Népújság, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-15 / 244. szám
. A% »\%Vt .'/fate# . llhogy baj va®. a fülekkel. Finoman fogalmazva; rÄ finomságot mellőzve: rosszul hallunk. A többes szám azért is jogos e fülgoirdokkal kapcsolatosan, mert nem egyszerűen többen, mondjuk öten, vagy huszomliatan hallanak rosszul, hanem általában rosszul hallunk mi, magyar dolgozók. Persze nem mindig és nem mindenben hallunk mi rosszul, és azért nem is mindenki. A mi rossz hallásunk olyan, hogy teljesen ámulva és majdhogynem tehetetlenül áll vele szemben a fülgyógyítás tudománya. Amennyiben persze mindez a fülészefcre tartozik. Mert egyelőre még az sem biztos ezzel a rossz hallással, hogy fülészeti kóresettel, vagy csali társadalmi kóresettel állunk széniben, amely utóbbi, fennforgása esetén maguk a fülészok is a rosszul, hal lók népes táborába tartozhatnának. Mert miről is van szó, kérem! A következőkről! Ha valaki, valahol, valamilyen szinten — politikai, állami, szintre gondolok —, arról ejt szót, hogy a szocializmus teljes felépítésének egyik eszköze például a differenciált bérezés, az anyagiakban is kifejezésre juttatandó ösztönzés, akkor csodák csodája, nagyon sokán nem ezt. hallják. Nem ösztönzést, nem differenciált bérezést hallanak, hanem azt hallják, hogy az arra illetékes szervek jobb dolguk helyett képviselőik útján, anyagiasságra buzdítanak. S hogy az anyagiasság az messze esik a szocializmus eszméjétől, s hogy az egyénileg is és társadalmilag is amórális, kipolgári meg minden... Igen, kérem, a differenciálást és az ösztönzést sokan elbánjak: és rút anyagiasságra való ösztönzést vélnék kihallani a szavakból. Mi lehet ennek az oka? Ha valaki, valahol, valamilyen szinten. — Ismét politikai, állami szintre gondolok —, arról szól, hogy az egyéni, érdekeltség lebecsülése nem okos dolog, hogy az egyéni érdekeltséget a józan, az ösztönző, a szocializmust jól szolgáló keretek között ösztönözni kell, akkor egyesek isimét rosszul hallanak. Nem azt hallják, hogy az egyéni, érdekeltség i s eszköz a közérdek megvalósításához. Nem! ölt azt halljak, hogy az arra illetékes szervek megbízottjaik révén őt arra ösztönzik, rikkantsa csak bátran és hangosan: le a közérdekkel! Mi lehet ennék az oka? í Ha valaki, valahol felelősen viszont arról ejt szót, hogy az anyagiasság komoly veszélyt jelenthet hazánk további felvirágoztatására, ismét sokan nem ezt halljak. Nem azt, hogy éberségre intenek az anyagiasság eluralkodása ellen, hanem azt, hogy már megint szorítanál: a politikán, már megint vissza fogják venni a prémiumokat, jön az egyenlósdi, s Kovács a hat ele- mijévéL, mint köztisztasági segédmunkás, annyit fog keresni, mint Nagy a nyoic diplomájával.,. Mi lehet érméi: az oka? ■fis mi lehet annak, hogyha a közérdek fontosságát hangsúlyozza a sajtó, rádió, előadó, akkor sokan ismét nem ezt hallják, vagy olvassák — lám a szemeikkel Vines minden rendben —, hanem azt, hogy na tessék, megint arról beszélnek, hogy a kisember érdeke az smafu. az ő egyeni érdeke es érdekeltsége ismét a brosúrák számára fenntartott papírkosárba kerüL Mi lehet az oka ennek a konzekvens félrehallás- nak? Sokat töprengtem ezen, pedig az orvostudomány tájékára is csak mint érdeklődő es néha, mint beteg nnber ólálkodtam el, nemhogy a fül-, vagy a szemtudományok avatott névelője lennék. De mert eppen sokat