Népújság, 1972. december (23. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-16 / 296. szám
k Emberrablás tnaqyar módra U' magyai turn Amikor először hallottam a film sztoriját. - lelkesedtem. Valóban nagyszerű alapötlet még akkor is. ha vicc formájában már jóhéhány •eve közszájon forog' a törlőiét. arról a bizonyos igaz- gf torol — Vagy még rangosa ob vezetőről — akit azért rabolnak el, 'hogy jobban ír.‘íreneic „ i'fgok és akiért c-takií azért fizetik ki a vái'ságdíjat, hogy a szelíd eíb er rablók vissza ne vi- ír ék, , vicc jő, s fellelhető mö- g te bizonyos társadalmi igazság is. Valóban vannak r-aiunk olyan igazgatók vagy ír. ás vezetők, akik rendes, b-r.sületes emberek ugyan, csak nem a legmegfelelőbb posztra állította őket az élet, félr.ek az újtól, különösen a döntés felelősségétől. Ezt a fonák helyzetet kifigurázni, a szatirikus ábrázolás kereszttűzébe állítani valóban lelekesítő feladat. Csak éppen nem sikerült. Legalábbis a sztorihoz és a várakozáshoz mérten nem. Kapás Dezső túlságosan megszelídített forgatókönyvet kerekít a csípős tendenciájú témából. A vállalati mechanizmus sokoldalú ábrázolása, az emberi kapcsolatok feltérképezése helyett szinte bocsánatkérő gesztussal álomképekbe ringatta a szereplőket és a közönséget. Csak sajnálni lehet, hogy Várkonyi Zoltán, a mindig önálló véleményt valló tehetséges rendező elfogadta a bátornak és fordulatosnak egyáltalán nem nevezhető forgatókönyvet, amely legfeljebb egy közepes vígjátékhoz adott lehetőséget. Magyarázni persze sokféleképpen lehet, hogyan futott az unalmasabb vágányra ez a sok humort rejtő különös történet. Mert valóban szokatlan, sőt mondhatnám a mi viszonyaink között fantasztikus helyzetről mesélnek a film alkotói. Egy nagy vállalat igazgatóját három fiatalember — egy mérnök, egy technikus és egy munkás Főiskolások irodalmi — elrabolja. Szándékuk nemesnek mondható, úgy gondolják ugyanis, hogy az igazgató távollétében normális mederbe billen a vállalat élete. Valóban így történt, egyik napról a másikra megváltoztak, aktívak lettek az emberek, s akadt olyan vezető, aki gyorsan és bátran vállalta a döntéseket. Ilyen körülmények között a dolgozók a zsebükből adták össze a százezer forint váltságdíjat — nehogy visszaengedjék az elrabolt igazgatót. A film kerettörténete sőt még a végső figyelmeztető mondanivalója sem vitatható. Inkább azt lehet kifogásolni, ami kimaradt ebből a filmből, hiszen a szemünk előtt szalasztottak el egy nagyszerű lehetőséget. A film ugyanis túlságosan leegyszerűsíti a problémát: egy becsületes, jóemberről beszél, egy olyan igazgatóról, aki még a barchoba-já- tékban sem meri kimondani az igent vagy a nemet. Csakhogy ennek az igazgatónak tucatnyi közvetlen munkatársa van, főkönyvelők, főmérnökök stb. ök milyen emberek? Hogyan lehet, vagy lehetett őket így vezetni ......................s zínpada hosszú éveken keresztül? Es milyen ember a minisztériumi főnök, akit olyannyira respektál az igazgató? A válaszokkal, tehát az emberi kapcsolatok szövevényének sokoldalú ábrázolásával maradt adósunk a film. Az egyik jelenetben azt mondja az igazgató: nem szabad kiélezni a problémákat. Ez az alapállás érezhető a film egészén is. Ezért lett szelíd vígjáték és nem maró szatíra. Várkonyi Zoltán rendező, Somló Tamás operatőr közreműködésével jól szerkesztett és helyenként látványos képsorokkal igyekezett megnyerni a közönséget. Kállai Ferenc, őze Lajos, Tahi Tóth László, Garas Dezső, Mensáros László, és Somogy- vári Rudolf elsősorban a forgatókönyv hibájából nem tudta kibontakoztatni közismert tehetségét. Moór Mariann, Piros Ildikó és Schütz Ha talán még ma sem tudja mi volt a funkciója ebben a filmben. Ha csak az nem, hogy a csinos nők nem hiányozhattak ebből a produkcióból sem. Hibái ellenére sok mindent elnéznénk a filmnek, ha azt tapasztalnánk, hogy a közönség jól szórakozik. De sajnos még ez sem mondható. .. ftlárkusz László r Ahol a szerétéiből a sok is kevés ... 14—lo éves korukig tartaMegható jelenet az Egri Gyermekvárosban: látogatócsoport érkezik, akik kapcsolatot szeretnének teremteni a kis lakókkal. Az óvoda bejáratához érve, hároméves apróságok veszik körbe a vendégeket és ruhájukba kapaszkodva kérdik: „Ugye, hozzám jöttél? S aki először jár itt, az a torokszorítástól rendszerint nem is tud válaszolni. A patronálok — Jelenleg kétszáznyolcvan, 3—16 éves korú neveltünk van — mondja Broz- mann János, a gyermekváros igazgatója. Igyekszünk minden tölünk telhetőt biztosítani számukra, de a legfontosabbat, az otthon melegét, igazán csak családi körben ismerhetik meg. Ezért szívesen is fogadjuk a látogatókat, mert a gyerekeknek igazán a szeretette van szükségük; ebből pedig itt, még a sok is kevés.., A kapcsolatkeresés folytán & látogatók megismerkednek az itteni élettel, ünnepek idejére pedig, ilyen lesz most a karácsony is, hazaviszik őket. Sokan jelentkeznek egyénileg is. Gyakran még mi is csodálkozunk. Például a közelmúltban egy nagyon kedves, káli óvónő fogadott magához egy ötéves kislány. Meglepődtünk a kérésen, Q3 a példa azt bizonyította, hogy az egész napos munka után, otthon is töretlen kedvvel folytathatta tovább a könnyűnek nem mondható gyermeknevelést. Azonban legtöbbször a szocialista brigádok közelednek. Felajánlják anyagi támogatásukat, különböző játékot és sportszereket készítenek és ami a legfontosabb, hogy szorosabb kapcsolatot alakítanak ki a levelezéssel, látogatásokkal és hosszabb-rövidebb időre szóló kikéréssel. Lelki törés következményei A gyermekváros az általános iskola elvégzéséig gon- dozzza a gyermekeket, ami reális körülmények között na. Azonban a tényék azt mulatják, hogy az iskolásoknak több mint a fele túlkoros, 15—16 évesen végzik el a nyolcadik osztályt. — Sajnálatos módon ezek objektív okok következményéi — folytatja a beszélgetést az igazgató. — A gyerekek többsége a szülők kifogásolt erkölcsi élete miatt, bírósági határozat következtében került ide. Az „otthon” elszenvedett megpróbáltatások a legtöbb esetben igen komoly lelki megrázkódtatásokat okoznak. Az ilyen törések évekkel is visszavethetik a szellemi fejlődést, zárkózottságot, búskomorságot idézve elő. Ezen igyekeztünk segíteni, amikor létrehoztuk az iskolai előkészítő csoportot iskolaéretlenek számára. A csoport az óvodában működik és a már hároméves gyakorlat azt bizonyítja, hogy elgondolásunk sikerrel járt. Vissza a nagy közösségbe — Törődnünk kell gyermekeink pályaválasztásával is hiszen azt szeretnénk, Ünnepi hét A közelgő Petőfi-évfordu- ló alkalmából ünnepi hetet rendeznek az egri Alpári Gyula Közgazdasági Szak- középiskola diákjai. Hazai líránk kimagasló egyéniségének emlékét az elmúlt napokban az iskolarádión keresztül idézték, majd a tegnapi napon megnyitották azt az emlékkiállítást amelynek anyagát az osztályok —• egymással versengve — gyűjtötték és helyezték el tablókon, vitrinekben. A Petőíi-kiállítás ünnepi műsor keretében Szabó Gábor tanár, megyei hogy a „kinti életben” is megállják a helyüket. S ez a feladat, szülők hiányában szintén ránk hárul. Már