Népújság, 1972. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-22 / 197. szám

VHAG PHÖLETABJäI, EGYESÜLJETEK! XXIII. évfolyam, 197. szám 1972. augusztus 22., kedd MA Repülő pávák a képernyő mögött és elet! A „Röpülj páva” körök va­sárnapi találkozóján — a képernyő mögött — ott volt lapunk munkatársa is. Er­ről szól riportja a 3. olda­lon. Havid és Kiofiid Magyar parlamenti delegáció utazott Csehszlovákiába Alois Indrának, a Csehszlovák Szövetségi Gyűlés elnöké­nek meghívására hétfőn magyar parlamenti delegáció utazott egyhetes hivatalos, baráti látogatásra a testvéri szomszéd or­szágba. A küldöttséget Apró Antal, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, 'az Országgyűlés elnöke vezeti, A delegációt a Ferihegyi repülőtéren dr. Beresztóczy Miklós, az Országgyűlés alelnöke, dr. Trautman Rezső, az Elnöki Tanács tagja, Marjai József külügyminiszter-helyettes, és Pólyák János, az Országgyűlés jegyzője búcsúztatta. Ott volt Frantisek Dvorsky, a Csehszlovák Szocialista Köztársa­ság budapesti nagykövete is. A delegációt a prágai repülőtéren Alois Indra, a szövetsé­gi gyűlés, a csehszlovák parlament elnöke, a CSKP KB elnök­ségének tagja fogadta. Nemes György regényé­nek 13. folytatását a 4. ol­dalon közöljük. II képernyő elölt Gyurkó Géza ezúttal a Táncdalfesztivál döntőjé­hez, a „Röpülj páva” kö­rök találkozójához, Bibó Lajos darabjához és a Fe­kete macska című vígjáték­hoz fűz megjegyzéseket a 4. oldalon. Svájccal Régyszemközt Hektí József svájci útinap­lóját közöljük az 5. oldalon. „Csak a nép hatalma adhat a népnek hazát es jogot... Borvilágverseny ’72 Hatvanban *s a városhoz tartozó három községben már kora reggel készülőd­tek a nagy eseményre. A város, valamint Boldog, He­réd és Nagykökényes közsé­gek lakói. A szövetkezetek és üzemek, dolgozói nagy cso­portokban gyülekeztek a vá­ros főterén. Pontosan 10 órakor elfoglalta helyét a díszemelvényen a nagygyű­lés elnöksége. Szabó Ferenc, a városi pártbizottság titká­ra köszöntötte a politikai nagygyűlés valamennyi rész­vevőjét, a megjelent vendé­ge*»!, közöttük a nagygyűlés szónokát, dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi mi­nisztert, dr. Sipos Istvánt, a megyei pártbizottság titká­rát, Fekete Győr Endrét, a megyei tanács elnökét, Páti Jenöt, a HNF megyei titká­rát, Bartos Imrét, a népfront hatvani elnökét és Fehér Istvánt, a városi tanács el­nökét. Dr. Csanádi György beve­zetőben emlékeztetett a 23 évvel ezelőtti nagy ese­ményre. amikor népünk im­már végérvényesen alkot­mányba foglalhatta munká­val és harccal megvalósított nagy vívmányát, a haza és a jog elválaszthatatlan egy­ségét. _ Ezredévi tapasztalatból, k isemmizettségböl és nem­zedékről nemzedékre örökí­tett szabadságvágyból szüle­tett meg a felismerés: csak a nép hatalma adhat a népnek hazát és jogot — mondotta az ünnepi szónok, majd emlékeztetett népünk történelmének’ nagyjaira, Ist­ván királyra. Hunyadi Má­tyásra, Rákóczi Ferencre, Kossuth Lajosra, Széchenyi Istvánra, Dózsa Györgyre, Petőfi Sándorra, Táncsics Mihályra és a Tanácsköztár­saság forradalmáraira, akik nemhiába áldozták egész életüket népünk haladásáért és boldogságáért. Ezután a felszabad jlás utáni hatvani eredményekről szólott; — A város időszerű gond­jairól szólva megkülönböz­tethetünk jó gondokat éske­1 (Folytatás a 3. oldalon) Dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter ünnepi beszédét tartja. Mellette (balról jobbra) dr. Sipos István, Fekete Győr Endre és Fehér István. Ünnepi megnyitó a Kertészeti Egyetemen Heves megyét mintegy tíz borfajta képviseli a nemzetközi seregszemlén Hétfőn reggel ünnepi kön­tösbe öltözött a budapesti Kertészeti Egyetem. A kel­lemetlen, esős idő ellenére az épületkomplexum mo­dern vonalú, új szárnyára felhúzták a világ szinte va­lamennyi lobogóját. Benn, az aulában a nemzetközi és a magyar szőlészeti és borá­szati élet kiemelkedő képvi­selői gyülekeztek, hogy részt vegyenek az I. borvilágver­seny ünnepélyes megnyitó­ján. Eljöttek a külföldi és a hazai lapok — így a Népúj­ság —, a szakfolyóiratok munkatársai, a rádió és a televízió képviselői, hogy megörökítsék e rangos ren­dezvény nyitányát. Népviseletbe öltözött lányok, aszonyok egy csoportja. Nem sokkal 9 óra után el­foglalta helyét az elnökség, többek között ' Váncsa Jenő és dr. Lénárt Lajos mező­gazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettesek, Robert Protin, a Nemzetközi Sző­lészeti és Borászati Hivatal — az OIV — igazgatója, dr. Kozma Pál akadémikus, a Kertészeti Egyetem szőlészeti tanszékének vezetője, vala­mint a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium néhány vezető munkatársa. Heves megyét az ünnepi megnyitón Nagy László, a megyei tanács mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi osztály- vezetője és Dancz Pál, az Eger—Gyöngyös vidéki Pin­cegazdaság igazgatója képvi­selte. Dr. Lörincz József, a Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium műszaki fej­lesztési főosztályvezetője köszöntötte öt kontinens sző­lész, borász szakembereit, akik a következő tíz napban tudásúk legjavát nyújtva, a világ legjobb borairól mon­danak majd értékelő véle­ményt. Az ünnepi szónok Váncsa Jenő, mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszterhelyettes, a verseny főbizottsági elnö­ke volt. Bevezetőjében el­mondta, hogy a Magyar For­radalmi Munkás-Paraszt Kormány elvárásainak meg­felelően, az előkészítő bizott­ság eredményesen befejezte munkáját és készek az első nemzetközi borseregszemle ünnepélyes megnyitására. Hangsúlyozta, hogy hazánk a inai naptól a világ érdek­lődésének . középpontjában áll. Megtisztelő feladat te­hát házigazdának lenni, hi­szen ez a . magyar szőlő- és borkultúra nagy hagyomá­nyait reprezentálja és dicsé­ri. Lehetőség nyílik arra, hogy a kiváló szakemberek­ből álló zsűrik öszehasonlít- sák a világ legjobb ízű és zamatú borait, a Nemzetkö­zi Szőlészeti és Borászati Hi­vatal által kidolgozott, új bí­rálati szabályzat A miniszterhelyettes beszé­dének következő részében visszapillantott a magyar szőlőtermesztés és borászat elmúlt két évtizedes fejlődé­sére és ismertette a főbb eredményeket. Hangsúlyoz­ta, hogy a II. és a III. öt­éves 'tervben megvalósított szőlőrekonstrukcióval kor­szerű berendezésű és tám- rendszerű, gépi művelésű, középmagas és magas kor- donos ültetvényeket telepí­tettek. Ma mór mintegy há­romezer hektóidon öntözik a szőlőket hazánkban. A tele­pített fajták nagy része fe­hér borszőlő, kisebb részük pedig vörös bort adó, kék­szőlő fajták. Váncsa Jenő azt is elmondta, hogy az el­múlt öt évben 45 százalékkal nőtt a magyar borexport. 1975-ig pedig az exportter­melésen kívül tovább növe­lik a hazai szőlő- és bortá­roló, valamint a feldolgozó kapacitást. Végezetül arról szólt, hogy a nagy világseregszemlén 34 ország vesz részt, közel 1400 borfajtával. Hazánk 66 bor­mintával képviselteti ma­gát, amelyek közül mintegy tíz Heves megyei lesz. Eze­ket előzetes zsűrizésekkel válogatták ki. Felhívta a fi­gyelmet a gazdagnak ígér­kező szakmai programsoro­zatra is, amely lehetővé te­szi, hogy , a külföldi vendé­gek mindjobban megismerjék hazánkat, népünket és élet­viszonyainkat. Az ünnepi beszédet köve­tően a francia Robert Pro­tin, a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Hivatal igazga­tója köszöntötte a szőlő és Sor ünnepét. Egyebek között méltatta a magyar borászat sikereit és határainkon túl is ismert borvidékeink jelentő­ségét. Eredményes munkát kívánt a zsűrinek felelősség- teljes munkájához, amely el­dönti majd sorrendben is, hogy melyek a világ legki­válóbb borai. Váncsa Jenő miniszterhe­lyettes ezután megnyitotta a .tíz napig tartó borvilágver­seny rendezvénysorozatát Mentusz Károly Borús idő, derűs hangulat Tízezrek köszöntötték az alkotmány ünnepét Az időjárás ugyan nem kedvezett az idei alkotmánynapi ünnepségeken: az ország minden részén esett az eső. Megyénkben — mint arról már beszámoltunk — több. helyen már 19-én megemlékeztek az alkotmány 23. évfordulójáról, de a központi megyei ünnep­ségre 20-án délelőtt került sor Hatvanban, a Kossuth téren. Or. Csanádi György:

Next

/
Thumbnails
Contents