Népújság, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-09 / 264. szám
Szükségünk van rájuk... ' Meglepő adattal szolgált a »tatisztika: hazánkban 300 mer olyan ember él, akit valamilyen óknál fogva csökkent munkaképességűként tartanak nyilván. Ennek a 800 ezer embernek az élet- körülménye, a társadalomban és a termelőmunkában elfoglalt helye került reflektorfénybe a közelmúltban, ami- koris a Minisztertanács egyik ülése napirendjére tűzte a csökkent munkaképességű dolgozók rehabilitációjának kérdését. Köztudott tény ugyanis, hogy a veleszületett fogyatékosság, a hosszan tartó betegség, a baleset, vagy az előrehaladott életkor miatt csökkent, illetve megváltozott munkaképességű dolgozók számos olyan fizikai és szellemi képességgel rendelkeznek, amelyek bizonyos segítséggel és fejlesztéssel alkalmassá teszik őket egy jól kiválasztott munkakör teljes értékű ellátására. A rehabilitáció célja tehát az — s ezt szorgalmazza a Minisztertanács határozata —, hogy ezeknek az embereknek ia biztosítsa a legteljesebb testi, szellemi, társadalmi, foglal- kozásbeli és gazdasági helyreállítását A foglalkoztatásuk alapját pedig olyan gazdaságilag is kifizetődő, köny- nyű és aránylag gyorsan elsajátítható munkák képezik; «mélyék mind a rokkantak* betegek, mind az egyéb ok miatt csökkent munkaképességűék foglalkoztatására egyaránt alkalmasak. Például varrodai, kézműipari, mű- anyagfeldolgozó, kosár- és háncsfomó, szőnyegszövő munkalehetőséget biztosító szövetkezetek, szociális foglalkoztatok, Ezek, illetve a csokiként munkaképességű emberek • különféle módon történő támogatására hozzár vetőlegesen ÍZ—15 ' milliárd forintot fordít évente az <U- lom»»I A szemlélettel van baj! Általános tapasztalat, tiogjr adminisztratív intézkedések ellenére is meglehetősen nehéz munkába állítani á csökkent munkaképességű embereket. A rehabilitáció az esetek kilencvenkilenc százalékában nem ra jtuk múlik; hanem az egyes üzemek, vállalatok — kollektíváin. Eire, sajnos, Heves megyében is számos nem örvendetes példa akad. Mint annak a fiatalnak az esete, akit a pálya- válsztásd tanácsadó pszichológusai az egyik egri, szolgáltatást végző vállalathoz küldtek, ahol a vezető kerek-perec kijelentette: nem tudja alkalmazni, mert a kollektíva nem fogadja be! Máshonnan elüldözték a kitűnő műszerészt, akinek egy háziipari szövetkezet — ez egyébként élen jár a rehabilitáltak támogatásában —, adott munkát és helyet a kollektívában ... Szűkebb hazánkban 1971- ben 2302 csökkent munkaképességűt tartottak nyilván. Közülük akkor 547-et tudtak elhelyezni az iparban, a mezőgazdaságban és a szociális foglalkoztatókban. Az idén 1755 rászoruló embertársunk sorsát kísérték figyelemmel. 434-üket sikerült is elhelyezni azok közül, akik bizonyos körülmények között teljes értékű munkát tudnak végezni. Pedig — ha nem idegenkednének az alkalmazásuktól —, lenne hely a többiek számára is. A megyei tanács munkaügyi osztálya által végzett felmérésből ugyanis kiderült, hogy a vállalatoknál, üzemeknél levő rehabilitációs munkahelyek száma elén « 3400-at! Mi szerepel a háttérben? A csökkent munkaképességű dolgozók alkalmazása elől az egyes vállalatoknál a legkülönfélébb kifogások emlegetésével térnek ki. Az egyik ilyen gyakran idézett kifogás az, hogy a vállalat ráfizet a rehabilitált dolgozók alkalmazására. A