Népújság, 1972. december (23. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-14 / 294. szám

SHAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! I Karácsonyi gondok*»* AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS NAPILAPJA XXIII. évfolyam, 294. szám ARA: 80 FILLÉR 1973. december 14., csütörtök Az országgyűlés téli ülésszakának második napján Megszavazták az 1973. évi állami , költségvetési törvényjavas atot Heves megyei delegáció Csuvasia jubileumi ünnepségén U abb Heves megyei felszólaló a Parlamentben Szerdán délelőtt az 1973. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslat vitájával folytatta munkáját az országgyű­lés téli időszaka. A tanácskozáson részt vett Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Fock Jenő, a kormány elnöke, Aczél György, Apró Antal, Kállai Gyula, Németh Károly, Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagjai, a KB titkárai. Részt vettek az ülésen a kormány tagjai, a páholyokban helyet foglalt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője. Apró Antal, az országgyűlés elnöke megnyitotta az ülést, majd Vályi Péternek, a Minisztertanács elnökhelyettesének adott szók Vályi Péter felszólalása A költségvetés parlamenti vitája olyan kiemelkedő al­kalom. amely módot ad az ország gazdasági helyzeté­nek áttekintésére, az ered­mények és problémák érté­kelésére mind a képviselők­nek. mind az érdeklődő közéleti embereknek. Az ál­lami költségvetés ezúttal is a párt és a kormány gazda­ságpolitikáját kifejező nép- gazdasági terv pénzügyi ösz- szefoglalása. Előirányzatai tartalmazzák azokat a kere­teket, feltételeket is, ame­lyek az előttünk álló évben az ország lakosságának élet­körülményeit formálják. Az országgyűlés mostani napi­rendjének jelentőségét fo­kozza az a tény, hogy az 1973. évi költségveté­si törvény megalkotására nem sokkal a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának állásfoglalását követően került sor. A beterjesztett 1973. évi költségvetésnek ezért az a feladata, hogy az államház­tartás bevételeit és kiadásait oly módon szabja meg, úgy ossza el, hogy a Központi Bizottság határozatában meg­jelölt politikai, gazdaságpo­litikai elvek a pénzügyi in­tézkedések révén érvénye­süljenek. / A kormány intézkedési ter­ve gondosan és részletek oe menően sorolja fel a teen­dőket. Ez lesz a következő hónapok minisztertanácsi munkaprogramjának gerince, fő tartalma. A munka túl­nyomó részét a jövő év első hat hónapjában kell elvégez­ni. A gazdasági helyzet ér­tékelésénél az egyik legfon­tosabb mérce, hogy milyen mértékben teljesülnek a IV. ötéves terv előirányzatai. A XV. ötéves terv teljesí­tése jó úton halad — mon­dotta a Minisztertanács el­nökhelyettese. A legfonto­sabb területek fejlődése el­éri, vagy meghaladja a-terv­ről szóló törvényben előírt színvonalat. A gazdasági fej­lődés tervszerűségének növe­lése továbbra is fontos fel­adatunk. A tudományos elő­relátás, a különböző gazda­sági szervek tevékenységének összehangolása azt igényli, hogy a tervek készítésében, végrehajtásában és a gaz­dasági folyamotok ellen­őrzésében az állami szer­vek között minél jobb munkamegosztás legyen. Ebben fontos szerepet szá­nunk a néhány hónap múlva létesülő Állami Tervbizott­ságnak. Az Állami Tervbi­zottság feladata lesz a ■ terv­ben biztosítani az ágazati szempontok és a népgazda­sági érdekek egységét, to­vábbá a népgazdaság fejlő­dési üteméből, az életkörül­mények javításából, a mű­szaki fejlődésből és a gazda­sági egyensúlyból származó követelmények összehangolá­tervszerűtlenül felgyorsult •növekedése megállt. Vályi Péter ezután a vál­lalati irányítási és szervezé- , sj munka korszerűsítésével foglalkozott Hangsúlyozta, hogy ezzel szorosan össze­függ a költséggazdálkodás javítása. A Minisztertanács elnök­helyettese felszólalásának hátralevő részében bejelen­tette, hogy átcsoportosítások­ra kerül majd sor. Részben a vállalaton belül, részben a vállalatok között is átkép­zésre, új szakma elsajátítá­sára lesz szükség. A régi gyártmányokról le kell mondani, újakat kell bevezetni. Ehhez tudatos. határozott cselekvés szükséges, minden A három elnök: Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Apró Antal, az országgyűlés elnöke és Fock Jenő, a kor­mány elnöke a Parlament folyosóján, szünetben. sát. Operatív hatásköre is széles lesz a tervben fog­lalt gazdasági célok ellenőr­zésében, és a végrehajtást szolgáló intézkedések hoza­talában. A mostani időszak legfon­tosabb gazdasági céljai Közé tartozik a népgazdaság ter­melési és forgalmi hatékony­ságának fokozása, az egyen­súly további szilárdítása. A népgazdaság idei fejlődésé­nek eredményei azt muta ják, hogy azok az intézkedések, amelyeket a kormány