Népújság, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-30 / 282. szám
A sportkori közgyűlések idején Rangos egyesület- magasabb mérce H a egy játékos a labdarúgó-, .vagy a vízilabda-mérkőzésen elhibázza a büntetőt. vagy „ordító” helyzetből sem talal a> ka- pubá, jogos bírálatot, elmarasztaló kritikát kap tettéért. A „ziccerek” elszalasztása konkrét, szemünk előtt történik, úgy is mondhatnánk, kézzel fogható az említett esetekben. Előfordulhat-e hasonló helyzet sportvezetővel? Elő bizony. Országos szinten idézhetnénk a legutóbbi olimpia egy-két versenyét, vagy a Ferencváros -labdarúgó-kupamérkőzésének bonyodalmait, amikor, is a magyar „sportdiploroa- ták” nem jeleskedtek. Megyénk legrangosabb egyesületénél, az Egri Dózsánál a közelmúltban ugyancsak tapasztalhattunk vezetői bizonytalankodást, nem tetsző döntéseket. Vegyük a legszembetűnőbbet. Idén az egyesület nehéz körülmények között tudta csak megrendezni a vízilabda Felszabadulási Kupa küzdelmeit. A sportkör csupán a rendezés es a tiszteletdíjak költségeit tudta előteremteni, azt sem könnyen. A bonyodalmat az okozta, hogy az Egri Dózsa az év versenyprogramjábán nem jelölte ezt a vízilabdázómét. Sem ezt, sem más versenyt A sportszövetség pedig a költségvetési terv-' ben . csak az előre bejelen-- tett programot veheti figyelembe. 1973-ban ugyancsak ez lesz a helyzet, mert a Dózsa vezetői a jövő évre sem terveztek saját rendezvényt Pedig a kupa rangját most az is növelné, hogy az MNK védője lenne a rendező s talán most kínálkozna a legkedvezőbb alkalom arra, hogy rangos külföldi együttest is meghívjanak Egerbe. A sportszövetség .érthetően többet vár a Dózsától. A rangosabb egyesületnek kellene jó példával a kisebbek előtt járnia, ennek ellenére az a helyzet, . hogy ; a . kisebb egyesületek vállalkozó kedve felülínúlja az Egri Dózsáét, saját rendezvények tervezésekor. Újsághír 1972. november ß: trAz Egri Dózsa labdarúgó-szakosztálya november lóén pénteken 17.30 órai kezdettel szurkolói gyűlést tart...” 1972. november 10: ,„ .. A tervezett szurkológyűlést elhalasztották ... helyéről és időpontjáról a sportkör később tájékoztatja szurkolóit Ok: nem volt helyiség, ahol megrendezhették volna a gyűlést. Azóta sem történt semmi, pedig eltelt néhány hét, s a szurkolók és szakvezetők találkozóját régen hiányolják már Égerben. De -kérdéses, - - hogy - az ennyire bizonytalan intézkedés és tervezés nem vészi-e kedvét azoknak is, akik még kitarINNEN-ONNAN Ibolya (1. szó. Az Egerben megrendezésre kerülő megyei döntőn ők képviselik Hatvant ■ Befejeződött a magyar női sakkbajnokság, az 1972. évi Lajnoki símet Ivánka Mária (VM Egyetértés) szerezte meg 11,5 ponttal, 2. Porubsz- ky Mária 'Zalaegerszegi TE) 9,5, 3 dr. Krizsánné (Utasellátó) 8,5, ... 