Népújság, 1972. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-06 / 184. szám

Ügyeskedők vagy ügyesek...? Mi történt Kápolnán? Néhány hete cikk jelent meg az egyik országos na­pilapban arról, hogy a Ká­polna és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet a fővárosban olyan szolgáltató és kereske­delmi tevékenységet folyta­tott, ami ellentétes az ide­vonatkozó jogszabályokkal, s ezekkel a tevékenységekkel a szövetkezeinek népgazda­sági kárt okozott. Jártam Kápolnán, beszél­tem a szövetkézét vezetői­vel, a község lakóival. A ve­zetők több mint száz gépelt oldalnyi dokumentumot tet­tek elém, a falu lakói pedig azt beszélték, hogy az ő jó szövetkezetük vezetői har­minchét millió forintot sik­kasztottak. Mi is történt hát Kápolnán ? Veszteséges üzem ágak A szövetkezet a lakosság közmegelégedésére több mint húsz éve látja el Kápolna és a körzetébe tartozó hat község kereskedelmét. ök üzemeltetik — a BUTOR- ÉRT-tel közösen — a vidék egyik legnagyobb bútoráru­házát. Alig két hónapja ad­ták át a 600 négyzetméteres ABC-áruházat, ami nem­csak a község lakóinak, ha­nem a forgalmas 3-as számú út utasainak a tetszését is megnyerte. Egyszóval: a szövetkezet eddig nem a szabálytalanságokkal, a til­tott tevékenységgel, hanem a lakosság érdekében végzett jó munkával hívta fel jjia- gára a figyelmet Négy olyan, méreteiben nem jelentős üzemága van a szövetkezetnek, ami évek óta ráfizetéses. A gázpalac­koknak a fogyasztókhoz va­ló kiszállítása, a minivágó- híd, a szikvíz- és üdítőital­gyártás és a peremkerületek kis vegyesboltjai csak ez év első félévében negyed mil­lió forint veszteséget „ered­ményeztek”. Olyan üzem­ágakról van viszont szó, amelyeket a lakosság érde­kében fenn kell tartani! Ezeknek az üzemágaknak az ellensúlyozására kezdett foglalkozni például a szö­vetkezet a bútorárusítással, s terjesztette ki ezt a tevé­kenységét Budapestre is. A veszteség pótlására hozták létre a szobafestő-mázoló részleget, amely szintén a fővárosban működött. Ezt a részleget a Központi Népi Ellenőrző Bizottság tavaly júniusban kezdődött vizsgá­lata után felszámolták. Bu­dapesten tevékenykedő üzemága a szövetkezetnek — a bútorbolton kívül — csak a húzott-hengerelt árukat értékesítő részleg maradt a tavalyi vizsgálat után, s idén tavasszal ezt is fel­számolták. A KNEB vizsgá­lata és az említett újságcikk ennek az üzemágnak a te­vékenységét kifogásolta leg­erősebben. Ötéves vasraktár 'Még a gazdálkodás új rendszerének bevezetése előtt a kápolnai szövetkezet lét­rehozott a káli vasútállo­más közelében — a megyei tanács kérésére, együttmű­ködve az AGROKER-rel — egy vasraktárt, ahonnan el­sősorban húzott-hengerelt árukat értékesítettek a me­gye termelőszövetkezetei és állami gazdasági gépüzemei számára. Miután az 1968- ban bevezetett gazdálkodási rendszer nagyobb kezdemé­nyezőkészséget, tágabb mű­ködési területeket nyitott meg a szövetkezeti kereske­delem előtt, a kápolnaiak a hú2ott-hengerelt árukkal való kereskedelemre részle­get alapítottak, amely Buda­pesten lakó üzletkötők út­ján bonyolította le forgal­mát. A vizsgálat szerint a szö­vetkezet vezetői itt követték el a hibát, mert ahogy a jegyzőkönyv, az annak alap­ján született újságcikk mondja, „ügynöki tevékeny­ség” formájában végezték a vaskereskedést. Alaposabb vizsgálat bizonnyal nem ezt állapította volna meg. Van egy belkereskedelmi minisz­teri rendelet, ami az ügy­nök és az üzletszerző fogal­mát meghatározza és a cél­nak megfelelően különvá­lasztja. Ügynökség például a TÁSZI vagy az ÁGKER — hiszen a két cég maga nem vásárol, csak