Népújság, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-01 / 232. szám
A NAP 1972. október 1., vasárnap A Nap kel 5.42, nyugszik 17.24 órakor. A Hold kel nyugszik 14.42 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon MALVIN nevű kedves olvasóinkat! A ma már eléggé ritka Malvin név a múlt században még nagyon divatos volt. A. név ógermán eredetű és jelentése: „szívesen beszélő”. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1892. október l-ér\ hált meg — 84 éves korában — Kar ács Teréz pedagógus, író. Béfcés községben született, értelmiségi családból. Magasabb fokú műveltségéhez állandó önképzéssel jutott. Az 1830-as, 40-es években jelentek meg szép- irodalmi folyóiratokban versei, fordításai, pedagógiai és politikai eszméit hirdető cikkei. 1863-tól a Teleki családnál volt nevelőnő, 1865-től pedig Pesten házi- tanítónő. 1877-ben Kiskunhalasra költözött; itt kezdte papírra vetru visszaemlékezéseit atyjáról, saját életéről, s „a nemzet napszámosairól”, a korabeli pedagógusokról. Leánynevelési törekvéseiben Teleki Blankához csatlakozott, de demokratizmusában megfulladta őt, s lehetővé tette a magasabb iskoláztatást a polgári rétegek számára is* IDŐJÁRÁS: Várhaló időjárás ma estig: időnként megnövekedő Eelhőzct, legfeljebb egy-lcét helyen kevés esővel. Éjszaka gyenge, napközben Iiissó élénkebb, változó Irányú szék A. hajnali es a reggeli órákban párásodas. néhány helyen köd. Hűvös marad az idő. Várható ét: 12-ű legmagasabb nappali hőmérséklet-16 fok között. KI veri gyorsabban a billentyűket? Szibériai hetek Egerben J5zibériai hetek” címmel rendezvénysorozat kezdődik az egri Ho Si Mihh Tanárképző Főiskolán. Vasárnap délelőtt 10 órakor fotókiállítás nyílik a főiskola dísztermében, ahol a Szovjetunió ázsiai tájegységének életét, gazdasági, műszaki-tudományos, valamint kulturális eredményeit mutatják be. Dr. Erdélyi Zoltán, a Budapesti Orvostudományi Egyetem adjunktusának előadására kerül sor október 4-én, szerda délután, Szibéria jelentősége a Szovjetunió tudományos életében címmel. Október 6-án, péntek este a Budapesti Irodalmi Színpad együttese lép fjed a tőiskola pinceklubjában. A Tél telepén címmel Jevtusenko verseiből. adnak élő. A műsorban közreműködik többek között Pécsi Ildikó, Kovács P. József, Győri Franciska, Dö- ry Virág. Szibéria varázsa címmel rendeznek filmvetítési október 11 -en. Majd a szibériai Nyugdíjba vonult Z1MÁNDI MÁTYÁS a Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója A Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat egri központjában szombaton délelőtt bensőséges háziünnepségen búcsúztatták a nyugdíjba vonuló igazgatót, Zimándi Mátyást. A kedves eseményen részt vett Barta Alajos, az MSZMP Heves megyei Bizottságának titkára, Trezsenyik Sándor, az egri városi pártbizottság titkára, Bágyi Imre, a megyei tanács osztályvezetője és Kovács Gyula, a KPVDSZ megyei bizottságának szervező titkára is. A búcsúzó igazgatót Bágyi Imre köszöntötte, s egyben — a miniszter megbízásából — átnyújtotta Zimándi Mátyásnak a Belkereskedelem kiváló dolgozója kitüntetést. A vállalat nevében Forgács György igazgatóhelyettes, a szakszervezeti bizottság képviseletében pedig Nagy Emőné szb-titkár kedveskedett ajándékkal. Egyidejűleg Bárt József személyében beiktatták tisztségébe a vállalat új igazgatóját. A MERKUR-tól jelentjük Trabant Limousine 42505 Moszkvics 31 439 Trabant Combi 5 698 Polski Fiat 1300 5 486 Wartburg Limousine „ 18 328 Polski Fiat 1500 