8. Kárölyné (Gyöngyösi Energia) 6 ponttal. ★ December 9—10-én Eger-. bén. a Malom úti szakközépiskolában rendezik meg Eger város röplabdabajnokságát, melyen vállalatok, üzemek, iskolák, kollégiumok, fegyveres testületek csapatai indulhatnak. f * I Heves megye felnőtt férfi asztalitenisz tízek bajnoksár gát két csoportban december 9—10-én Sírokban, a művelődési ház nagytermében rendezik meg. A banjokság résztvevői, A csoport: Estefán Géza, Kovács György. Román Péter, dr. Sonkádi János, Nagy Ferenc (Eger). Hart Géza. Paláncz Péter, Seregély Pál (Füzesabony). Szabó József.. Dráveczki Péter (Hatvan), Tartalék: Minksz Károly (Sírok), Kiss József' (Lőrinci). B. csoport: Bódi József. Szántó Sándor (Sírok), Kiss Imre, Kárpáti István (Karácsond), Szabados Lajos (Heves), Báder Tamás (Eger). Máté György (Hatban), Orbán János (Gyöngyös), Petró Zoltán, Petró Lajos (Lőrinci), Gál Géza. Penderik János (Füzesabony), Tóth József (Gyöngyös). ★ Átányban 100 néző előtt barátságos labdarúgó-mérkőzést játszott a hazai megyei II. osztályú csapát a Budapesti Ikarus ifjúsági együttese ellen. A találkozó végeredménye 2 :2 lett. A hatvani úttörő-sakkbajnokság eredményei. Kisdobosok: 1. Juhász Lajos (Heréd), 2. Berényi Zsolt (1. sz. isk.). Úttörő fiúk: 1. Asztalos László (3 sz.), 2. Rácz Péter (2. sz.) Lányok• 1. Turcsán . ____ __ ___ I rén (4. sz.). 2. Zarkaházi < Veröci, Krizsánné összeállítású tanak e csapat mellett? Hasonló sportvezetői bizonytá- ' lankodást tapasztaltunk a vízilabda-mérkőzések helyének és időpontjának közlésekor. Ez azért történt, mert nem azzal tárgyaltak az úszószövetségben. akinek jogában állt hiteles választ adni az egriek kérésére. Az sem válna kárára az Egri Dózsának, ha a megye sportköreivel közvetlenebb együttműködésre, szorosabb kapcsolatokra törekedne. Ügy hisszük, használna ez a megye sportéletének további javításában,, de használna az Egri Dózsának is. Mindez a sportkör vezetőinek feladata. Mint ahogyan feladatuk — különösen most, az egyesület közgyűlésének előkészítésekor —, hogy elemezzék saját munkájukat is, hogy őszintén szembenézzenek a problémákkal. s feltárják nemcsak az általunk említett, de a sportköri munka során elkövetett egyéb hibák, hiányosságok okait is. Mért nemcsak a sportolók teljesítménye, de gyakran a vezetők helytállása is közvetlenül befolyásolhatja az elért eredményeket. A vezetőknek kell jelképes hidat kovácsolniuk az egyesület erkölcsi és anyagi támogatói, a szakszövetségek, sportszervek, a közönség, valamint a versenyzők és a sportkor között. E gy rangos egyesület vezetőitől nyilván többet vár el a közvetlenül érdekelt sportoló, sőt a támogató, a szurkoló is. Munkájuk akkor lehet eredményesebb, ha okulnak az elkövetett hibákból. S akkor a jövőben hasonló helyzetekben mindig feladatuk > magaslatán állhatnak majd. Virágh Tibor Négy nap az NDK-ban Mint ismeretes, az Egri Dózsa úszói a drezdai Einheit vendégeiként négy napig az NDK-ban tartózkodtak. Érkezésük után Berlin nevezetességeivel ismerkedtek, majd az egyik napon a Drezdától mintegy 40. km-re levő Kő- nigsteinbe is ellátogattak.