Népújság, 1972. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-15 / 218. szám

o m o ii ii ti a n <§ II n II II A NAP 1972. szeptember 15., péntek A Nap kél: 5.12, nyugszik: 7.57 órakor A Hold kél: 13.29, nyugszik: 21.27 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ENIKŐ nevű kedves olvasóinkat! A magyarázat szerint az ókori Elő-Ázsiában élő népek „Hanna” nevéből származik, mely szó az óhéber nyelvben „kegyetlent” jelent. * Száz évvel ezelőtt született Uher Ödön mérnök, a fényszedőgép feltalálója. Lényegében arról van szó, hogy az újságok, könyvek stb. szövegét a máig Is használt öntött betűtípusok nélkül állíthassák elő, valamiféle — mondjuk a linotype-hez hasonló — olyan gépen, amely matricák helyett a betűknek fémkeret­be foglalt apró üvegnegatívjaival vagy diapozitív) ai- val dolgozik. Ezek a betűképek billentyűzés következ­tében sorakoznak egymás mellé. Amikor a sor meg­telt, kezdődik a fotográfiai kamera szerepe: fénysugár fut át a sor betűin és a felvétel máris készen áll a celluloidfilmen. Következik a második, harmadik stb. sor billentyűzése és átfotografálása. Uher Ödön és Czakó Elemér szabadalma, amelyet Uhertypének is neveznek, nagyszámú betűfajtával dolgozhat. A fény­szedőgép, a fémnyomásos eljárás — tökéletesítve — a nyomdatechnika holnapja, s külföldön már több­felé sikerrel alkalmazzák, IDŐJÁRÁS: Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, néhány helyen kisebb eső. Gyenge, napközben kissé élénkebb, változó irányú szél. A reggeli órákban több­helyen köd. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet IS—19 fok között. Napirenden : Á „hobby"-telkek Eredmények a közművelődési munkában Bizonyít a szociális foglalkoztató Az egri, gyöngyösi és a hatvani városi tanács vb-üléséről jelentjük A városi tanácsok végre­hajtó bizottsági ülésének napja volt csütörtök. Eger­ben, Gyöngyösön és Hatvan­ban a lakosságot érintő, igen fontos kérdéseket tárgyaltak a választott testület tagjai. Egerben a nagyüzemi mű­velésre alkalmatlan terüle­tek hasznosításának kérdései­vel foglalkoztak a vb-tagok. Megállapították, hogy a te­rületek kijelölésében, a hasznosítás formájában az eddigieknél körültekintőbb munkát kell végezniük a szakigazgatási szerveknek. Igen fontos a területek hasz­nosítása szempontjából az idegenforgalmi körzet igé­„Vendégül iát Borsod’’ Az idén hatodszor rendezik meg szeptember 21-e és október 8-a között a „Vendégül lát Bor­sod” nagyszabású idegenforgal­mi rendezvénysorozatot. A ren­dező szervek minden eddiginél gazdagabb, 150 különböző ren­dezvényből álló programot állí­tottak össze. Miskolcon a Kossuth Művelő­dési Házban rendezik meg az első napon a hagyományos cuk­rászati- és hidegkonyhai bemu­tatót, amelyen a hazai cukrá­szok és szakácsok mellett öt or­szág legjobb szakemberei mé­rik össze tudásukat. Szeptember 23-án, szombaton és szeptember 24-én, vasárnap számos olyan nagyszabású ren­dezvényre kerül sor, amely He­ves megyeiek számára is köny- nyen elérhető. Ezek közül első­ként említjük a Zsóri Hőfürdő Étteremben és Szállodában szeptember 23-án 19 órakor kez­dődő vadászvacsorát. Másnap délelőtt a Mályi-tónál horgász­verseny és természetesen halász­léfőzés is lesz. Az eseménysorozatnak a me­gyénkkel közös rendezvénye szeptember 28. és 30. között a Mezőkövesdi Központ nagy­termében sorra kerülő fiatal cukrászok versenye és bemuta­tója lesz, amelyen Heves megye szövetkezeteinek legjobb ifjú cukrászai is részt vesznek. A győztes termékekből a Holdfény Presszóban kiállítást rendeznek. Szeptember 30-án. szombaton a mezőkövesdi Matyó Múzeum udvarán rendezik meg a nem­zetközi hírű matyólakodalmat. Az októberi napok kiemelkedő eseménye az 1-én, Aggteleken sorra kerülő, régmúlt idők ha­gyományait felelevenítő ökörsü­tés délután