Népújság, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-13 / 242. szám

/ Sikeres év után újabb nagy feladatok előtt... f x Testnevelés tagozatos az egri III. sz. Általános Iskola is A SZÉCHENYI UTCA és a Malom utca sarkán áll az egri Ill-as számú Általános Iskola. A régi épület külső falain az állványokon mun­kások szorgoskodnak, új köntöst adnak az iskolának. Az udvaron az óraközi szü­netben a játszadozók cso­portjából ki-kivillan néhány gyerek piros melegítője. A melegítőn külön embléma is jelzi, .hogy ők testnevelés tagozatos osztály tanulói. Az 1971—72-es tanévben ugyan­is az egri III-as számú is­kolában — Heves megyében másodikként — testnevelés ‘tagozatú osztályokat indítot­tak. Az új iskolai évben idén még a korábbihoz hasonlóan első, harmadik és ötödik osz- tályt szerveztek tagozatossá, jövőre azonban már csali el­sősöknek hirdetnek felvé­telt az erre vonatkozó ren­deletnek megfelelően. A kez­det sikeresnek bizonyult. Az iskola tanulói már az első évben jó eredményeket ér­tele el az úttörő-olimpia vá­rosi, megyei, sőt területi ver­senyein is. Igaz, a korábbi évek eredményeivel sem kel­lett szégyenkezniük. Jó volt (kapcsolatuk a sportiskolával, az ügyesebb gyerekek leg­többje ide járt szakosztályi edzésekre. A jó testnevelő tanári munka és az iskola területi elhelyzekedése, a lé- tesímények bővíthetősége tette elsősorban indokolttá, hogy itt szervezzenek tago­zatos osztályokat. A tárgyi feltételek ugyanis már a kezdetnél sem voltak a leg­jobbak. Arról, hogy mi tör­tént az elmúlt évben az egyik legilletékesebb. Farkas Tibor testnevelő tanár be­szélt. — ÜGY HISZEM elége­dettek lehetünk a kezdeti eredményekkel minden te­kintetben. Támogatóinktól — a testnevelési és a sport- szövetségtől, a sportiskolá­tól és a művelődésügyi osz­tálytól — összesen 50 ezer forintot kaptunk s ebből a szerellátottságunkat javítot­tuk. A tantervi követélmé­nyek végrehajtásához jelen­leg hiányzik még egy fele­más korlát és egy nyújtó. Labda- és egyéb kéziszer- ellátotságunk mintegy 70 százalékosnak' mondható. Szakedzésekre, a leánytoma és az úszás kivételével fel­sőtagozattól járhatnak a gye­rekek. Valamennyi hatodik osztályos tanuló a sportisko­la igazolt versenyzője. Lehe­tőségeinket figyelembe véve elsősorban atlétika, leány- torna és a labdarúgás után­pótlásának nevelése a cé­lunk. Most építjük ki a kap­csolatot a vívókkal és ter­vezzük a fiú tornaszakosz­tály beindítását is. A gyere­kek beosztása adottságaik alapján történik és termé­szetesen nem merev. Ha egy - egy tanuló más sportágban jeleskedik, akkor a sport­iskola megfelelő szakosztá­lyában fejlesztheti tovább tudását. Már az első évben jelentkezett néhány kiugró tehetség, például atlétiká­ban Zokob Mária és Lajter Katalin, tornában Herold Hedvig, Mierzva Mária és Erzsébet, vagy labdarúgás­ban Verhóczi István és Gö- möri Ottó. A testnevelés ta­gozatosok legtöbbje nyáron beiratkozott a sportnapközi­be, a sportiskola igazolt ver­senyzői pedig Budapesten edzőtáborozáson vettek