Népújság, 1972. december (23. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-23 / 302. szám

özén,,. Csuvaslába Örökre 22 évesen Mi ^toraljaújhelyen, a Hősök terén pihen öxv. Krlzsán Bclané; „OH feküdt a katona.” Az elsárgult papíron az írás rövid és szűkszavú: „Fia, Szkokov Mihail Nyikolaje- vics született Szumki falu­ban 1922-ben, 1944. decem­bert 2-án meghalt. Sírja Sá­toralja város (Magyarország) déli részén van az országút jobb oldalán, szemben egy magányos ház.” A december 16-i számunk­ban megjelent, az „Egy anya Csebokszáriból” című írá­sunkból való a fenti idézet. Z. Hering Margit egy csuvas édesanyával történt találko­zásról számolt be lapunk­ban. Az anya elsőszülött fia, aki 19 éves volt mindössze, amikor fegyvert fogott hazá­jáért — harcolt szovjet föl­dön, Romániában és Magyar- országon — .22 éves korában hősi halált halt. „Legalább a sírját láthat­nám” — sír fel az édesanya, a 71 éves Marija Jakovleva. ★ Fotós kollégámmal reggel óta Sátoraljaújhely utcáit járjuk. Szürkül már, a Zempléni hegyekből maró hideget hoz a szél. / A városba vezető utaknál keressük a magányos házat, embereket kérdezünk az em­lékműveknél, többször végig­járjuk a köztemetőben a hő - sok parcelláját, átböngésszük a temetőkönyveket, próbál - juk felidézni, vallatóra fog­ni az időt a 28 évvel ezelőtt történtekről. Mindenki, aki­hez fordulunk, szívesen segít, mégis egymás után dőlnek meg '’feltevéseink. Nemegy­szer azt hisszük, hogy a kö- v kező láncszemnél már célhoz érünk, aztán újra si­kertelenség és kezdődik min­den elölről. Ismét kívül vagyunk a vá­roson, a zemplénagárdi úton haladunk. Távolabb velünk p [-huzamosan egy másik út fut és az út mellett három magányos ház. Egy a Rony- va folyó jobb partján, egy a bal .parton és egy szemben vele. Ismét és újból próbál­kozunk e házaknál is — és végre most már sikerrel. Alig egy óra alatt ^ együtt a három koronatanú: özv. Krizsán Béláné, a „magá­nyos ház” lakója és gazdá­ja, és a folyó túlsó partján élő szomszédok, Csizmadia József és felesége. Az ő szavaiból kerekedik ki a történet. 1944. december 1-én es+*» 10 óra után Felsőberecki fe­lől 10—12 szovjet katona ér­kezett. A felderítők Krizsán- né no rí ó iáról kémlelték a fo­lyó* túlsó partján a vasút­nál és az attól balra húzódó ellersíges állásokat. A „Ka­tona” — akiről szó vad — nem Volt köztük. Másodikán hamal- m Krizsánék udva­rán nyüzsögtek a szovjet ka­tonák" és jobbra is, balra is hosszú láncban hasaltak a hóban a harcosok. A szemben lévő állásokból Sol szórványosan, hol erőtel- ' ^esebben aknatűz válaszolt a jpEovjetek tüzér«. _ Délután két Óra lehetett, amikor egy akna csap'dott Krizsánék uúvarára és egy tisztelegtek, sírjuk körül hó alatt pihenő fiatal lucernás. A sírnál minden nap megje­lenik egy idős ember, aki alakítgatja, formálgatja a szovjet katonák pihenőhelyét. Országhegyi Zoltán bácsi mindennapos vendég — aki­nek a fia Debrecennél esett el. Nem sokáig feküdtek az országút mellett, szemben a magányos házzal Misáék. 