítése milyen komoly összeget igényel. Az állam támogatása nélkül a mező- gazdasági üzemek önerőből aligha tudnának ilyen nagy volumenű beruházásokat megvalósítani. A program keretében a kormány célkitűzése világos, egyrészt a felvásárlási árak emelésével gazdaságossá akarja tenni a tejtermelést, a tenyésztést, másrészt a különböző kedvezmények­kel, támogatással el akarja érni, hogy az üzemek je­lentősen növeljék a szarvas- marhák számát. S mindezt azért, hogy a következő években megnyugtató legyen az ország belső ellátása, másrészt pedig a szarvas- marhából, mint az egyik leg­fontosabb es nagyon kifize­tődő exportcikkünkből kül földre is elegendő jusson. S mindezeken túl van még egy bizonyos láthatatlan rész, amelyet a fogyasztó közvetlenül nem észlel. Amikor bemegy a boltba és megveszi a vajat, akkor nem gondol arra, hogy neki a tíz dekáért nem öt vagy hat forintot kellene fizetnie, hanem annál jóval többet. Azonban nem tizet többet, mert az állam ezt a „látha­tatlan” részt magára vállal­ja, a többletet ő fizeti. De így van ez a többi tejter­méknél és a húsnál is. Amikor tehát arról van szó, hogy a zsebünkbe kell nyúlni, akkor nem csupán mi nyúlunk a zsebünkbe. Az állam nem hárítja ránk a gondok megoldását, azon­ban az is bizonyos, hogy eb­ben nekünk is részt kell vál­lalnunk Éppen azért, hogy a későbbi időben több húst és tejet fogyaszthassunk. És még egy nagyon lénye­ges kérdés. Az áremelkedé­seket nem szabad kiszakíta­nunk az egészből, ponto­sabban szólva nem csupán azt kell néznünk, hogy mi­ért fizetünk többet. Azt is kell néznünk, hogy mit ka­punk. Mert a zsebünkből csak akkor vehetünk ki va­lamit —, ha van benne. Kaposi Levente Intézkedések a lakbérrendelel kiegészítéséről Egy módosítás, amely megyénkből indult . ,. Megjelent az építésügyi és városfejlesztési miniszter rendelete a múlt évben ki­adott lakbérrendelet kiegé­szítéséről. A módosítás sze­rint azok a nyugdíjasok, ille­tőleg rendszeres ellátásban részesülő csökkent munkaké­pességűek, vagy keresőképte­lenek, akiknek a lakásbér­leti jogviszonya — szanálás es egyéb hasonló okok miatt — hatósági határozat alap­ján szűnt meg, a régi helyett kapott másik állami lakás lakbérére kedvezményt kér­hetnek a bérbe adótól, az in­gatlankezelő vállalattól. Az engedmény természetesen legfeljebb a régi és az új la­kás lakbérének különbözeté- ig terjedhet. Néni jár enged­mény akkor, ha a bérlő a korábbi lakáa helyett saját kérelmére kapott magasabb komfortfokozatú lakást, vagy otthonában olyan keresővel lakik együtt, aki a bérlő ha­lála esetén jogosult a lakás bérleti jogviszony folytatásá­ra. Megszűnik az engedmény, ha a nyugdíjas bérlő mun­kába áll, s így keresővé vá­lik, vagy a lakásba olyan ke­reső költözik, aki a nyugdíjas bérlő halála ésetén jogosult lenne a lakásbérleti jogvi­szony folytatására. A lakbérengedményre vo­natkozó jogszabályokat kell alkalmazni abban az esetben is, ha a nyugdíjas bérlő ál­lami lakása átalkítás vagy korszerűsítés következtében magasabb komfortfokozatú lett es ezért növekedett a. lakbér. Jogosult a kedvez­ményre az a nyugdíjas, aki a természetbeni juttatásként kapott munkaköri szolgálati lakásból költözik másik la­kásba. Ébben az esetben ugyanazt a kedvezményes lakbért lehet