ötödik osztályos koruktól figyeljük testi és szellemi adottságaikat, vonzó' úsukat egy-egy szakterület fejé. Szakköröké létesítünk, a.iol megismet .. érdeklődésüket, bátrabban avasolhaiunk számukra, irányíthatjuk őket. De gyakran tartunk beszélgetéseket is, ahol ismertetjük a beiskolázási lehetőségeket. . A legnagyobb öröm számunkra, ha sikerül helyesen választant és volt lakóink biztos -ái/bal lépnek vissza a nagy közös v?toe. A bejáratnál egy kis, kék szemű feltűnően értelmes arcú fiúcska áll. Ö az ügyeletes. Tizenkét éves, szülei egy évvel ezelőtt meghaltak. Nagyszülei idősek távol ti laknak így csak ritkán tudnak eljönni. Nagybátyja azonban itt él a városban és még egyszer sem látogatta meg. Idegenek pedig már játékot is hoztak neki. Győző ezt nem érti... a „keriben" szakfelügyelő nyitotta meg. Az ünnepi eseményt követően folytatódnak az iskolai rendezvények. Hétfőn helyesírási versenyre kerül sor minden osztályban, kedden Petőfi verseiből és életéről rendeznek vetélkedőt, szerdán az iskola legjobb szavaiéi bizonyítják, ki tudr ja legjobban tolmácsolni Petőfi verseit? ' ] Az, ünnepi hét, záróesemér nyén dr. Csicsai József igazgató mond emlékbeszédet éa átadja a jutalmakat a pályázatok, vetélkedők legjobbjainak. . Horváth Attilm Patöfi évfordulón Uí korszak kezdete E címmel rendezett csütörtökön este rövid lélegzetű, de igényes irodalmi műsort a Tanárképző Főiskola irodalmi színpada a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója alkalmából. A szépszámú közönség a már klasszikusnak számító Gorkijtól és a mai szovjet líra fiatal ihletett ipegújítóitól egyaránt — az ünnepi műsorhoz méltóan — műveik egy-egy szép részletét hallhatta. Az irodalmi est Schleifet Mária magyar—orosz szakos hallgató bevezető-köszöntője után pattogó ritmusú induló- szerű dallammal kezdődött, majd a miniatűr színpadon, körben helyet foglaló előadók egymás után idézték fel az eltelt évek, évtizedek egy-egy epizódját, monumentumát, mintegy közelítve a múltat a mához. Az irodalmi megemlékezés középpontjában az a törekvés húzódott meg, hogy korunk emberének szemével pillantson a múltba, s egyúttal bemutassa a ma szovjet emberének dolgos hétköznapjait. Nagyon szépen sikerült Ahmadulina szellemes-groteszkre poentírozott verse a Párbaj, megidézve a XIX. századot, amelyben az orosz líra két géniuszának Puskinnak és Lermontovnak gonoszul kitervelt halálát visszájára fordítja és a cári Oroszország fölött mond gúnyos-ironikus ítéletet, hitet téve a két költőóriás művészi és emberi igaza mellett. 197Ü, december 16., szombat Ezt követték Jevtusenko, > Vinokurov és Voznyeszensz-% kij immár a közelebbi múlt- > ból vett témájú versei, ame- > lyek kedves, közvetlen élet- > képeket villantottak fel. A > filozofikus mélységet és a > lírai finomságot ötvözött > Scsipacsov írása után rög- > tön Martinov, a műsornak > is címet adó verse követke- > zett. A gondos igénnyel ki-> választott verses és prózai > részleteket a műsoros est > hangulatához illő zenei mű-1 vek tették még közvetleneb- > bé de egyben ünnepélyeseb-1 bé is. > Mindenképpen dicséretes, > hogy a főiskola irodalmi > színpada ilyen szépen ősz- > szeállított, meleg hangú mű- > sorral emlékezett meg a | rangos évfordulóról. Aziro-< dalmi színpad tagjai kultu- < rált, tiszta hangon, elmé- < lyült átérzéssel adták elő az < egyes műveket, látszott raj-< tűk, hogy alaposan felké- < szültek a megtisztelő fel- < adatra. Egységes, már bízó- < nyos előadói rutinnal ren-1 delltező együ ttes benyomd- s sát keltették. Eszközteiensé- s gük, csak a mondanivaló vi-< lúgos, érthető kibontására < való törekvésük legfőbb éré- s nyeik közé tartoznak. Első-1 sorban azok a részletek sí- < kerültek a legjobban, ame-1 lyekben az érzelmi, a lírai c oldal dominált, hiszen ezek \ hangulati megragadása, ár- < nyaltabt visszaadása légin- > kább adekvát számunkra. < Érdekes módon a prózámon-1 dás könnyebbnek tűnő fel-< adata több gondot okozott, > mint a verses művek sokkaK színesebb skálájú interpretá-J fása, < Dt. Hekli József ' A cserepek összefagyva, kettő se pottyan le, vérzik a kezem. Mindegy, csinálni kelL A léceket már lábbal töröm. Testtel. A gerenda: deréfcvastagsá- gú. Megemelni is alig bírom. Pedig ezt oda kell húzni, kitaszítani, valahogy a kéményhez erősíteni! Szaggatom a ruhaszárító- köteleket. Margit! Vajon kijutottak-e idejében? Visszaterelem a figyelmem a dolgomra. Olyan nehéz a súly, centiméterenként rángatom előbbre a gerendát. Mikor föl kellene emelni, vége az erőmnek. Alattam reipeg a ház. A víz nekifeszül az akadálynak. A kötelekkel meg lehetne emelni a terhet. De előbb az öreg legyen biztonságban! Megfogom. Beszélek neki: tudom, hogy fáj, de nem maradhat ott a sarokban, leszakadhat... Ordít a fájdalomtól, véres habot hány, de végül sikerül a ruhákra ráfektetni a kémény mellett. Odateszem neki a pa- linkásüvfcget. Ezt csak úgy lehet megoldani, ha a zsinegekkel föl- mászok, átvetem a nyergen, idelenn meghúzom, a gerendát előbbre csúsztatom. Nem tudom, hogy sikerül, de sikerül. Indulás a másik végébe! Ahogy megemelem, megindul kifelé, fölránt, de — csattan a vége a vízen. Az ár elkapja, a kötél lemarja a kezemről a bőrt, de megtartom. A kötél végét rá tekerem a kéményre. A következő pillanatban megkapjuk a lökést a túloldalról. Az oromfal kettéhasad, egyik fele, mint a lőtt állat, lassan leroskad. D51 utána a tető negyede is, ugrok az öreg fölé, agyon ne üsse valami. Ahogy felpillantok, meglátom körülöttünk a rohanó vizet. Szédülést érzek. Első ízben jut eszembe, hogy innen nem lehet kilépni, ez a buli éietre halálra megv. Akkorát zandít bennem, mint a harang. Én nem gondoltam erre. Hihettem volna, ha mondja valaki? Hogy a saját Siralomházamba rohanók, amikor annyira veszkődöm a Miskával való elmenetelemért? Hisz ha nem tartok vele, nem ismerem meg a lányt, nem érdekel, mi lesz a szigettel, nem vesztegetem meg a pilótát, s végül nem maradok itt... , Nem is tudom, miért, maradtam. Nem fontoltam meg. Rég odaát lennék a lánnyal, biztonságban, én lennék a jó nála, az öreg meg vessen magára, máért nem menekült el időben, szóltak nekik, tudták, hogy mi lehet. Mi közöm... ? s Hülyeség, de mégse bánok semmit. Lehet, hogy nem látom többet a lányt — törődik is a sors azzal, igazságtalannak tartjuk-e? — s mégse bánom. Valami jó érzés van bennem. Felelősségféle, önmagamért. Soha nem éreztem még ilyet. Ha megmenekülök, alighanem azért sikerül, mert fontos vagyak magamnak. Iszom egyet. Egész jó. KéE is, hideg van. Ha jól megnézzük, talán túl is vagyunk a nehezén, talán kitart a ház. Remélem, rendesen megépítették. Ha az első nagy vízrohamot kibírta, kibírja a többit is. Kilesek, örvény kavarog a gerendavégek körül. Sokat nem ér, de mégis valami. Nekem meg tán mindent. Meg az öregnek. Ha nem emelkedik a vízszint, ha nem mi kapjuk a nagyja jeget, ha... Ha. Három „ha”: az ha- ha-ha. Nevetni kell rajta, milyen bizonytalanságban vagyunk, s közben azon elmélkedem, milyen remek fickó vagyok. Mikor millió tennivalóm volna. filoLjtatjaiQ i