1945. februárjában szállítot­ták testüket a városba, a Kossuth-szoborhoz, s amikor elkészült a felszabadulási emlékmű, annak talapzata alatt helyezték sok társával együtt örök nyugalomra Ma­rija Jakovleva elsőszülött fiát, a 22 éves Misát. Ma a város legszebb he­lyén, a Hősök terén pihen társaival Szkokov Mihail Nyikolajevics, aki Magyaror­szágtól távol született, Szum­ki faluban, és hősi halált halt hazánkban, Sátoraljaúj­hely alatt. Most lenne ötven eszten­dős. S örökre 22 éves ma­radt! Csontjai fölött a felszaba­dulási emlékmű, amelyet „a magyar nép szabadságáért életüket áldozó szovjet kato­náknak” emeltetett Sátoral­Csizmadfa József és felesége: „Ide temették a három szovjet harcost.” katona nem mozdult többé: Szkokov Mihail Nyikolaje­vics vére pirosra festette a havat... Másnap, december 3-án a szovjet csapatok elfoglalták a várost. Ugyanez nap, szemben a magányos házzal, az országút jobb oldalán helyezték két társával egy sírba Misát, a fiatal szovjet katpnát. Sírjuk „VZ-fZV S« ferdít jaújhely város közönsége 1945. évben. A magányos házzal és az országúttal szemben egymás után gyúlnak ki a fények az új lakótelep házainak abla­kaiban, vidám, csivitelö gyereksereg búcsúzkodik és tervezi a holnapi programot. Huszonnyolc évvel ezelőtt itt még pusztaság volt! Papp János Egy családként segítettek KAVAROGNAK az érzé­sek a szülőkben még ma is. Különösen a férj ' érzi ké­nyelmetlenül magát, ha eszé­be jut, hogy /i szocialista brigád tagjai kezdeményezé­sére adták össze a költsége­ket a kislány kiutaztatásához az ogyesszai Filatov Intézet­be. A feleség inkább arra gondol, hogy: Lám, mégis­csak jók az emberek. Kéret­lenül is melléjük álltak. Megtettek mindent, hogy a kis Csillának megadhassák a látás örömét. Fordultak nagy bánatuk­kal a Vöröskereszthez, a nő­tanácshoz, kérték a segítsé­get.. Udvariasan, finoman a tudtukra adták, nem foglal­kozhatnak a kérésükkel. Ah­hoz, hogy az ogyesszai inté­zet orvosainak megmutat­hassák a kis Csillát, aki nem látott születésétől fog- ' vaő meghívólevelet kellett volna felmutatniuk. De hát sem rokonuk, sem ismerő­sük a messzi városban. Csak úgy, ismeretlenül senkinek nem írhatnak. De honnart volna még egy árva címük is Ogyesszába? Elkeseredtek. Ha Nyugat­ra akartak volna valahová menni, még megértenék a nehézségek sorát. De ide, a szomszédba, a baráti Szov­jetunióba, egy kislány gyó­gyítása végett sem lehet a bürokrácia merevsége miatt kijutniuk? A véletlen sietett a segít­ségükre. Megtudták, hogy az ogyesszai intézet egyik orvo­sának a félesége Ungvarra való, jól beszél magyarul. Neki írtak. A KIS CSILLA úgy szüle­tett, hogy számára a világ nem nyújtott színeket, nem tudott tárgyakat megkülön­böztetni egymástól. Sötétség vette körül, amiből csak a hangok értek el hozzá. Így tanulta meg felismerni a szüleit, a rokonait. Hogy mit éreztek a szülők, amikor rádöbbentek a ször­nyű tényre, nehéz lenne leír­ni. Hányszor kérdezték meg maguktól: Miért éppen a mi kislányunk ilyen? Az orvo­soktól pedig várták a biz­tatást: majdcsak lehet segí­teni. Debrecen és a főváros lég­ismertebb specialistái vizs­gálták meg Csillát Sajnos, reményt kelteni egyikük sem tudott. Gyógyíthatatlan. Talán volna valami kis hal­vány remény, ha a kislány a fényre reagálna. Figyelték a gyereket Szo­rongva nézték, fordul-e a fény felé. Sikoltani szeret­tek volna az örömtől, ami­kor a kislány megkérdezte: ki ment el az ágya mellett? Mégis lehet talán segíteni rajta. Még nincs veszve semmi. Még előfordulhat, hogy . i. Aztán gyorsan vis­szafogták ujjongásukat, ne­hogy túl messzire vigye a fantáziájuk őket, ahonnan már csak lelki összeroppa­nással lehetne visszatérni a kényszerű valósághoz. ötezer forint a repülőút