megállapítani, mint amennyit a nyugdíj- rendelet szabályai szerint vesznek figyelembe a nyug­díjnál, a munkaköri szolgá­lati lakás lakbérének pénz- beni egyenértékeként. Az új intézkedés már különbséget tesz a lakáskorszerűsítés és az emeletráépítéssel és tető­térbeépítéssel létesített lakás bérének megállapítása között. Kimondja ugyanis, hogy eme­letráépítésnél és tetőtérbeé­pítésnél mindaddig, amíg a bérlő lakásépítési kölcsöntar­tozása az Országos Takarék- pénztárnál fennáll, az új lakbért csökkenteni kell a korábbi lakbérből beszámítás címén havonta visszatartha­ss összeggel, továbbá a lak- hlMiyiilfiiii I; a bérlő lak­bér-hozzájárulás címén ha­vonta vissza nem térülő ősz- szegével. így a bérlőt — amíg a tartozása fennáll — a lakbéremelés gyakorlati­lag nem érinti. Az új rendelet 1973. ja­nuár 1-én lép hatályba. (MTI) Megjegyzésünk: Az új lakásrendeletek ki­egészítése bennünket kettős örömmel érint. Egyrészt örü­lünk, hogy a kiegészítésekkel sikerüli e rendelteket a tár­sadalmi igazságérzettel még jobban összehangolni, más­részt külön örülünk azért is, — nevezetesen az emeletrá­építéssel kapcsolatos — me­gyénkben inspirálódon. Ugyanis — amint egy évvel ezelőtt ezt lapunkban is megírtuk — Eger egyik or­szággyűlést képviselője, Pusztai Lászlóné a-z ország- gryűlés elmúlt évi téli' ülés­szakán interpellációjában er­re kért választ. Akkor is és azután is lapunkban is fog­lalkoztunk a témával, idéz­tük a pénzügyminiszter Pusztai T-ászlónchoz írott le­velét is. Voltak viták, merül­tek fel ellenvélemények, de végül Is a már idézett ren­deletmódosítás pontot tett ezek vegére. A Barátság volt a munkájuk Ahogy nyomukba szegő­döm, társaik áz ecsédi köz­pontban előbb mosolyogva próbálnak leinteni: — Országjáró emberek azok! Ma itt vannak, hol­nap meg már amott, igazán nehéz lenne rájuk akadni»! — Aztán, hirtelen eszükbe jut valami. Segíteni próbál- Uilk: — Egyikük-másikuk sza­badságon van már talán, s esetleg lenn, Petőfibányán, a javítóműhelyben is találkoz­hat valamelyikkel... S már nyúlnak is a kagy­ló után, sűrű telefonálgatás kezdődik az irodaházban. Szerencsém van: néhányu- kat valóban sikerül össze­hívni egy rövid találkozóra. 218 VÍZFOLYÁSON AT Az ecsédi külfejtéses bá­nyaüzem dolgozóinak egv csoportját, csapatát keresem. Azokat, akik sok más vállal­kozásuk mellett nemrég a Barátság II. kőolajvezetéket építették. — Természetesen csak .a földmunkákban vettünk részt — pontosít feleletében Láng János üzemi megbízott, bá­nyamester, építésvezető, be­szélgetésünk alkalmával. — Tiszaszentmártontól egészen Taksonyig, a majd 300 kilo­méteres vonalon. Jó kis fel­adat volt — emlékezik —: megmozgattunk vagy két és fel, hárommillió köbméter­nyi földet! S közben, szám szerint megjegyeztem: 218 vízfolyáson mentünk keresz­tül. Beleértve a Tiszát, a Ke­leti és a Nyugati Főcsatornát, a Hortobágyot, a Tárnát, Zagyvát, a Galgát, a Duna— Tisza főcsatornát is. A keleti határvidéken még szovjet emberekkel is dolgoztunk együtt! — S ahány hely, szint« annyiféle terep: könnyebb és nehezebb — veszi át a szót, az egyébként egerszóláti il­letőségű Kovács Miklós kot­rómester. — Boldog közelé­ben például, Váratlanul 50— 60 méteres szintkülönbséggel találtuk magunkat szemben, ami