csökkent munkaképességűek foglalkoztatása az első pillanat-* ban. valóban, nem tűnik k>* fizetődének. Ám a közgazdászok kiszámították, hogy például az USA-ban minden, a rehabilitációra költött egy dollár 10 dollárt jövedelmez. Az NDK-ban ugyancsak 19 márka a nyereség egy márkán, nálunk a 10 forintos befektetés hozzávetőlegesen száz formtot hoz a vállalatnak. A másik, amire gyakorta hivatkoznak, a következő: nem áll módjukban semmiféle kisebb gépátalakítást; termelőeszköz-módosítást végrehajtani a munkás foglalkoztatására, mert az ilyen kiadás csökkenti a nyereséget. Ebben az esetben, csak azt felejtik el az illetékesek, hogy az állam egy bizonyos számú rehabilitált dolgozó alkalmazása esetén 13 százalékos adókedvezményt biztosít a vállalat számára, Elbből viszont telnie kell egy- egy kisebb módosítás végrehajtására, illetve a csökkent munkaképességű dolgozók tevékenységének elősegítésére. Mindehhez csak elő kell venni a 34/1968. számú pénzügyminiszteri rendeletét. Dicsérendő kezdeményezések Szerencsére, az említett példák nem általánosak. A megye jó néhány üzemében ugyanis olyan kezdeményezések indultak meg, amelyek dicséretesek és követendők. A Heves megyei Állami Építőipari Vállalatnál például messzemenően gondoskodnak a csökkent munkaképességű dolgozókról, függetlenül attól, hogy az saját munkásuk volt-e ezek előtt, vagy sem. Az üzemi rehabilitációs bizottság az idén közel harminc dolgozó ügyében intézkedett. Ugyanez a helyzet a Mátraalji Szénbányák Vállalatnál is. ahol jelenleg 195 rehabilitált dolgozó tevékenykedik haszonnal. Köztük raktárosok, portások, éjjeliőrök, gépkezelők, akiknek az ügyében szintén az üzemi rehabilitációs bizottság járt el. Sorolhatnánk még a példát: a Mátravidéki Fémművekét, a Firtomszerelvény- gyárét, a háziipari szövetkezetekét . „ Fontosabb azonban megemlíteni, hogy mit lehetne még tenni a megyei rehabilitációs tevékenység kiszélesítéséért? Mindenekelőtt az illetékes párt-alapszerveaetek és a szocialista brigádok segítségére, kezdeményezésére lenne szükség Továbbá arra, hogy a vállalati munkaügyi osztályok egymással együttműködve tennének lépéseket a csökkent munkaképességűek elhelyezésére Ezen túl pedig lényeges lenne a megyei rehabilitációs szekció megalakítása, s az orvosak fokozottabb szaktovábhkép- zése. De legalább ilyen lényeges teendő lenne a háziipari szövetkezetek rehabilitációs üzemekké való fejlesztése, vagy a megye nagyobb vállalatai mellett működő szociális foglalkoztató üzemrészek megszervezése is. Remélhetőleg e tervek megvalósulását, ezzel pedig a csökkent munkaképességű dolgozók élet- és munkakörülményeinek a javulását eredményezi majd a Minisztertanács határozatának megjelenése is. Szilvás István A z emberek — a feV nőtt embereket értem alatta, de nem nagyon tévedek, ha a gyerekeket is idesorolom — nem túlságosan szeretik, ha nevelik őket. Jómagam sem szeretem és őszinte ismerőseim és barátaim óriási többsége viszo- lyogna a hallatára, hogy valaki most őket nevelni szeretné. Ebből a nagyon józan okból idegenkedtek az ötvenes évék gépiesen látogató népnevelőitől, akik a nyugdíj kapujában álló üzemi portást Truman politikájának részleteivel traktálták; és ezért nem szeretik a száraz, prédikációszerű kommentárokat és szónoklatokat lem. De ugyanezek az emberek tízezer-, sőt százezerszámra lépnek be