Népújság, 1972. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-06 / 184. szám
Humopszolgalot Hollywoodban két kisfiú játszik a keftben, mindketten színésznő gyermekei, — Az én papám — mondja az első —, erősebb minta tied! — Az lehet, de majd nézd meg jövőre: akkor az én papám lesz erősebb. — Miért, talán tornázik? — Nem, de ahogy Itt mennek a dolgok, jövőre már más papám lesz. — Drága barátom — üdvözli lelkendezve egy • férfi Pino Carusót. Meghívhatlak egy teára? — Semmi tea. — Egy kávéra? — Semmi kávé. — Egy whlskyre szódával? — Semmi szóda! ★ Vadnyugaton vagyunk. Egy cowboy megkérdi az egyik farm tulajdonosát: farkas András; Kontraszt Fenn a begyekben a dörgés Ügy dohogott, hogy a rémüli Fák a füvekre hajoltak, Szikla behúzta az ormát, Szél futamodva inait meg Cifra betűit a villám Irta az égre, lesújtott. Adva a sorsot a pontnak Hol kikereste magának önmaga átka-haláláf, És az eső zuhogott ráég, Mosta-siratta a percet, Ebben a furcsa magányban. Négy kerekemmel az úton Rendre haladtam, a félés Árnyai mélyre leszálltak. Mint odafenn, ama felhők Xblakomon tapogattak, Űs a jeges huhogásban ’lallani-sejtenl véltem, Mennyire nincs figyelemmel Arra, hogy engem a város Vár odalent, odalent vár. Vár a szokott kötelesség — El-lehajóztam a vízből, El-kikerültem a dörgés Erdei rengetegéből, Elszabadultam a viHám Cifra betűi alól is, Idelent van a béke, izem se esett, a nap úgy süt, Mintha zsarolni akarna, Étterem int, jön a pincér. Nézem az élveteg arcon Azt az unalmat, amelyben Annyi az ostobaság már. A szomszédai becsületesek? — Természetesen. Borszesz MONDD HANGOSABBAN, NEM ÉRTEM! irodalmi emlékekből Arany estéje A Margitsziget hársfái környezetében ott áll fehér márvány mellszobra, naponta százan, meg százan mennek el mellette. Arany János öregségét leginkább az ,,öszi- kék” versciklusából ismerjük, amelynek legtöbb versét a sziget fái alatt írta. A költő korán megöregedett, de szelleme friss maradt haláláig. Különösen sokat szenvedett fejfájás miatt. Gyakran olyan tébolyító erővel üldözte a fejfájás, hogy képtelen volt minden szellemi munkára. Fülzúgás is mindjobban kínozta, annyira, hogy szinte elvesztette halló- képességét. Ezek a testi bajok, amelyekhez járult az erős köhögésingerrel járó tüdőhurutja, szinte emberkerülővé tették idős korára. Állandó fejfájásának lehet tulajdonítani azt, hogy soli munkáját befejezetlenül hagyta az utókorra. Igaz, hogy ebben nagy szerepet játszott nehéz küzdelme is a mindennapi kenyérért, amelyért mindenkor sokat kellett dolgoznia. Tulajdonképpen csak estéivel rendelkezett szabadon, akkor alkotta költeményeit is. Anyagi helyzetében csak akkor következett be kedvező változás, amikor barátai Budapestre hívták és a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára lett. De akkor is visszautasította azt a tervet, hogy nemzeti ajándékot fogadjon el, sőt puritánságában annyira ment, hogy betegsége alatt fizetését sem vette fel az Akadémiától, mert „nem dolgozott érte.” Erre nyugdíjazni akarták. Vay Miklós kereste fel lakásán és szinte erőszakkal rá akarták tukmálni az őt joggal megillető összeget, de ő következetesen ragaszkodott ahhoz az elhatározásához, hogy munka nélkül egy fillért sem fogad el. Pedig lassan már közeledett az az idő, amikor képtelen volt minden munkára. A Margitszigetre húzódott vissza és ott éldegélte le csöndesen napjait Teste észrevétlenül őrlődött, töpörödött össze, súlyos betegségek, máj baj, epekövek kínozták, látása annyira meggyengült, hogy az írásról, olvasásról is le kellett mondania. De hogy szellemi renyhesége össze ne törje a lelkét, memóriáját tette próbára, költőket idézgetett, idegennyelvű költőket és