gondolkodtam, s ehhez mindenkivel együtt nekem is megvan a „diplomám”, arra jöttem rá, hogy ez írem is orvosi eset. Hogy e társadalmi félréhallás a politikusok esete, a politika tudományáé, illetően annak mindennapi gyakorlatának tudományáé. Nem könnyű e tudományt egyáltalán művelni is, hát még kutatásainak eredményeit üdvösen fel is használni ...! Mert először is azt kell tisztázni, hogy kik, milyen réteg az, amelyik félrehall és mit és mikor hall félre. S ennek a társadalmi félrehallásnak a politikusok. a jó és odafigyelő politikusok a kitűnő diagnosztái. Mert. vegyünk csak egyetlen példát — mondjuk azt, hogy félrehallanak és anyagiasságot rikoltoznak, amikor a differenciálásról van szó. Kik ezek? Hát persze, ők azok bizony, ők, alak, ha megfizetnék őket sem ennének hajlandók továbblépni egy centit sem a megszokottól. Akik úgy riadöznak a legkisebb szellemi .Tőfeszítéstől is, mint borivó a csapvíztől. Persze, hogy ők azok, akik íélrehallanak! S persze, hogy azok siránkoznak az egyéni érdekeltség képzelt ravatala felett, ■ ik szamara a köz fogalma nem terjed túl a közös il- emhelyen. Persze, hogy ók azok! Vagyis hát itt nem testi betegségről, hanem világ- ézeti, szemléleti és kórossá is válható „meghúles”-ről. an szó. így tehat az orvosoknak semmi dolguk, leg- eljebb egyikükkel-másikukkal a politika gyakorlóinak élet dolga, minthogy az utóbbiak esete és feladata .yógyitani, gyogyitgatni e társadalmi kisugárzású na- .yothallást. Az orvos persze napok alatt meggyógyítja ■ betegét, ha nem súlyos az eset. A politikusnak, még mi nem nehéz bajunkban is, ehhez évekre — uramg! —. ha nem évtizedekre van szükségé. De optimista vagyok: fogunk mi még együtt és uuidig ugyanazt hallani! /yVVVSA/VVAAAAAA/^VWWWWWWVNAAAA/VNAVW» DOMBKADY ALAJOS VEGYES KÓRUSA 1923. február IS., vasárnap délután. Az egri színház előtt, s az előcsarnokban ünneplőbe öltözött érdeklődök, legtöbben a vékony pénzű, kétkezi munkások egyetlen vasárnapi öltönyeben. Még alig múlt három óra, ám máris összegyűlt egy táblás házra való közönség. Két dolog vonzotta az embereket: egyrészt költőjük, Petőfi neve; őt ünnepelni, rá emlékezni jöttek azoknak unokái, akiknek nagyapjukért hadakozott tollal és karddal rövid, gyorsan ellobbanó élete során: másrészt az ingyenes belépő, a színvonalas műsor igénye. Olyanok jöttek ide él, ajkak a megélhetés napi gondjaival kínlódnak, akiknek nap- számját megadóztatták, akik- nek másfél—két napig kellett dolgozniuk azért, hogy a családi asztalra egy kiló sertéshús karüljön. Jötték, azért is, mert nem hivatalos ünnepségre vártait őket; jöttéik, mert tudták, hogy a „díszes közönség”, a varos elitje külön ünnepel, majd este nyolckor. Arról is értesültek, hogy sorstársaik, munkás- és parasztfiatalok lépnek a színpadra, ók adóznak tisztelettel, dallal, játékkal Petőfi emlékének. így készült a műsor Dombrády Alajos, nyugalmazott pedagógus, a jubileumi műsor egyik rendezője így idézi a felkészülést, a programot, elvben ízelítőt is nyújtva arról, hogy milyen is volt a népművelés majd fél évszázaddal ezelőtt. — Hittem abban, hogy az ének, a zene és a színjátszás vonzza leginkább a paraszt- fiatalokat. Vallottam, s vallom ma is, hogy ez a legjobb módszer arra, hogy a művészi szépet mindenki számára közérthetővé tegyük. A gyakorlat már akkor isigazolt, több kórust vezényeltem, s színjátszóim