részt. Farkas Tibortól tudtuk meg azt is, hogy a sportud­var lehetővé teszi az atléti­ka és a labdajátékok oktatá­sát, de a pálya talaja már nem a legjobb. ígéretet kap­tak arra, hogy a jövőben felújítják. Jelenleg csak egy szükségtomatermük van, ez még tavaly elegendőnek bi­zonyult, idén azonban, mivel növekedett az osztályok s így az órák száma, már ko­moly gondot okozott az óra­beosztás. URACS ISTVÁN az isko­la igazgatója sokat fárado­zik azon, hogy tovább javul­jon a testnevelés tagozatos oktatás. — Nem tagadom, bőven ad többletmunkát a tagozat, de szívesein vállalom — "mondotta. — Öröm látni, ho­gyan erősödnek, ügyesednek napról napra ezek az egész­séges, edzett gyerekek. Ed­dig elértük, hogy a torna­termet parkettázták s való­színűleg hamarosan javul a kiszolgálóhelyiség ellátottsá­ga is. Jelenleg nincs még szertárunk, megfelelő zuha­nyozó és öltöző, ami nélkü­lözhetetlen. De kétségkívül egy másik tornaterem fel­építése a legégetőbb. Ezt a tagozat beindításánál meg­ígértek. A jelenlegi terem valójában kondicionáló te­remnek felel meg s ezt már most kinőttük. A beszélgetés során hallot­tunk a szülőkkel kialakított jó kapcsolatukról, kísérle­teikről — óvodák látogatá­sa, bemutató jellegű tagoza­tos órák, iskolai sportnap — melyekkel az’ osztályok szer­vezésekor propagálták a kezdeményezést, de legtöbb szó a hiányzó tornateremről esett. Az igazgató és a test­nevelő tanár maga is keresi a lehetőségeket, az elképzel­hető megoldást. A latolgatot- tak közül talán a legelkép- zelhetőbb, hogy a támogató szervek és a város üzemei­nek társadalmi összefogásá­val megépüljön az új torna­terem. Éneikül veszélybe ke­rül a III-as számú iskolá­ban a testnevelés tagozatos oktatás léte, egy olyan kez­deményezésé, ami már egy év után is igazolta létjogo­sultságát. Az eredményeken túl örömmel fogadták szü­lők, gyermekek, nevelők egyaránt. Nem túlziunk, ha azt mondjuk, hogy kérésük „vészkiáltás”; amit nem le­het elengedni a fülünk mel­lett. Eger sportjáról, testne­velésről szóivá sajnos hosz- szú ideje mindig idejutunk. A létesítmény-ellátottság hiánya a bűvös határ, az akadály, a kerékkötő. Biztató eredmény, előrelépés ezen a téren szinte alig mutatkozik. A III-AS SZÁMÚ iskola igénye nemcsak indokolt, de nélkülözhetetlen is. Felelős­séggel kell keresniük és meg kell találniuk az illeté­keséknek a megnyugtató megoldást. Virágh Tibor KOSÁRLABDA Egri Finommechanika— Leninvárosi MTK 107:55 (45:24) NB Il-es férfimérkőzés, Eger, 100 néző. V.: Vilik, Timár. Finommechanika: Korepta 27, Busák 16, Zahár 14, Sipeki 11, Kovács Gy. 2. Csere: Cseh 9, Lezsák 4, Kiss 14, Merczel 9, Sipos 1. Edző: ifj. Csdnyi Barna. Végig a hazai csapat irányí­totta a játékot és könnyeden győzte le a jóval gyengébb já­tékerőt képviselő lenin városia­kat. A Finommechanika tovább­ra is veretlenül vezet az NB II. keleti csoportjában. Az egriek közül Busák, Korepta és Sipeki INNM-ONIAN \ Október 14-én, szombaton 14.30 órai kezdettel Egerben a sta­dionban nemzetközi barátságos, öregfiúk