bizony, jócskán vissza­fogott bennünket! Különben a műtárgyak nehezítették legjobban az előrehaladá­sunkat. Ilyenkor 15—20 szá­zalékkal is visszaesett a tel­jesítményünk! No, meg az­tán nyilván, vékonyodott a borítékunk is... — Tizenkétóráztunk min­den műszakban, nem tartot­tunk se szabad szombatot, se vasárnapot! — fűzi hozza egy másik. — Éjjel-nappal ment a munka. Ügy, hogy egyáltalán nem unatkoztunk! Különösen pedig a Duna— Tisza csatornánál, ahol a legkomiszabb volt a meló. . CIRKUSZOSOKNAK NÉZTÉK ŐKET — Jó hetet, egy-égy deká- dot dolgoztunk így mindig, s aztán ugyanennyi időre ha­zamehettünk pihenni — me­sélik, egymás szavába vág­va. — Amíg otthon voltunk, a váltótársak folytatták a munkát. A kotrógépeknek alig volt megállásuk: azért is kell most az egyiket-mási - kát Petőfibányára hozni ja­vításra. .. — Hogy éltek, hogy élnek odakinn? — kérdem a mar­káns arcú, kemény ..legénye­ket”. — Lakókocsikkal, elég jó! berendezett, felszerelt „moz­gó házikókkal” vándorolunk. Élfér benne a többnyire ha­zulról hozott heti koszt. Az­tán sütünk, főzünk, rádió­zunk. újságot olvasunk. Meg beszélgetünk — sorolják. — Mert tudja, napközben alig van erre idő, mód. Hogy gyakran víz mellett dolgoz­tunk, különösen sok halász­lét, halpaprikást megettünk az idén! — A halról jut eszembe — mondja az egerszóláti brigád­tag, hogy a gépkenőm, a he­lyettesem, Csorvás Lajos az egyik nagy mestere a sza­kácsművészetnek! Ügy meg tudja adni a módját,’hogy a főztje után megnyaljuk az ujjúnkat is! Persze, a szak­májában sem rosszabb a fiú! — Én meg a koc^ikaraván- hoz fűznék még valamit — toldja nevetve a szomszédja, — amikor az egyik, vagy a másik falu közelébe értünk, szinte minden esetben, élég hamar nagy tömeg vett körül bennünket. Többnyire gyére­kek bámészkodtak, rikoltoz- tak, újongtak. Azt hitték sze­gények, hogy cirkuszosok va­gyunk! Volt köztünk egy fiú, aki ritkán borotvál kozotS, így jó szórós volt a képe. Né­hányszor, , a móka kedvéért be is szóltunk neki: no, Dzsu- di, bújj ki, hadd lássanak a srácok.. ! Szóval: olykor nem győztünk kacagni. • • IRÁNY: AZ ETIL ÉN VEZETÉK! — Amikor Heves megyé­ben jártunk éppen, S/ibukni, Erdőtelek, vagy Vámosgyuiií, Hort, Csánv közelében doi- . goztunk a Barátságnál — so­rolja az üzemi megbízott — nekünk, hazaiaknak, inaidig -hevesebben vert a szivünk. Érthető, ha hatással volt ránk az otthon, a család kö­zelsége, hiszen olyan ritkán vagyunk odahaza Szinte alig vesszük észre, hogy felnő..‘‘K a gyerekeink. . Egyébként mindannyian hoz.záedződtünk már u/. idegenhez, kivétel nélkül, evek ótá távol dolgo­zunk. Megszoktuk, es alán meg is szerettük már ezl a munkát, mivel általában megtaláljuk a számításainkat. Persze, nem tagadom: sokkal kényelmesebb, könnyebb len­ne idehaza! A búcsúzásnál tudom meg, hogy a generálkivitelező Sió­foki Kőolajvezeték Vállalat egyetlen alvállalkozója volt *az ecsédi részleg, amely bal­eset nélkül, határidőre, be­csülettel teljesítette fejada­tát. A tavalyi január közepén kezdett és az idei november végéig tartott munkával, ke­reken 26 millió forintot tett e néhány ember a bányaüzem kasszájába! S azóta újabb megbízatást vállalat — az Ecsédi láp, Da- bas, Kisköre után, ki tudja már, hogy hányadikat? — a Dunántúlon, a Bakony