magyarokat, s ha valahol megakadt, nem engedte meg, hogy bárki kisegítse, hanem napokon át gyötörte magát, hogy az elfelejtett sorokat visszaidézze. Még egy gond- űzője volt öreg napjainak: a gitár. Ezen a hangszeren még ifjú korában megtanult játszani. öreg napjaiban gondűző szórakozást nyújtott neki ez a hangszer, amelyen több új nótát is szerzett. Naponkénti margitszigeti sétáját, amíg tehette, nem engedte él. Rajongója volt a természetnek, ahová az emberek vásári zsivaja elől menekült. Költészetének számos szép alkotása született a természetben, s éppen a Margitsziget öreg fái alatt. Két csendes-óceáni sziget van születőben Amerikai, kanadai és japán kutatók a Suveyor óceánkutató ha/ó fedélzetén öthónapos megfigyeléssorozatot hajtottak végre. Azt tapasztalták, hogy a Csendes-óceán északkeleti felének altalajában jelentős változásokra van kilátás. A Juan de Fuca és Gorda tenger alatti hegyek magasabb csúcsa, a Cobb és Bear néhány év leforgása alatt kiemelkedik a vízből és szigetet alkot a Csendes-óceánban. A Cobb-csúcs pillanatnyilag az ócán felszine alatt 35 méterre van. A tudományos munkát irányító Douglas J. Elvers kijelentette: az említett hegycsúcsok vagy helyi vulkanikus tevékenység vagy a víz alatti hegyvidék általános mozgása révén emelkednek az óceán szintje fölé. A ködben minden távolabbnak tűnik Pszichológusok részletesen elemezték több száz közlekedési balesetet, amelyek a köd miatt következtek be. A vezetők 77 százaléka azért szenvedett balesetet, mert há tulró! beleszaladtak gépkocsijába. A kísértelek bebizonyí tolták, bogv a vezetők többsége jószándékuan igyekezel1 betartani s. biztonsági távolságot a kocsi között, de nem gondolt ug< inakkor arra, hogy a ködben az emberi szem számára rrunden tárgy kétszeresen messzibbnek tűnik, mint a valóságban. _ _____..... . ■ — S okan azt hiszik, hogy jól ismerik a címben idézett összetétel jelentéstartalmát és használati értékét. Lapunk hasábjain megjelent két közlemény nem ezt bizonyítja. 1972. júl. 13-án „Nem iszom borszeszt!” címmel ugyanis rövid közlemény jelent meg lapunkban. írója arról panaszkodott, hogy egy fiatal eladó, amikor borszeszt kért tőle, a vendéglőbe küldte, hogy ott vegye meg a kért árut. A panaszos levelére adott hivatalos válaszban arra kérték a vevőt, hogy olyan elnevezést használjon, ame- '■ az eladók is ismernek, i borszesz megnevezés ivatalos lév”. ózhatta a félreértést? -t-e az eladó, s mél- .borodott-e fel a ve- kérdésekre adandó vá- legkapjuk, ha a bor- sszetett szó életútját .isérjük nyelvhaszná- an. Régebben gyak- * i használt szó volt ez 4 .zetétel, nagy szócsalád- ■s ezt bizonyítja. Ismert fogalmakat neveztek, meg ezek az öszetételek: borszesz- égő, borszeszlámpa, borszesz- hőmérő, borszeszláng, sósbor- szesz. Ma már inkább csak a sósborszesz megnevezést halljuk. Amikor a bortzesz összetétel megjelent nyelvhasználatunkban, akkor alapjélenté- se ez volt: a bor ereje, a borból kivont eszencia. A gyenge borokat apáink tehát borszesszel javították meg. Régebbi szótáraink a borszesz nyelvi formát még így értelmezték: borból, szőlötörkölyből készült erős, részegítő ital. A régi szólás is ezt a jelentést idézi: Fejébe ment a borszesz. A fiatal eladó tehát ebben a jelentésben értette félre a borszesz összetételt. A vevő már más ’jelentés- tartalomra gondolt. A bor- szes szó ugyanis szaknyelvi szerepet is vállalt, és szakszóként az etilalkohol, a spiritusz, a denaturáltszesz megnevezésére is szolgált. Ebből az is kitűnik, hogy nem tett eleget a jó szakszóval szem- acni követelményeknek, mert nem fejezett ki egyértelműin, pontosan meghatározott bgalmat. Meglenetősen elmosódott a használati értéke is. Ezért szorult vissza, avult eL Ma sem alkalmas meghatározott fogalom felidézésére, * amint láthattuk a hírlapi vi- ából, használata félreértésre ad okot és alkalmat. Dr. Bakos József — Akkor miért tart töltött puskát az ajtó mögött? — Hogy becsületesek maradjanak. Egy skót meséli a barátjának: — Magamon kívül vagyok. Most jövök Párizsból, ahol mást sem csinálnak, mint a skótok fukarságáról és pénz- sóvárságáról mesélnek vicceket. Ez mégis csak szégyen! — Igazad van, éppen itt lenne az ideje, hogy felhagyjanak a viccelődéssel. — Elmeséljem a legborzasztóbb történetet? — Igen. — Adj egy pennyt és elmondom. „Ha mindazt meg kellene engednünk másoknak, amit magunknak megengedünk — mondotta Georges Courteline —, elviselhetetlenné válnék az élet.” A gépet meg kell becsülni — majdnem igaz történet meg... ezt nézze meg — kaptam elő a zsebemből egy kö- römnyi kis ceruzahegy ezőt... Látja ezt? A legmodernebb és legkisebb ceruzahegyező ... Minek ez az istentelen szörny itt? — Ez — mutatott az igazgató a kezemben levő parány- ra — töri a ceruza hegyét, s ráadásul elfárad az ember csuklója ... Van négy is az üzemben ilyen... Nehogy azt mondják, hogy a korszerű technikától értelmetlenül tartózkodom... De ezt lábbal hajthatják ... Érti? de üzemi labdarúgócsapat tagjai egyúttal láb- erősítő gyakorlatokat is végeznek ... Senkinek nem. kell ez a pici vacak... Az a négy is ott hever a fiókomban kihasználatlanul .., — És ez? — Ezen kérem három műszakban huszonnégy ember dolgozik. Igaz, magasan meg is fizetjük, még : az első műszakot is... ; De megéri. Egy ilyen ; gép... — Ki kellene dob- ! ni... — Magát, elvtársam ... Magát kellene kidobni, aki képes lenne a nép vagyonával csak így elbánni... Ez ötezer éves gép! Meg kell becsülni — mondta Petymegi Tódor igazgató és boldog mosollyal egy ácsceruzát adott át a gép számára ... — Majd kérem a szaktársakat, hogy a munkalapot hozzák fel. Aláírom. Itt ke rém, meg az igazgató 1; sem fusizhat... M«rt 5 nálunk tudjuk mi a > tennivaló, elvtársam — f. mért végig gúnyosan !> Prtvmegi és behunyta a szemét, hogy jobban h-rlha a gép nyöszörgését és ugyanakkor ne lásson már engem. (egri) hatalmasak, s mind fából, aztán bőrszíjak forgattak valamit, ami úgy tűnt, hogy bronztengely és a kerekekben apró kis fogak voltak, akkorák, mint valami őscápa agyarai, azok meg, ha jól láttam obszidiánból voltak. — Mi ez az izé? — kérdeztem elfulladva. — Ceruzahegyező! — Micsoda? — Ceruzahegyező! A világ első ceruza- hegyezője. Még nem is volt ceruza, s ez máris hegyezett — kérkedett Peiymegi és mini sztriptízgörl a mecénását, úgy 'este az arcomat, hop:/ mit szólok mindezekhez. — Ez ceruzahegyező? — Az! öt perc alatt még ma is meghegyez egy ceruzát, anélkül, hogy emberi kéznek kellene nyúlni a ceruzához ... — De ember.., izé. igazgató elvtárs. Hát itt vagy tíze s dolgoznak! — Istenem, nagyo ilágy gép. KéU hit hozzá az ember.. ’■ — De nézze ez! — un most megmutatom önnek legféltettebb gépünket... Páratlan a maga nemében — mondta alig titkolt büszkeséggel Petymegi, a gyár enyhén kopaszadó, de lélekben örök ifjú igazgatója és kinyitotta a műhely hatalmas falán a tenyérnyi ajtót. — Miért ilyen kicsi ez az ajtó? — nyögtem be magam a keskeny lövésen... — Üzembiztonsági szempontok miatt, elvtársam ... Hát ilyen kis ajtón ki lehet lopni ezt a csodálatos gépezetet? — kérdezte vissza a mondat végén lelkesen felkiáltva Petymegi, és úgy mutatott a gépre, ahogyan egy fáraó mutathatott a még éltében felépült piramisára. A szám tátva maradt. A gepmonstrum egy emelet magas lehetett, a tetején emberek álldogáltak, oldalán. itt lenn a földön is emberek matattak, aztán kerekek forogtak benne, de