pedig a Tokaj-hegy- alján rendezendő szüreti mulat­ság lesz. Ny. I. Negyven fiatal Írót várnak ma Befejeződött a „tanév" a szilvásvárad! hajtóiskolában A külföldi nemzetközi versenyeken szép sikereket értek el a Bükk-fennsíkon tenyésztett lipicai lovakból összeállított kettes és négyes fogatok. Ezek a sikerek hívták fel a kül­földi lovasok figyelmét a magyar hajtóstílusra. A tisztavérű lipicai tenyésztést és a csikók betanítását végző Szilvásvá­radi Állami Gazdaság vállalkozott, hogy a külföldi érdeklő­dők részére hajtóiskolát szervez. Az idén első'alkalommal megrendezett és most befejeződött hajtóiskolában az NSZK- ból, Ausztriából, valamint Svájcból érkeztek vendégek. Tóth László ménesmester tanította meg őket a kettes és négyes fogatok hajtására. Az érdeklődésre való tekintettel jövőre á hajtóiskolát megismétlik. Atkári mozaik A szemerkélő esőben egy idős ember igazított útba. Csak menjek tovább a jár­dán — mutatta —, s hama­rosan megtalálom a keresett házat. Néhány lépés után visszafordult és hozzátette, hogy bátran folytathatom az utat, nem leszek sáros, mert itt mindenfelé járda van. Ezt megerősítette az 1. szá­mú körzet jelenlegi tanács­tagja — őt kerestem egyéb­ként —, Bartók Andrásáé, akit megválasztása után elő­ször pontosan a járdagondok­kal keresték fel a körzet la­nyeinek figyelembevétele is, amely területek kijelölése­kor szem előtt kell tartani a felsőbb szintű határozatokat. Kiderült, hogy a város hatá­rában igen sok „hobby”-tel- ken építési engedély nélkül létesítettek a bérlők hétvégi házakat, illetve úgynevezett szerszámkamrákat. A végre­hajtó bizottság tagjai ezzel kapcsolatban állást foglaltak amellett, hogy a szerződések megkötésekor a vonatkozó rendeletek ismertetésével is világosítsák fel az igénylőket a lehetőségekről, A munkatervének megfele­lően tegnap megtartotta so­ron levő ülését a Gyöngyösi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága Berényi József el­nökletével. Megvitatták Szí­vós Józsefnek, a művelődési ház igazgatójának a jelenté­sét az intézmény közműve­lődési tevékenységéről. A vitában itt is felszínre kerültek azok az ellentmon­dások, amelyek a művelődé­si házak munkáját befolyá­solják. Ezeknek a lényege az, hogy a művészi tevékenysé­gében bizonyos megalkuvást kell elfogadnunk, ha a tar­talmas, a nevelési céljainkat is híven szolgáló produkció­kat is közönség elé akarják vinni. Hangsúlyozták a hozzászó­lók, hogy a művelődési ház az utóbbi Időkben jelentős színvonalemelkedést ért el mind belső tartalmi, mind külső szervezési területen. Sokat számított, hogy a vá­rosi tanács több százezer fo­rintot adott a régi épület felújítására, belső felszerelé­sének felfrissítésére. Szóba került a végrehajtó bizottság ülésén az új, majd megépítendő művelődési ház: kérdése is. Felhívták a fi­gyelmet arra, hogy az új művelődési ház elkészülté­ig is úgy kell dolgozniuk a szakkörök és művészeti cso­portok tagjainak, hogy az átállás ne okozzon majd na­gyobb zökkenőt. A végrehajtó bizottság el­ismerését fejezte ki a városi művelődési ház színvonalas tevékenységéért és megígér­te, hogy az eddigiekhez ha­sonlóan nyújt anyagi és er­kölcsi támogatást az intéz­mény közhasznú munkájá­hoz. ★ Csütörtökön délelőtt Fehér István elnökletével ülést tar­tott Hatvan város tanácsá­játékok iránt. Mi sem bizo­nyítja ezt jobban, mint az hogy érezhetően emelkedett a televízió-, a rádió- vala­mint az újság-előfizetések száma ebben az időben — mondotta Fodor Antal, a he­lyi postahivatal vezetője. — így összesen 471 rádiót és 346 televíziót tartunk jelen­leg nyilván. Az emberek rá­értek az olimpiával foglal­kozni, hiszen a rossz időjá­rás nem kedvezett a kinti munkának... o o o J Uborka a konzervgyárnak Az ikladi Előre Tsz az idén 25 holdon termelt uborkát. A tervezett 80 helyett 150 mázsát szednek holdanként. A le­szedett terméket a Hatvani Konzervgyárnak szállítják. (MTI foto — Király Krisztina) nak végrehajtó bizottsága és elsőként dr. Novak Pálné egészségügyi osztályvezető előterjesztését vitatta meg a szociális gondoskodás helyze­téről. E kérdés kapcsán több határozatot is hozott a bi­zottság. Javasolta, hogy a város szocialista intézményei­ben fokozzák a gondozottak tervszerű, pszichés foglalkoz­tatását. Gondolni kell továb­bá a szociális otthon zsú­foltságának csökkentésére, az elavult épületrész felújításá­val. Valamint szükséges emelni ,a szociális otthon konyhájának kapacitását, hogy az öregek napközi ott­honaiban mindenkit elláthas­sanak ebéddel. A vita során sürgették a felszólalók az egyik korszerűtlen telephely mielőbbi felszámolását is, to­vábbá új munkahely létesí­tését javasolták a Bajcsy- Zsilinszky utcában. Az utol­só két esztendőben félmil­lió forintot tartott vissza e célra nyereségből a szociális foglalkoztató vezetősége. Az összeg nem fedezi a beruhá­zás szükségletét, ezért a hi­ány pótlásáról kell gondos­kodni. * Későbbiekben jóváhagyta a végrehajtó bizottság a hat­vani ÁFÉSZ új alapszabá­lyát, személyi ügyeket tár­gyalt, majd Borbély Lajos igazgató jelentését vitatta meg a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat e terüle­ten végzett munkájáról. Mint kiderült, november végéig további 40 lakást ad át Hat­vanban a vállalat és ezzel 160-ra növekedik az idén be­fejezett új családi otthonok száma. Az igazgató hozzá­szólásából kiderült hogy a városban minden megrendelt lattal végeznek. az is, 1974-re munka­Fogadónap a hatvani tanácsnál Ma, pénteken délelőtt 9 órától Tóth János elnökhe­lyettes fogadónapot tart a hatvani városi takácsnál. Észrevételeikkel, gondjaikkal felkereshetik Heréd, Köké­nyes és Boldog lakói is. GlE-üIés Ikerben Az egri városi tanácson tartotta tegnap ülését a Gépipari Tudományos Egye­sület egri szervezetének el­nöksége. Az ülésen a GTE egri szervezete és a városi tanács együttm" ' ’-áről ta­nácskoztak. A tárgyalóteremből: Heléna és a kövek ... Hatvanba Megkezdődik az irodalmi színpadok bemutatója is Ma délelőtt negyven fiatal írót, költőt várnak Hatvan­ba, a Magyar írószövetség KISZ-alapszervezetének ki­helyezett ülésére, amelyen — „Fiatalok a közéletben, köz­élet a fiatal irodalomban” címmel rendeznek majd vi­tát. Jelenlétükben nyitja meg délután 5 órai kezdettel Fe­hér István tanácselnök az irodalmi színpadok megyei bemutatóját, s elsőként a Megyei Művelődési Központ, valamint a gyöngyösi műve­lődési ház együttese lep do­bogóra. Este az irodalmi színpadok tagjai barati talál­kozón vesznek részt a Hat­vanba érkező fiatal írókkal, míg a jelzett vitára szomba­ton reggel kerül sor a váro­si könyvtárban. A tanácsko­zást Darvas József Kossuth- díjas író, az írószövetség el­nöke vezeti, v kői. A járdát azóta megépí­tették, s így valóban minden utcában megtalálható már a szürke betoncsik. — A legutóbbi tanácsülé­seken már nem is volt szó ilyen gondokról, problémák­ról. Most a vízhálózat lefek­tetése, a község teljes vízel­látása van napirenden. Na­gyon szeretnénk, ha mielőbb valóra válna a közös elkép­zelésünk, s egészséges ivó­vizet gdhatnánk a község la­kóinak. Már csak a Fő úti rész van hátra, s ha ez el­készül, akkor a falu minden utcájába eljut a víz. Remél­jük, erre még az idén sor kerül.., © o o S mint jártunkban-keltünk- ben erről meggyőződhettünk, a faluban valóban ez az egyik naponta visszatérő be­szédtéma. A másik az olim­pia, s a magyarok szereplé­se. — Nem ;s csoda, hiszen itt is nagy volt az érdeklődés a T" 1 pedig tennivaló lenne bőven — vette át a szót va­lamivel később az Üj Élet Termelőszövetkezet irodájá­ban Herman László, a nö­vénytermesztési