Mü­vek fejlesztési munkáinál. Rövid ünnepi, téli pihenő után pedig, pár hét múlva — februártól — bekapcsolódik majd ez a csapat is a sokat emlegetett olefin-programba. Etilénvezetéket épít Lenin- várostól Beregdarócig, továbp öregbítvén a Heves megyei üzem jó hírnevét. Sokan — róluk. . nem is tudunk Gyóui Gyula mert e módosítások egyike ySSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSsS/SSSSSs nrjtfSSSSSSS*SSS*SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS'SSS/SSSSSSfSSSfSfSS*4VfSSSS/rSSSSSSSS/’*f*SSS+- ’SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSffífSSSSSjrSSS« ; A földet szerettem és az ember... ti MARTON BÁCSIT sokan ismerik és tisztelik a járás­ban. Novajon pedig nemhogy sokan, de mindenki, a falu apraja és nagyja. Valahogyan úgy alakult az egész élete, amely immár 61 esztendőt rakott a vállaira, hogy szin­te minden réteggel élő, tar­tós emberi kapcsolatot ala­kíthatott ki. Az egykori 10 holdas parasztembert sors­társaként tartotta számon valamennyi novaji kispa- raszt. de találékonysága, a mindig újat és jobbat für­késző, kísérletező kedve már fiatal korában rangot és he­lyet csinált számára a módo­sabb gazdák között is. Közel négy évtized távla­tából is pontosan és fiatal büszkeséggel emlékszik visz sza egy régi eseményre: — Amikor 18 éves korom­ban elvégeztem az aranyka­lászos gazda-tanfolyamot — másfél esztendős tanfolyam volt ez akkor — a saját, föl­demen kísérletezni kezdtem. Korábban nem ismert, itt a novaji határban nem ter­mesztett növényekkel pró­bálkoztam. Így hoztam be a községbe a borsót, meg a dohányt. Azt hiszem, gaz­dálkodási eredményeimnek jelentős szerepe volt abban, hogy néhány év múlva á fa­lu gazdálkodói megválasz­tottak termelési felelősnek. Ketten voltunk jelölve erre a tisztségre, de még a má­sik jelölt is rám szavazott. Ezt onnan tudom, hogy ő egyetlen szavazatot kapott és ezt — tőlem.. . A RÉGI EMLÉKEK, ese­mények idézgetése közben aztán az is kiderül, hogy Szabó Mártont nemcsak vi­rágzó kisparaszti gazdaságá­ért tisztelték. Ö ugyanis azon ritka parasztemberek egvike volt. aki nemcsak az eke­szarvát és a villa nyelét tud­ta erősen szorítani, hanem szívesen forgatta a tollat is a kezében. Igv vált aztán számos családi ügy, külön­féle egyéni kérvények ön­kéntes intézőjévé, megíró- jává. Hozzá mindig bizalom- ,mal fordultak lentről és fent- ről egyaránt, ha valamilyen ügyes-bajos dologban jó ta­nácsra, logikus érvelésű be­adványra volt szükség. Ez a körülmény talán minden másnál jobban összekötötte íz emberekkel a faluban, s annak a bizalomnak a haj- szálgyökérei Is ezekből a kapcsolatokból lombosodtak, amely évtizedekkel később egy másik választáson, 1959. decemberében, a novaji ter­melőszövetkezet megalakulá­sakor is egyhangúlag Márton bácsit emelte a közös gazda­ság élére. 