Népújság, 1972. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-25 / 200. szám
Negyvenkét gyárfásszakosítási és 18 kooperációs egyezmény a KGST- országokkal - Korszerűsítésekkel több milliós exporttöbblet Tájékoztató a Külkereskedelmi Minisztériumban — A KGST-országokkal «2 utóbbi időben 42 gyártás- tzakosítási és IS kooperációs egyezményt írtak alá magyar minisztériumok, illetve vállalatok — mondotta csütörtöki sajtótájékoztatóján Udvarát Sándor külkereskedelmi miniszterhelyettes, aki a termelésfejlesztés és a külkereskedelem kapcsolatait elemezte. Különösen jelentősek a Szovjetunióval kötött megállapodások, amelyeknek alapján szervezés- technikai eszközök, komplett laboratóriumok és egyéb fontos korszerű termékei*: gyártását szakosítjuk, s ennél is nagyobb jelentőségű például a timföld-alumíni- um-egyezmény és a Zsiguli kooperáció. A legtöbb szakosítási- és kooperációs megállapodást a kohó. és gépipar írta alá, szám szerint összesen 30-at. A vegyipar 22, a mezőgazdaság 6, a könnyűipar 2 szakosítási és kooperációs megállapodást írt alá és más szocialista országbeli partnerével. Egész sor újabb tárgyalás van folyamatban, amelytől további szakosítási és kooperációs megoldások várhatók. Nem szocialista országokkal is egyre erőteljesebben bővítjük termelési és piaci együttműködésünkét, a kooperációt. Eddig csaknem 220 megállapodás jött létre tőkés országok vállalataival, szellemi termékek átvételére vagy közös fejlesztési munkákra, gyártás- és gyárt, mánymegosztásra, piaci együttműködésre. Ezek is hatékonyan segítik külkereskedelmünk fokozását, bár jelentőségük jóval kisebb, mint a KGST-országokkal kötött együttműködési megállapodásoké. A Zsiguli-program A Minisztertanács napirendjén Az MTI hírmagyarázója írja: Az állami oktatás továbbfejlesztésének kérdéseit a Magyar Szocialista Munkás- káspárt Központi Bizottsága elemzően értékelte és ez év júniusában iránymutató határozatot hozott a feladatok megoldására. Az állami oktatás továbbfejlesztését szolgáló intézkedéseknek. illetőleg azok tervezeteinek kialakítása az érdekelt minisztériumok részéről hosz- szabb távú, összehangolt munkát kíván, ezért a végrehajtás tervszerűsége érdekében meg kellett határozni az egyes feladatok időrendjét. A Minisztertanács által elfogadott ütemterv azokat az elsődleges feladatokat jelöli meg, amelyeket — kimunkálás után — ez év második felétől 1975. végéig kell a kormány elé terjeszteni. A kormány által jóváhagyott ütemtervben többek közölt olyan kiemelt témák szerepelnek, mint a középfokú oktatási intézmények, továbbá a főhatósági, ágazati és tanácsi szintű irányítás fejlesztésének egyes kérdései, valamint a pedagógiai tudományos kutatás fő irá nyainak meghatározása a szakmunkásképzés korszerűsítése, a pedagógusok képzési és továbbképzési rendszerének továbbfejlesztése, a munkaviszony melletti továbbtanulás ösztönzése, s az iskolahálózat fejlesztési tervének elkészítése. A kormány úgy határozott továbbá, hogy ki kell dolgozni az érvényben levő jogszabályok szükséges módosítástpéldául egymagában nagyobb külkereskedelmi forgalmat tesz lehetővé, minta tőkés vállalatokkal kötött csaknem 220 kooperációs megállapodás együttvéve. A kooperáció elmélyítése a tőkés országokkal mégsem lebecsülendő, s kívánatos, hogy tovább fokozódjék. Ez említésre méltó eredményeket hozott a többi között a magyar élelmiszer-gazdaságban, segítve a hazai ellátás javítását, és az export fokozását. Az Állattenyésztési Kutató Intézet és az NSZK- beli Lohmann-cég kooperációja például lehetővé teszi, hogy megfelelő hibridsertés- süldő állomány létrehozásával 1973-ban minimálisan 200 ezer sonkasertést neveljenek. Az élelmiszer-gazdaság 21 kooperációs szerződéséből 12 a legutóbbi két évben jött létre. A miniszterhelyettes azt is elmondta, hogy a kooperáció fokozódásával egyre több külföldi licencet alkalmaznak magyar vállalatok. 