összehozza a partnereket és egy-két szá­zalékos közvetítési díjat szá­mol fel maganak e tevé­kenységért. A kápolnai ÁFÉSZ üzletszerzői minden esetben megvásárolták az árut, a gyártó vállalat telep­helyéről elszállították, az ese­tek legnagyobb többségében magához. a vásárlóhoz. Ilyen kereskedési formánál szó sem lehet ügynöki' tevékeny­ségről, hiszen a kereskedel­mi kockázatot azzal, hogy bankon keresztül az árut azonnal fizette, maga a szö­vetkezet vállalta. A fent le­írtakat egyébként akár egy megismételt vizsgálat, akár más célból, a szövetkezet adminisztrációja hiánytala. nul bizonyítani is tudja. Pótolni a veszteséget — de honnan...? A kápolnaiak az ötéves vaskereskedésüket azért bő­vítették ki évi tizenhét-ti­zennyolc millió forgalmúvá, hogy a községben meglevő kisebb, ráfizetéses üzem­ágaik miatt, előállott bevé­teli hiányt pótolják. Olyan tevékenységet folytattak, amit nem korlátoz semmi­féle rendelet, olyat, ami nép- gazdasági hasznot jelentett, hiszen csak az elmúlt év­ben egymillió 700 ezer fo­rint nyereségadót fizettek a vaskereskedésből befolyt jö- • vedelem után. Sajnálatos, hogy a vizsgá­lat alapján a Központi Gaz­dasági Döntőbizottság is el­marasztaló határozatot ho­zott első fokon, s a szövet­kezetét négymillió forint gaz­dasági bírság megfizetésére kötelezte. A szövetkezet vezetői most gondolkodhatnak azon, hogy hogyan biztosítsák a jöve­delmezőséget ennyi ráfizeté­ses kis üzemág és ekkora bírság mellett. Az ügy vé­gére még nem került fel a pont — a kápolnaiak felleb­bezésüket ezekben a napok­ban nyújtották be. Hegyes Zoltán \ SZERKESZTŐSÉG MEG­JEGYZÉSE. E cikket nem la­punk belső munkatársa irta, szellemével, mondanivalójával mégis egyetértünk. Egyetér­tünk, mert munkatársaink is alaposan utánajártak az ügy té- nyeinek. Hasábjainkon még so­ha nem vontuk kétségbe egyet­len népi ellenőrzési vizsgálat jogosságát, következtetéseit, sőt, azokat mindig messzeme­nően támogattuk és elősegítet­tük. Ebben az esetben is ma­radéktalanul fenntartjuk azt a meggyőződésünket, hogy a né­pi ellenőrzési vizsgálatok sze­repe társadalmunkban igen je­lentősek, s a vizsgálatok dön­tő többségükben alaposak is. Most azonban furcsa eset tör­tént: olyan tevékenység miatt akarnak büntetni egy szövet­kezetét, amely tevékenység mind a népgazdaság, mind a szövetkezet, mind az egyének közös előnyét, érde­keltségét szolgálta. Mert állit- hatjuk-e, hogy büntetést érde­mel az a tevékenység, amely egyrészt feltárja azokat az árucikkeket, amelyek hosszú Ideje holt értékként felhaszná­latlanul elfekszenek, másrészt felfedezi azokat a felhasználó­kat, amelyeknek másütt éppen ezekre az árucikkekre van pó­tolhatatlanul nagy szükségük. Aligha tehetjük ezt. Sőt — jo­gászokkal történt beszélgetések alapján — azt sem, hogy ez ügynöki, s nem üzletszerzői te­vékenység, hiszen a kápolnai szövetkezet nem a partnereket hozta össze, hanem a felkuta­tott, elfekvő készleteket meg­vásárolta, azt az ugyancsak ál­tala felkutatott felhasználók ré­szére a törvényesen felszámítható kiskereskedelmi áron eladta. Jogtalan egyéni haszonszerzés sem árnyékolja be ezt a tevé­kenységet. Véleményünk sze­rint nem népgazdasági kár, ha- ' nem népgazdasági haszon ke­letkezett nemcsak a befizetett közel kétmillió forintos nye­reségadóból, a köz javára fel­épített ABC-áruházból, de az elfekvő készletek feltárásából, s azáltal is, hogy a másutt már „halálra Ítélt” készletek a leleményes, ügyes szervezés következtében olyan helyre ke­rültek, ahol arra azonnal szük­ség volt. Bízunk benne, hogy a kápolnaiak fellebbezését az illetékes szervek