és dolgoznak nagy kedvvel a szocialista — vagy a szép címért meg csak sorompóba lépett — brigádokban. Amelyeknek nem titkolt funkciójuk, hogy a szocialista munka üzemi feladatai mellett a művelődés és az emberi magatartás szocialista normáira is neveljenek. Nem is mindig a legalacsonyabb fokon. Ebből a vállalásból, ebből a nekiindulásból alakul ki a szocialista brigád tag arcképén a fő vonások mellé a talán leglényegesebb: a közösségi ember tónusa. Ezerszámra hozhatnék fel példákat arra, hogy ezek a kis kollektívák néhány év alatt — sokszor néhány hónap ilatt is — képesek voltak «gnberi sorsok és történetek jó irányba fordítására; s geart érzem nagyon, orvéni) jó szóé detesnek a vasasszakszervezet főtitkárának egy — jó féléve elhangzott, de nyilván ma is nagyon érvényes megállapítását. „Most már elsősorban nem a brigádok számának a növelése, hanem a szocialista vonásaik elmélyítése, megerősítése a cél. Ehhez az is hozzátartozik, hogy a szocialista brigádon belül tovább fokozódjék a nevelőmunka. . A problémáról — arról az egyszerű mondatról, hogy „fokozódjék a nevelőmunka” vagyis, hogy legyen eredményesebb, sokoldalúbb, még műveltebb es céltudatosabb — nem mondhat el sokat kis terjedelmű újságcikk, de senk hosszú és alapos tanácskozás folyik majd még, maga a brigádok országos kongresszusa is tárgyalja majd; de nem vagyunk merész jósok, ha azt mondjuk, hogy ez a tennivaló a következő években állandóan napirenden marad. Ha ugyanis komolyan vesz- szük a brigádmozgalom hármas célkitűzését, világossá válik, a munkafegyelem eszközeivel és anyagi meg erkölcsi ráhatásokkal viszonylag könnyű elérni, hogy az átlagos, jó szándékú és akár közepes képességű ember is. fegyelmezetten, és rendesen elvégezze a maga munkáját. Nagyon őszintén szólva, ez a fegyelmezett és gondos munka, egy csendee, látvaaz elsőség nyosságokat nem kedvelő, közéleti aktivitásban nem „kiugró” brigádtag esetében alig-alig különbözik a szocialista brigádon kívül végzett tevékenységtől. Miben is különbözne? Rendes munkásember dolgozik a munkabéréért, fegyelmezetten beilleszkedve a kis közösségbe. Ezt Veres Péter Gyepsor című reglényének krampácsoló vasutasai a m» kár. államvasutak vágány- építésénél is megtették. Hol kezdődik a „plusz”? Az a bizonyos hozzáadott érték, ami szocialistává teszi a brigádot? Anélkül, hogy túlzottan nagy lehetőségeket tulajdonítanánk egy hat-, vagy tíz-, vagy húszfőnyi embercsoport egymásra hatásának: ott, amikor figyelni kezdik egymást, magukat, valami többet akarnak elérni, mint egyszerűen a különben igen tiszteletreméltó munka beli célokat, mondjuk a „ne adj tovább selejtet” elgondolását. Mit tudnak hatni egymásra? Miben? Ezt a kérdést már sokféleképpen hallottam feltenni. Nagyon kérdőjelesen is. Találkozni lehet olyan felfogással, amely a műhelyek minden sarkában valami oktatási segédletet tenne és az egész munkát szüntelenül üzempszichológiai es más tudományos elemzéselmék vetné alá. Tisztelet a murffca- lelektannak. de az atla*oa 25 ezer tonna mosószer évente A közismert Ultra mosósge„ , reket az Egyesült Vegyiművekben gyártják: 25 ezer tonna mosószert készítenek évente. (MTI foto — Erezi K. Gyula) Két beruházás tanulságai ■Nagyon érzékenyen figyelünk a beruházásokra. Más azonban kívülről nézni az építkezést, és megint más abban érdekeltnek lenni. Mert az építtető mindig nagyon fontosnak tartja azt, amit készíttet, olykor kisebb dolgokra oda sem figyel. Ezért is összegezzük most azokat a tapasztalatokat, amiket a húsipari vállalat és a sütőipari vállalat beruházásaival kapcsolatban megállapítottak a népi ellenőrzési vizsgálat alkalmával. TÖBB ÉS JOBB KENYERET Régi vita folyik a pékek, a kereskedők és a fogyasztók között. Jó a kenyér, vagy lehetne még jobb is? A Mátra- vddéki Sütőipari Vállalat vezetői olykor arra hivatkoznak, hogy nem kapnak megfelelő minőségű lisztet. Tehát ők még egy lépést tesznek, mintegy másfelé irányítva a vitát. De ha a malmok munkásait faggatjuk a minőségről, ők a búza hibáit hozzák elő. De a mezőgazdasági üze- meg is tudnak mire hivatkozni: vetőmagra, időjárásra és egy sor egyébre. Se vége, se hossza, a sornak. Kétségtelen, a sütőipariak az utóbbi években sokat tetiwmkásra sosem hat annyira semmiféle kérdőív és felmérés, mint a barátja, váltótársa; egyetlen megjegyzés, jókedvű nógatás, az emberi természet közeli ismeretében fogant észrevétel többet adhat egy pillanatnyi ellanyhulás leküzdésére vagy egy emberi hiba kiküszöböléséhez, mint a legtudósabb kívülálló, bár még oly bölcs szavai is. A nevelőm unka alatt ugyanis egyszerűen az együtt- munikáilkodás csiszoló és érlelő, apró impulzusokból nagy mozgássá növekvő hatását kell érteni. Az osztályos társak pedagógiáját — amely néha csak egy gesztusban, apró szemöldökrán- dításban jelentkezik; a zuhanyozóban elhangzott ugrálástól a brigadértekezileten elmondott, őszinte, nyílt bírálatig... vagy dicséretig Mert, amint a családi otthon és az iskola pedagógiájában is a jó szóé az elsőség: ebben a különös, üzemcsarnokokban és nyári öltözők légkörében folyó nevelésben is az emberi hang a tisztességes, őszinte, jóindulatú szó lesz a fő eszköz — még a máj brigádtagok unokáinak életében is. Mert irányíthatja az üzemet az ipar csúcsairól akár egy falka komputer; a műhelyben — legyen bár a gépek zöme automatizált — mindig lesznek munkások. Hogy ölt milyenek — egymáshoz és a társadalomhoz — azt nemcsak százalékok és selejtadatok jelzik. És ez múlik a brigádokon. T ulajdonképpen a leg* tóbtv S. fi tek a jobb minőségű pékáruk biztosításáért. Gyöngyösön beszereltek egy olyan gépsort er. egyik üzemben, hogy szinti'' csodát vártak tőle. Sütött is kitűnő kenyeret a kemence. Hosszú sorokban állnak ezekért a kenyerekért az emberek. Valamikor, amikor a nagy kenyérgyár felépült a város szélén, akkor is ömlött a dicsérő jelzők garmada. Ma pedig egyre gyakrabban emlegetik:*'az elavult gyárban nem lehet már a mai követelményeknek megfelelő kenyeret sütni. De hát ezt is el kell adni. Mit csinálnak? Hol ide, hol oda küldik a gyári kenyeret, amit nem szívesen vesznek. A sütőipar újabb erőfeszítéseket tesz: most Hatvanban építtet kenyérgyárat. Méghozzá francia berendezéssel felszerelve. Elmentek ide, elmentek oda: határainkon innen és túl a sütőipariak, míg leszűrték a tanulságot —, csak a francia gépek képesek jó minőséget biztosítani. Ök a szakemberek. A felettesek egyetértettek velük, a pénzüket jó néhány millióval megtoldottak, és mehetett az épí tkezés. SAJÁT MAGUK ÉPÍTIK A tervező még úgy készítette él a rajzokat, hogy az építkezést a tanácsi építőipar dolgozói végzik majd. Egy évvel ezelőtt az építőket is meghívták a helyszínre, majd később a tervegyeztetésben is részt vettek. Itt kiderült, hogy 600 ezer forintnyi a különbség a valóságos és a tervezett költségek között. Eny- nyivel kellett megemelni a több mint hétmilliós előirányzatot Aztán később a kiadások csökkentésére néhány feladatot elhagytak, de ennek pénzügyi következményeit senki sem állapította meg. Miután a sütőipariak az építkezést önmaguk végzik, a különböző árakat megegyezéssel alakították ki, pedig azokat maximálni kellett volna. Ennek a saját vállalkozásinak nyilvánvaló a célja: csökkenteni a költségeket Amennyire helyes ez elvileg, annyira fontos, hogy a kötelező rendelkezéseket pontosan megtartsák. tgy például azt is kifogásolták, hogy az alvállalkozóval elvégeztetett szerkezeti munkák eltérnek mennyiségben is és árban is a költségvetéstől. A viillamosemer- giát szállító kábel lefektetését és a külső szerelési munkákat szintén alvállalkozóval akarják elvégeztetni, de ezekre még szerződést nem kötöttek. A sütőipariak tmk-részlege végezné az egyéb munkáikat. Kérdési, hogy képesek lesznek-e erre a karbantartási feladatok ellátása mellett. ITÜS IS I.FGYEN ELEGENDŐ A gyöngyösi vágóhídon végzett korszmisitiée munkák, bővítések lényegében már a sertés- és szarvasmarha-program jegyében kezdődtek. Egy kicsit előbbi'e is tartva a programhoz képest. De erre szükség is volt, hiszen több állatot levágni és feldolgozni csak megfelelő feltételek biztosítása mellett lehet. Ide tartozik még akét- műszak bevezetése a válla- latnáL A legfontosabb volta hűtőtér növelése. Ez meg is történt. Több tízmilliót fordítottak a munkákra. A pénzt a tröszt biztosította. De a beruházást magát is a tröszt bonyolította le. Ennek olyan következménye is lett. hogy a helybeliek csak bizonyos távolságból figyelhették, mi történik a vállalatuk területén. Jogi* lag nem kerülhettek belülre. Kényelmes megoldás ez, ha úgy vesszük, de mégsem hiánytalan. Fakad azonban mindez a tröszti szerkezetből. Tehát objektíve kifogástalannak mondható. Sok mindennel magyarázható az, hogy a beruházás végső .határideje eredetileg ugyan 1970. vége lett volna, de valószínűleg csak az idei december tesz a végére pontot. Közrejátszott itt az építőipari kapacitás váltakozása is, de az is kétségtelen, hogy az építkezés ütemterve sem volt mindemre kiterjedő. A tervezett költségekből nem lehetett a beruf iázást befejezni. Meg kellett azokat toldani. Igaz, a beruházás költségei nem hatnak ki sem a hús, sem a hentesáru eddigi árára. A forintok azonban nem az égből potyognak, azokat termelőmunkával kell előteremteni. Tehát nagy figyelemmel kell követni minden forint útját. KÉT RÖVID MONDAT A legjobb szándék sem mentheti a felületességet. Ezt a sütőipariaknak mondjuk, akik a saját kivitelezés keretében bizonyos nagyvonalúságot mutatnak, bár ez nem mindig elfogadható. A közvetlen felhasználó is legyen a beruházás gazdája. Szól a summázás a húsipariaknak. Szervezeti felépítésük ugyan a tröszt vállára rakja ezt a terhet, de nem árt azon könnyíteni, ha a feltétele is adott ennek. Mindkét beruházásból kitűnik: még mindig nem élünk úgy a lehetőségeinkkel, ahogy tehetnénk. Pedig itt pénzről van szó az első lépéstől kezdve, majd a megvalósítás után is. Olykor a jó szándék is lehet az oka a határidő eltolódásának és a kiadások növekedésének is. (G. Molnár F.) HbQ 1972. november 9„ csütörtök