a népgazdasági egyensúly helyzetének javítására hozott, kedvezd változást eredményeztek. Ez mindenekelőtt a külke­reskedelmi áruforgalom egyenlegének számottevő ja­vulásában jut kifejezésre, ezenkívül abban, hogy a fel­halmozás, a beruházások és a készletképződé» korábbi résztvevőtől. A párt és a kormány nagy gondot fordít a lakosság életkörülményei­nek folyamatos javítására. A lakosság ellátása jelentősen javult. Javult a húsellátás, bővült a ruházati és más iparcikkek választéka, to­vábbá szűkült a hiánycik­kek köre. A kereskedelem­ben is sok teendő vár ránk. (Folytatás a 3. oldalon) December 15-én, pénteken ünnepli Heves megye test­vérterülete a Csuvas Auto­nóm Szocialista Köztársaság fennállásának 50. évfordu­lóját A félévszázados jubi­leum alkalmából Fekete Győr Endrének, a megyei tanács elnökének vezetésé­vel delegáció utazott Heves megyéből Csebokszáriba. A delegáció tagjaként vesz részt az ünnepségen Virág Károly elvtárs, a Heves megyei pártbizottság titkára is. A Heves megyei delegációt teg­nap reggel a Ferihegyi repü­lőtéren Polgár Miklós, a megyei pártbizottság osztály­vezetője és Pápay Gyula, a megyei tanács végrehajtó bizottságának titkára bú­csúztatta. Megyénk képvisel® a ju­bileumi megemlékezésről elő­reláthatólag vasárnap érkez­nek vissza. Csuvas lap Heves megyéről Testvérlapunk, a Szov- jetszkaja Csuvasia, 1972. no­vember 26-i számában Eger felszabadulásának 28. évfor­dulója alkalmából összeállí­tást közölt. A Csuvas ASZSZK területi pártszervének és miniszter- tanácsának lapja, a Népúj­ságban megjelent írások alapján, bemutatja Kiss La­jos Lenin-renddel kitüntetett veteránt, beszámol a kiskö­rei vízlépcső építéséről, az egri úttörőház avatásáról, részleteket ad a füzesabonyi Szabad Nép Tsz elnökéről írt portrénkból, fotót közöl a szüretről, és meleg sza­vakkal emlékezik meg, kö­szönti a 28 éve felszabadult megyeszékhelyt, Egert. Az írásokat Zahemszky László fordította és a Cse- bokszáriban tartózkodó Zbis- kóné Hering Margit szer­kesztette. Alig több mint egy hét választ már csak el bennünket az év egyik legszebb ünnepétől, a karácsonytól. A készülő­dés első jeleként díszes pompába öltöztek a kirakatok, meg­jelentek a karácsonyi üdvözlőlapok és a piacokon az első fenyőárusok. Az üzletekben és a kirakatok előtt egyre töb­ben ácsorognak, keresve a meglepetésnek szánt ajándékot, amelynek kiválasztása kicsiknek és nagyoknak egyaránt gondot Okoz. (Foto: Tóth Gizella) Megkezdődött a Francia Kommunista Párt kongresszusa A párizsi Saint-Quen pe­remvárosban megkezdődött a Francia Kommunista Párt ötnapos kongresszusa, ame­lyen a helyi pártszervezetek 1200 képviselője és sok test­vérpárt küldötte, valamint külföldi delegációk — köztük az MSZMP Biszku Béla ve­zette küldöttsége, tagja Oláh György, a Központi Bizott­ság tagja, a Heves megyei pártbizottság első titkára — vesznek részt. A tanácskozást, amely el­sősorban a jövő év elején sorra kerülő nemzetgyűlési választások előtti teendőket vitatja meg, George Mar- chais főtitkárhelyettes nyi­totta meg. A szovjet pártküldöttség, amely a kongresszusra ér­kezett Párizsba, Mihail Szuszlovnak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjá­nak, a központi bizottság tit­Cement - terven felül A lábatlani és a tatabá­nyai cementgyár dolgozói az elmúlt hónapokban nagy erőfeszítéseket tettek azért, hogy növeljék a termelést. Az iparág vezetői ugyanis mindkét gyártól azt kérték, hogy többlettel segítsék az ellátás javítását e fontos építőanyagból. Mindkét gyárban növelték a klinker- égető és az őrlőberendezé­sek üzemóráit, javították a nyersanyagellátást. Mindezek ellenére az igé­nyeknek megfelelően alapo­san túlteljesítették a válla­lást: az év eleje óta, a két gyárban együttesen 5000 ton na cementet őröltek terven felül. Fokozták a cement ki­szállítását is. így ebben az évben az előírtnál 13 000 tonnával több cementet szál­lítottak el a két Komárom megyei gyárból. Ez a meny- nyiség 2600 családi ház fel­építéséhez elegendő. kárának vezetésével felke­reste a Marie-Rose utcában Lenin múzeummá átalakított egykori lakását. A lakás ugyanúgy van berendezve, mint akkor, amikor itt élt a világ első szocialista álla­mának alapítója. A küldöttséget a múzeum­lakásba elkísérte Raymond Gwyot, a Francia Kommu­nista Párt Politikai Bizottsá­gának tagja. Georges Gos- nat, a központi bizottság tag­ja és Pjotr Abraszimov, a Szovjetunió párizsi nagykö­vete. Mihail Szuszlov. az SZKP küldöttségének vezetője a múzeum megtekintése után meleg köszönetét fejezte ki a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának, a francia kommunistáknak, hogy ilyen nagy gonddal őr­zik ezt a minden dolgozó számára drága helyet,

Next

/
Thumbnails
Contents