úgyszólván. évente felléptek a városi színházban, bemutatva egy-egy háromfelvonásos darabot. Aki egyszer eljött a próbákra, azt többé sosem kellett nógatni. Ma is szív- melengető érzés arra gondolni, hogy milyen sikereket produkált a fiatalok lelkesedése. A jubileumi műsor? Ügy terveztem, úgy terveztük meg hogy az igazi Petőfit adjuk a népnek, ne azt, akit a hivatalos korízlés a maga képére formált. Ezért adott elő a kórus megzenésített verseket, ezért vállalkoztam a verseket illusztráló élőképek rendezésére. n belépés ingyenes Petőfijubileum 1923-ban A közönség megértette a rendezők szándékát. Erről tanúskodik a Magyar Szó című egri napilap február 20-an megjelent kritikájának, elismerése: „Külön elismerés illeti meg az ünnepség rendezőit, ár. Bárdos Józsefet, Hammel Árpádot és Medák (Dombrá- dy) Alajost, mint a népművelésért önzetlenül... lelkesedéssel faradozökat. Az ünnepély nagy sikere méltó köszönet volt úgy a szereplőknek mint a rendezőknek.” A cikk tudósit a nem mindennapi érdeklődésről is: „Vasárnap délután 4 órai kezdettel a Hevesvármegyed Népművelési Bizottság emlékezett meg lelkes ünnepség keretében Petőfiről. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy még a színházfolyosójára is szorult ki közönség,” Ihlet és Erdőd vára Az emlékező rendező, Dombrády Alajos segítségével időzzünk egy sajátos mű- sorszámnál: — Petőfi Álldogálok egy tó partján című versére készült átdolgozás zenei változatát adtuk élő. Megvallom, nem véletlenül, hiszen Erdélyben jarva — itt töltöttem gyermekéveimet is —■ többször megfordultam Ká- rolyerdődön, s’, jártam az erdődi várban is. így ismerkedtem meg a Török családdal, amelyik postásdinasztia volt. A történetet az a Török Ilona mesélte, akinek nagyapja közvetítette Petőfi és Szendrey Júlia titkos levelezését, segítve, hogy kijátsszák a gőgös, a hajthatatlan apát. Ö említette családjának, hogy a vers a líá- rdyerdődi tó partján keletkezett, ahol Petőfi várt Júlia levelére, amelyet ő hozott. Fotót készítettem a tóról, a várról, s az élőképét úgy rendeztem, a díszleteket úgy foripáltani, hogy az ere1923-BÖL. den színhely hangulatát nyújtsa. Gárdonyi a színfalak mögött A centenáriumi műsor rendezői nem először emlékeztek meg színpadon Petőfiről, hanem úgyszólván minden évben műsorral tisztelegtek emléke előtt. Szereplőkul mindig a város és környékének parasztfiataljait választották, őket, akiket a kritika is dicsér. A nevek felsorolása ma már nem beszédes, hiszen többségüli már nem él, vagy az ország más vidékére költözött. De ■az egri Besznyalz Mariska, Szepesi Mária, Bőgős Sándor,, Nyeste Ilonka, ifj. Fodor Ignác, ma is emlékeznék á műsorokra, a siker hangulatára, még akkor is, ha közben évtizedek futottak el, s nagyszülőkké váltak. — Kollegáimmal véletlenül ismerkedtünk meg Gárdonyival. Egy próba után — az iparoskörből hazamenet — Ids kerülővel a háza előtt haladtunk éh ö beszedbe elegyedett velünk, s érdeklődött kórusvezetői munkámról. Utána még egyszer jártunk nála, megkérve, hogy az 1922-es Petőfi-ünnepség előtt ő mondjon bevezető szöveget. Szívesen vállalta, s jelenése után a színfalak mögött hosszasan elbeszélgetett ifj. Fodor Ignáccal, tudakolódzva sorséról, a paraszti életről. Ez azért is érdekes, mert évekkel ezelőtt olyan szívesen mondták el néháílyan a nagy íróról, hogy élete utolsó éveiben elszakadt a. valóságtól, íme az ellenpélda, meg akkor is, ha csak egy apró adalék ahhoz, hogy az egri remete élete utolsó évében is megőrizte valósagérzéket, kötődését a néphez. Ha jól tudom, ez volt utolsó nyilvános fellépése, s ő tudta, hogy nüvél tartozik Petőfi szellemének és író mivoltának. ★ A hivatalos város később ünnepelt. A nézőit az esti rendezvényen „illemtudóan”, méltatták a költőt. Petőfi azonban nem ilyen koszorúkra vágyott, hanem arra a megértésre, arra a póztalan tisztelgésre, amelyben — többek között - Eger város népe részesítette 1923. február- 18-án. Ezért idéztük a már elfelejtett jübileum emlékeit... , Pécsi István Gárdonyi Gésa hűsége Az 1897-ben Egerben letelepedett Gárdonyi Géza neve szorosan összeforrott a város nevével. Az író hűséggel ragaszkodott új otthonához. s- ez a liuseg az elmúló évekkel egyre mélyült. 1917- ben ezzel a gondolattal utasította vissza az aradiak hívását, akik múzeumigazgatónak szerették volna megnyerni: „Ma már ez a város dédelgetve szeret. Itt építettem fel hajlékomat. Muiikás- ságom javat itt írtam Egerben. .. Nem megyek.” Eger be fog dala az írót, lehetőséget adott neki egy olyan műhely megteremtésere, amelyben kibontakozhatott gazdag életművé. 1899- ben az egriek nemes cselekedetével tatait Igazan egymásra a nyugalmat óhajtó Gárdonyi és a híres történelmi város. Az eseményről — éppen akkor, amikor Gárdonyi Korriantinápolyban nagy történelmi regényéhez gyűjtötte az anyagot —, Tóul Béla, az Esti levelek szerzője számolt be a Pesti Hírlapban; „ ... Kegyednek repülnie kell haza, mert olyan fényes öröm várja itthon, hogy dobog belé az én szívem is. Nemes Eger városa kegyedet nagy és gyönyörű tisztességben részesítette. Kegyed jó pénzért hetvenkét négyszögölet kért tőle (kertnek a bogárhátú kisház mellé) s Eger azt mondta: — Nem adom. Hanem fogadja el a költő ajándékba. Hát Dobó István városa csak nem hagyja az egri nevet!” Gárdonyi hazatérte utána városi tanácshoz intézett levelében köszönte meg az ajándékot: „... Fiatalságom óta az volt az egyik jámbor óhajtásom, hogy öregségemre idehuzodhassak Egerbe, s fenséges romok közelébe, és itt várjam meg életem decemberét. A sors előbb megajándékozott e kedvezéssel, és én örömmel jöttem ide, hogy egy kis sauci paraszt- házban műhelyt állítva, folytathassam azt a csöndes munkát, amelyet a minden élet Ura nekem foglalkozásomul kijelölt... Mély megilletődéssel fogadom azt a kegyes és nagylelkű határozatot, hogy a házam előtt levő terület földi életemnek fogytáig az enyém. S ha már az én csekély személyemben tette nyilvánossá Eger városa, hogy a magyar irodalom jelentőségét minden más városnál előbb méltányolja, áldom azt a szerencsés napot, amely engem húsz év múltán ismét idevezetett, s áldom azt a szívdob- banast, amely megállított e barna varromok mellett, és itt tétette le velem a vándorbotot. Mint egri polgár, folytatom itten szerény mesterségemet, s igyekezni fogok azon, hogy a jövendőben, ha a fiák és unokák e város történelmét lapozzák, ne csak azt mondhassák, hogy Eger városa nemesen cselekedett, hanem azt is, hogy én nem voltam erre érdemtelen.” Nemcsak az egri csillagok című regénye, de egész művészete tanúsíthatja, hogy Gárdonyi valóban nem volt érdemtelen az egri névre. Hűsége egyben elkötelezettséget is jelent, hiszen emberi és művészi tisztaságának műhelyévé vált választott egri oUhpxia,