1959 decembere. Az igazi nagy átalakulás kezdetének dátuma. Mennyi minden tör­tént azóta, s mennyire átala­kult itt Novajon is minden. Az újat keresés, a kísérlete­zés nagy júvlatai nyíltak meg, s — bár a méretek eleinte szokatlanok voltak — Márton bácsit azóta sem hagyta el kedve, a kockáza­tokat mindig vállalni tudó bátorsága. Már a nagyüzemi körülmények között honoso-. dott meg Novajon az szőlő- művelés is. 1964-ben telepí­tették a mostani 125 holdas terület nagy részét, s hogy milyen eredménnyel? — er­ről az,elnöki iroda vitrinjé­ben díszelgő oklevelek sora, a világborverseny aranvpla- kettje tanúskodik. A felvillanó emlékek,-ese­mények áradatában sok a vi­dám, a szívesen emlegetett. Márton bácsi nem szeret pa­naszkodni. A tennivaló, a gond pedig egyre sokasodik. Kissé szomorkásán jegyzi meg, hogy vannak olyanok is, akik e küzdelmes évtized után azt mondják neki, nem ezt várták tőle, amikor meg­választották. Voltak ugyanis , plyanok, akik azt hitték, hogy a közösben is megma­radnak a régi különbségek, hogy másként beszélnek egyik tsz-taggal, mint a má­sikkal, _____ __ — Sokat gyűléseztem, kü­lön az egyik csoporttal, kü­lön a másikkal, aztán együtt, míg lassan mindenki, leg­alábbis a többség megértette, hogy széthúzás, a régi rang emlegetése helyett a munká­ra, az egységes gondolkodás­ra és cselekvésre kell az energiát fordítani. Amikor a közös gondokról újra rá, Márton bácsi egyéni örömeire, gondjaira terelő­dik a szó, tudakolva, hogy megérte-e ennyit fáradozni, ennyi gondot és felelősséget a vállaira venni, ő újra a kö­zösből kiindulva keresi a vá­laszt : — Hogy megérte-e? Bi­zony voltak és vannak siker­telenségek, kudarcok, amikor az emberben felmerül ez a kérdés. De valahogy az elért eredmények újra, meg újra erőt adnak. LEHET, HOGY MINDEZ kissé közhelyként hat, de nehéz másként megfogalmaz­ni. Ahogy mondani szokás: közhely, de igaz. Igaz, hogy vannak eredmények Nova­jon, amelyeket minden kom­mentár nélkül érdemes a statisztika nyelvén felvázol­ni: 1959-ben ’egymilliókét­százezer forint volt a közös vagyon. Gép, valamire való gazdasági épület egy se. Volt 192 ló. Az első esztendő 4600 forint átlagjövedelmet biztosított egy tsz-tagnak. — Es jelenleg? — Huszonkilencmillióra rúg a közös vagyon. Ebben a szőlőtelepítések, a sertéste­lep, szarvasmarha-istálló, a több natal. 29 darab síóséta. az állatállomány íjuh, tehén, sertés) „nyom” a legtöbet. Lovunk van a legkevesebb — tizenkettő ... Ehhez a • tényvázlathoz még csupán annyi szükséges: az 1971-es évben 16 800 fo­rint jutott egy tsz-tagra, ami egyidejűleg 83 forint 68 fil­léres napi keresetnek felel meg. Amikor megállunk a Hcr- man-tetőn, Ostoros és Novaj határán, Márton bácsi fiata­los tettvággyal, büszkén mu­tatja a rendben tartott, szőlő­táblát. Kezével a falu irá­nyába mutat: — Még ott, az Öreghegyen akarunk vagy 50 hold szőlőt telepíteni, aztán — éppen várnak a banktól — a szar­vasmarha-ágazatot akarjuk felfejleszteni. Készítettünk egy komplex fejlesztési ter­vet, amelynek az a lényege, hogy minél kevesebb élő­munka-ráfordítással, minél termelékenyebb, gazdaságo­sabb eredményt hozzunk ki. Ehhez hitelre is szükség van. ÉRDEMES VOLT, MEG­ÉRTE? — Erről a tények vi­lágosan beszélnek. Márton bácsi még mindössze annyit tesz hozzá: — A pénzért, a bérért csu­pán nem lett volna érdemes. Nem panaszkodom, de eny- nyit másutt is, kevesebb fele­lősséggel és gonddal is meg­kerestem volna. Megmon­dom kereken: nem a. pén-• zért csináltam és csinálom. En a földet szerettem min­dig és a népet, az embereket. Ezért, és értük megérte... Faludi Sándor IJISL december 31^ ^asániagi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents