Népújság, 1972. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-01 / 206. szám

1 Csütörtök esti külpolitikai kommentárunk Honolulu pálmái alatt A FESTŐI HAWAII SZIGETÉN barna bőrű, virágfü- zéres lányok fogadták a magas rangú vendégeket. Bólo­gató pálmák alatt kezdődött meg Richard Nixon amerikai elnök és Tanaka Kakuei új japán miniszterelnök csúcsta­lálkozója, amely korántsem ígérkezik olyan békességesnek, mint a táj. Nincs még egy esztendeje sem, hogy ugyancsak ame­rikai földön, akkor a kaliforniai pálmák alatt, a San Cle- mente-i úgynevezett nyugati Fehér Házban került sor a két ország vezetői között csúcstalálkozóra, de a felkelő nap országát akkor még Szato Eiszaku, az azóta megbu­kott miniszterelnök képviselte. A dilemma egyik fő ténye­zője éppen az, hogy Tanakának óhatatlanul le kell von­nia bizonyos következtetéseket mindabból, amibe elődje belebukott: a teljesen egyoldalú orientációból, a Wa­shington iránti kritikátlan engedelmességből. AZÓTA RÁADÁSUL sok minden történt a világban is, a két ország viszonylatában is. Mik lesznek a fő témák Honoluluban? 1. Japán jogilag visszakapta ugyan Okinawát, de az amerikai támaszpontok jó része maradt, sőt ezek a bázisok változatlanul service- és utánpótlási lehetőséget biztosí­tanak a vietnami háborúban részt vevő USA-háderőnek. Emiatt napirenden vannak a tiltakozások, tüntetések. 2. Washington nem ellenez bizonyos közeledést Tokió és Peking között, de a folyamat ütemét maga akarja meg­szabni. Csou En-laj közvetlenül a honolului találkozó előtt küldött személyes üzenetet Tanakának egy Pekingben járt japán ifjúsági küldöttséggel, amelyben felszólítja a kor­mányfőt, hogy „mielőbb” látogasson Kínába. Az időzítés nem véletlen és alighanem hosszú korszak küszöbén ál­lunk, amelyben Washington és Tokió — többek között — a kínai kapcsolatok alakításával is zsarolhatja egymást. A KÉT FÉL KÖZÜL most Tanaka helyzete tűnik könnyebbnek. Nixonnak a választási kampány miatt ke­rülnie kell minden látványos konfliktust, ugyanakkor ajánlatos tekintetbe vennie az amerikai üzleti élet pá­nikszerű aggodalmát a japán export diadalmas előretörése miatt. Ez az invázió jelentős gondokat okoz az amerikai üzleti életnek a nyugat-európai, sőt újabban a latin-ame­rikai piacokon. És ami ennél is több: a Nixon-féle emlé­kezetes importadó valamelyest lefékezte, de meg nem ál­lította a japán gazdasági betörést — magába az Egyesült ^ Államokba. >AAAA^A^W\AAAAAAAAAAA^AAAA^NAAA,AAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^VW^WVVV 157. Párizsi Vietnam-konferencia NDK-finn fárnyalások A* Ftanom** képviselői Berlinben folytatják megbeszéléseiket a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételéről. Képünk: az NDK külügyminisztériumá­ban folyik a tárgyalás. Balról a 2. Kurt Nier nagykövet, az NDK, jobbról a 2. Paul Gustafsson nagykövet a finn delegáció vezetője. (Telefoto — ZB—MTI—KS) Japán—amerikai csúcstalálkozó Honoluluban Csütörtökön kezdődött Honoluluban a kétnapos japán- amerikai csúcs találkozó. Nixon elnök az értekezletet meg­előző sajtóértekezleten kijelentette: a tanáeskozástól a két ország kapcsolatainak javulását várja. Kép: Nixon Honolu­luban. (Telefoto — AP—MTI—KS) Az indokínai béke helyre­állításának egyetlen akadá­lya az, hogy az Egyesült Ál­lamok makacsul ragaszkodik a Thieu-kormányzat hatal­mon tartásához, ahhoz, hogy Del-Viétnamra rákényszerít­se az amerikai neokolonia- lizmust — mondotta Nguyen Minh Vy, a VDK küldöttsé­gének helyettes vezetője csü­törtökön, a párizsi Vietnam- konferencia 157. ülésén. (Xu- an Thuy államminiszter, a VDK delegációjának vezető­je jelenleg szabadságon van.) Keményen bírálta Nixon elnököt a Vietnam elleni ter­rortámadások folytatása mi­att. „Semmiféle nyers erőszak sem képes megtörni a viet­nami népnek az amerikai agresszió ellen vívott harcát” — hangsúlyozta a VDK kül­döttségének helyettes veze­tője. Nguyen Thi Binh asszony, a DtFK külügyminisztere és Párizsban tárgyaló küldött­ségének vezetője egyebek közt kijelentette: „Ha az Egyesült Államok ténylege­sen azt akarná, hogy a tár­gyalásokon haladást érjenek el, ennek semmi akadálya sem lenne.” Mint mondotta, az Egyesült Államok komo­lyan válaszolt volna a DIFK hétpontos békejavas­latára, akkor már régen helyreállt volna a béke, az amerikai csapatok tisztes­ségben kivonulhattak volna Vietnamból, s az összes ame­rikai foglyok visszatérhettek volna családjuknoz. A DIFK küldöttségének ve­zetője emlékeztetett rá, hogy jelenleg a Délkeiet-Ázsiában állomásozó amerikai légi- és haditengerészeti erők mint­egy 200 ezer katonája vesz részt a Vietnam elleni ter­rortámadásokban. Az Egye­sült Államok szárazföldi ala­kulatai létszámának csök­kentésével egy időben példát­lanul megnövelte a légi- és haditengerészeti erőinek lét­számát — mondotta. „Más szavakkal ez azt jelenti — hangoztatta Binh asszony —, hogy az Egyesült Államok a háború folytatása érdeké­ben csak másikkal váltotta fel expediciós hadtestét”. 4S72. szeptember 1.. péntek William J. Porter, az ame­rikai küldöttség vezetője is­mert szólamait ismételgette, mondván: „Ha a VDK és a DIFK elfogadná az ameri­kai javaslatokat, akkor „már ma reggel, azonnal befeje­ződhetne a lövöldözés, a harc Indokínában.” A kik akkor születtek, 33 évvel ezelőtt, ma fel­nőtt emberek, sőt, lassan-las- san kilépnek az ifjú korból és a jó középnemzedéknek számítanak. De csontjaikban- veleikben-idegeikben mégis őrzik, s még utódjaikba is átörökítik valamiképpen azoknak az éveknek, életük első esztendeinek jószerint inkább ösztönösen magukba szívott borzalmas emlékeit. Mert hiszen ők, a harmin­casok is — nem is szólva szüléikről és nagyszüleikről — a háború nemzedékének számítanak. Ilyen messzire kísér ez a nap! 33 éve, hogy elkezdődött az emberiségnek addig leg­pusztítóbb, legkegyetlenebb háborúja, a második világ­háború. S ma. több mint há­rom évtized után is az em­lékezés nagyon aktuális és főleg rendkívül megszívlelen­dő tanulságokkal szolgál. A legfontosabb ezek közül feltétlenül az a mementó, hogy elméletileg — vagy ta­lán jobb szó rá: objektíve — ez a világégés elkerülhe­tő lett volna. Ha az akkori európai kormányokat a szov- jetellenesség gyűlölete nem vakította volna el annyira, hogy Hitlerben és gyűlöletes fasiszta rendszerében is az esetleges potenciális szövetsé­gesüket látják, hanem olyant, aki majd nekik sem kegyel­mez; ha a Szovjetuniónak az emberiség és Európa iránt érzett mély felelőssége' által diktált kollektív biztonsági politikáját elfogadták, meg­szívlelték volna; ha antifa­siszta összefogásra sikerült volnn tömöríteni a munkás- o ' köré a dolgozó és kisem _>'ek millióit... Igen, ha már 1939. szeptembere BELGRAD; Waldheim ENSZ-főtitkár csütörtökön délután három­napos hivatalos látogatásra megérkezett a jugoszláv fő­városba. A főtitkár Belgrád- ban Tito elnökkel, Bijedics miniszterelnökkel és Tepa- vac külügyminiszterrel foly­tat majd megbeszéléseket. Michael Kohl, az NDK miniszterelnökségi államtit­kára és Egon Bahr, a nyu­gatnémet kancellári hivatal államtitkára augusztus 30- án és 31-én — a két kül­döttség részvételével — ta­nácskozott az NDK és az NSZK között megkötendő alapszerződésről és más kö­zös érdekű kérdésekről. LONDON: Izland jegyzéket juttatott el Nagy-Britanniához és eb­ben, megerősítve álláspont­ját, közölte, hogy az ország halászati határait péntektől 12 tengeri mérföldről 50 mérföldre terjeszti ki. A jegyzék arról is szól, hogy Izland tájékoztatta a hágai nemzeti bíróságot és értésé­re adta, hogy nem fogadhat­ja el augusztus 28-i ideigle­nes döntését. Az angol külügyminiszté­rium szóvivője nem kom­mentálta az izlandi jegyzé­ket, csupán annyit közölt, hogy gondosan tanulmányoz­zák azt. NOVOSZIBIRSZK: Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára csütörtökön be. szédet mondott Novoszi- birszkben a terület párt- és gazdasági aktivistáinak gyű­lésén. A gyűlésen megvitatták az 1972. évi népgazdasági terv teljesítéséért folyó szocia­lista verseny menetét. Nagy figyelmet szenteltek a beta­karítás, valamint a szemes­termékek állami felvásárlá­sa kérdéseinek. előtt kibontakozott volna az a nagy Hitler-ellenes világ­koalíció,. és népi összefogás, amely végül is széttörte a náci fenevad gerincét, akkor nem zúdult volna a világra, majd hat esztendőre, a vi­lágháború borzalma. Mindezért 1939. szeptember 1-ének máig ható, mára is legérvényesebb tanulsága: nem szabad megengedni, hogy bárhol és bármilyen ál­cázott vagy akár módosított formában is, még egyszer felüthesse a fejét a fasizmus. Nemcsak Európában, de se­hol a világon, hiszen fertőző bacilusai mindenhová eljut­tathatják a ragályt. Ezért szeptember 1-e nemcsak a világháború kitörésére emlé­kezés, a világégés áldozatai feletti kegyelet, hanem a fa­sizmus elleni nemzetközi küzdelemnek is harci napja! E küzdelemnek rriegvannak és megmaradtak a régi, ha­gyományos .feladatai, formái is. Kontinensünkön és nem kevésbé a világ más tájain — olykor átfestett cégér alatt, de a lényeget tekintve a ré­gi módon — fasiszta, félfa­siszta vagy a fasizmus vészé­től megóvottnak egyáltalán nem mondható rendszerek országokat és népeket igáz- nak le és fenyegetnek halál­lal. A szolidaritás e rend­szerek, kormányok, elnyomó és pusztító apparátusok ál­dozatai, megkinzottai iránt, a küzdelem visszaszorításukért — szent kötelessége minden­kinek, aki antifasisztának vallja magát! Európában mostanában — mindenesetre az utolsó évek­ben — olyan helyzet alakult ki, amely lehetővé tette, hogy kontinensünk országai és né­pei ne. egyszerűen a háború a£l­HONOLULU Magyar idő szerint csü­törtökön hajnalban Honolu­luba érkezett Nixon amerikai elnök, kíséretében Rogers külügyminiszterrel, Kissin­ger nemzetbiztonsági főta­nácsadóval és más vezető személyiségekkel, hogy két- napon megbeszélés-sorozatot folytasson Tanaka Kakuei ja­pán miniszterelnökkel. Tana­ka mintegy négy órával Ni­xon után érkezett meg a Hawai-i szigetekre. Kissinger útban Honolulu felé a repülőgépen újságírók­kal beszélgetve igyekezett csökkenteni a japán—ameri­kai ellentétek jelentőségét. Ugyanezt a problémákról lát­szólag tudomást sem vevő, vagy azokat jelentéktelennek tartó hangot ütötte meg Ni­xon megérkezése után a re­pülőtéren mondott rövid be­szédében. A tárgyalásokon számos kérdést vitatnak meg a két ország vezetői: a japán—kí­küliség állapotával legyenek kénytelenek kiegyezni, ha­nem a siker reményével tö­rekedhessenek a béke és biz­tonság hosszú időre szóló in­tézményesített rendszerének megteremtésére is. Ehhez mindenekelőtt az kellett, hogy a második világháború következményét és az azt Kö­vető alapvető európai válto­zásokat, mint megváltoztat­hatatlan realitásokat, elis­merje minden kormány és nemzet, mindenekelőtt termé­szetesen a Német Szövetségi Köztársaság népe és állami vezetői. S ami a dolog másik oldala: ennek a szituáció­nak kialakulásához oroszlán- részben járult hozzá a Szov­jetunió és a vele szövetsé­ges szocialista országok elv­szerű, szívós, józan és ru­galmas politikája, diplomá­ciája. Harminchárom évvel ez­előtt az az ősz a reményte­lenség, a kilátástalanság sö­tétségét borította Európára. 1972. ősze kontinensünkön azzal biztat, hogy meghozza az európai kollektiv bizton­ság és együttműködés rend­szere előkészítő tanácskozá­sát. 1 Ez azonban még csak biz­tató lehetőség. A küzdelem­nek tovább kell folynia. Mégpedig nem csupán álla­mi, kormányzati szinteken, hanem — amint azt már kon­tinensünk jóra, becsületesre szövetkező emberei történel­mi tapasztalataikból megta­nulták — a tömegek össze­fogásával és mozgalmával is. E rre kötelezi az euró­paiakat ennek a hr minchárom évvel ezelőtti napnak emléke. , . Nemes János nai és a japán—amerikai kapcsolatok és Tajvan státu­sának kérdését az új kölcsö­nös „biztonsági” szerződés problémáit — a központban azonban a gazdasági problé­mák állnak majd. Bár • Washington minden eszközzel megpróbálta csök­kenteni a japán áruk be­áramlását Amerikába, ugyan­akkor rákényszeríteni Tokiót, hogy tárja szélesebbre a ka­pukat az amerikai export előtt, a két ország közti defi­cit az Egyesült Államok ro­vására tovább növekszik. A TASZSZ tudósítója kiemeli, hogy ezek a gazdasági ellen­tétek egyre irjkább átterjed­nek a politika területére is, így például Amerika és Ja­WASHINGTON Minden bizonnyal meggon­dolásra készteti majd a re- pülőgéprabiások viszonylag újkeletű módjának híveit John Shaffernek,-az amerikai szövetségi légügyi igazgatóság igazgatójának csütörtökön Washingtonban elhangzott bejelentése, A „váltságdíjas” repülőgéprablásról van szó, amely a jelek szerint nem váltotta be a vakmerő vál­lalkozók hozzáfűzött remé­nyeit. Kiderült ugyanis, hogy az idén elkövetett összesen 18 rablási kísérlet tettesei vagy életüket vesztették, vagy letartóztatták őket, il­letve idegen hatóságok fel­ügyelete alatt állnak. „Ami­kor valaki azé. I vesz jegyet egy repülőgépre, hogy vált­ságdíjért eltérítse, tulajdon­képpen. a börtönbe, vagy a halottasházba vált jegyet” — mondotta John Shaffer. \ ''áltságdíjas repülőgép- rablások úttörője D. Cooper a mait ev november 24^n pán Ázsiához való viszonyá­ra. Nixon a csúcstalálkozó ide­jén Honoluluba fogadja Ell­swort Bunkert, az Egyesült Államok .saigoni nagyköve­tét, aki szerdán éjszaka uta­zott Hawai-ira. A nagykövet, szerint útjának célja hivata­los konzultáció a Vietnam­mal kapcsolatos kérdésekről. Nixon a japán miniszterel­nököt személyesen fogadta a hickarni légitámaszponton. Tanaka érkezésekor mind a japán miniszterelnök, mind a japán miniszterelnök, mind az amerikai elnök hangsú­lyozta a két ország együtt­működésének jelentőségét. ugrott ki ejtőernyővel és ho­na alatt 200 000 dollárral a gépből. Bár a földet érve ha­lálra zúzta magát, s a pénz is eltűnt, úgy látszik, mindez nem riasztotta vissza vállal­kozó szellemű követőit. A rablók öt esetben „szálltak ki” ejtőernyővel, a repülőgép­ből, de a földön valameny- nyiüket elfogták és a vált­ságdíj is megtérült. Egyetlen esetben veszett csak nyoma a pénznek, ami­kor egy Hondurasban földet ért rabló kijelentette, hogy a 303 900 dollárt Kínába küldte. Az újmódi repülőgéprablá­sok eddigi elgondolkoztató „eredménylistája”: egy halál­eset, 3 eltérítőt 45 évig ter­jedő börtönbüntetésre ítéltek, tizenhármán ítéletre várnak, egy személyt pedig elme­gyógyintézetbe zártak. A vált­ságdíjként. elrabolt majdnem 11 millió dollár az említett 503 000 dollárt leszámítva megkerült. Á biztonságos Európáért „Váltságdíjas” repülőgéprablások kudarca

Next

/
Thumbnails
Contents