üzemág ve­zetője. — Ezekben a napok­ban folyik az őszi vetés elő­készítése. A műtrágyázással már elkészültünk, s a szán­tásból is csak akkora terü­let van hátra, amekkorán kukoricát termeltünk. — Mikor kezdik a törést? — Ha az idő kedvez, s rá tudunk menni a mintegy hatszáz holdas táblára, ak­kor a jövő hét végén megin­dul a termés betakarítása. Ügy néz ki, hogy az- idén ebből is jó átlagunk lesz. őszi búzából ugyanis 20, őszi árpából pedig 22 mázsa felett termett holdanként. S ebben az eredményben tükröződik a most húsz esz­tendeje alakult termelőszö­vetkezet 260 tagjának szor­gos munkája. (szilvás) Az andornaktályai Csíki Heléna eddigi tizennyolc esz­tendejét minden különösebb büntetés nélkül megúszta. Alkalmi barátnőjét, a negy­venéves, ugyancsak andor­naktályai Csóka Kornélnét viszont két ízben is elítélték már: egyszer súlyos testi sér­tésért, egyszer pedig ember­ölés kísérletéért állt bíróság előtt. Május nyolcadikán a két nő, úgymond álláskeresés miatt, Egerbe érkezett. Gon­dolván, hogy az állás ráér, inkább az aznapi vásárban néztek körül. Később, hogy az időt hazautazásig agyon­üssék, betértek italozni a vasúti kisvendéglőbe. Itt is­merkedtek meg egy kissé ka­patos egri férfival, aki fel­lelkesülve a nők társaságá­tól, igen szépen fizetett. A két andornaktályai nő öröm­mel nyugtázta, hogy újdon­sült ismerősüknek dagad a sok pénztől a tárcája. Egy kis íildögélés után a társaság átrándult a közeli Rózsakért kocsmába (lám, milyen szép fedőnevet kap­hat egy kocsma is!), ahol újra ittak. A férfi feljogosít­va érezte magát arra, hogy átölelje Csíki Helénát. Ebből lett a baj, mert a fiatal hölgy — nem tiltakozott. Sőt: ő is kinyújtotta a karját a férfi háta mögött, mígnem sikerült annak farzsebéből ki­emelnie a degeszre tömött pénztárcát. Aztán visszain­dultak. Csókáné .kissé hát­ramaradt, hozzá szaladt visz- sza Csíki Heléna, hogy át­adja a zsákmányt... A férfi azonban észrevette, hogy meglopták. - Kérdőre vonta a nőket, akik ártatlan szeme­ket meresztettek. Felszólítot­ta őket, hogy menjenek be a rendőrségre, tisztázni az ügyet. Erre természetesen nem voltak hajlandók, shogy lerázzák magukról a most már kellemetlenné vált „partnert”, kövekkel, tégla­darabokkal dobálták. Meg kell jegyezni, hogy a jelenet­ben elég sokan gyönyörköd­tek ... Az egyik kő azonban olyan erővel találta tarkón a férfit, hogy ájultan esett össze, s két hétig kellett ápolni, amíg felgyógyult. A két nő természetesen kereket oldott, de hamarosan rend­őrkézre kerültek. Az URH- kocsi ban Csókáné a lopott tárcát, amelyben kétezer- hétszáz forint volt, átcsúsz­tatta Csíki Helénának, mond­ván, hogy ő még büntetlen előéletű. De ha nála találják meg... A reménye azonban alaptalan volt. Az Egri Já­rásbíróság dr. Berta Károly büntetőtanácsa rablás bűn-' tette miatt Csóka Kornélnét egyévi és hathónapi, fegyház- ban letöltendő (ez a legszi­gorúbb fokozat!) szabadság- vesztésre ítélte, mint vissza­esőt, és két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Csíki Helénát rablás és súlyos testi sértés bűntette miatt egyévi börtönre ítélték. Az ítélet jogerős. k. g. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja. — Főszerkesztő: P.APP JANOS. . — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. — Szerkesztőség: — EGER: Beloiannisz utca 3. (Pf 23.) Telefon: !2-73, 20-29. 24-44. GYÖNGYÖS: Rózsa u. I. 16-97. HATVAN: Kossuth tér 2 (Városi tanács épülete) 10-99. — Kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u. 3. (Pf.: 23.) Telefon: 12-68. — Terjeszti a Magvar Posta. Előfizetési díj egy hóra: 20— Ft Előfizethető bármelyik postahivatalnál m Kézbesítőnél. — Index; Ifl.att. — Heves megyei nyomda Vállalat, Eger, Bródy Sándor utca 4. szám. Igazgató: SÓLYMOS Jözsm*

Next

/
Thumbnails
Contents