1947 és 1967 között, tehát 20 év alatt mindössze 63, 1968 és 1970 között 92, tavaly pedig csaknem 50 külföldi szabadalmat vásároltunk. Mindenekelőtt a gépipar él a li- cencek, know-howok vásárlásának lehetőségeivel. A miniszterhelyettes a termelés és a külkereskedelem kapcsolatainak egyéb vonatkozásait elemezve rámutatott, hogy az utóbbi tíz év átlagában nemzeti jövedelmünk minden egyszázalékos emelkedése a behozatal és a kivitel másfél százalékos fokozódásával járt. — Anyag- és energiahordozó importunk pedig ennél valamivel nagyobb mértékben — 1,6 százalékkal — emelkedett. Az import aránya a legutóbbi években tovább fokozódott, az idén azonban már javult külkereskedelmi mérlegünk. A gépiparban például indokolt az alkatrészeket és elő- gyártmányokat előállító üzemek szelektív fejlesztése, tovább kell vizsgálni a vaskohászat fejlesztési koncepcióit is, hogy azok jobban megfeleljenek külkereskedelmünk igényeinek. A miniszterhelyettes ezután arról szólt, hogy központi fejlesztési programjaink is nagy segítséget nyújtanál! kivitelünk fokozásához. Számítástechnikai eszközökből például a 4. ötéves terv időszakában 142 millió rubel értékűt szállítunk más országokba. A hosszú lejáratú megállapodások azt is lehetővé teszik, hogy fejlődő közúti járműiparunk 1975- ben már 9080 autóbuszt exportáljon a szocialista országokba. Ez a mennyiség már nagyobb lesz, mint a kibővült Közös Piac országainak jelenlegi együttes autóbuszexportja. Az alumínium hasznosítását célzó fejlesztési programunk nyomán az eddiginél jóval több alumíniumipari készterméket, hordókat, szifonokat, ajtó-és ablakkereteket exportálhatunk a többi között tőkésországokba is. A textil- és textilruházati ipar rekonstrukciója megteremti annak lehetőségeit, hogy a hazai igények jobb kielégítése mellett a szocialista országokba 60 —62, a tőkés államokba pedig 30—37 százalékkal növeljük termékeinek kivitelét. Sok esetben egyszerűbb korszerűsítésekkel is jelentősen bővíthető kivitelünk. A miniszterhelyettes végül azt hangsúlyozta, hogy a külkereskedelem egész munkájának népünk jólétét kell segíteni. Ezt a célt szükség esetén exportérdekeinknek is alárendeljük, ugyanakkor az illetékes szervek mindent igyekeznek megtenni a gazdaságos export fokozására. Két műszak helyett három A jó hírnevű pélyi Tisza- menti Termelőszövetkezet sütödéjében már az új lisztből sütik a kenyeret. A fokozott igények kielégítésére az eddigi két műszak helyett most már három műszakban dolgoznak a pékek. Egy mázsa kenyér elkészítéséhez több mint 73 kg lisztet használnak fel, s ha már magasra kelt a tészta, a szakajtókból Tóth Sándorné adja tovább a gyors kezű péknek, aki a nagy lapátjával surrantja a sütőkemencébe. S íme a gömbölyű, háromkilós, illatos kenyér, amelyből itt naponta 50—60 mázsa sül. Magyar borok a világpiacon GONDOLOM, kevés ember van, aki_ ne tudná: a magyar borok a világ számos országába eljutnak, a borexportban igen régi hagyományokra tekinthetünk visz- sza, s hogy ez az export évii)! évre nő. Mindezek — mondhatni — közszájon forgó tények, s egy kicsit néha talán túl is becsüljük e téren elért eredményeinket. Nem mintha azok nem lennének valóban figyelemreméltóak —, de lehetnének jobbak is. Nézzük először is a számokat: Magyarország ösz- szes bortermelésének körülbelül 20 százaléka kerül exportra, ez a mennyiség a világ teljes borexportjának mintegy 4 százaléka. A magyar borokat a világ 68 országában vásárolják. A legnagyobb vevő a Szovjetunió, utána sorrendben az NDK, Csehszlovákia és Lengyelország következik. Ez a négy ország veszi át az exportált magyar borok 82 százalékát. A fennmaradó 18 százalék a legkülönbözőbbb tőkés országok között oszlik meg; ezek közül a legtöbbet az NSZK vásárolja. Jelentősebb mennyiséget vesz át Svájc, Ausztria, Svédország, Finnország, Anglia; a több mint 50 egyéb országba kisebb mennyiséget szállítunk. A számok, adatok valóban kedvező képét adnak, s különösen kedvező a kép, ha azt is figyelembe vesz- szük, hogy a jelenlegi export a háború előttinek a sokszorosa. A jelentős exportot mindenekelőtt az teszi lehetővé, hogy a sajátságos magyar éghajlati és talajviszonyok következtében borainknak számos olyan tulajdonságuk; ízük, zama- tuk van, ami kedveltté teszi a külföldi kereskedők és fogyasztók körében. De bármilyen furcsán hangzik is, ezek a tulajdonságok egyúttal bizonyos mértékig fékezik is a borexport — különösen a gazdaságos borexport — növelését. Arról van ugyanis szó, hogy nálunk a szőlő- és bortermelés mondhatni évszázados hagyományai nemigen, vagy csak kevés helyen változtak. Hazánkban még mindig az a „jó bor”, aminek magas az alkoholtartalma, sötétsárga, vagy sárgásbarna a színe és a cukortartalma minimális. A külföldi piacokon viszont egészen mások az igények: alacsony szeszfokú, viszonylag magas cukortartalmú borokat keresnek, amelyek színe a Vízzöldtől a sárgászöldig terjed. A mi boraink kiváló tulajdonságai tehát még önmagukban nem elegendők ahhoz, hogy jól eladhassák őket külföldön. A HANGSÚLY azon van, hogy „jól”, vagyis jó áron, gazdaságosan. Exportboraink nagyobb része (jelenleg 60 százaiéba) ma még úgynevezett hordós borként kerül külföldre, ezt vagy magyar megjelöléssel palackozzák odakint, vagy a kinti előírásoknak megfelelő arányban hígítják, keverik saját boraikhoz. Azt hiszem, nem szorul különösebb magyarázatra, hogy az ily módon eladott borért lényegesen alacsonyabb árat lehet kapni, mint a fogyasztók ízlését, igényeit közvetlenül kielégítő, palackozva értékesített borokért. Az árkülönbség jelentős: a palackozott bor ára átlagosan csaknem a kétszerese a hordós borénak. A palackos bor exportjának növelésére sok erőfeszítés történt az utóbbi években. Főleg az állami gazdaságokban, de sok szövetkezetben is kezd tért hódítani a külföldi igényeket kielégítő borkezelés és tárolás, korszerű palackozó üzemek létesültek sok helyen. Ezek az erőfeszítések eredményesek voltak: az 1968. évi pa- lackosbor-export mennyisége 1971-re a kétszeresére nőtt, aránya a teljes borexporton belül 30 százalékról 40 százalékra emelkedett. A cél természetesen az, hogy a lényegesen gazdaságosabb palackosbor-export mennyiségét és arányát tovább növeljük. Amikor a borexporttal foglalkozó Mo- nimpex Külkereskedelmi Vállalatnál megkérdeztem, hogy mi szükséges ehhez, némi meglepetésemre nem a várt választ kaptam. Nem azt mondták, hogy „ilyen, olyan, amolyan beruházás, de hát ugye most korlátozottak a beruházási lehetőségek stb.” Ehelyett azt válaszolták, hogy a valóban szükséges beruházások megvalósultak, vagy megvalósulóban vannak, viszont van egy jó néhány olyan bosszantó fogyatékosság, ami különösebb beruházás nélkül is megszüntethető lenne. íme ezekből egy csokorravaló: SOK PROBLÉMÁT okoz, hogy a palackok magassága nem egyforma. Ez gondot jelent a csomagolásnál, de már a töltésnél is, hiszen az üvegekben a töltés magassága is különböző, ami részben romlásveszélyt jelent, részben pedig a vevőben a becsapottság érzését keltheti. Eddig nem sikerült elérni, hogy az üvegek parafa- dugói megfelelő minőségűek legyenek. Á minőségi boroknál mindenütt előírás a parafadugó alkalmazása, de annak olyannak kell lennie, hogy nem díjbirkózók is könnyűszerrel kihúzhassák Nem vonzóak, nem mutatósak a címkéink, pedig — különösen az önkiszolgáló boltokban — ennek nagy jelentősége van Egy ízléses, az áru eredetét kihangsúlyozó, megfelelő szöveggel ellátott cimke szinte saját maga eladja az árut. (Több mint 10 évvel ezelőtt az NSZK-ban és Svájcban közvélemény-kutatást végeztek és mintegy 10 000 fogyasztót megkérdeztek, milyen szempontok vezetik a palackos bor vásárlásánál. A megkérdezettek 48 százalékának válasza az volt, hogy a szép külsővel rendelkező palack- bort részesítik előnyben a vásárlásnál — amennyiben nem valamely ismert már kát kíván vásárolni. Azóta pedig az önkiszolgálás rendszere még nagyobb mérték ben elterjedt...) Végül pedig a palackok csomagolása kartonjaink, kevés kivételtől eltekintve nem szépek, nemigen vehetik fel a versenyt a külföldi versenytársak szép fehér színű, színesnyo mású kartonjaival. De ez talán még a kisebbik baj, a nagyobbik az, hogy nem elég tartósak, nem bírják a hosz- szú szállítást, a többszöri átrakást, emellett túlméretezettek, s ez is jelentősen növeli a szállítási költségeket. NEM ÜNNEPRONTÁS akart lenni ez a cikk, hiszen a borexportban valóban jelentős eredményekkel büszkélkedhetünk, s reméljük, hogy a mostani nemzetközi borversenyen is szép helyezéseket érnek el boraink. A tanulságok megszívlelésé- vel pedig sikerül ezt az exportágazatot még eredményesebbé, gazdaságosabbá tenni, <Üí. M,1 Vizsgálatok a könnyűipar munkaerőhelyzetéről * A könnyűipari rekonstrukció megvalósulásának egyre inkább meghatározó tényezőjévé válik a munkaerőhelyzet, vagyis az a fő kérdés: lesz-e, aki munkára fogja az új gépeket, berendezéseket? A munkaerőhelyzet tendenciáinak „tettenérésére” a közelmúltban felmérés készült a Könnyűipari Minisztériumban. 1971. és 1972. első hat hónapjának tapasztalatait vetették egybe. Megállapították: a könnyűipari munkáslétszám egészében véve tovább csökkent, de ezen belül lassult a kilépések üteme. A fluktuáció tehát valamelyest mérséklődött, de ez még nem jelenti a helyzet lényeges javulását. Sőt, a munkaerőhiány, azaz a munkáslétszám csökkenése már nemcsak a nagy iparvállalatoknál, hanem a középüzemeknél — tanácsi vállalatoknál és szövetkezeteknél —, is jelentkezik. Az ágazatban az átlagos állományi létszám 1971. első hat hónapjában 468 805 fő volt, és ez az idei esztendő első felére 453 744-re csökkent. A fejlesztést szolgáló létszámnövelési elképzeléseket eddig nem sikerült megvalósítani. Egyedül a kötszövőipar tudta a munkások létszámát mintegy 500 fővel növelni. Ez egyébként igen kedvező jelenség, miután a kötszövőipar a negyedik ötéves terv legdinamikusabban fejlődő textiliparága. A textilipari munkáslétszám alakulása általában, de különösen a pamutiparban kedvezőtlen, és a ruhaiparban is lényegében az előző évi szinten áll a létszám. Tovább csökkent a munkások létszáma a cipőiparban és a bútoriparban is. Mivel a vállalatok által tervezett mértékű létszám- emelkedés problematikusnak látszik, most szélesebb területen folytatják a vizsgálódást. A munkaerőhelyzet területi elemzése elsősorban Budapest, Győr és Szeged térségére terjed ki. Az esetleg szükségessé váló központi intézkedéseket az 1973. évi tervekkel kívánja egybehangolni a Könnyűipari Minisztérium. (MTI) á l&MQ 1972. augusztus S5„ péutefc