3 275 Wartburg de Luxe 14 313 Zaporozsec 9 533 Wartburg Tourist í 912 Zsiguli (Budapest) 16 047 Skoda 29 453 Zsiguli (Debrecen) 9195 (Olvasóink kérésére ismét közöljük a sorszámokat, mert tegnapi számunkban a hibás nyomás miatt olvashatatlanok voltak.) Veszélyeztet a szürkerothadás Tízéves a hatvani véradó állomás Vezetőségi ülést tartott Hatvanban a Vöröskereszt városi szervezete. Az ülésen Juhász Gábor titkár foglalkozott a küldöttválasztó taggyűlések lebonyolításával, s az erre vonatkozó intézkedési tervvel, amelyet a jelen- ievők jóváhagytak. Idén ünnepli tízéves fennállását a hatvani véradó állomás, amelynek jelenleg már 168 olyan áldozatos véradója van a város üzemeiben, intézményeiben, akik az eltelt Időszakban 10—15 alkalommal segítettek véradással bajba jutott embertársaikon. Az állomás vezetője, dr. Bakos Balázs Ismertette a Vöröskereszt vezetőségével a jubileummal kapcsolatos feladatokat. Majd megállapodás történt, amely , szerint az évfordulós ünnepséget október 30-án rendezik meg egész napos műsorral, s a legjobb aktívák, véradók jutalmazásával. Tanulók Vietnamért i Száznegyven hatvani szakmunkástanuló nyújtott segítséget az elmúlt héten a csányi Búzakalász Termelőszövetkezetnek. Paradicsomot szedtek, lucernát gyűjtöttek, sóderszallttásnal dolgoztak, majd pedig bekapcsolódtak a helyi gázcseretelep átjárójának. építésébe. A hatvani diákok így keresett pé7izük jelentős hányadát Vietnam megsegítésére ajánlottak fel, s átutalták a KISZ-bizott- sag számlájára.. 'K sportot kísérő versenyláz átterjedt a gépírójelöltekre is. Az egri Alpári Gyula Közgazdasági Szak- középiskola diákjai ezekben a napokban nagy igyekezettel verik az írógépek billentyűit. Versenyre készülnek. Október 5—8 között ugyanis az egri iskola rendezi meg a szocialista országok nemzetközi gépíróver- senyzőinek edzőtáborát. A versenyen az NDK, Lengyel- ország, Csehszlovákia, Bulgária legjobb diákverseny- zói, valamint- a magyar A és B csapat tagjai vesznek részt. A B csapat az egri diákokból verbuválódik. Az egri középiskolában élénk érdeklődés előzi meg a állatorvosi ügyelet Szombaton déltől hétfő reggelig elsősegély esetére ügyelet: EGER: Állategészségügyi Állomás Állatlcórháza, Eger, Szövetkezet u. 4. (Az Egerhez tartozó, valamint a bélapátfalvi, bátor! és makiári állategészségügyi körzetekben.) Telefon: 13-48. ' FÜZESABONY: Petőfi Tsz központi irodája, Zrínyi u. 11. Telefon: 99. -132. GYÖNGYÖS: Állategészségügyi Állomás Állatkórháza, Gyöngyös, Deák Ferenc u. 17. Telefon: 16-45. HATVAN: Vágóhíd. Telefon: 12-10. PBTERVASARA: Községi ta- uácsháza. (Volt pétervásárl járás és verpeléti körzet területére). Telefon: 19. HEVES: megyei tanács vb Járási hivatal. Telefon: 124. A korábbi évekénél gyengébb a mustok cukor foka a hevesi szőlőkben nemzetköz! találkozót; amelynek keretében sor kerül bemutató órákra és szakmai megbeszelesekre is, A versenyt szombaton rendezik, ekkor állnak rajthoz, pontosabban ülnék: az írógépek melle öt ország legjobb diák gépírói, hogy el- dönthessék, lei tud leggyorsabban és legjobban írni. A követelmény percenként 250 betű, lehetőleg hibamentesen. Hazánkban ez az első ilyen nemzetközi verseny. Érthető az izgalom, mert már az első alkalommal nagyon nagy a tét: 1973-ban Spanyolországban rendezik meg a diákok gépíró-világbajnokságát és éppen az egri verseny dönti el, ki képviseli majd a magyar színeket. Lehet, hogy az egri diákok..: m. Megnyitották a hetek rendezvénysorozata — október 12-án —a főöskola nrúzsba klubjának műsora vaj zárul. Holland kamion karambolja A hatvani rendórkapitanysag közlekedésrendészeti osztálya befejezte a vizsgálatot annak a karambolnak ügyében, amely a várost átszelő fő útvonalon, a benzinkútnál történt, 24-en délután. A Haanzen Mathias vezette holland kamion és egy magyar Trabant összeütközésének áldozata az 53 éves Andrási Mihály budapesti lakos, akit a hatvani kórház baleseti sebészetén vettek kezelésbe. Szakvélemény szerint mindkét vezető hibáztatható a balesetért. Haanzen Mathias tiltott helyen, szabálytalanul előzött. A Trabant vezetője, a sérült Andrási Mihály fia pedig úgy akart letérni a 3-as fő útvonalról, hogs' előzőleg nem bizonyosodott meg annak ve- szélymentess'SgeróL A kedvező tavassá Időjárás mind az egri, mind a mátna- ajj’i borvidéken, segítette a szőlőültetvények fakadasátes virágzását. Augusztusban azután megváltozott a .helyzet. A korábbi napos meleg időit hirtelen lehűlés, csapadékos időjárás Vasutasok kitüntetése A polgári védelmi munkában és íí honvédségi szállításokban jeleskedő vasutasokat tüntettek ki a MÁV Miskolci Igazgatóságán, a fegyveres erők napja alkalmából. A Honvédelmi Érdemérem 10 éves fokozatát kapta Káli Ottó (Eger), Kiss László (Kál-Kápol- na), 15 éves fokozatát Gyórl László (Eger) és 20 éves fokozatát Nagy László (Vámosgyörk). követte. Később a szeptemberi esőzesek pedig mindent megváltoztattak. A szőlőkben fellépett a szürkerothadás, amely becslések szerint 15 százalékos kárt okozott. Nehezítette a helyzetet az is, hogy különösen a Mátra alján Márkáz, Domoszld, Kis- nána és Vécs szőlőiben többször is jég pusztított. A közös gazdasagokat a kedvezőtlen időjárás arra •kényszerítette, hogy mielőbb hozzálássanak a korai érésű csemege- es borszőlőfajták szüreteléséhez. Nagy János, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának kertészeti szakfelügyelője a hét végén elmondta, hogy az idei ősszel közel 11 ezer hektárról szüretelnek szőlőt a közös gazdasagok. Ezek nagy része gépi művelésű, magaskordonos telepítés. Az üzemek mind a kei történelmi borvidéken jól felkészültek a szüretre. Több helyein, mint például Detken, és Gyöngyöstar jattban új korszerű szőlőfeldolgozó is megkezdi működését. A szüret tehát megyeszer- te megkezdődött. A minőség azonban az eddigi tapasztalatok szerint nem megfelélő. A mustok, cukorfoka ugyanis alacsonyabb mint az elmúlt esztendőkben volt. Októberben. hogy milyen minőségű szőLőt szüretelnek a gazdaságokban, elsősorban az időjáráson múlik. A szakemberek szerint nagyon, kellene a „vénasszonyok nyara”, amely valamit javítana a mustok cukorfokán. m. k. pedagógus képzőművészek kiállítását Komszomol vendégek Egerben ban. A fővárossal, a testvérSzombaton délben — a Megyei (Műivelődési. Központ nagytermében — megnyitották a Heves megyei pedagógus képzőművészek kiállítását. A tizenöt kiállító művésztanár tevékenységét Molnár Laszlóne, a Pedagógusok Szakszervezete Heves megyei Bizottságának titkára méltatta. Elmondotta, hogy minden elismerést megérdemel az az ambíció, amely alkotásra sarkallta őket, hiszen művészi törekvésük nemcsak kimagasló eredményeket produkál, hanem az oktatómunka mindennapjaiban színesebbé, tartalmasabbá formálja tevékenységüket. A kiállító művészek közül kiemelt díjat kapott az egri Pataki (Poczok) József; a horti Piroska Csaba kiállított munkájáért kapott díjat. Hasonló elismerésben részesítették a verpeléti Gergely Editet is. Az egri L. Orosz