újból mérle­gelés tárgyává teszik. Dinnyései! Sárga- és görögdinnye. Mindkettő közkedvelt cse­mege, mégis kevesen tudják, hogy mennyi fáradság és ki­tartó munka kell termelésük­höz. Heves megyében külö­nösen nagy hagyományai vannak a sárga- és görög­dinnye-termesztésnek. Csány, Heves, Kál neve évtizedek óta összeforr a dinnyével. A süppedő homokon, a nagy­üzemi gazdálkodással meg­újult, kiszélesedett a diny- nyetermelés. — Kedvező homoktalaj, kellő napfényes órák száma — ezek az alapvető feltételei a dinnyetermelésnek mondja kísérőnk, Serényt Károly, a káli Egyetértés Termelőszö­vetkezet főkertésze. Amerre elhaladunk, min­denütt kocsikra pakolják a dinnyét. — Hány holdon termelnek az iedetes gyümölcsből? — Kétszáz holdon, ebből 160 holdon görögdinnyét. — Hány dinnyés dolgozik? — A területet 14 dinnyés műveli. Átlagosan 12—14 hold jut egyre, akik mind komoly szakértelemmel ren­delkeznek. — Milyen fajtákat termesz­tenek? — Főleg Korai Kincset, Sugár Bébit és a testes he­vesi tájfajtát. — Eddig mennyi dinnyét szállítottak el a határból? — Hatvan vagon görög­dinnyét, melynek zöme ex­portra ment. 1 A határ túlsó felében, a 20 holdas tábla szélén kis fe­hérre meszelt sárkunyhó emelkedik. Itt lakik családjá­val Szebellédi János diny- nyés. A kunyhó előtt görögdiny- nyekupacok. Szebellédi Já­nos bicskájával jókora sze­letet vág az egyikből. Meg­kóstoljuk a dinnye vérvörös húsát. Kellemes, édes ízű. — Hat hónap munkája van ebben kérem — meséli a bo­rostás arcú, erősen napbar­nított dinnyés. — Február 26. óta itt lakom a családommal a kunyhóban, azóta szinte megszakítás nélkül dolgozunk reggel 4-től késő estig. — Hová való? — Csányba. — Kitol tanulta a szak­mát? — Apámtól, ő is tősgyöke­res csányi dinnyés volt — Es a felesége? — ő szintén dinnyés di­nasztia sarja, így közös ösz- szefogással dolgozunk. A SZÖVTERMEK káli tranzittelepéről naponta Angliába, Nyugat-Németországba, Csehszlovákiába és Lengyelországba szállítanak jó minőségű hevesi görögdinnyét. (Foto: Kiss Béla) — Mi a szép ebben a mes­terségben? — Az, hogy nehéz. De a legnagyobb sikerben van ré­sze az embernek, amikor a dinnyetáblán megvalósíthat­ja elképzeléseit. — Mi kell ehhez a szakmá­hoz? , — Mindenekelőtt szív, tü­relem és szakmai tudás. Szebellédi János már hato­dik hónapja délelgeti, „simo­gatja” a dinnyéket. Valóság­gal megszállottja ennek a gyümölcsnek. De meg is van az eredménye, mert amerre csak ellátni, mindenütt érett dinnyék várnak szedésre. — Mennyire elégedett az idei terméssel? — Az időjárás kedvezett volt elég csapadék és nap­fény. Nagyon jó az idei ter­més. Köziben megindulunk a szé­les dinnyesoron. Mellettünk mindenütt sötétzöld színű termések. Szebellédi János lehajol és óvatosan megko­pogtatja a legalább ötkilós­nak tűnő dinnyét. A koppa- násból megállapítja az érett­séget. — Ehhez finom kéz kéü — vág közibe, s „beledöfi” bics­káját a dinnyéibe. A gyü­mölcs vörös húsa élőkandikál a vágás mentéin, de a diny- nyés meg sem kóstolja. — Vajon miért? — Nem szeretem én, csak a jó kisüsti pálinkát — vála­szol nevetve. — Évente, ha megeszek két dinnyét, akkor sokat mondok. — Meddig tart a szezon? — Szeptember végéig, ak­kor hazautazunk Csányba. — És télen mit fog csinál­ni? — Néhány hétre elmegyek a sütőipari vállalathoz gép­kocsivezetőnek, ami aktív kikapcsolódás lesz. Azután jövőre kezdem kinn a ha­tárban. — Ugyanide tér majd visz- sza? — Valószínű. Sok helyen jártam már az országban, de ez a homokos káli fold bi­zonyult eddig a legjobbnak. A káli vasútállomás szom­szédságában a SZÖVTER- MÉK tramzittelepén