Népújság, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-26 / 279. szám

Mérkőzésről, mérkőzésre Már csak a nemzeti bajnokságban folyik a pontvadászat A vasárnap sportműsorából ASZTALIT ENISZ: NB lll-as mérkőzések: Egri Vörös Meteor —HPS, 9.30. MÁV HAC—Qualitál, Füzesabonyi Vasas—Szolnok. Ma mai' 2d«.. „ ; i .«t'úgó* os/.i ilyban, az.a/j csupán a nem­le;. oajn )tí;sa2bi.n folyik harca po.v. kért, -ani: 1 megyei és .tárás! bajnokságokba t befejeződ tek az idei küzdelmek. Az NB II-ben és az NB Ill-ban is már csak a mai forduló van hátra, r két élvonalbeli osztályban pedis deeerpberben érnek véget a pontvadászatok. M gyénk együttesei közül az NB í. B--- Egri'Dózsa ma Vár­palotán lép pályára. Az utolsó idegenben] szereplését szeretné a gárda legeredményesebben be­fejezni, ezért a hét folyamán erőnléti edzések tették ki a fog­lalkozások jelentős részét. Mint korábban, most szerdán sem tar­tottak előkészületi mérkőzést, haijpm különböző futógyakorla- tokkfü, majd labdás megoldá­súi; kai töltötték el a rendelkezésre állói; időt. Valamennyien nagy igyekezettel végezték a cseppet seni könnyű munkát, bízva ab­ban. hogy ennek gyümölcse ma beéfcik. Mint, ahogy Tóth Zoltán, a labdarúgó-szakosztály vezető­je elmondotta, a teljes felkészü­lést. zavarta Vígh, Kárpáti, Bán­kúd és Bajnóczi sérülése, akik a foglalkozásokat, ki is hagyták, s valószínű, hogy közülük csak Kárpáti játékára lehet majd számítani. A csapat egyébként szombaton elutazott Várpalotára. Az lutazókeret, amelyből Mathesz Imié edző ma kijelöli a pályára lépő 11-et: Landi, Csank, Kár- pátij, Kovács, Ambrus Z„ Laka­tos, Patvaros, Simon, Patkói, Bánkúti, Szűcs, Czeczeli* Mészá­ros, Szegő. A Várpalota ellen pedig való­ban szükség lenne a legjobb összeállítású Egri Dózsára, mert a hazaiak a táblázat 17. helyén állnak 11 ponttal, s mindent igyekeznek majd elkövetni, hogy onnan elkerülhessenek. Ennek pedig egyik feltétele, az egriek elleni két pont megszerzése. 'A két csapat eddigi találkozóinak eredményeit figyelve elmondhat­juk, hogy a mérleg nyelve a dózsások felé billen, mert az eg­riek' többször nyertek, mint a hazaiak, s általában Várpalotán is az egy pontra „jó volt’’ a li­la-fehér együttes,. sőt; a győze­lemre is. Igaz viszont az is* hogy abban az időben egysége­sebb, kómbínatívabb játékra volt. képes a gárda mint most, s ezért a mai találkozón közel két egyenrangú csapat összecsapá­sát láthatják majd a nézők. Ezért minden eredmény elkép­zelhető ... Előbbi megállapításunkat egyéb­ként igazolni látszik az is, hogy az '• NB I. B-s válogatottba egyetlenegy egri fiú sem került be, (amely nem a legjobb fényt vett 'az NB I-et is megjárt együt­tesre. A mi véleményünk sze­rint! ennek ellenére legalább két embernek ott tenne'a--- helyé ~a- válógatottban, de úgy látszik a gvériek, -izöje, aki összeállítoi- ta a Jugoszláviába utazó kere­ket,, nem ismeri a/ egri. fiúka; közelebiDioi . . Reméljük, az utolsó fordulóban amikor p MÁV DAC jön Egerbe, alkalma lesz erre. Az NB II-ben odahaza Gyön­gyösön, saját szurkolói előtt bú­csúzik az idei oajnoki évtől a jobb sorsra érdemes Gy. Spar­tacus legénysége. Ellenfele a Sátoraljaújhely lesz. Két test­vércsapat összecsapásának lehet­nek tanúi téglát akik erre a mérkőzésre kirándulnak. A két csapat között 6 pont és ugyan­ennyi helykülönbség van a ven­dégek javára, akik rutinosab erőt is képviselnek a hazaiaknál Ezért az egy pont megszerzésé­re reményük lehet, amennyiben a hazaiak az utolsó találkozóra sem tudják Összeszedni minden erejüket, akaratukat. Ha igen. győzhetnek, s ez volna a szép búcsúzás az idei bajnokságtol, és az értük mindig annyira lelkese­dő gyöngyösi szurkolóktól. Az utolsó találkozókra kerül sor az NB IH-ban is. Itt me­gyénk együttesei közül az Eger­esein, Petőfibánya és az Apc játszik saját otthonában, míg a két legjobb formában levő gárda az Egri Vasas és a Hat­vani Kinizsi idegenbe látogat. Legkönnyebb helyzetben látszat­ra az egercsehiek vannak, akik azt a Mátranovákot fogadják, amelyiket egy héttel ezelőtt az . E. Vasas vert meg 9:0-ra. Gyen­ge erőt képviselnek a vendégek, ezért biztosan nyerniük kell a hazaiaknak ahhoz, hogy jó he­lyen végezzenek a táblázaton. A H. Kinizsi sem panaszkodhat, ugyanis Jászberényben lépnek pályára, s a két csapat között nagy a különbség a hatvaniak javára. A többieknek enné! sokkal nehezebb dolguk lesz. Petőfibá­nya a Miskolci Bányászt fogad­ja. Ha „jó napjuk” lesz, az újoncoknak, nyerhetnek, egyéb­ként meg kell elégedniük a dön- » tétlennel majd az egy pont meg­szerzésében bizakodó miskolciak- kai szemben.- Hásonlókat' lehet elmondani az Egri Vasasról is. Ok az Ózd vidéki Bányásszal mé­rik össze tudásukat. Az egriek 1ó formában vannak, s ha tar­tani akarják második helyüket, nyerniük kell még idegenben is. A képességek alapján ez jogos Igény, elvárás lehet, de ha az egriek nagy ..mellénnyel” lép­nek pályára, könnyen póruljár­hatnak- Pedig nagy kár lenne azt az ezüstérmet jelentő máso­dik helyet pont az utolsó mér­kőzésen feladni. Fazekas István BIRKÓZÁS: ÜttÖrő-olimpia megyei döntő, Eger, Malom ut­cai szakközépiskola, 10. SAKK: GYESE—Bp. Postás OB Il-es mérkőzés. Gyöngyös, épí­tők szálló tv-terme, 9. LABDARÚGÁS: Gy. Spartacus —Sátoraljaújhelyi Spartacus NB JI-es mérkőzés, Gyöngyös, 13.30. Jaczina. NB lll-as mérkőzések: Apci Vasas—Trencsényi SE, Apc, 11. Lövet. Petőfibányat Bányász —Miskolci Bányász, Petőfibánya, 13, Sári. E gercsehi Bányász— Mátranováki Vasas, Egercsehi, 13, Kövesfalvi A Heves megyei összetett atlétikai bajnokságon Egerben, meghívásos női magasugróversenyt is rendeztek. Németh Magdolna (képünkön) a tanárképző főiskola versenyzője 161 cm-rel, új felnőtt megyei csúccsal győzött. (foto: Molnár István) Sportérdekességek Ki gondolta volna valaha is, hogy a 80 ezres müncheni olim­piai stadion néha problémát okoz, különösen, mikor mind­össze 20 ezer né2Ő kíváncsi az ott rendezendő mérkőzésre. Ez történt legutóbb is, amikór a nyugatnémet bajnokcsapat, az FC Bayern a ciprusi bajnok Omoniával kerüli össze. Oly meg­lepően kisarányú volt a mérkő­zés iránti érdeklődés, hogy a rendezőség elhatározta. hogy nőkkel kívánja ..kivattázni” az üresen tátongó lelátókat, akiket teljesen ingyen engedtek be a mérkőzésre. Igen ám, de mi történt? Ezt a kínálkozó lehetőséget azonban kihasználta egyik másik hosszú­hajú férfiú is a potyázásra. Ele­gendő volt a vállraomló frizura és máris mehetett a nők közé az ingyenpáholyba. A jegyszedők nem tartottak sexpróbát, így a lányos külsejű fiúk minden to­vábbi nélkül megspórolhatták a belépőjegy árát. Volt köztük olyan biblrcsókos arcú férfi is. aki „rezes” orrával mindennek látszott, csak nőnek nem, de mi­vel ravaszul hosszúhaj u paróká­val takarta el kopasz fejét, ő előtte is megnyílt az „ingyenpa­radicsom”. Mély basszushangon köszönte meg a szívességet. A jegyellenőr nyilván azt hitte, hogy a „vasorrú bába” érkezett seprűnyélen, miközben járművét leállította a stadion előtti par­kolóhelyen, majd mintha mi sem történt volna vígan besétált a stadionba ... * Fischer az újdonsült sakkvilág­bajnok újabb egymillió dolláros ajánlatot kapott egy szálloda- konszerntől. Semmi mást nem kell csinálnia, minthogy meg­védi világbajnokságát elődje Bo­risz Szpasszkij szovjet nagymes­terrel szemben. A mérkőzésnek az amerikai „mulatóvárosban” Las Vegasban. a konszern otta­ni szállodájában kellene leját­szódnia, ami persze azt is jelen­tené. hogy a sakkóriások újbóli küzdelmét kizárólagos joggal a konszern többi szállodájában tv-n is közvetítenék. A sakk- partikat tehát azokban a bizo­nyos szállodákban lehetne csak látni, természetesen borsos be­lépődíjakért. A probléma csak az, hogy a nemzetközi szabályok értelmé­ben Bobby Fischern^k tilos ját­szani a bajnokságért olyannal, aki a jelöltek tornáján még nem szerzett jogot erre. Tehát Szpasszkijnak éppúgy meg kell küzdenie' a kihívási jogért mint a többi nagymesternek. BUDAPESTI GEODÉZIAI ÉS TÉRKÉPÉSZETI VÁL­LALAT gyöngyösi irodája a járási hivatal új irodaházába költözött Fo tér 13. szám alá. Tele- fonsaámunk változatlan: 124-40 és 123-76. Telex: 25266 geodez h. IRODÁNK továbbira is készséggel áll megrendel ő- ink rendelkezésére munka­végzéssel és ingyenes ta­nácsadással. Minden földmérési és tér­képészeti munka .jó minő­ségű elkészítését rövid ha­táridőre vállaljuk. Magánmegrendelők részé­re telekmegosztást és fel­mérést 30 napos határidőre vállalunk. MEZŐGÉP VÁLLALAT KÖZPONTI GYÁREGYSÉGE (GÉPÁLLOMÁS) azonnali l>elé|»é**el alkalmaz portás-éjjeliőrt Jelentkezés: EGÉR, Lenin út 261. szám. Munkaügy. Mint ismeretes, a pestet küldemények irányításának egyszerűsítése és meg­gyorsítása érdekében 1973. január 1-én bevezetik a postai Irányítszóm-rend- szert. Ennek érdekében az ország valamennyi posta- j hivatallal rendelkező hely­sége önálló négyjegyű trá- : nyitószámot kapott. Az a I település, ahol nincs posta- hivatal, a kézbesitőhivatal ; (utolsó posta) számát „hasz- j nálja”. Ezeket a települése- > két az alább közölt irányí- I tószám-jegyzékben zárójel- ) ben tüntettük fel. Például: t Eger (Felnémet) 3304; a j címzéskor azonban csak J ennyit kell írni: 3304 Eger. Városaink, közs igeink iránvitószámai Az alábbiakban közöljük olvasóinkkal azokat az irá­nyítószámokat.- amelyeket a megye városaiba, községeibe címzett, illetve * az ott fel­adott küldeményeken felkeli tüntetnünk január 1-től. Amit a postai irányílészámokrél tudnunk kell.. 3261 3292 3353 3399 3032 3371 32U 3 3336 3343 »46 ms Abasar Adács Aldebrő Andornaktálya Apc Átány tikár ’aton iá tör Bekölce Bélapátfalva Besenyőtelek 3368 Boconéd 3304 3243 Bocksty 3324 3016 Boldog 3390 3335 Bükkszék 3234 3257 Bükkszentorzsebei 3200 3346 Bükkszent.márton 3212 3015 Csámy 3211 3395 Demjén 3035 3275 Detk 3231 3263 Domoszió -1036 3374 Danmánd 3273 3013 Ecséd 3000 3300 Eger 3011 3304 Elger (Felnémet) 3360 3321 Egerbakta 3322 3337 Egerbocs 3383 3342 Egercsehi 3014 3341 Egercsehi 3253 (Kőszénbánya ;el i>i 3248 3379 Egerfaxmos 3350 3394 Egerszaiök 3355 3328 Egerszólát 3281 3252 Erdőkövesd 3221 3358 Erdőtelek 3396 reiníeawot Feisótárkany E'üzesabomy Galyatető Gyöngyös Gyóngyöshalas z Gyöngyösarasz Gyöngyöspata Gyöngyössoly ií ■ > Gyöngyöstarján Halmajugra Hatvan Heréd Heves Hevesaranyos Hevesveaek-ény Hort Istenmezeje Ivád Kál Kápolna Karácson ri Kékestető Kerecsend Egy példa a helyes címzésre NAGY LÁSZLÓ 3264 3356 3372 3021 3022 3023 3024 3274 3397 3262 3247 3246 3232 3233 3235 3022 3378 3375 3344 Mikófálva 3345 Mónosbéi 3282 Nagyfüged 3012 Nagykőként. 3214 Nagyréde 3398 Nagytálya 3357 Nagyút 3349 NagyvLsm 3325/ Noszvaj 3327 Novaj 3326 Ostoros 3240 Kisruána KornpoU Kömiő Lőrinci Lőrinci (Mátravidéki Hőerőmű) Lőrinci (Petőfibánya-telep) Lőrinci (Selyp) Ludas Maiklár Márkáz Mátrabaüa Mátraderecski. Mátrafiired Mátraháza Mátrasaentiimre Mátravidéki Hőerőmű Mezősaemere Mezőtánkány írjuk az irányítószámokat ? A postai küldeményen az írányitószámot a rendel­tetést hely neve előtt, a helységnévvel azonos sorban, aláhúzás és kötőjel nélkül kell feltüntetnünk. így a cím­ben a megye, az utolsó posta, vagy a jegyzékben záró­jelben lévő elnevezések feltüntetése feleslegessé válik. Eddig ugyanis a következőképpen címeztünk. B ÜKKSZEN TMÄRTO N u, p. Bélapátfalva Heves megye Ezt egyszerűsíti az irányítőszám használata: 3346 BÜKKSZENTMÁRTON A küldeményen a feladó irányitószámát is fel keli tüntetnünk. A helységnév (város, község neve) elé irt. irá­nyítószám ugyanis nagymértékben megkönnyíti a válasz helyes címzését, s a küldemény továbbítását. A nagyobb forgalmú postahivataloknál a postafióki i címzett küldeményeket külön irányítószámmal kell eb ilven kiemelt látnunk. Heves megyében jelenleg négy postahivatal van: 3001 Hatvan 3002 Hatvan 3201 Gyöngyös 3301 Eger , 7323 Szarvaskő 3333 Terpes 3244 Párád 259 Szentdomonk os 3385 Tisza nána (Gyógyfű' 777 Szihalom 3354 Tófalu Feladó’ Fekete László 3360 Heves 3242 Parádsasvái >348 Szilvásvárad 3387 Üjlőrincfalv 3381 Pély 3338 Szűcs 3291 Vámosgyörk 3243 Bodony Kossuth u. 6. 3250 Pétor-vására 3034 Szűcsi 3254 Váraszó 3023 Petőfibánya-telep 3369 Tamabod ' 3265 Vécs Erkel u. 4. 3388 Poroszló 3258 Tarnalelesz "■51 Verpelét 1 í 3245 Recsk 3284 Tárnáméra 3271 Visonta 3033 Rozs: ­7294 Tarnaörs >72 Visonta 3386 Sarud 3331 Tarnaszentm, (Gagarin Hő. 3295 Erk 3009 Kerekharaszt 3024 Selyp 3382 Támaszén tmiki 3293 Visznek 3255 Fedémta. 3256 Kisfüzes 3332 Sírok 3283 Tamazsadány 3031 Zagyvaszántó 3352 Feldebrő 3384 Kisköre 3334 Srajla 3359 To* 3296 Zaránk

Next

/
Thumbnails
Contents