Nóra és a karácsondi László Feretic a pedagógus képzőművészeti stúdió szervezéséért és a rajzpedagogia terén kifejtett munkásságáért részesült külön elismerésben. A kiállítás október 15-ig tart nyitva. Szombaton délelőtt Egerbe érkezett a Lomonoszov Egyetem Komszomol delegációja, amely az Eötvös Ló- ránd Tudományegyetem KISZ-bizottságának vendégeként tartózkodik hazankegyetemmel való ismerkedés után látogattak megyénk székhelyére Dementyev Álek- szandr Vlagyirnirgvics, a Lomonoszov Egyetem Komszo- mol-bizottsaga szervező titkárának vezetésével. A tárgy alóteremből s Október U tol a N 31 közeljövőben ünnepeljük nagy Írónknak, Gárdonyi Géza Halálának 50., a hős várvédönek, Dobó István halálának 100. és az egri vár ostromának 120. évfordulóját. A hármas évforduló jó alkalmat ad arra, hogy eleget tegyünk olvasóink kívánságának és ismét közöljük az Egri csillagok képregényváltozatát. Közel egy évtizeddel ezelőtt olvasóink körében nagy sikert aratott Gárdonyi Géza örökbecsű regényének rajzos változata. Ez a siker bátorítja most a szerkesztőséget arra, hogy felújítsuk a 60 folytatásból és 200 rajzból álló képregényt, amelyhez most is készítünk színes borítólapot, hogy olvasóink abban gyűjthessék össze a lapból kivágott rajzokat. 42 Egri csillagok képregény változatát október 11-tól közöljük. __ . —, ...._______1____ , E gy betört orr — tízhónapi börtön A markazi Horváth József többféle dolgozott már mint segédmunkás, mindannyiszor jót ellátva a feladatát. Legutóbb a visontai erőműnél vállalt munkát. Másik jellemző vonása: a munkaidőn túl szívesen fogta meg a szeszes itallal teli poharat. Ennek azonban már komoly következménye is támadt: garázdálkodott. A többszöri elvonókezelés sem használt semmit. Legutóbb az történt, hogy Visontán a munka befejezése után egyik ismerősével poharazgatni kezdett még kora reggel. Csak később nyitott ki a Jó barat kisvendéglő, ahova Horváthék be akartak menni, hogy még néhány kortyot a többi után öntsenek. A vendéglő vezetője a nyitáskor már látta a két férfi állapotát, és ezért az ajtóban közölte velük: be se menjenek, mert nem szolgálhatja ki őket szeszes itallal. Ki tudja, miért, az üzletvezető magatartása annyira felbőszítette Horváthot, hogy ököllel a vendéglős arcaba ütött, akinek betört az orra. Horváthot őrizetbe vettek, az ügyész vádirat benyújtása nélkül bíróság elé állította súlyos testi sértés miatt Az előzőleg lefolytatott orvosi vizsgálat megállapította, hogy Horváth a súlyosság hatarát jelentő alkoholos állapotban volt a bűncselekmény elkövetésekor. A tárgyaláson a vádlott a bűnösségét beismerte, és megbánást mutatott. A Gyöngyösi Járásbíróság dr. Hajnal Mihály tanácsa tízhónapi szigorított börtönre ítélte a vádlottat, figyelembe véve azt is, hogy két gyermek eltartásáról kell gondoskodnia a magáról megfeledkezett férfinek. Az ítélet nem jogerős. ........... J. M. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a rpegyet tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat Felelő* kiadó: TÓTH Júsaagf. - Szei k tsnö-őg: - EGER: Bal-in.m isz utca 3 <Pf 23.) Telefon: ’2-v? 20-29 24-44 GYÖNGYÖS: Rózsa u. L 16-97' HA TV AN: Kossuth tér 2. (Válttal tanács épülete) ÍÖ-S9. — Kiadóhivatal: Eger, Seioiann.sz u. 3 (Fi.: 23.) Te''fun: 12-08 - m a Mae ,r posta El-‘izetési rt*1 egv hő-a 20— Ft. Előfizetheti bármelyik postahivatalnál éti kézbesítőnél. — index: 20.062. — Heves megyei Nyoma« \'i "• .Oúy Sándor utca l szám iga.anid: sólymos JÓZSEF«