- A hagyományoknak megfelelően. á két egyesület úszóinak részvételével kétnapos versenyt rendeztek Drezdában. Az egri fiatalok, figyelembe véve felkészülésük mostoha körülményeit, biztató eredményeket értek el, várakozáson felül szerepeltek ezen a versenyen. Különösen Pelle Judit állt helyt kitünően, aki a korábbi versenyidő- szakban elért eredményeit is túlszárnyalta. Az egriek eredményei. Férfiak. 100 m -gyors: 1. Simkó Z. 58,3. 100 m hát: 2. Lőrincz J. 1:10,9. 200, m vegyes: 2. Simkó Z. 2:28.7. 400 m gyors: 3. 'Holló T. 4:55.3, 4. Simkó Gy. 4:57.3. 200 m gyors: 1. Simkó Z. 2:11.9, 1.00 m pillangó: 3. Holló T. 1:10.6. 4. Simkó Gy. 1:14.5. 200 m hát: 2. Simkó Z. 2:34.3, 3. Lőrincz J. 2:35.6. 1500 m gyors: 2. Holló T. 19:52.2, 4. Sjmkó Gy. 20:12.8, 5. Lőrincz J! 20:13.6. Nők. 200 m gyors: Pelle J. 2:22.6, 4. Nagy A. 2:29.5. 100 m pillangó: 1. Bede E. 1:14.2. 200 m hát: 2. Harmath K. 2:42.1, 3. Bodnár A. 2:44.8. 100 jn mell: 1. Prutz É. 1:23.6, 2. Polgár K. • :25. 400 m gyors: 2. Lázár E. 5:00.4. 100 m gyors: 1. Pelle J. 1:05.6. 200 m mell: 1. Prutz É. 2:59.5,2. Polgár K. 3:05.5. 100 m hát: 2. Bodnár A. 1:15.4, 3. Harmath K. 1:16.5. 200 m pillangó: 2. Nagy A. 2:47.1. 200 m vegyes: 1. Bede E. 2:40, 3. Harmath K. 2:47.8. 800 m gyors: 2. Lázár E. 10:23.5, 4. Pelle J. 10:51.4, 6. Nagy A. 11:06.1. ntBeftikcH Heves megye összetett bajnokságainak eredményei Nők, felnőtt ötpróba: 1. Vass Éva (E. Tanárképző) 2362, 2. Balázs Katalin (E. Tanárképző) 2265, 3. Juhász Ágnes (E. Tanárképző) 2228, 4. Hajdú Ágnes (E. Tanárképző) -2224, 5. Martinkovics Márta (GYESE) 2194, 6. Pünkösty Emőke (E. Tanárképző) 1946 ponttal. Ifjúsági ötpróba: 1. Pál Ilona (H. Kinizsi) 2858, (új magyei ifjúsági és felnőtt* csúcs), 2. Kovács Edit (E. Közgazdasági) 1285. Serdülő „A” ötpróba: L. Lukács Zsuzsa (H. Kinizsi) 3274, 2. Kré- ti Teréz 2683, 3. Mártöldi Gabriella 2681, 4. Nemes Judit 2590, 5. Rácz Zsuzsa 2507, 6. Bartók Zsuzsa 1632 (valamennyien az Egri, Dózsa Sí versenyző). Férfiak, felnőtt tízpróba: 1. Fiilöp Imre (E. Tanárképző) 4550. Ifjúsági tízpróba: 1, Szél Miklós (Hl Kinizsi) 5270 (új ifjúsági megyei csúcs), 2. Kovács Gábor (H. Kinizsi) 5197, 3. Verb Mihály (GYESE) 4460, 4. Párái Kettős magyar siker a sakkoümpián A Skopjéi jubiláris XX. férfi és V. női sakkolimpia újabb magyar sikereket hozott. Különösen férficsapatunk tett ki magáért, megismételve két év előtti sikerét. Ezúttal 63 nemzet versenyében sikerült a három volt világbajnokkal és hat nagymesterrel kiálló szovjet együttes mögött, a vendéglátó, olykor 2000-nél is több helyi néző által biztatott jugoszláv csapat előtt, a 2. helyet ismét megszereznie. A siker értékét emeli, hogy versenyzőink a közvetlen találkozó során a győztes Szovjetunió, a 3. helyezett Jugoszlávia és a 4. helyezett Csehszlovákia csapatát is legyőzték. A csapat átlagteljesítménye megközelíti a 70 százalékot, versenyzőink az elődöntőben 28 játszmából csupán egy, a döntőben 60 játszmából csupán 4 játszmát vesztettek! Kitűnően szerepelt az első táblán Portisch Lajos nemzetközi nagymester, * aki a világ- ranglistán jelenleg 5—6. helyen áll Fischer és három szovjet nagymester mögött. A döntőben 14 