labdarúgómérkőzést rendeznek a DFC Belgrád és az Egri Dózsa régi játékosainak részvételével. A találkozót díj­talanul bárki megtekintheti. Az egriek közül pályára lép többek között Szűcs, Szász, Kiss Ré­vász, Váraljai, Rajna, Handó, Gál, Nagy, Csizmadia, Soós és Bodon. * Megyei 1. osztályú bajnoki ké­zilabda-mérkőzések eredményei. Férfiak: Egercsehi—Egri Finom- mechanika 9:8, Sirok—Egri Ta­nárképző 19:18, Gyöngyösi FMGT—Füzesabony 15:11, Hat­vani Szövetkezet—Gyöngyüíssoly- mos 18:11. Dormánd—Egerfarmos 22:12, Gyöngyösi Építők—Gáspár SE elmaradt (Gáspár SE nem jelent meg), végleg kiállítva Ko­vács T. (Füzesabony), Lehotai J. (Gy. FMGT), Spisák Gy. (E. Finommechanika). Ifjúságiak: Gyöngyösi Kékes—Gyöngyösi Vasas Izzó 8:22, Sirok—Egri ITSK 11:20, Égercsehi—Egri Finom- mechanika 5:27, Heves—Füzes­abony 43:11, Dormánd—Egerfar­mos elmaradt (Egerfarmos nem jelent meg). Nők: Sirok—Egri Spartacus 7:6. Egri Kinizsi II.— Egri Vasas 5:1b. Végleg kiállít­va Krause I. (E. Spartacus). ❖ EGRI DÓZSA— BORSODI BÁNYÁSZ 4:1 (4:0) Előkészületi labdarúgó-mérkő­zés, Eger, G.: Vigh 2 (egyet 11-esből), Bánkút!, Ambrus I., Illetve Bódis. Wfl'í, október 13., péntek Kisterenyei Bányász Építők— Egri Dózsa 3:1. NB Il-es női röplabda-mérkőzés. * A Nógrád—Heves megyei NB-s labdarúgó tartalékbajnokság eredményei: Mátranovák—Egri Vasas 0:7. Palotás—Hatvani Ki­nizsi 1:2, Nagybátony—Gyöngyösi Spartacus 3:1. SKSE— Apci Vasas 2:0, St. Síküveg—Pető fibánya 2:0, Balassagyarmat—Pásztó 7:1 St, öblösüveg—SBTC III. 3:3, Egercsehi—Kisterenye elmaradt. A BAJNOKSÁG ALLÁSA: 8 7 1 — 34- 9 15 1. Nagybát. 2. SKSE 3. SBTC nj. 4. Egri Vasas 5. B.-gyarm. 6. Gy. Spart. 7. St. öblösüv. 8. St. Siküv. 9. H. Kin. 10. Egercsehi 11. Pető fibánya 12. Kister. 13. Apci Vasas 14. Palotás 15. Pás’zto 16. Mátranov, 7 — 4 3 2 1 1 2 1 1 2 1 2 — 1 2 1 1 1 30- 9 14 1 22-18 11 3 32-12 10 2 29-14 10 2 23-13 10 3 12-20 4 16-15 4 15-19 3 6-20 5 14-16 3 13-15 5 18-28 6 16-19 5 10-39 5 8-32 teljesítménye emelhető ki. Leg­közelebb Szolnokon, az Olajbá­nyász csapata ellen lépnek pá­lyára az egri fiúk október 15-én. Nyíregyházi Spartacus— Egri Finommechanika II. 66:54 (34:28) NB III-as férfimérkőzés, Nyír­egyháza. V.: Nagy, Rapóczi. Finommechanika: Szőke 12, Fülöp 19, Kovács Gy. 17, Bállá 3. Kovács P. 3. Edző: Sipos József. A tartalék együttes szoros mérkőzésen maradt alul a múlt évben még NB II- ben szereplő nyíregyháziakkal szemben. Jók: Fülöp, Kovács Gy. Nyíregyházi Tanárképző— Egri Finommechanika II. 57:45 (21:26) NB m-as férfimérkőzés. V.t Fejes. Finommechanika: Kovács P. 10., Kovács Gy. 8, Németh 12, Tartsányi 6, Fülöp 9. Edző: Sipos József. Sorozatban harmadik mérkő­zésén szenvedett vereséget Nyíregyházán az eg£ együttes. A legfiatalabb egri < játékosok vettek részt a találkozón. En­nek ellenére egyáltalán nem ját­szottak alárendelt szerepet, kü­lönösen Németh és Kovács P. jeleskedett. A találkozót egyéb­ként esős, hideg időben, szabad­téri pályán játszották. A Finom- mechanika második csapata a következő fordulóban ismét ide­gen pályán, Kazincbarcikán küzd a bajnoki pontokért. Torna Debrecenben rendeztek meg a területi felnőtt II. osztályú egyéni tomászibaj- nokságot. Heves megyét az egri Alpáry Gyula Közgaz­dasági Szakközép isii óla öt tornásza képviselte. A ver­senyzőknek' n égy kötelező és négy szabadon választott gyakorlatot kellett bemutat­niuk. Az egriek közül a leg­jobb, a legegyenletesebb tel­jesítményt Bárdos Éva nyúj­totta, aki az összetett ver­senyben a harmadik helyen végzett, ugrásban második, korláton pedig a harmadik helyre került. Bálint Éva megnyerte a gerendaver­senyt, felemás korlátban holtversenybe került a leg­jobb nyíregyházi főiskolás­sal, s azonos ponttal került végül is a második helyre. Ugrásban nem sikerült gya­korlata, így az összetett ver­senyben nem került az első hat közé. Szarvas Erzsébet talajon szerzett érmet. így összességében az egri lányok nyolc érmet hoztak haza. Eredmények. Gerenda: 1 • Bálint Éva (Eger) 17,7, 2. Egri Olga (Nyíregyháza) 17,65, 3. Haizer Erzsébet (Nyíregyháza) 17,5. Talaj: 1. Takács Erzesébet (Nyíregy­háza) 18,3, 2. Bálint Éva (Eger) 18,1, 3. Szarvas Er­zsébet (Eger) 17,9. Korlát: 1. Haizer Erzsébet 17,5, 2. Bá­lint Éva 17,5, 3. Bárdos Éva (Eger) 16,45. Ugrás: 1. Ta­kács Erzsébet 18,5, 2. Bár­dos Éva 17,75, 3. Batta Klá­ra (Nyíregyháza) 17,1. össze­tettben: 1.. Takács Erzsébet, 2. Haizer Erzsébet, 3. Bár-' dós Éva, 4. Egri Olga, 5. Szarvas Erzsébet, a Batta Klára. Azonnali belépéssel felveszünk vizsgázott fűtőt, lakatos és kőműves segédmunkáso­kat. Jelentkezés: Könnyűbeton és Szigetelő- anyagipari Vállalat Szigetelőanyaggyára, Budapest, X., Noszlopi u. 2. Ultramodern leány­otthonunkban üresedés van. Felveszünk 10 évet betöltött, munka­könyvvel rendelkező leá­nyokat fonodai­szövödei betanított munkára. Jelent­kezés: Kőbányai Textilmű­vek munkaerő-gazdálko­dás. Bp., X., Gyömrői út 99. Ifjúságiak: Nagybátony—Gyön­gyösi Spartacus 3:2. Mátranovák —Egri Vasas 1:5, St. Síküveg— Petőfibánya 0:2, Egercsehi—Kis­terenye 1:2, Palotás—Hatvani Kinizsi 4:1. SKSE—Apci Vasas 7:0, St. öblösüveg—SBTC 1:1, Balassagyarmat—Pásztó 2:0. Az élcsoport állása: 1. SKSE 15, 2. SBTC 14, 3." Balassagyarmat 12, 4. Gyöngyösi Spartacus 11 pont­tal. * Október 14-én. szombaton 15.15 órai kezdettel Egerben a ver­senyuszodában nemzetközi ba­rátságos úszóversenyt rendez az Egri Dózsa, melyen a négy na­pig városunkban tartózkodó drezdai SC Einheit úszói is raji hoz állnak. AZONNALI FELVÉTELRE „D" kategóriájú gépkocsivezetőt keresünk Bérezés a kollektív szerződés szerint; Jelentkezés személyesen az Apci Qualität Könnyűfémipari Feldolgozó Vállalat munkaerő: gazdálkodási csoportjánál; is ,, uus VERPELÉTEN és Tarnaszent- márián üzemelő élelmiszer-, vegyesiparcikk, ruházat és ven­déglátó szauadkasszás egysége­inkbe vezető és helyettesi munka­körre pályázatot hirdetünk. Felté­tel szakképesítés, erkölcsi bizo­nyítvány, működési bizonyít­vány. Részletes felvilágosítás a központi irodában. Jelentkezés helye: ÁFÉSZ Verpelét, Malom u. 12. EGRI 2 és fél szobás, összkom­fortos, társasházi lakás, novem­berben beköltözhetően eladó. Grónay u. B/6., HI. em. 1., meg­tekinthető 17—20 óráig. HAROMSZOBA-konyha-fürdő- szobás családi ház eladó. Azon­nal beköltözhető. Érdeklődni Eger, Lenin ut 4., IV/2. Szomba­ton 2-től, egész vasárnap. JÁRMŰ A HO SI MINH Tanárképző Főiskola érettségizett gyors-gép­írókat alkalmaz tanszéki admi­nisztrátori munkakörben. Jelent­kezni lehet a főiskola személy­ügyi hivatalában. A TECHNOLUX Ktsz. Bél­apátfalvi, műanyag üzeméhez gya­korlattal rendelkező villanysze­relőt keres, azonnali belépéssel. Fizetés megegyezés szerint. ÉGY fő targoncaszerelő, egy fő fürdőkezelő, takarító, egy fő éj­jeliőr dolgozót felveszünk. Fize­tés megegyezés szerint. Jelent­kezés felnémeti fűrészüzem üzemvezetőjénél. IC 1500-as, türkizkék Polski Fiat eladó. Érdeklődni: Detk, bisztró. _________ T ELJESEN felújított Volga sze­mélygépkocsi, igényesnek eladó. Készpénzért: 60 000 Ft. Érdek­lődni lehet: mindennap 7—22-ig, „Kakukk” vendéglő. Telefon: Párád 5._____ I F-es Moszkvics 412-es eladó. Érdeklődni egész nap, Eger, Vé- csey-völgy 35. MATEMATIKA, fizika, orosz, kémia korrepetálást vállalok. Ju­hász. Eger, Rózsa Károly u. 12— 16. III. em. 17. PARK Szálló azonnali belépés­sel keres férfi segédmunkásokat. Jelentkezés a munkaügyi osztá­lyon* INGATLAN 3 SZOBA-összkomfortos társas­házi lakásom eladó. Főbérleti cse­rével is lehetséges. Érdeklődni lehet: este 17 után, Eger, Breznai Imre u. 41. 210 négyszögölön fekvő kis csa­ládi ház, sürgősen, áron alul el­adó. Eger, Körmöcbányái út 9. FELNÉMETI, háromszobás csa­ládi házamat elcserélném egy­szobás, összkomfortos belvárosi­ért. „Minden érdekel 940” jel­igére, az egri hirdetőbe. BELVÁROSHOZ közel, 150 négyszögöl telek eladó. Levele­ket „1679” jeligére, az egri hir­detőbe. EGERBEN, a víztoronynál, 165 n.-öl telek, rajta szuterén, rész­ben készen és anyag, eladó. Ér­deklődni Eger, Szépasszony-völgy utca 45. ___________________________ 3 SZOBA, két konyhás ház, beköltözhetően eladó. Eger, Jani- I csár u. 6. ' Felveszünk több éves mezőgazdasági számviteli gyakorlattal, va­lamint mérlegképes képesí­téssel rendelkező szakem­bert főkönyvelő­helyettesnek és belső ellenőrnek írásbeli jelentkezéseket az eddigi tevékenység leírásával a nagyredei Szőlőskert Mg. Termelőszövetkezet, Nagy- réde címre kérjük. A kiolvasott újság is érték! Gyűjtse össze, mert a tiszta! gyűretlen, kötegelt újság: papírt kilónként 1 FORINTÉRT, a színes újságokat, a folyó­iratokat, a nyomtatott fü­zeteket, a puha fedelű köny­veket, füzeteket és az iro: Hiányokat kilónként 50 FILLÉRÉRT, , a papírgyártásnál felhasz­nálható, vegyes -papírhulla­dékot kilónként 40 FILLÉRÉRT megveszi a 'MÉM'. A MEZOGEP Vállalat Eger MARÖS, KÖSZÖRŰS ÉS ALTALÁNOS LAKATOS szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat keres fejteire Fizetés megegyezés szerint; Jelentkezést a vállalat személyzeti osztályán.’ w. Jigefí Lenin út 26í;

Next

/
Thumbnails
Contents