Ogyesszába, tízezer a kint­tartózkodás költsége két hét­re. Ezt a pénzt, ha a föld alól is, de elő kell teremte­ni. Kiküldték az itteni or­vosi zárójelentést, hátha an­nak alapján is lehet vala­mit mondani. Visszajött a •válasz: a kislányt látniuk kell az ogyesszai orvosoknak,^ anélkül semmi véleményük nem lehet. , Ment az szb-titkárhoz az apa. Micsoda dolog ez, ,hogy csak most szól? Két nap múlva az ' igazgató hívatta. Jól leteremtette ő is .azért, hogy nem fordult hozzájuk hamarabb. A Zalka Máté szocialista brigád pedig úgy döntött, hogy összeadják a pénzt az utazáshoz. Hozzá- ' járulnak a többiek is, gon­dolták. Mindenekelőtt a féle­séget vették maguk'közé, áki eddig egy környékbeli falu tsz-ében dolgozott, NÉHÁNY NAP ALATT el- . intézték az utazási formasá­gokat, az igazgató az autót a rendelkezésükre bocsátotta, aztán irány a Ferihegy. Majd az izgalmakkal várt repülőút Moszkván át Ogyesszába. A csendes remények útja, most, november végén. Az intézet orvosának, IVan Logajnak a felesége az első levelükre azonnal válaszolt. Ök nagyon szívesen küldené- nek meghívólevelet, de már erre az évre egy csehszlovák házaspárt láttak vendégül, és egy évben csak egyszer te­hetnek ilyet. Két ismerősüket is meg­kérdeztek, segítenének-e a magyar családnak. Mindkettő azonnal igent mondott. Egyi­kük lakásviszonyait viszont a szovjet hatóságok nem talál­ták alkalmasnak arra, hogy magyár vendégeket fogad­hasson. A másik már küldte is a kedves sorokat. Vaszile- va Larissza az ogyesszai No- voszelov u. 32. számú laká­sában így tartotta- őket egy héten át. Mivel neki is csak egy szobája volt, éjszakára a’ ház asszonya ismerőséinél kapott szállást Az ogyesszái repülőtéren egy egész kis csoport fogadta a magyar családot, akiket szinte a tenyerükre vettek. Mentek velük mindenhová, intéztek helyettük mindent. Tömték volna őket étellel és itallal, ha a várakozás és a visszafogott remény izgalmá­tól nem keletkezett volna egy lény élhetetlen gombóc a torkukban. Az a bizonyos utolsó szal­maszál is füstté lett. Az in­tézet orvosainak hosszan tartó vizsgálása is nemleges válaszhoz vezetett. Operálni ezt a fajta - rendellenességet nem lehet, de még gyógysze­rekkel sem tudják a látóide­gek fejletlenségét javítani. Kutatják, kísérletezik a meg­oldás módját már régóta, s ha bármi eredményt érnének el, azonnal értesítést külde­nek Magyarországra. Mindent megtettek, amit emberileg el lehet képzelni. Ez a végső következtetés adott némi lelkinyugalmat a szülőknek. BÄRCSAK MIELŐBB si­kerre vezetnének azok a2 ogyesszai kutatások a Filatov Intézetben: ez jár a szülők eszébe azóta is. Jók az emberek. Meggyő­ződéssel vallják Kiss Lász- lóék, a gyöngyösi fogyasz­tási szövetkezet dolgozói. Pe­dig pironkodtak is, amikor a költségek összegét átadták nekik. Az asszony sokszor érezte úgy még a kis falu­ban, amikor a tapintatlan kí­váncsiság miatt fennhangon tárgyalták a kis Csilla beteg­ségét, hogy mennyire elvisel­hetetlenek tudnak lenni egyesek. Nagy bajukban lerövidült a távolság köztük és a mun­katársak között. És ez köny- nyebbségét ad, enyhít vala­mit a helyzetükön. Jólesik hallani, a vigasztaló szót is: majd meglátják, mégis elér az orvostudomány a gyógyí­tás lehetőségéhez. Igen: a reményt nem tud­jak, nem is akarják feladni., mert minden erőfeszítésnek előbb vagy utóbb a siker­hez kell eljutnia. G. Molnár