játszmából 10 pontot szerzett, legyőzve többek közt Gli- gprícs, Pomár, Bobocov nagymestereket. Szereplése egyre újabb lendületet adott a magyar csapatnak. Bilek István régen látott jó formában az elődöntőben 100 százalékot, a döntőben 63,6 százalékot teljesített. Kimagasló fegyverténye Korcs- noj szovjet nagymester legyőzése. Veretlen maradit, akárcsak a 4. táblás versenyzőnk, ’ Ribli Zoltán, akf az elődöntőben 6 játszmából 5,5, a döntőben 11 játszmából 7,5 pontot szerzett. Teljesítményével az előzetes számítások szerint, másodszor teljesítette a nemzetközi nagymestert cím eléréséhez megkívánt normát. Kitűnő az első tartalék, Csőm István szereplése, aki a döntőben, ll-szer játszott és 8 pontot ért el. Nyerőszériájával 1 egy idéíg elsősorban ó vitte á magyar, csapatot. Sax Gyula, második' tartalékunk. aki az egyidejűleg lefolyt FlDE-kongresszuson megkapta a nemzetközi mesteri címet, az elődöntőben 6 játszmából 5,5. a döntőben 4 játszmából 3 pontot szerzett. Eredményesebb volt, mint akár a szovjet, akár a jugoszláv csapa'; hatodik játékosa. Kissé halványabb az Ivánka, női csapat szereplése. A döntőben jó rajt után .megtorpantak, egy nap alatt három pontot is vesztettek és így végül 23 ország vetélkedésében a Szovjetunió és Románia mögött a a. helyen végeztek. Így is, a Szovjetunió mellett, Magyarország volt az egyetlen, amelynek mindkét csapata szerepelt a győzelmi emelvény valamelyik fokán. Alábbi játszmájával Portisch Lajos nagymester — csaknem 3000 játszma közül! — a 3. szépségdíjat nyerte. Nimzoindiai védelem Portisch L.—M. Bobocov (Búig.) Skopje, 1972. 1. d4, Hf6 2. c4, e6 3. Hc3, Fb4 4. e3, c5 5. Fd3, b6 (Ritkább változat, biztosabb 5.-, 0-0 vagy 5. -, d5) 6. Hge2, Fb7. 0-0, cd: 8. ed:, Fe7? (Erre világos gyalogáldozattal előnybe kerül. Egy Bronstein—Kérész Göteborg 1955. játszmában 8.-, 0-0 9. d51 ugyancsak világos előnyébe vezetett) 9. d5!, ed: (Számításba jöit az áldozat elhárítása 9.-, d6-tal) 10. cd:, Hd5:? (Még mindig jobb volt 10.-, dS) 11. Hd5:, Fd5: 12. Hí4, Fb? 13. Bel, Hc6 14. Hh5!, Kf8 (14.-, 0-0 sem jobb, 15. Hg7:!, Kg7: 16. Vg4+, Kh8 Vf5! miatt) 15. Hg7:!, h6 (Az áL- dozat elfogadására 15.-, Kg7: után 16. Vg4+, Kf8 17. Fh6+, Ke8 18. Vg7! nyer) 16. Hf5!, Fg5 17. Hd6, Vc7 18. Fg6!! (Üjább hatásos fordulat, a futár nem üthető, mert 19. Vf3-f- mattra vezet) 18.-, He7 19. Ff7Bh7 20. Fb3, Vc6 21. Hb7:, Vb7: 22. Fg5:f hg: 23. Vd3!, Bg7 (Sötét állása vesztett, de a befejezés is látványos, L. az ábrát!) 24. Bellii, Kel: (24.-, Be7:-re 25. Fd5, majd 26. Vf3-f nyer) 25. Fd5! Sötét feladta, mert vezérlépésre 26. Ve4+ tisztelőnyre vezet. Flórián Tibor nemzetközi mester 8 6 f S István (H. Kinizsi) 4371, 5. Sike Sándor (EDSI) 3931. Serdülő „A” ötpróba: 1. Nyizsnyei Pál (H. Kinizsi) 2264, 2. Simon Ferenc (E. Dózsa) 2229, 3. Sándor József (E. Dózsa) 2194, 4. Szecs- kó József (E. Dózsa) 1901, 5. Benei Sándor (H. Kinizsi) 1874, 6. Veres János (H. Kinizsi) 1810, 7. Földi János (H. Kinizsi) 1787. ★ A megyei pályabajnokságok összesített pontversenyének első hat helyezettje: 1. Hatvani Kinizsi 522,5, 2. GYESE 338, 3. E. Tanárképző 255,5, 4. E. Dózsa Sí 211, 5. E. Dózsa 146, 6. Selypi Kinizsi 140 ponttal. A világ sportja — sox okban DAKAR Az afrikai bajnokcsapatok labdarúgó kupatornájában a Conakry-i Hajfa SC bekerült a döntőbe, miután a visszavágón 3:2 arányban győzött a zairei Mazembre ellen, •k KÖLN Az UEFA Kupa nemzetközi labdarúgótorna harmadik fordulójában a nyugatnémet 1. FC Köln 12 000 néző előtt hatalmas küzdelemben 0:0 arányú gólnélküli döntetlent tudott csak kiharcolni otthonában a nagy rivális, a „honfitárs” Borussia Mon- chengladbach ellen ★ CSEREPOVEC Befejezéshez közeledik az ifjúsági jégkorongozók nemzetközi IBV-tornája. A magyar csapat lejátszotta utolsó mérkőzését és 9:3 (3:0, 2:2, 4:1) arányban győzött a szovjet Metallurg ellen. A végig jól játszó együttes góljait Búzás G. (3), Földi és Pék (2—2), Juhász és Németh ütötte A magyar ifjúsági válogatott ezzel a torna 5. helyezettje lett. — A további sorrend: 6. Románia, 7. Metallurg, 8. Bulgária. KK-ért Tatabanya— Bologna 3 0 Mi a helyzet a Király Kupában ? Befejezéséhez közeledik az európai teniszezők népszerű téli Davis Kupájának, a Király Kupának mérkőizéssoro- zata. A legjobb négy közé jutásért eddig két mérkőzést játszottak le. A magyar csapat, mint ismeretes, 5:0-ra győzött Budapesten a franciák ellen, a másik ágon Hannoverben váratlanul fölényes győzelmet aratott az NSZK Csehszlovákia felett. NSZK— Csehszlovákia 4:1. Egy negyeddöntő mérkőzés - még hátra van. Az Olaszország—Dánia találkozót december 2-án és 3-án Udiné- ben bonyolítják le, s a győztes már utazhat is a Madridban december 7-e és 10-e közptt. sorra kerülő döntőre. A magyar csapat ellenfele az olasz—dán találkozó győztese lesz, míg a másik ágon a rendező Spanyolország mérkőzik a? NSZK-val. A Kipály Kupát Olaszország együttese védi. Tavalya döntőben 2:1 arányban győztek a spanyolok ellen. (MTI) könyvelésben dolgozót jártas z A 31. sz. Állami Épitőipari Vállalat 18. sz. főépítésvezetősége hejőcsabai új cementgyár épíl^^hoz ÁCSOKAT, ácsok mellé betanított SEGÉDMUNKÁSOKAT, VASBETONSZERELŐKET, és BETONOZÓ KUBIKOSOKAT, valamint építőipari technikumi érettségivel rendelkező TECHNIKUSOKAT. Bérezési formánk: a fizikai dolgozókat teljesítménybérben foglalkoztatjuk. Téliesített munkahely. • Szállót és étkezést térítés ellenében biztosítunk. Technikusok fizetése megegyezés alapján történik kollektív szerződésben meghatározottak szerint. Jelentkezni lehet a főépítésvezetőség székhelyén Bérén tén és a hejőcsabai \ munkahelyünkön a 180-182. sz. építésvezetőségen. művelődési intézmény napi 4 órában. Ajánlatokat Eger, pf.: 216- ra kérjük. 16 ÉVET BETÖLTÖTT lányokat szövőnek felvesz a PTM Angyalföldi Szövőgyára. A betanulási idő 8 hét, ez idő alatt kb. havi 1050,— Ft bruttó fizetést és napi egy forintért ebedet biztosítunk. Lakást minimális térítésért adunk. oOo Jelentkezés írásban a gyár munkaerő gazdálkodásán: Bp„ XIIL, 19—25, Szekszárdi éoém