asszo­nyok pakolják vagonba a pótkocsikkal érkezett görög­dinnye-szállítmányokat. He­ves környékéről és a Tárná menti községekből hozzák ide naponta a dinnyét, amelyet Angliába, Nyugat-Németor­szágba, Csehszlovákiába és Lengyelországba exportálnak. Benn a raktárban találkoz­tunk Gecse János áruforgal­mi osztályvezetővel és Ma­rosi István zöldség-gyümölcs ágazat vezetővel, akik a szál­lításokat ellenőrzik. Elége­detten nyilatkoztak. — Jó minőségű az idei he­vesi görögdinnye, amely köz­kedvelt gyümölcs a külföldi piacokon is. Megyénkben két­ezer holdon termelnek a ter­melőszövetkezeitek dinnyét, melyből 1600 vagonnál vá­sárol a SZÖVTERMÉK. Eb­ből közel 100 vagonnal expor­tálunk a külföldi országokba. A közös gazdaságokban a dinnyetermesztés ráfordítási költséged az idén sem csök­kentek. Ennek ellenére ked­vező fogyasztói áron árusít­juk a gyümölcsöt. A követ­kező napokban pedig várha­tóan még tovább mérséklődik majd a görögdinnye ára a piacokon. Mentusz Károly Noszvaji határjárás - optimizmussal — Fenn vagyunk a Blikk­ben — rikoltoz éles, furcsa hangon két idősebb hölgy a nagy erőfeszítéssel felfelé baktató autóbuszban, ami­kor elérjük a síkfői tetőt. Nyilván turisták, s nyilván messze-más vidékről jöttek a hűst adó lombok, friss le­vegőjű hegyek közé pihen­ni. Amikor végre a sok ka­nyar után elérjük a falut, a szép kis rendezett porták, csinos új házak és fehérre meszelt régi házacskák lát­tán újabb félmondatok, kér­dések, újabb megjegyzések hangzanak el: „Nem szegény falu...„... És nem is olyan kicsi. Vajon miből él­nek itt az emberek?" A busz noszvaji utasai el­elmosolyodnak. Nem is gon­dolják, hogy az alföldi em­berek egyszerűen el sem tudják képzelni, hogy a he­gyek között is lehet földet művelni, sőt még kertész­kedni is. ★ — Nehéz is itt a földet művelni! Valóban nehéz — mondja az alföldi származá­sú André Béla főmezőgaz­dász. — De ha az ember jól megismeri az itteni adottsá­gokat, meg tud birkózni a feladatokkal. Noszvajon, a két évvel ez­előtti nehéz gazdasági hely­zetből nem volt könnyű el­indulni. Üj elnök, új főme­zőgazdász, új vezetőség kez­dett munkához. Az első gaz­dasági év kellemes csalódást keltett: adóság nélkül sike­rült gazdálkodni. Nem lett deficit, noha — akik ismer­ték a noszvaji problémákat — biztosra vették, hogy az első esztendőben még az új vezetőségnek sem sikerül a zilált viszonyokat leküzdeni. — Sikerült — mondja Csomós Miklós párttitkár. Hozzáteszi, hogy ennek a legfőbb titka az egységes szemlélet és cselekvés. — A tagság megértette a gon­dokat, s így magáévá tette a feladatokat is. ★ Szép a noszvaji határ. Érthető a főmezőgazdász op­timizmusa. Az alig több. mint ezer hold szántón „cso­da” történt az idén: a ki- lencvenholdnyi területen elvetett őszi árpából 18 má­zsás átlagot értek el. Tavaly és mindig azelőtt nyolc má­zsánál nem tudtak többet elérni. Ennyi, 8 mázsa kö­rül volt a búza átlagtermé­se is, de az idén 13—15 má­zsa körül alakult ez is! — Itt a Herceg-tetőn, meg a Bogár-földön voltak a leg­nagyobb gondjaink a beta­karításnál — mondja a fő-, mezőgazdász. — Megdőlt a sok esőtől, vihartól a gabo­na. Kézi aratással vágjuk. Már 15—20 hold területei ezt is elvégeztük. Jöttéit a bejáró munkások közül is többen aratni, meg nyolc pár aratót a szövetkezetből is ki tudtunk állítani. — Mennyi aratnivaló ma­radt még? — Egy hétre való, ha az idő engedi. A négyszáz hold kalászos nagy részét két kom­bájnunk vágta eddig, nemré­gen egy kövesdi gép is meg ­kezdte segítségként a mun­kák Miközben járjuk a határt, a főmezőgazdász elárulja a „csoda” gazdálkodási titkát: — Tavaly két új, P—5-ös éltét is vettünk, mert az­előtt csak mélyszántó ekéje volt a szövetkezetnek. Az új ekékkel finomabban le­het a főidet megmunkálni, nincsenek a szántás után olyan nagy göröngyök, mint mikor a mélyszántó ekék forgatták csak a talajt. Az­tán kultivátor, sőt még el is boronáltuk vetés előtt a szántást, s így már a vető­gépeket sem dobálta úgy a föld, mint azelőtt. A sima ta­lajon természetesen kömy- nyebben mozognak a kom­bájnok is. ★ Lent, a falu Bogács felőli határában, a Galasi-üdülő mellett, a Tyuknyomás-dü- lőben 14 hold területen ker­tészet zöldellik. Igaz: primőr­időben itt nem terem meg fűtés nélkül még az üveg­házban, vagy fólia alatt sem a paprika és a paradicsom, de később szépen fizet. — Ez volt az első esztendő — mondja Csufor Béla tsz- elnök — hogy beállítottuk ezt a kis kertészetet is. Nem bántuk meg, s jövőre már biztosan jobban tudjuk, ho­gyan lehet többet kihozni belőle. Feljebb vizet is fogtak. Elzárták a völgy torkát, s vagy 15 holdnyi vízfelület alakult ki. Valóságos kis tó. Ebből öntözik a kertészetet. ★ A keskeny völgyekben, a meredek és lágyabb lankák napsütötte oldalán szőlőtáb­lák húzódnak. 60 hold 240 centiméteres sortávolságú és 40 hold Lenz-Moser tábla. Főleg ezek a szőlők sínylet­ték meg az előző évek kap­kodó gazdálkodását. Tavaly már 21 mázsás átlagot sike­rült kihozni, s az idén 24 mázsát terveztek, de — a szakemberek szerint — je­lenleg 30—35 mázsás termés mutatkozik. — Ez persze még sajnos kedvezőtlen időjárás esetén változhat, de a 24 mázsa biztos meglesz — mondja André Béla, a főmezőgaz­dász. — Hogyan sikerült a sző­lőket is így rendbe hozni? — Időben elvégeztük a metszést, a venyigét kihord- tuk, illetve zúzóval megsem­misítettük. De, ami szerin­tem a legfontosabb: beszáll­tunk mi is a helikopteres társulásba, s eddig már tíz­szer lepermeteztük a táblá­kat. Nem vitás, hogy eddig az időjárás is kedvezett. Szerencsénk volt, mert a je­ges ecőket megúsztok a nyár folyamán. ★ A határjárás után az iro­dában váltottunk szót arról, hogy milyen távlati tervek foglalkoztatják a Jntaös gaz­daság vezetőit. — Tartalékolunk — kezd­te az elnök. — Nem adjuk el a plusz termést sem ta­karmányból. Erre int ben­nünket a tavalyi helyzet: ál­latállományunk számáré mintegy 500 ezer forint ér­tékű takarmányt kellett vá­sárolni. Most úgy néz ki, hogy elég lesz a saját termé­nyünk. Már besilóztunk több, mint ötven vagon terményt a téli ellátásra. Fokozatosan felszámoljuk a szerfás ser­téstelepünket, s bővítjük a juh- és szarvasmarha-állo­mányt. Kihasználva a szarvasmarhaprogram ked­vező lehetőségeit a jelenlegi 85 darabból álló tehénállo­mányunkat öt év alatt meg­duplázzuk, a 40 vágómarha darabszámát is száz fölé emeljük, s a jelenlegi 400 juhot is megszaporítjuk leg­alább hatszáz darabra ... ★ A festői hegyek közé zárt település lakói sok minden­nel foglalkoznak: növényter­mesztés, állattartás, szőlő­művelés, erdészet, mészége- tés. Még házépítést is vállal­nak. Néhány hónapja alakult újjá a korábban szétziláló­dott építőrészlegük. E sokirányú, szorgos mun­kának köszönhetik, hogy házaikat, portáikat megdi­csérik a messziről erre vető­dött turisták is. Egyre stabilizálódik a falu közös gazdasága, fokozato­san kialakul a tevékenysé­gek helyes, optimális aránya. — Szerényen tervezünk — mondja mosolyogva az el­nök —, nem akarunk látvá­nyos sikereket, de az egy napra jutó tavalyi 60 forin­tos átlag helyett az idén 80 forintot tervezünk... Falud! Sándor 1972. augusztus 6., vasárnap I i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents