Népújság, 1972. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-12 / 189. szám
,A MA I m m 1 1972. augusztus 12., szombat A Nap kél 4.35, nyugszik 19-01 órakor. A Hold kél 8.14, nyugszik 19.58 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon KLÁRA nevű kedves olvasóinkat! A Klára név a latin világos, tiszta, fényes, ragyo- gó „clarus” szóból ered, s a név eredetileg férfinév volt: „Clarus”, amely azonban az idők során teljesen kihalt, s ma már csak női megfelelője, a Clara, Clare, Claire, Clair formában maradt fenn. Húsz évvel ezelőtt jelent meg a Népköztársaság Elnöki Tanácsának törvényerejű rendelete, amely minden alkotó- és előadóművészre kiterjesztette a Kiváló és Érdemes Művész cím adományozását, illetve elnyerésének lehetőségét. A fiatal színészgeneráció nevelésével például napjainkban az egységes Színház- és Filmművészeti Főiskola foglalkozik; ez az arra rászorulónak ösztöndíjat ad, s részükre kollégiumot tart fenn. A főiskolát végzettek rögtön a színházakhoz kerülnek, ahol rátermettségük szerint nyitva áll előttük a pálya. Munkájuk, teljesítményük, érdemeik szerint elnyerhetik a legmagasabb állami kitüntetéseket, a Kossuth-díjat, a Jászai Mari-, illetve Balázs Béla- díjat, a Magyar Népköztársaság Kiváló vagy Érdemes Művésze címet, mely utóbbiak kiemelt nyugdíjjal járnak. IDŐJÁRÁS: Várható időjárás ma estig: kevés felhő, eső nem valószínű. Éjszaka gyenge, napközben kissé megélénkülő szél. Meleg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 29—33 fok között. m m i m m m Nagykökényesen pénteken befejeződött az aratás Szocialista szerződés a Külkereskedelmi Főiskolával Jövőre kihelyezett tagozatot szerveznek Egerben Négy kombájn vágta a nagykökényes! Rákóczi rímelő szövetkezet gabonatábláját szinte éjjel-nappal. Besegítettek a munkába olykor a műhelymunkások, sőt a gépkocsivezetők is. — Az összefogásnak megvan az eredménye! — mondja Bóna Ferenc, a szövetkezet elnöke. —1 Ma befejeztük ^ aratást, méghozzá úgy, hogy sehonnan sem kellett kölcsöngépet vagy t A következő napokban a Magyar Televízió a műsorok megkezdése előtt, új elektronikus mérő. és beállítóábrát (monoszkópot) sugároz majd és ezzel kezdődnek az ipari adások is. Az új mérőábra egyaránt alkalmas fehér-fekete, és színes tv-készülékek mérésére, beállítására és a helyes beállítás gyors vizuális ellenőrzésére. A monoszkópot úgy tervezték, hogy a rajta levő w lyi termelőszövetkezet ösz- szefogott Boconádon, hogy teljesítse a község lakóinak régi kívánságát: épüljön fel végre az óvoda. A gyermek- intézmény harminc apróságnak biztosit kényelmes helyet Egy régebbi épületből Állatorvosi ügyelet Szombat déltől hétfő reggelig elsősegély esetére ügyelet: EGER: Állategészségügyi Állomás Allatkórháza, Eger, Szövetkezet u. 4. (Az Egerhez tartozó, valamint a bélapátfalvi, bátori és maklárj állategészségügyi körzetekben.) Telefon: 13-48. FÜZESABONY: Petőfi Tsz központi irodája. Zrínyi u. 11. Telefon: 99, 132. GYÖNGYÖS: Állategészségügyi Állomás Allatkórháza. Gyöngyös, Deák Ferenc u. 17. Telefon: 16- 45. HATVAN! Vágóhíd. Telefon: 12-10. PÉTERVASARA: Községi tanácsháza (volt pétervásári járás és verpeléti körzet területe.) Telefon : 19. HEVES: Megyei tanács vb járási hivatal. Telefon: 154. munkaerőt kérnünk, összesen 1181 holdon termett búzánk, árpánk. S elég jól fizetett. Búzából például 18 mázsa az átlagunk, tavaszi árpából eléri a 19 mázsát. Kicsit az őszi árpánk esett vissza. Ebből holdanként 16 mázsa az átlagtermés. Reméljük, a kukorica legalább így fizet. Most arra fordítjuk már minden figyelmünket. jelek többsége fekete-fehér legyen, egy részük predig színes. (A színes ábrarészek természetesen a normál képernyőn fekete-fehér, illetve szürke árnyalatban tűnnek fel.) A monoszkóp bal és jobb oldalán különféle színű sávok foglalnak helyet, amelyek elsősorban a szakembereknek nyújtanak segítséget, és amelyeknek a készülék beállításánál, ellenőrzésénél gyakorlati jelentőségük nincs. alakították ki az óvodát, körülbelül negyvenezer forintos ráfordítással, s ugyanakkor maguk a szülők is jelentős értékű társadalmi munkát végeztek, hogy mihamarabb átadásra készen legyen a boconádi óvoda. A termelőszövetkezet gépműhelyének „Rakéta” brigádja készítette el a játékokat, szerelte fel az udvaron a Az 58 éves Ceasere Fio- rentininek rendőrökre volt szüksége ahhoz, hogy felesége karmaiból megmeneküljön. Az asszony három napig tartotta fogva férjét, s eközben szüntelenül fenyegette, sőt ütlegelte is. A rendőrséget a szomszéd vezette nyomra. Észrevette ugyanis, hogy Fio- rentiniék ajtóhasadékából egy papírszelet nyúlik ki, s Az egri Finomszerelvény- gyár és a Külkereskedelmi Főiskola a közelmúltban szocialista szerződést kötött a hatékonyabb együttműködés érdekében. A szerződés megvalósulásának első jele, hogy a gyár megkezdte egy, a jövő évben Egerben induló külkereskedelmi áruforgalmi levelező tagozat szervezését és a feltételekről levélben tájékoztatta az érdekelt vállalatokat. A Finomszerelvénygyár- nak különösen hasznos az iskolával való együttműködés, hiszen termékeik kétharmadára közvetlen export- imp>ort joguk van, s a külföldi üzletkötésekhez jól képzett szakemberekre van szükségük. A nappali tagozaton végző hallgatóknak csak kis százaléka kerül vidékre, az itt tanuló levelezők viszont minden bizonnyal később is szívesen maradnak. A főiskola egyúttal vállalta, hogy nyolcvan hallgatója részvételével minden évben egy alkalommal szakmai tájékoztatást is tart a gyár budapesti Meoman-irodájában. C4SC0 — Spanyol- országban is Bizonyára érdekli azokat az autós turistákat az Állami Biztosító tájékoztatása, akik Spanyolország meglátogatását tűzték, ki úticélul: a madridi biztosítóintézettel kötött megállapodás értelmében a külföldi CASCO- biztosítással rendelkező magyar autósoknak szükség esetén 14 ezer peseta összeg határáig biztosítanak támogatást, ha kocsijukat Spanyolországban baleset éri. A tájékoztatás szerint, aki rendelkezik belföldi CASCO- biztosítással, az a külföldi útra kiegészítheti, akinek nincs, az csak a túra idejére is megkötheti a biztosítást. körhintát, a padokat, a mászókát. Az óvoda saját konyhát is kapott. Egyelőre „műkedvelő” óvónők foglalkoznak az apróságokkal, január 1-től azonban már a helyi tanács biztosítani tudja a jövő évi költségvetésből a hivatásos óvónők alkalmazását is. A boconádi új óvoda hétfőn, augusztus 14-én fogadja először kis lakóit.. azon a következő két mondat áll: „Gyertek és szabadítsatok ki. A feleségem foglya vagyok.” A rendőrség segítségével sikerült csak kiszabadítani a foglyot. Ezt követően fény derült Fiorentini rabságának meglehetősen banális hátterére. Emberünket az asszony hűtlenséggel vádolta. Fiorentini tagadott. Erre egymásnak estek, majd a feAz Egerből és a környékről felvett hallgatók a Fi- nomszerelvénygyárban töltik majd termelési gyakorlatukat, s a gyár évente négy diplomatervet ad, amelyet önként vállalkozók kidolgozhatnak. Ezenkívül rendszeresen szerveznek üzemlátogatásokat, s a szerződés egyik pontjában a főiskola vállalja, hogy a kívánt témából tanfolyamot tart a gyári __ külkereskedelmi dolgozók részére a Kereskedelmi Kamara patronálásával. Felajánlották külföldi sajtófigyelőszolgálat szervezését, a piackutatásba való besegítést is. A megállapodás egyes pontjai a jövőben válnak valóra, de máris egy igen gyümölcsöző kapcsolat Kibontakozását jelzik; a közvetlen termelőmunka és az iskola hasznos együttműködését. (h.) és megyénk népdalénekesei is. Az Egri nyár hátralevő programjaiból kiemelkedik az augusztus 20—szeptember 10 között megrendezésre kerülő 3. Országos Akvarell Biennálé, valamint augusztus 20-án a várszékesegyházban tartandó „Magyar est”, ahol egri szimfonikusok interpretálnak Bartók-, Kodály- stb. műveket. Az Egri nyár szeptember 10-én zárja „kapuit”. Trabant Limousine 41460 Trabant Combi 5 469 Wartburg Limousine 18 126 Wartburg de Luxe 14 223 Wartburg Tourist 1 900 Skoda 29102 Moszkvics 30 052 Miért névtelenül? „Az AGRORER 40 fizikai dolgozója kér segítséget azonnal . kezdődött a drámai hangvételű, indigóval sokszorosított levél, amit a közelmúltban kaptunk. És később kiderült, hogy még mások is megkapták. Ezért kellett indigóval írni. Első olvasásra figyelemre méltónak látszott a levél, mert arról szól, hogy a kollektív szerződést akarja a vállalat vezetősége úgy módosítani, hogy az a 40 fizikai dolgozónak kereset- csökkenést eredményez. Elmentünk a közölt időpontban a termelési tanácskozásra, ahol legnagyobb meglepetésünkre a legsimábban, néhány tartózkodással ellenszavazat, hozzászólás nélkül a dolgozók megszavazták a kollektív szerződés módosítását. A rakodók és szállítók egy részét — akik eddig eléggé sokat túlóráztak — valóban érinti a módosítás: ezután csökken a túlóra és természetesen a túlóradíj is. Módosítani kellett a jutalmazási kulcsszámot is. mert az elemzések szerint magasabbra szabták, mint ahogy a vállalat pénzügyi lehetőségei megengedik. A helyzetet a dolgozók megértették, hiszen a tanácskozás előtt már hetekkel brigádonként, osztályonként mindenkivel megvitatták, megbeszélték, sőt a tervezett módosítást előzetesen jóváhagyta a vállalat párt- és szakszervezeti vezetősége is. A vállalat vezetőit igen meglepte és kissé el is szomorította a névtelen levél. Nem az abban leírt, csiszolt stílusú intri- kus szöveg „tényei”, hanem azj hogy ilyen alapos előkészítés# számos eszmecsere után még volt olyan dolgozó, aki úgy tett, mintha mitsem értene az egészből, avagy, mintha titokban és „orvul” kívánta volna az igazgató „megszavaztatni” a kol* lektív szerződés módosításait. A termelési tanácskozás utárí önkéntelenül megfogalmazódott- a kérdés: Miért félnek a nyilvánosságtól az ilyen „névtelenek?” Miért nem azon a fórumon mondják el a véleményüket, ahol javaslataik felett érdemben lehet dönteni, vitatkQz- ni? Annak, aki bántó, sértő szándék nélkül, jóhiszeműen mondja el a véleményét, sem az AG- ROKER-nél, sem másutt nem eshet bántódása, s nem kell a névtelenség homályába burkolóznia ... (faludi) Három mázsával több búza Ludason Pénteken délután utolsót fordultak a kombájnok kerekei a ludasi Új Élet Tsz- ben. A kedvezőtlen időjárási körülmények között öthetes munka után végeztek a 830 katasztrális hold őszi kalászos betakarításával. A_ 600 holdon termelt kenyérgabonából rekordtermést takarítottak be a ludasiak, a búza ugyanis holdanként kerek 20 mázsás termést adott. Ez több mint három mázsával haladja meg az 1969-ben elért legmagasabb szintet. Polski Fiat 1300 8 401 Polski Fiat 1500 3 242 Zaporozsec 4 948 Zsiguli (Budapest) 14 366 Zsiguli (Debrecen) 8171 Zastawa 2 593 Felesége fogl Huszonnégyezer üveg sör óránként Megállás nélkül dolgozik az ország legmodernebb sörpalackozó automatikus gépsora a Kőbányai Sörgyárban. Az angol berendezés óránként 24 ezer üveget tölt. (MTI-foto — Csikós Gábor felv. — KS) Magyar est a várszékesegyházbai Túl a „félidőn" az Egrf nyár programsorozata Az immár hagyományos, évente megrendezésre kerülő „Egri nyár-ő programsorozata túljutott a „félidején”. Május közepétől sok színes előadás, kiállítás, koncert fogadta az egrieket, és a városba látogató turistákat. A nagy sikerű szabadtéri fotókiállítás nyitotta meg a műsorsorozatot. Tetszést aratott az évente ismétlődő hob- bykiállítás, a gyermekszínház előadása, a Megyei Művelődési Házban. A július 8—9-én megrendezett katonazenekarok hetedik' országos fesztiválja, valamint az egyes tárlatok és tánczenei műsorok. Sok látogatót vonzott az egri és Heves megyei művészek kiállítása. Többször szerepeltek sikerrel, az Egri Szimfonikus Zenekar tagjai A letté iiverégzsimai 1 2 3 4 5 6 7 8 X X X 12 13 14 15 16 17 18 19 ; n> ! o 2 1 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 X 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 X Uj monoszkóp a televízióban így is lehet: mindent saját erőből Felépült Boconád óvodája A községi tanács és a heA MERKUR-tól jelentjük A GÉPKOCSISORSZÁMOK ÁLLÁSA PÉNTEKEN: A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága ás » negyei tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Kiadja a Heves megye! tapSdadö Vállalat.--------- ------------- ~—’------' ■-■--■óhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. (Fis 23.) Telelőn: Szerkesztőség: 12-73., 20-29.. 24-44. Lapkiadó Vállalat: 12-88. ' osta- Előfizetési díj egy hóra: 20,— Ft Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél, index: 80888. is NéUalat, Eger. Eródy Sándor utca L «ám. Igazgató: SÓLYMOS J0ZS1EF. leség bezárta férjét a szobába, s közölte, hogy addig nem jöhet ki, amíg be nem vallja, hogy megcsalta őt. Néha belátogatott hozzá, hogy meggyorsítsa a vallomástételt, s közben testi erővel adott nagyobb nyomatékot ebbéli kívánságának. Florentini pillanatnyilag kórházban, Fiorentininé börtönben van. így keljeit volna...