Ferenc Felszabadulási emlékmű a Hősök terén, ahol most Misa pihen. (Foto: Tóth Gizella,) Mila Loposovska: A szereiét ünnepe Tegnap apu egyetlen csapással egyszerre kél karácsonyi pontyot ütött agyon, s ezzel megnyitotta házunkban a in­dám ünnepeket. Ez jeladás volt a többi lakó számára: egyikét perc múlva már sorban álltak a szomszéd- asszonyok az előszobában, mindegyikük kezében jókora hal, amely arra ítéltetett, hogy karácsony estéjén az ünnepi asztal dísze legyen. Apu ugyanis a lakóbizottság elnöke és a pontyok elintézése hagyományosan az ő hatáskörébe tar­tozik. Igaz, anyu haragszik emiatt, de apu rá se hederít, annál is inkább, mivelhogy e megtisztelő kötelesség mara­déktalan teljesítésének eredményeképpen nem marad ideje krumplit pucolni. Szóval a szomszédasszonyok békésen vártak a sorukra, amikor Monika asszonynak'm földszintről hirtelen kiugrott a kezéből a hal és ide-oda kezdett röpdösni a lakásban, mi­vel a boltban ponty helyett tévedésből repülőhalat adlak el neki. Először az asztal felett körözött, azután néma csöndben letelepedett a csillárra. A lámpa vészjóslóan him­bálózott, de némi erőfeszítés árán — hála istennek —, si­került a halat elijeszteni róla. Mintegy búcsúzóul tisztelet­kört írt le Monika asszony feje felett, aztán huss! kiröppent a nyitott ablakon. ? Ezalatt anyunak a sütőben odaégett a bejglije. Elha­markodottan leakasztott nekem néhány fülest — mindig én vagyok a villámhárító! —, majd kidobta a bejglit — Móni­kával és a többiekkel együtt, ami az általános jókedvet le­hülötte egy kissé. Mikor a következő — egyelőre még szénné nem égett — bejglihez verte fel a tojást, berobogott Protova szom­szédasszony, és könyörögve kérlelte aput, segítsen kinyitni a lakásukat, ahová belülről bezárkózott Igor, a kisfia, amint felfedezte az eldugott karácsonyi ajándékokat —, többek között a trombitái is, amin már két álló órája játszik fá­radhatatlanul. Apu mondta, hogy rögtön megy, de Protova népi hallotta, mert még otthon teletömte a fülét vattával, tehát, megsértődött, éi kijelentette: szörnyű, hogy az embe­reket még az ünnepek sem teszik jobbá, humánüsabbá — aztán bev'iata az ajtót és elviharzott. Hála az iparnak, örökké tartó játékok még nincsenek, így aztán a trombita- harsogás is abbamaradt végre. Hanem akkor közvetlen közelről hallatszott rettenetes robaj, olyan, akár az ágyúlövés. Szerencsére mégsem ágyú volt, csak apu ejtette el a süteményes tálat, ahogy az ün­nepien megtérített asztalra akarta tenni. Anyu könnyes szemmel rebegeti neki hálát a segítségért,'aztán az összes szentek, ne'-'-vei az ajkán fogott hozzá, hogy összeseperje apu szorgoskodásának eredményét. A barátságos családi tűzhely körül hamarosan gyüle­kezni kez'Hek ez est több; résztvevői — a rokonok és közeli ismerősök. Fáradhatatlanul magasztalták anyut, és szakács- művészetét, sőt még attól is el voltak ragadtatva, milyen elegáns ,boronáiéit rakott a fejére. A meleg mamuszok. nyak- és zseb!-ondók ünnepélyes kiosztása után a vacsora fokozat< tempóban, folytatódott. A karácsonyi éi csöndjét kisvártatva több szólamban előadott művészi dalok törték meg. Ejfél is elmúlt, amikör anyu új nyaklevesek beígérésé- vel aludni indított, maga pedig bevette a következő adag idegcsiltapitői. Szlovákból fordította: 2ahemszky László i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents