Népújság, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-28 / 280. szám
Nyitott könyv A könyv becsukva: tárgy. Esetleg szép kötésben: disz- tárev. A könyv nyitva: ember. Emberi sors. emberi dolgok. viszonyok. történések, szórakozás és méreg, művészet, vágj’ igénytelenség. 1 Könyve, azazhogy nyitott könyve válogatja. A nyitott könyv a nyomtatott művészet egyedül lehetséges létezési formája. A könyvet egyre gyakrabban és egyre értőbb kézzel a televízió is kinvito- gatja, belelapozgat és odafigyelteti a nézőt ismert, vagy kevésbé ismert alkotókra, ismert. vagy kevésbé ismert alkotásokra. A nagy szavak rendszerint gyanúsak, nagyobb a hangjuk, mint gondolati tartalmuk, mégis: misszió ez, amit a könyvvel és a könyvért tesz a televízió. Palotai Borist persze jaszerint aligha kell bemutatni a magyar televíziót néző olvasóközönségnek, de nem árt bemutatni mégis a jobbára csak a televíziót néző és keveset, vagy még alig olvasó nézőnek. A televízió egyik csodája ugyanis az, hogy „szájból'’ képes meleget és hideget fújni, azaz egyszerre tud mondani valami újat és megkapót, jelen esetben a könyvet már régen testvérének érző nézőnek, s annak is^ aki még furcsa és gyakran riasztó idegennek érzi a minden tudás forrását. A legutóbbi, a péntek esti Nyitott könyv adás keretében Palotai Boris Szerelmespár című novellaválogatásából kaptunk ízelítőt Nagy Péter értő, bár kissé keresett bevezetője nyomán. A mai és az igazabb emberibb problémát, a hitelesebb élményt a Két reszelő adaptálása nyújtotta a néző számára. Valahogy az volt az érzésem, hogy az írónő novellája nyomán Málnay Levente, a rendező és maguk a színészek is, elsősorban a kitűnő Sulyok Mária, mélyebbre jutott a valóság feltárásában, mint az eredeti szándék volt. Nem a fiatalok és öregek korosztályának egyszerű összeütközése, e mindig témát nyújtó, gyakran tragikus, néha komikus, de végtére is „kitaposott” úton járó drám. pergett végűi is le a képernyőn. A fiatalság önök és elismerésre méltó váilrándítása. a kiokolt és megszervezett kényelem, a kész elfoglalása, a langyos víz felett —. ez kapott meg leginkább ebben a novellában. A küzdeni akarás és tudás, az önállóság és az önálló alkotni, tenni akarás vágya csendült ki a Két reszelő fiatal hőseinek és az anyának konfliktusából. Ez a novellaadaptáció újat és érdekeset újszerűén és érdekesen mondott el. A frizsider, az öregedő vénlány tragikomédiája novellának sem több. mint egy köny. nyed és fordulataiban, csattanójában előre kiszámítható tárca, egy korunkbéli anekdota. Nem lett más, a rendező, sőt a színészek minden erőlködése ellenére sem lett más a képernyőn sem. De hát a nyitott könyv, a fellapozott novelláskötet nem nyújthat minden szájíznek megfelelőt és az sem biztos, hogy -— mint e példa is mutatja —, az ínó válogatása önmagában is kiállja-e a megméretés mércéjét. Gyurkó Géza Túl a paragrafusokon A NAPOKBAN öreges betűkkel írott levelet hozott a posta. Egy idős — bár még a nyugdíjkorhatáron innen levő — ember írta. Amiről a levélben szó van, abban még törvények is védik a panaszost, s az idevonatkozó rendelkezések alapján a hivatalos szervek közbelépésével orvosolni, is lehet a baját. Ezzel tulajdonképpen ügyele is záródna. De mégis szólni kell róla, mert panasza vád az emberi közönyösséggel szemben. S ha végiggondoljuk a dolgot, a vezetők, akik szó nélkül elmentek panasza mellett, nemcsak őt sértették meg jogaiban. Tettük nyomán joggal vetődik fel a többiekben: meddig számít az ember? Meddig van értéke? A bácsit, tíz esztendővel ezelőtt, szövetkezetük alakulása után, amikor kevesebben voltak még a bízók és a szívvel-lélekkel dolgozók, munka közben baleset érte. A balesetnek nyoma maradt, az orvosi bizottság leszázalékolta, s rokkantnyugdijat kap. Az első időkben még kísérője volt az esetnek a sajnálkozás, a segítőkészség De ahogyan múlt az idő, úgy kopott meg az emberség is. Ma már ott tart. hogy csak feleannyi háztáji területet kap. Igaz, nem teljesíti (?!) az előírt munkaegységet —, de miért nem? Vajon, amikor elosztják a háztájit, tíz év távlatából már senkinek sem jut eszébe, hogy mikor és miért vált munkaképtelenné? SAJNOS, nemcsak ez az egyetlen példa arra, hogy egyes gazdasági vezetők látószögéből eltűnik az ember. Egy fiatal, alig 23 éves férfi így írt: „Egy gyermekünk van, tavaszra várjuk a másodikat. Sajnos, két esztendővel ezelőtt beteg lettem, megoperáltak, már másodszor is, de nem gyógyultam meg. Az orvosok 40 százalékos munkaképesség-csökkenést állapítottak meg. Köny- nyebb munkát kellett kérnem az üzemben. Nagy megértéssel fogadták a kérésem — aztán ahogyan telt az idő, úgy meg is feledkeztek rólam. Most már újra olyan munkát Qjtémm 1972. november 28., kedd adnak, amit nem bírok rendesen elvégezni. Betegségem kiújult, de hiába kértem a munkaügyi osztályon, hogy segítsenek. Ígéretet kaptam, könnyebb munkát nem. Pedig a családomról nékem is gondoskodnom kell...” A panaszos, bár fiatal még. a vállalatnak öt éve dolgozója. Nem vándormadár! S nem is tehet arról, hogy egészen fiatalon vált nem teljes értékű munkaerővé. Nem teljes értékű munkaerő? Dehogynem. Csak meg kellene keresni és találni azt a beosztást, ahol teljes értékű emberré válhat ismét. Jobb lenne ez a vállalatnak is, nem beszélve a fiatalemberről, akinek 23 esztendős korára már az is éppen elég lenne, hogy nem bír úgy dolgozni, mint ennek előtte. Hazánkban érvényben van egy olyan törvény, amely kötelezővé teszi a gazdasági vezetők számára a rehabilitációt. Törvényerőre emeli azl az emberség által diktált feladatot, hogy segíteni kell a dolgozó társadalomba visszatalálni annak az embernek, akit a betegség hosszabb, vagy rövidebb időre megfosztott teljes munkabírásától. S különösen gondoskodni kell arról, akit baleset ért munka közben. Erről a nemcsak emberi, de írott törvényről feledkeztek meg a két panaszos levél írójának vezetői. És sajnos, nem egyedülálló esetekről van szó. Lépten- nyomon találkozni hasonlókkal, amikor a gazdasági szempontok mögött már nem látják az embert, aki mindazt az értéket létrehozta Nem látják azt-, akinek önhibáján kívül félre kell állnia. És ez több mint hiba. Bűn azokkal szemben is, akik ma még teljes munkabírással dolgoznak, mert elhintheti közöttük azt az érzést, hogy az ember csak addig ér valamit, amig dolgozni tud. É az érzés rontja a bizalom.:: nyugodt munka légkörét. Ev pedig a leggazdagabb tsz, a legjobb eredményt elérő vállalat sem engedheti meg ma gának. AZ ILYEN panaszok gyors orvoslása mi több. megelőzése, túl a paragrafusok diktálta tennivalónk, közösségünk érdeke is. — deák — Szocialista szellemű alkotóműhely Beszélgetés a Gárdonyi Géza Társaság terveiről Október 30-án Egerben megalakult a Gárdonyi Géza Társaság, tömörítve azokat a megyében és megyén kívül élő tudósokat, írókat, költőket, művészeket, akiket még ma is köt a hevesi táj vonzása. Az alakuló ülésen egyértelműen úgy határoztak, hogy a társaság célja olyan szocialista szellemű alkotóműhely teremtése, amely hozzájárul a helyi és az országos kulturális élet gazdagodásához. A tagok megegyeztek abban is. hogy ápolják a hevesi irodalmi és művelődési hagyományokat, s támogatják a fiatal, tehetséges alkotók tevékenységét. Jó egy hónap múltán már rögzítették a közeljövő terveit is. Erről beszélgettünk dr. Nagy Sándor főiskolai adjunktussal, a Gárdonyi Géza Társaság ügyvezető elnökével. Horgászcikkek gyára A Magyar Országos Horgászszövetség Horgászcikk Készítő- és Értékesítő Vállalatánál sokféle horgászkellékeket gyártanak. A korszerű üzemben műanyag horgászbotokat, orsókat, és sokféle apró cikket, horgot, villantót állítanak elő. (MTI foto — Kunkovács László- felvétele — KS) — Miként segíti a társaság a megyei közművelődés gazdagodását? — fisaként említeném kiemelt rendezvényeinket, azért, mert ezek jó része nemcsak számot tart a közérdeklődésre, hanem a maga módján hozzájárul a szűkebb értelemben vett hevesi kul- túrélet bővítéséhez. Jövőre tervezünk egy országos tudományos ülést. Előadókul azokat az országos hírű szakembereket hívjuk meg, akik olyan témákat dolgoztak föl, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a hevesi táj, vagy Eger kulturális tradícióihoz, Nem feledkezünk meg az irodalomkedvelőkről sem. Nyilvános estet rendezünk; itt a nagyközönség előtt mutatkoznak be azok a Heves megyében élő, vagy innen elszármazott költőkés (íróik, akik ma is magukénak Vallják a szülőföld küldetését. Az igényesen szerkesztett műsort előreláthatóan a Gárdonyi Géza Színház művészei tolmácsolják. Emiitek még egy olyan programot, amelyet a későbbi évek során rendszeresen megrendezünk. Névadó írónk emlékének tisztelgünk azzal, hogy jövő év október 30-án az ország pedagógusképző intézményei részére prózamondó versenyt rendezünk. Minden egyetemet, főiskolát, tanító-, óvónőképzőt egy hallgató képvisel majd. A rendezvény rangját emeljük azzal, hogy értékes díjakat osztunk ki a legjobbak között Ezek a kiemelt rendezvények, megemlítek azonban néhány olyan programot, amelyek ha köz- érdeklődésre nem is tartanak számot, mégis a társaság munkájának lényeges összetevői. Kéthavonként tudományos felolvasóülést rendezünk. Elekor tagjaink mutatják be készülő munkájukat, beszámolnak műhely gondjaikról. Ügy érzem, helyesen terveztünk, amikor úgy gondoltuk, hogy a felolvasásokat rövid, de tartalmas vita kö- vésse. Megemlítem még a kéthavi rendezvények egy érdekességét: a felolvasást és a vitát egy író, költő bemutatkozása követi, — Várhatunk-e kevésbé kötött, oldottabb, barátibb hangulatú rendezvényekre? — Havonta egyszer társulati estet rendezünk — jelenlegi „székhelyünkön” — a megyei könyvtár olvasótermében. Azt szeretnénk elérni, hogy tagjaink zöme eljöjjön, s valóban szervezett, kötött program nélkül, baráti, munkatársi beszélgetés formálódjék, amolyan igazi klubhangulatban. kötetlenség — úgy érzem —, biztosítja a lehetőséget arra, hogy valóban közvetlen társalgás szülessék, ahol az azonos érdeklődésűek megbeszélhetik legbelsőbb alkotói gondjaikat. — A társaság kiadványok megjelentetését is tervezi. Hallhatnánk ízelítőt az ezzel kapcsolatos elképzelésekből? — A Gárdonyi Géza Társaság Kézikönyvtára címen évente két kötetet rendezünk sajtó alá. Jövőre elsőként megjelentetjük az október 22-ém tartott tudományos emlékülés sokrétű anyagát. Azért döntöttünk így. mert az itt elhangzott előadások nemcsak alkotói igényességgel készültek, hanem új adalékokkal járultak hozzá Gárdonyi Géza írói és emberi portréjának, hitelessé formálásához. Vitkovics Mihályitól, az egri születésű (költőről írt tartalmas monográfiát dr. Lö- kös István főiskolai adjunktus. Munkáját szántén megjelentetjük kiadványsorozatunkban. Ernő] beszélve hadd mondjak valamit a kötetek ■ formájáról is; rmndegyile azonos címlappal és zseb- könyv alakban jelenik meg. Ezzel is szeretnénk érzékeltetni, hogy rendszeres kiadványsorozatot tervezünk. Egri Kiskalendárium címmel évenként sajtó alá rendezünk egy díszes zsebnaptárt. Ennek az az érdekessége, hogy metszeteket tartalmaz a nagy író műveinek jeleneteiből, s az érdeklődők, a vásárlóit ezek alatt Gárdonyi- idézeteket is találhatnak. Ezzel is szeretnénk elősegíteni, hogy mind többen ismerjék meg az „egri remete” szellemi hagyatélcát. (pécsi) Az öreg csak tipródik a sáros havon, nyúlkál a gyeplő után, próbál leszerszamozhi. Tán a révhez akart menni Miska, s az 'öreg beleszólt? Nekem az tetszett volna, ha jól megkoptatják egymást! Vajon most mi lesz? Ha velem csinált volna ilyet az apám, én alighanem ... ...Hülyeség. Ha én ismerem az apám. akkor másmilyen az életem. S a szüléimé is. Én aztán tudnám, hogyan kell gazdálkodni a szeretettel. Ha Miska feldühödik és elereszti a szent jobbot, akkor az öreg taknyán-nyálán csúszva törli fel az udvart, de még az istállót is. Én nem igazi méregből kaptam egyet Miskától, mégis pompos a szám. Nagydarab gyerek, s nem is ügyetlen. Mennyit fűzte a sporttiszt, hogy tanuljon ökölvívást! Ha en vagyok a helyében, rögtön felcsapok. Ilyen vállákkal, ilye» öklökkel?... s aki megfelelt, mindjárt vitték a had«* osztályhoz, a sportszázadbaj Ez a mafla nem állt kötélnek. Hogy ő nem szeret másokkal huzakodni, mondta; meg nem szeret mást megütni. Emlékszem, milyen jót röhögtem rajta, a jámbor tanyasi borjúnak meg sem fordul a fejében, hogy esetleg őt is megüthetik! No, most megütötték. Nem is akárhogy. Nem lehetett kellemes, úgy láttam, bőrszíjból van az az ostor, csíphet, mint a nyavalya. Vagy inkább sebezhet, felégeti a bőrt, ahol eltalálja. Ha valami, akkor ez kenyértörésre viszj az itteni dolgokat. Ha Miskának van gerince, nem hagyja any- nyiban! 16. Mi lesz itt például já lányból? Jön majd valami sáros lábú parasztlegény, valami robotember, akit az öreg kinéz a vejének, s mi mást tehet Margit, hozzá megy az ürgéhez, aztán meglesz a dupla iga a nyakára, soha föl nem emelheti a fejét. Meg kellene szöktetni innét! ... Eljátszom a gondolattal. ' Hogy megkoccantom az ablakát, kijön a hosszú, fehér hálóingében, lehajolok, fölemelem magamhoz a nyeregbe — lovam lába rongyba csavarva, hogy ne dobogjon a patája — s léptetünk lefele a dombról, érzem mellemen a szive verését... ... hohó, álljon meg a menet. Ö tud lovagolni, nem én. O hajol le énhozzám. mert ő a magasabb. Az aztán végképp tökéletes hülyeség, hogy ő szöktessen meg engem. Azaz: nem is olyan nagy hülyeség. No, nem lóval gondoltam ... Hozzám lép, rámnéz, kiolvasom a szeméből: menjünk! s megyünk kézenfogva, mert azért 6 mégiscsak nő, én meg férfi vagyok. hozzám kell tapadnia. Én vagyok az egyetlen támasza. Most maga mögött hagy mindent, ' felégette a hidakat, soha nem akarja látni a .tanyat, elege van az apjából. Meg nem tudja, mi vár rá. de megy előre, mert arra kell menni... Ülök, nézek magam elé, morzsolni js elfelejtek, a pofámon meghatott vigyor — szép lehetek! Idenézzenek, emberek, itt ül Agyalá Gyula, Lipótmező dísze!... Gyorsan felkapok egy kukoricacsövet, adok neki. A sárga szemek leperegnek, marad a zörgő, üres csutka. Ilyenek az én ábrándozásaim is, ha jobban megnézem: üres, / tüzelnivaló a belsejük. Nem érem meg hajasán, kopaszon is bajosan, hogy a lány énhozzám forduljon — nem is valamiért, akármiért! Mi lehetek én az ' ő szemében? Olyan, mint a többi, csak gyengébb. Sötétedik, nemsokára abba kell hagyni, lemenni. Nem repesek a boldogságtól, ha erre gondolok. Vackotok a kukoricával — s ekkor meghallok valamit. Nagy hangokat. Napok óta csönd van a tanyában. Az öreg morgását nem nevezhetem emberi szónak, az olyan, mint a légydöngés. Idegesítő, értelmetlen. Most viszont — kiabálás! Felugrok, lenézek a kifűrészelt nyíláson, ami kakast formáz. Milyen jó, hogy nem tyúkot, így a farka helyén leláthatok az udvar elejére. Ott a szán, előtte egy ló,' Miska ül a bakon, az öreg meg ott áll, s ordít. A Sa meg visszaordít. A két hang összekeveredik, nem lehet kivenni, min kaptak össze. — ... kussolj nekem! Neked nincs ehhöz szavad!... — ... maga se tudja, miért abajgatja! csak teszi!... • — ... de az úristenit az anyátoknak!... — ... aki csak jót tett magával egész életébe!... Supp! az öreg kikapja az ostort, a tokból, s végigvág vele Miskán! De maga is megijed attól, amit tett, mert eldobja az ütleget. A fiú fölegyenesedik. A gyeplő kiesik a kezéből. No, most!... De nem. Leszáll. Súlyos léptekkel elmegy onnét, nem látom, hova. Az öreg áll. Meggömyedve tapogat az ostor után. Megleli, visszarakja a helyére, de nem néz a keze alá. A ló áll nyugalmasan. Várakozik. Bennem is most enged el a hirtelen feszültség. S rögtön feltámad egy másik, vörös érzés. Ha ez a lányra megy ki!... Történjék a legkevesebb, úgy éljek, lecsapom az öreget. íyz első valamivel, ami a kezembe kerül. Aztán lesz, ami lesz. Nem. Nem úgy fest a dolog, bogy valami is lenne, (áalyUUjuk)
